Adatok
napalm
0 bejegyzést írt és 685 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Amikor a kiszemelt pasival minden klappol, remekül eldumáltok művészetről és a világ dolgairól, az még nem zárja ki egy hamarosan bekövetkező hideg zuhany lehetőségét. Levélírónk azt hitte, hogy a pasi csak túl mulya, de amikor előállt vele, hogy miért nem lép, eléggé…..
napalm
2022.07.25 09:42:48
Igazán járhattál volna vele.
„Sok mindent megéltünk már együtt, de se neki, se nekem nem kellett küzdenünk egymásért annyira” – Ebben a kapcsolatban kevés dolog működik, a két fél mégis ragaszkodik egymáshoz. Ha nem a korkülönbség a probléma, vagy az, hogy a pasi megveti a divatot és szeret napokra…..
Mai cikkem elsősorban Suzukisoknak fog szólni, ezért ez a bejegyzés egy kisebb mankó lesz azon Suzuki tulajdonosok számára, akiknek Suzuki Swift 2005-2010-ig autójuk van.
Mint tudjuk ezen autóknak van egy gyári típushibája, ami a sebességváltóban lévő nyelestengely csapágy zörejével jár. Ez a…..
Az is csak a szemetelés egyik fajtája, ha mindenféle – láthatatlan, de alkalmasint kártékony – anyagokkal szórjuk tele a talajt. Az pedig ezen belül is a „szokásos” problémafokozás, amikor mindezt kedvtelésből, lustaságból, hanyagságből csináljuk. Tegyük fel, hogy a glifozát nevű széltében-hosszában…..
napalm
2020.08.03 13:40:48
napalm
2020.08.03 14:13:26
@bozon: Nálam nincs lap, csak sima "föld" járda.
napalm
2020.08.03 15:20:39
@bozon: Ezt nem tudom szavakkal elmondani egy kép jobban visszaadná.
Képzelj el családi házas övezetet, a kerítés mellett járda (a járda mellett a másik oldalon az árok ami fű és nyírom) nincs semmivel leburkolva, az évek alatt betonkeménnyé taposott földdel amin kis sóder réteg van.
Na itt üti fel időnként a gaz a fejét, ezt gyomirtózom le évi pár alkalommal.
Képzelj el családi házas övezetet, a kerítés mellett járda (a járda mellett a másik oldalon az árok ami fű és nyírom) nincs semmivel leburkolva, az évek alatt betonkeménnyé taposott földdel amin kis sóder réteg van.
Na itt üti fel időnként a gaz a fejét, ezt gyomirtózom le évi pár alkalommal.
Tékozló Homár
Szervizelés lv. 100000000: Nem működik a bluetooth távirányítás? Használjon infrásat!
2020.03.09 10:00:00
György 2019 novemberében vett Samsung tévéje nem éppen úgy muzsikál, ahogy arról az ígéretek szólnak. Nem elég, hogy a Bluetooth, illetve a WiFi vezérlés meghibásodott, a rossz élményhez nagyban hozzájárul az ügyfélszolgálattal és a szervizzel folytatott harc, ami nagyon kimerítőnek és…..
napalm
2020.03.09 10:51:20
napalm
2020.02.12 19:18:07
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
napalm
2020.01.15 10:46:18
@Reactor:
Olvasd el a bejegyzést.
Volt B terv, nem fagyott meg a család hisz tudott fűteni.
Csak türelmetlen volt a szervizzel kapcsolatban.
Olvasd el a bejegyzést.
Volt B terv, nem fagyott meg a család hisz tudott fűteni.
Csak türelmetlen volt a szervizzel kapcsolatban.
Tékozló Homár
Némi nemzetközi levelezés, egy kis pénzmozgás meg mérgelődés, és hopp, máris van menetrögzítő helyett egy új posztunk!
2019.12.04 13:42:03
Levélírónkat októberi Gearbestes, kínai webáruházas posztunk ihlette írásra. Slágvortokban előadott sztorija szerinte ékes bizonyítéka annak, hogy a Paypal sem véd meg olykor. Szerintünk emellett újabb tanulságos történet arról is, hogy az olcsóság árát gyakran a sok órás ügyintézésben, a hetekig…..
napalm
2019.12.04 13:59:38
Tékozló Homár
A mindenért fizetett, végül semmit sem vett igénybe végtelen szomorúsága
2019.11.21 10:00:00
via GIPHY
Ezen a borongós novemberi csütörtökön olvasónk levele gondoskodik az elmélyülő letargiánkról. Vannak azok a történetek, amiknél nincs mit tenni. Hiába csinált mindent jól (jó, a bőrönd méret kicsit necc, de ezt meg ismerjük), hiába tett meg mindent, amit lehetett, végül ott áll egy halom…..
napalm
2019.11.21 10:08:38
Tinderen egy elég gyors randit sikerült leszerveznem egy Szilvi nevű lánnyal. Úgy indult az egész, hogy valamelyik este jelezte a program, hogy összepárosított vele. Olyan nagyon nem hatott meg, mert fáradt voltam, gondoltam majd másnap írok neki. Erre hajnalban arra ébredtem, hogy üzenetet…..
napalm
2019.11.04 09:19:50
Tékozló Homár
A mindentolcsón lelkes csapata nem segít, de legalább félretájékoztat
2019.10.25 10:00:00
via GIPHY
A MINDENTOLCSON.HU lelkes csapata (ez áll minden aláírás alatt) egyszer már szerepelt nálunk, akkor egy lombfúvó nem akart működni. Most még akár működhetne is a megrendelt termék, ám Andrea sajnos nem azt kapta, amiért fizetett. Ezzel viszont a lelkes ügyfélszolgálat látványosan nem…..
napalm
2019.10.25 10:09:51
Tékozló Homár
Most tényleg az én ráutaló magatartásom a lényeg, nem az, hogy a UPC nem szólt, hogy csak 3G-t tud a rendszer?
2019.10.02 09:58:00
2019. augusztustól a Vodafone a UPC tulajdonosa, és ennek egy csomó hozadéka van az előfizetőik számára, például az, hogy vége a UPC Mobilnak, viszont a UPC ügyfelek kedvezményes Voda-tarifákat kapnak. Ez eddig jól hangzik. A gyakorlatban viszont úgy tűnik, vannak érdekes részletek emögött, és még…..
napalm
2019.10.02 19:50:39
Volt egy kolléganőm, nevezzük Noéminek. Noémi egy másik osztályon dolgozott, de nap mint nap összefutottunk. Vállig érő barna haj, barna szemek, formás test, iszonyat jó fenék. Sajnos kicsit olyan "karótnyeltnek" tűnt mindig, és csak hébe-hóba beszélgettünk. Komoly kapcsolatban volt és amikor…..
napalm
2019.08.26 15:05:39
napalm
2019.08.27 07:51:44
Fény. Képező. Gép. Fényképezőgép. Akkor minek megyünk vele a sötétbe? Koncertfotózni! A koncertfotózás az egyik legérdekesebb, és ugyanakkor legnehezebb téma amit az ember kitalálhat magának. Folymatosan változó fények, gyorsan mozgó emberek, lehetetlen színű fények a…..
napalm
2019.08.23 10:28:54
A legnagyobb magyar portálok is megírták, így az Index is, hogy a hétvégén egészpályás adathalász támadás indult a magyar neten. A csalók a legnagyobb magyar szolgáltatók nyereményjátékának álcázott popup üzenetekben próbáltak adatokat kicsalni a naiv netezőkből. Van UPC-s is, mi egy Telekomosba…..
napalm
2019.08.02 10:41:52
A Praktiker, a szállító és a fuvarozó között valahogy elkallódott olvasónk három megrendelt terméke, majd ebből hosszas könyörgés után kettő mégis előkerült. De hol lehet a harmadik?
Rendeltem 3 terméket a webáruházon keresztül, amihez házhoz szállítást is kértem. A termékeket és a szállítást is…..
napalm
2019.07.24 11:23:58
Levente a kánikula közepén szerette volna magával vinni az ebéd mellett megmaradt ásványvizét, ám azt nem vihette ki a Vakvarjúból. Nem tűnik nagy dolognak, de ha már kifizette, ha már szomjas, mi ebben a probléma? Az üveget még a betétdíj kifizetése után sem vihette birtokon kívül. Na de vajon…..
Dani barátnőjének eddig nem volt baja a heti egy kanbulival, de most már van. Egyik haverja szerint sok nőnél ez egy pánikreakció, olyanoknál, akik a teljes kisajátításban hisznek, és ha azt látják, hogy a legkisebb kapu is nyitva marad, rögtön lépnek, mert bármikor kisurranhat…..
napalm
2019.07.04 11:45:57
@whoamiohmy: No, a storykat karakterekbe foglalhatnád. :D
A műhely berendezése után egy időre fussunk ki a szabadba, mert itt a faépítmények készítésének szezonja. Az időjárás viszontagságainak hosszú távon kitett faanyag korhadásnak indulhat, ezért a felületkezelés mellett "gyökerénél" kezeljük a problémát, azaz eleve…..
napalm
2019.05.23 15:02:24
@zooltek:
Én nem használtam, de vadásztam ilyen anyagot.
Aztán bementem egy nagyobb fakereskedésbe (tüzép) ahol mártogattak faanyagot.
Megkérdeztem mennyiért tudnának nekem ilyen löttyöt adni.
Már nem emlékszem de valami 2500 forintért hoztam 5 liter (műanyag benzines kanna) készre kevert anyagot.
Abból tettem műanyag spricnibe és fújtam meg vele a kívánt anyagot.
Én nem használtam, de vadásztam ilyen anyagot.
Aztán bementem egy nagyobb fakereskedésbe (tüzép) ahol mártogattak faanyagot.
Megkérdeztem mennyiért tudnának nekem ilyen löttyöt adni.
Már nem emlékszem de valami 2500 forintért hoztam 5 liter (műanyag benzines kanna) készre kevert anyagot.
Abból tettem műanyag spricnibe és fújtam meg vele a kívánt anyagot.
Tékozló Homár
Az árukészlet és bemutatóterem maradt, de ki foglalkozik a garanciával?
2019.05.08 10:00:00
A jótállás és a garancia kérdése mindig izgalmas, ha mire felmerül, a cég eltűnik, vagy megszűnik. A végelszámolás alá került fürdőszobás helyén egy új bolt üzemel, ami csak ránézésre ugyanaz, a céginformációk szerint viszont semmi köze a régihez. De mit tehet itt az…..
napalm
2019.05.08 10:44:56
Nagyon sok építkezésről van tapasztalatunk, elképesztő, hogy sok helyen mi megy, sokan szidják a kivitelezőjüket. A sok konfliktus egy része azonban nem mindig a kivitelező hibája miatt alakul ki, hanem az építtető keze van a dologban. Kaptunk is egy levelet az egyik kivitelező csoporttagunktól, ezt…..
napalm
2019.03.28 11:05:09
@accountant050915:
Abba gondolj bele hogy van egy minimál díj amiért elvállalnak egy munkát.
Ez annyi volt amit kifizettél.
18e forintért két ember hova megy ki? Igen, a majálisra.
30e-ben állapodtatok meg, annyit fizettél, nem többet.
Kész.
Abba gondolj bele hogy van egy minimál díj amiért elvállalnak egy munkát.
Ez annyi volt amit kifizettél.
18e forintért két ember hova megy ki? Igen, a majálisra.
30e-ben állapodtatok meg, annyit fizettél, nem többet.
Kész.
Nincs mese, a szőrtelenítést nem annyira kedveljük, de ez van. Viszont egy angol csaj hadat üzent a hónapra az epilálásnak, borotválásnak és meghirdette a JanuHairy-t, azaz a szőrös januárt. Azóta nem kevesen kapcsolódtak az akcióhoz és mutatják meg, hogy milyen jól érzik magukat a…..
napalm
2019.01.09 17:01:44
A legtöbb cikkemben olvashatsz arról, hogy szerintem a pénzügyi tudatosság a legfontosabb készség, amelyet érdemes lehet kifejlesztened magadban, ha gazdagságra vágysz. Ma egy olyan jelenséggel szeretnék foglalkozni, amely téged is nagy mértékben akadályozhat, ha nem figyelsz oda rá kellőképpen.
A…..
Van egy férfi és van egy nő.Egymásra néznek, beszélgetnek, beindul a vonzalom. Telefonszámcsere, ismerősnek jelölés a facebookon, jobbra húzás a tinderen, chatek, levelek...
napalm
2018.10.03 21:26:10
A Blikk tudta meg, hogy távozik az RTL Klub idén jubiláló sorozatából Józan László és Hajnal János, akik a rezidens melegpárt alakították. A színészek már nem is forgatnak az október 26-án 20. születésnapját ünneplő szappanoperában, amiben - legalábbis a Blikk szerint, mert én nem követem az…..
napalm
2018.09.21 11:13:17
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz