Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kék Hajnal

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.07.29. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
HAKO készitő naplója Mindenki figyel rám???? 2016.04.21 12:56:52
Ma egy furcsa sztorit mesélek, amely tapasztaltam Magyarországon. En 100% japán vagyok. Teljesen ázsiai arcám van, bár néha azt gondolnak inkább Vietnami vagyok.(Vietnamiak is ezt mondták. :p  Sok evvel ezelőtt (nem mondom mikor) amikor először jöttem Magyarországra, nem szerettem mozgólépcsőt…..
Kék Hajnal 2016.11.26 23:21:49
Engem is sokszor megnéztek Japánban :) Nem éreztem rosszindulatúnak, inkább csak kíváncsiságnak. Még volt olyan is, aki kedvesen integetett nekem az autóból, meg rám köszönt az utcán.
Én is megnézek mindenkit, akár magyart is, akinek egy kicsit is szokatlanabb külseje van, például rózsaszín haja, vagy érdekes mintás a ruhája. És én is kíváncsiságból teszem.
Mondjuk Japánban volt, amikor ez zavart, ha éppen fáradt voltam, és nem volt kedvem mindenkire mosolyogni, vagy nem szerettem volna annyira a figyelem középpontjában lenni.
Szerintem ne aggódj az ilyesmi miatt, ez legtöbbször inkább kedves, érdeklődő figyelem. :) Persze attól még elhiszem, hogy szokatlan lehet, meg néha fárasztó is.

(És bocsánat, hogy most így elárasztalak kommentekkel, de hétvége van, van szabadidőm, rátaláltam a blogodra, és sorban olvasgatom az érdekesebbnél érdekesebb bejegyzéseidet :) Nagyon jó olvasmány! ^^)
HAKO készitő naplója Elegem van ezekkel a sztereotipiakkal!!! 2016.05.31 13:18:48
Ez a bejegyzés nagy csalodást okozhat japán rajongóknak... viszont, ez a valóság!!   Úgy látom, hogy sokan érdekel japán kultúrakat és tradiciókat. Sok fiatalok pedig nagyon szeretik japán animeket és mangakat. Emiatt, vannak olyan magyarok, akik japán nyelvet is tanulnak. Ennek persze örülök,…..
Kék Hajnal 2016.11.26 23:08:10
Igen, érdekes dolog ez, amikor úgymond exportálják egy ország kultúráját :) A turistáknak fel kell kelteni ugye valahogy az érdeklődését, és azt mindenféle egzotikum bemutatásával lehet. De a hétköznapi élet meg nem ebből áll.
Én nagyon szeretek sok animét, mangát, tetszenek a kimonók, a kalligráfia, de tényleg mi magyarok sem értünk mind a matyó hímzéshez, néptánchoz, lovagláshoz. És szerintem soha nem főztem gulyást :) Szeretem a magyar ételeket, de inkább a lecsót, paprikás krumplit, túrós csuszát.
Sokakban az a kép él, hogy a japánok folyton sushi-t esznek, pedig ez sem igaz :)
De állítólag az éttermekben kapható legtöbb pizza meg Olaszországban nem létezik, és egy igazi olasz rosszul lenne attól, ahogy máshol sütik a pizzát.

Nekem is voltak ugyan tévhiteim Japánról, és csak mikor kijutottam oda, akkor láttam meg az igazi japán életet. És volt, amiket megszerettem :) Például a csodaszép parkokat, a fantasztikus tisztaságot és rendezettséget, a kényelmes, praktikus bicikliket és bicikliutakat. Szerettem, hogy ha valaki beteg, maszkot hord, és jó ötletnek tűnt, hogy ha esik a hó, akkor is kinyitják az esernyőt. Itthon azért biztosan hülyén néznének az emberre. Az egyetemi élet és ügyintézés is nagyon szuperül volt megszervezve, ellentétben a magyar egyetemem tanulmány osztályával.

Persze voltak dolgok, amik zavartak kint Japánban, pl. a bürokrácia, vagy hogy nem lehetett olyan kenyeret kapni, ami nem volt édes, de nincsen tökéletes hely a világon. Én sok kedvességet tapasztaltam a japánoktól is.

Egyetértek marha2-vel, szerintem is azért szeretnek ilyen egzotikus dolgokról nézni/hallani az emberek, mert ez segít kicsit kilépni a hétköznapi, megszokott életből. Kicsit olyan mesevilág, amit ezek a műsorok mutatnak. :)
Talán olyan ez kicsit, hogy én meg Budapesten élve kevésbé csodálkozom rá az itteni épületekre, mert nekem mindennaposak, de a turisták szemében fantasztikusak.
HAKO készitő naplója Kiváncs vagyok, hogy erről mit gondol a magyar olvasóim... 2016.04.25 19:44:29
Ahogy többször irtam, ebben a blogban jókat is, rosszakat is irni fogok.  Úgy látom, hogy sok magyar állondóan valamire panaszkodik, de sok jó dolgok is vannak. Talán arra nem nagyon néznek.  De viszont, ma kicsi gonosz leszek. Arról irok, ami egyaltalán nem tetszik ebben az országban.Nem…..
Kék Hajnal 2016.11.26 22:46:51
Ez a dolog engem is zavar. Utálom, mikor megyek az utcán, és az arcomba jön a büdös cigifüst.
Sokszor próbálom leelőzni az ilyen embereket és eléjük kerülni, de olyankor sokszor valaki más gyújtott rá előttem, és megint jött az arcomba. Meg félek a cigi égő végétől, párszor majdnem megégettek vele.
Olyan emberek is vannak, akik a lépcsőházban gyújtanak rá, vagy a liftben... Nem dohányoztam soha, mondjuk ettől még tőlem dohányozzon, aki akar, de szerintem tegye úgy, hogy másnak ne okozzon ezzel kellemetlenséget.
Nem ismertem ezt a hordozható hamutartó dolgot, de nagyon tetszik.
Az jut eszembe, hogy mikor Japánban voltam, nekem meg az tetszett nagyon, hogy ha valaki beteg volt, maszkot húzott. Szerintem ez nagyon figyelmes, tapintatos szokás, így kevésbé valószínű, hogy más is elkapja tőle a betegséget.
Az itthoni dohányzás mellett még ez zavar főleg, mikor az emberek a buszon, villamoson beleköhögnek, tüsszentenek a levegőbe, és nem zsebkendőbe teszik. Más meg elkapja tőlük a náthát.

Még a dohányzásra visszatérve: volt olyan munkahelyem, hogy rajtam kívül szinte mindenki dohányzott, és együtt vonultak ki szünetre, cigivel, kávéval csevegni. Én meg ott maradtam egyedül. Kicsit magányosnak is éreztem magam emiatt, de úgy voltam vele, hogy csak emiatt akkor sem akarok rászokni.

Jól mondja Thrixyyy, én is ezt tapasztaltam középiskolában, hogy menő dolognak számított a cigizés, és aki a menőkhöz akart tartozni, az együtt cigizett titokban a vécében vagy az iskolaudvar eldugott részén a többiekkel.
HAKO készitő naplója Japán feleségeknek panasza 2016.04.27 09:50:18
Most mar nem, de régen olyan csoportba mentem sokszor interneten, ahol sok japán feleségek jöttek, akiknek európai vagy amerikai férjük vannak.Mindenki nem Japánban éltek, es ez a csoport nagyon érdekes volt, mert amikor valamiben panaszuk voltak, akkor oda jöttek, es másiknak meséltek. Akiknek…..
Kék Hajnal 2016.11.26 17:26:36
Megértem, amiről mesélsz. Szerintem is családtól függ.

Az én családomnál sosem volt szokás annyira a nagy ceremoniális vendégeskedés, ezért engem is zavart sokáig az ilyen kötelező látogatás.

Nagyon jóban vagyok édesanyámmal és a testvéremmel, telefonon sokat beszélgetünk és élőben is meglátogatjuk egymást, de sosem azért, mert születésnap, névnap vagy vasárnap van, hanem mert éppen úgy érünk rá, vagy valami praktikus dolog van, például anyukám levágja a hajam :)

Ellenben anyósom nagyon-nagyon szeret nagy családi vendégségeket tartani (szerencsére ez nem olyan gyakori, egy-két havonta van csak).
Ezt nagyon nehéz volt megszoknom, mert olyankor ideges volt egész idő alatt, izgult, hogy minden tökéletes legyen, és nehezen oldódott fel a hangulat. Nem értettem (és most sem értem), miért nem lehet ezt lazábban csinálni. Szerintem megfelelési kényszere van, mert mindig gyakran mondogatja, hogy fél attól: mit fognak szólni mások: elég finom-e a főztje, elég tiszta-e a lakás stb.
Az én családomat ez sosem érdekelte. Ha összegyűlünk, nem érdekel minket a lakás állapota, a terített asztal, nem baj, ha valaki összekoszolja a terítőt, hanem az a fontos, hogy mi újság a másikkal, és nagyokat nevetünk, jókat beszélgetünk.

Ezért sokáig nagyon utáltam az anyósom vendéglátását, mert szorongó volt a hangulat.
Na meg az a legrosszabb, hogy kötelező menni. Volt párszor, hogy lebetegedtem, mikor ilyen szülinapi ebéd volt, és nem mentem. Anyósom viszont nem hitte el, hogy tényleg beteg vagyok, azt mondta, biztos őket utálom, azért nem mentem.
Ezután persze még kevésbé volt kedvem menni, és még jobban féltem a vendégségek előtt, nehogy beteg legyek, vagy ilyesmi...

Most már sok év után egy kicsit jobban viselem ezeket az alkalmakat, de csak azért, mert megértettem, mennyire szorong és fél ilyenkor, és kicsit sajnálom őt. De továbbra sem tartom jónak ezt a fajta vendéglátást.
A férjem sem szereti ezeket. Viszont ha olyankor látogatja a szüleit, amikor nincsen ünnepség, csak egyszerű hétköznap, akkor anyósom is nyugodtabb.
HAKO készitő naplója Ne felejtsetek el ezket az oldalakat! 2016.06.24 14:23:24
Ezen a héten a számitógépem tönkre ment és jelenleg csak a mobiltelefommal tudok internetezni. Amikor a férjem nem használja a számitógepet, akkor övét használom.Emiatt azóta keveset internetezek, de meglepően, jobban érzem! Elötte majdnem egésznap a szamitógépem be volt kapcsolva. Minden reggel…..
Kék Hajnal 2016.11.26 16:12:58
Más japánoktól is hallottam már erről :) Ezt azért tartok főleg érdekesnek, mert a japánokról az az elterjedt sztereotípia, hogy udvariasak. Pedig nem segíteni egy babakocsis nőnek, vagy nem átadni a helyet időseknek kifejezetten udvariatlanságnak számít itt.
Szóval mondhatjuk, hogy kultúránként mást és mást jelent az udvariasság! Nyugaton, ha valaki udvarias, akkor mindenkivel az, idegennel is, ismerőssel is, boltossal, vevővel stb.
Japánban inkább szabálykövetően az emberek, azt figyeltem meg. Ha egy adott helyzetben nekik nem kell segítőkésznek lenniük, akkor ritkán lesznek azok, mert nem az ő dolguk valamiben segíteni.
Szerinted ezt mennyire láttam jól?

Én is megfigyeltem, hogy Japánban nem köszönnek oda a vevők boltban, étteremben, és nem köszönnek meg dolgokat a pincérnek, eladónak. Én mondjuk nem tudtam szótlan maradni, mikor ott voltam. Szerinted a japán boltosoknak / pincéreknek jól esik, ha egy külföldi köszön és megköszön nekik?
HAKO készitő naplója Amitól nagyon félek Magyarországon... 2016.07.28 15:46:49
Úgy néz ki, hogy az olvosóim között nem csak magyarok vannak, hanem külföldiek is.Néha vannak olyan emberek, akik azt mondjak, hogy tetszik a blogom, és motivaciót ad magyar nyelv tanulásra.Ennnek nagyon örülök, de azt is kell mondanom, hogy nem szabad tanulni a blogomtól, mert sok hiba is…..
Kék Hajnal 2016.11.26 15:12:08
Teljesen megértelek! Hála az égnek nekem még soha nem kellett kórházba mennem, de a férjemnek pár éve vakbél műtétet csináltak, hát az borzalmas volt!
Október volt, de nem jutott neki takaró, és úgy maradt ott éjszakára a hideg szobában, mert a kórháznak nem volt pénze. Másnap mi vittünk neki takarót is, meg minden nap ételt, mert, ahogy írtad, olyan ennivalót kapott, amit nem szabadott volna, hiszen a belét műtötték.
Minden nap rohangáltunk oda, hol én, hol anyósomék, munka előtt, munka után, étellel, teával, egy héten át. Elfáradtam ebbe, meg az aggódásba is.
A kórházi szoba vécéje is romos és hibás volt, apósom vitt be szerszámokat, hogy ingyen megjavítsa...

Sok orvost ismerek, akiket tisztelek, mert a kevés fizetés ellenére maradnak és segíteni próbálnak a betegeknek. (Az orvos, aki a férjemet műtötte, az is nagyon rendes és ügyes ember volt.) A kormányra haragszom, mert valóban ellopják a sok pénzt, nem érdekli őket a sok beteg ember, ők biztos magán orvoshoz és magán klinikára járnak.

Az én szüleim soha nem adtak hálapénzt orvosnak, édesanyám utálta ezt a szokást. Mikor kivették a manduláját, ő volt az egyetlen a kórteremben, aki nem adott pénzt, mégis rendesen bánt vele az orvos. Mégis, a legtöbb ember, akit ismerek, mindig ad pénzt mindenkinek: ápolónak, orvosoknak.

Örülök, hogy azért jó élményeid is vannak. :) Jó egészséget kívánok! 気を付けてね！＾＾
Kék Hajnal 2016.11.26 15:22:36
HAKO készitő naplója Amikor egy külföldi egy idegen országban él... 2016.08.08 23:21:43
Mai bejegyzésem lehet kicsit másképpen lesz... Szerencsére, az olvasóim nagyon szimpatikusak. Mindig félek amikor elosztom a bejegyzést, mert lehet nem tetszeni fog amit írtam, de eddig soha nem kaptam gonosz kommentot. Nagyon hálás vagyok, mert így támogatnak engem. Amit tudok itt írni, csak…..
Kék Hajnal 2016.11.26 14:59:26
Hát, nehéz kérdés ez...
A sztereotípiák egyszerre hasznosak és egyszerre károsak.
Hasznosak, mert általuk az ember kicsit könnyebben fel tudja térképezni a világot, könnyebben el tudja magát helyezni benne. Megtanuljuk, hogy például az olaszok nagyon közvetlenek és barátságosak, nagy hangon beszélnek, fontos nekik a család; hogy az amerikaiak is barátságosak, de sokszor inkább csak felszínesen; vagy hogy a japánok távolságtartóbbak, udvariasak, és nehezebben nyílnak meg.
Persze mindig lesznek egyéni különbségek, de mégis, ha az ember odautazik egy országba, legalább nagy vonalakban fogja tudni, hogyan viselkedjen, mire számítson.
Aztán majd ha megismert pár egyént, akkor lehet ezen a megtanult képen finomítani.

Talán olyan ez, mint mikor az ember iskolában tanul egy tárgyat. Mikor először tanulunk matematikát, csak az egyszerű számolást vesszük. Aztán idővel megyünk az egyre bonyolultabb dolgok, részletek felé.
Egy csoport ember megismerése is szerintem ilyen. A nagy, általános képtől haladunk a kis részletek felé.

Szerintem igenis léteznek általános jellemzők egy-egy kultúráról. Aztán persze ha egy emberről kiderül, hogy ő nem pont olyan, akkor lehet változtatni a véleményen,őt máshogy kezelni. De lehetetlen minden embert ismerni, és addig hasznos az általános kép.
Nem hiszem, hogy az általános karakter rajzokat ki kéne dobni. Vannak bennük igazságok.

És biztos vagyok benne, hogy akármin is sértődött meg valaki, nem akartad megbántani :)

Elhiszem, hogy nehéz lehet a nulláról egy új környezetben megtanulni az ott jellemző szabályokat, szokásokat. Kitartást kívánok hozzá! :)
És remélem, nem írtam túl bonyolultan! ^^; Csak ez egy bonyolult téma :)
HAKO készitő naplója Néha küzdöm Magyarországon. 2016.08.31 12:25:05
Sziasztok!Tegnap mentem a nyelviskolába vizsgát tenni, de azt mondták, hogy jól beszélek, és nincs náluk olyan osztály, amely nekem való.Örülök, de nem örülök.Sajnos ez az ingyenes magyar óra nem volt nekem való. Ezért tovább keresek más iskolat. Ha Japánba mesz és ott akarsz élni, akkor valahogyan…..
Kék Hajnal 2016.11.26 14:46:47
Szia!

Most találtam rá a blogodra, és nagyon érdekes olvasgatni!
Fantasztikus, hogy ilyen szintre megtanultad a magyart :)
Ha kell segítség a tanulásban, szívesen segítek én is! Szakmámat tekintve angol tanár vagyok, tehát a nyelvtanítás közel áll hozzám, még ha nem is magyart tanítok, de javításban, magyarázatban szerintem tudok segíteni. :)

Nem vagyunk egy nagy ország, ezért minden kis érdeklődés, ami külföldiektől jön, jólesik :) Érdekes olvasni, más kultúrából jött emberek hogyan látják a mi szokásainkat.

Teljesen egyetértek veled, én sem értem, miért elnéző bárki az ilyen link szakemberekkel!
Pontosan így van, mióta mindenkinek van mobiltelefonja, nem lehetetlen odaszólni valakinek, hogy bocsánat, de késni fogok.
Nekem is volt sok rossz tapasztalatom a szerelőkkel. Ellenben éltem Japánban is éltem egy ideig, ott egyszer eltört a WC csöve, ezért kijöttek megjavítani. Nagyon gyorsak, pontosak, és tiszták voltak. Vicces, hogy ezt mondom, de ott egy WC szerelés is jó élmény volt. :)
The Moments Of Life 5 dolog, amire az egyetem tanít 2016.01.07 15:07:01
  Nos, azt hiszem kijelenthetem, hogy egyetemre járni jó dolog. Legalább is szerintem. Ez egyéni vélemény. De az biztos, hogy hasznos. Általában annyit hallani az ilyen felsőoktatási intézményről, hogy mennyire nehéz, pocsék, és értelmetlen, csak egy papírt kapsz vele, ami semmit sem ér igazából,…..
Kék Hajnal 2016.01.09 11:26:04
Teljesen egyetértek a fent leírtakkal.
És még kiegészíteném pár dologgal:
a tanulást illetően a mennyiség sem ugyanaz, mint az általánosban vagy középiskolában. Míg utóbbiakban évekig elég volt csak odafigyelnem órán, és nem kellett még rátanulnom, vagy maximum egy-egy nagydolgozatra elég volt 4-6 órát tanulnom, addig az egyetemen nem ez van, hanem napok, hetek tanulása -- amit te osztasz be, ahogy írtad. Ez tényleg nagy felelősség.
(És míg egyetem előtt soha nem volt négyesnél rosszabb jegyem, addig egyetemen volt minden fajta, és ha néha valami kettes lett, azt sem bántam, a lényeg, hogy megvolt. Teljesen más kategória, más volumen.)

A 2. ponthoz kapcsolódóan nekem még az volt a jó lecke, hogy az ügyintézésre mennyire oda kellett figyelni: ahol én tanultam, ott sajnos többször változtak a követelmények, pl. kötelező kreditpontokat illetően, olyan is volt, hogy akár félév közben, és ha valaki nem követte figyelemmel ezeket, akár nem kérdezett rá többször, akkor az is előfordulhatott, hogy bukott egy félévet.
Ehhez képest a esszéírás megtanulása piskóta volt. :P
Nagyon megtanított az önállóságra tényleg :)

Még annyit fűznék hozzá, hogy életem második munkahelye egy olyan multicég volt, ahol csak az volt a lényeg, hogy valaki tudjon nyelveket -- és legyen diplomája. Ugyanis a konkrét munkavégzés előtt egy több hónapos tanfolyam keretében tanítottak be minket munkára, és nagyon szigorú vizsga volt a végén.
És még az interjún is elmondták hogy nekik az számít, hogy valaki tudjon tanulni, és a diploma bizonyíték erre.

Egyébként hozzá kell tennem, hogy a tanfolyamon esélyt adtak pár olyan embernek is, akinek nem volt diplomája.
A mi csoportunkban egy ilyen srác volt, és lehet, hogy a szellemi képessége meg lett volna hozzá, de a morálja nem: szinte sose figyelt, látványosan unatkozott, mikor magunkra lettünk hagyva, hogy feldolgozzuk az anyagot, akkor meg csak videojátékozott. Gondolom, nem okozok nagy meglepetést azzal, ha elmondom, hogy egyedül neki nem sikerült a tanfolyam végén a vizsga.

Szerintem az egyetem az első , beszoktató lépés a felelősségteljes, felnőtt élet felé.

És kolis ugyan nem voltam, de pár hónapot voltam külföldön ösztöndíjjal, ahol egyedül laktam albérletben, és az is nagyon jó lecke volt, megtanulni beosztani a pénzt, és először menedzselni egyedül egy háztartást.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása