Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Halálos_fogkefe

13 bejegyzést írt és 452 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezúttal a Főfotó archívumából került fel több, mint 2500 fotó a fortepan.hu-ra. Ezek között persze bőven akadnak olyan képek is, amelyeknél nem tudni, hogy hol készültek, mit ábrázoltak. Ebből mutatok be most 30 felvételt. (Fontos: a fotók nem feltétlenül Budapesten készültek, bár a nagy részük…..
Ro 80 blog 156 2014.12.21 15:06:32
Megvolt az első eső a kocsival. Sőt, felhőszakadás, közeli villámlás, emiatt előttem váltott feketére egy teljes csomópont lámparendszere. Az ablaktörlő töröl, dolgozik. Intervallum és gyors fokozat egyaránt megy. Még azt kell megszokni, hogy az ablaktörlő kart húzva a kürt…..
Ro 80 blog 149 2014.09.28 21:05:39
Nekiláttam kibányászni a km-órát a helyéről. A kormánnyal kellett kezdeni. Először kipattintottam a közepét: A közepet három, külön-külön állítható, menetes műanyag patent tartja. Az oszlop és a kormánykerék helyzete össze van pontozva, szerencsére. Az agy masszív…..
A remekül sikerült Belsőség-találkozó után Ljubljana felé vettük az irányt. Szlovén barátaink szeretete (és konyhaművészete) mágnesként vonzza az egész családot. Számtalanszor bejártuk a várost, de valahogy csak most sikerült eljutnunk az apró ország még apróbb vasúti…..
Halálos_fogkefe 2014.08.27 22:41:29
Ro 80 blog 138 2014.08.14 22:12:46
Öten ülni a kocsiban egészen kellemes. Közlekedik az ember az autóúton, a motor elöl brummog, de nem hallani a szakadt ablaktömítésen a fülem mellett besüvítő széltől. A csomagtartó csak félig tele a cuccokkal, és nem azért, mert kevés a cucc. Tetőablak félig nyitva,…..
Halálos_fogkefe 2014.08.15 20:43:48
Ro 80 blog 135 2014.08.07 19:35:13
A nagy gondolkodás vége az lett, hogy itt pihen a garázsban egy másik Ro. Az egyik hengerén hidegen nincs alapjárat, remélem, csak beállítási gond. Melegen van valami, de nagyon távol az ideálistól. Párszor lefulladtam sebességben. A kipufogó rendszerből két rögzítési pont…..
Halálos_fogkefe 2014.08.10 20:24:17
Belsőség Heti merítés 2014.04.13 09:02:42
Egy meg nem értett zseni Kemény kuplung, masszív váltó, alacsony üléspozíció, mélyen morgó hang. Sármos és titokzatos, de nem nagyon izgatja ki mit mond a külsejéről, aki igazán ismeri úgyis imádja. Egérke, az igazi kisautó Felszereltem csörlövel, és sportkormánnyal…..
Halálos_fogkefe 2014.04.13 19:51:00
@Gyurma73: egyszer :)
Kisautó blog A legtartósabb RC 2014.02.28 15:20:48
Dávid nem rég múlt egyéves, de már most erős vonzalmat érez minden iránt, ami önerejéből gurul. Ez legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy autók, vagy motorok felé mutogat, és közben hangosan brümmög. A forma, a típus, sőt, még a méretarány sem számít, a lényeg, hogy…..
Halálos_fogkefe 2014.02.28 17:28:16
Ro 80 blog 131 2014.01.25 22:09:42
Ellenállás huzalt nem is olyan könnyű szerezni. Főleg, ha speciális értékű kell. Végigtelefonáltam a fél várost, és végül jó messzi, két óra autókázás után jutottam el abba a vidéki kisboltba, ahol ezt kaptam: Ez a lelke a benzinszint jeladónak, aminek neki akartam…..
Ro 80 blog 130 2013.12.31 06:25:00
A mai nap első képe két jóképű kárpitpatent. 40 év után is frissek, szerelhetőek: Azért kellett velük foglalkoznom, mert a tankhoz a hátsó üléstámlák kibányászása után férni hozzá. Ők tartották a hátsó támlák mögötti filcet. Ez pedig a tank az ülés…..
Belsőség Heti merítés 2013.12.08 08:54:53
Robotizált rettenet Magyarországon az automata váltóra sokan értelmetlen amerikai őrültségként gondolnak. Jellemzően azok vélekednek így, akik még soha nem vezettek automata váltós autót. Jómagam azonban biztos voltam benne, hogy saját használatra kizárólag ilyen váltóval…..
Nostalgic Hero, Vol.1. Ezen kívül nem sok minden tudtam elolvasni a kis kartondobozon, mert minden más kandzsikkal van ráírva. A felirat alatt egy fénykép egy, japán belpiacosnak tűnő 80-as évek beli kupéról. Látszik egy madárszerű jelvény a hűtőrácsán, de sajnos ez sem segít…..
Ro 80 blog 128 2013.10.12 21:20:46
Több mint egy hónapja rá se néztem a járműre. Pénztermelő üzemmódban az ember pénzt termel szabadidejében is, hogy egyszer el lehessen vinni a gépet a lakatoshoz. Tehát határozatlan ideig szünet...
Techstory A Chrysler Turbine Car 2013.09.03 21:10:09
Az 50-es, 60-as évek szerintem a legmozgalmasabb évtizedek voltak a múlt században (minden szempontból, ideértve a technikatörténelmet is). Megkezdődött az atomenergia felhasználása békés célokra (is), elkezdtek működni az első igazán komoly számítógépek (nem, nem röhögünk…..
Halálos_fogkefe 2013.09.16 17:39:36
@walter sobchak: Valószínűleg a durrogás egyszerű pompázsjelenség, a kompresszor több levegőt próbál áttuszkolni a turbinán mint amennyi át tud menni rajta. Egyeletlenné válik az égés, óriási vibrációk jelentkeznek, szélsőséges esetben a láng is kialszik (tulajdonképpen kifújja belőle a kompresszor által túlsűrített levegő). Ezt kiküszöbölendő szerelnek a kompresszor után rugós egyirányú szelepeket, amik elengedik a felesleges levegőmennyiséget. Ehhez képest a fojtás az égőtér után ezzel pont szembemegy.

Hasonló gázturbináknál egyébként nem szoktak ekkora hőmérsékletek lenni. Ezeknél használnak Venturi elven működő léghűtést ahol a kiáramló gáz egy résen magával ragadja a friss hideg levegőt kintről ami persze különböző csatornákon keresztül kénytelen a házat kívülről is hűteni (pl a résveszteségek elkerülése végett, akár aktív résvezérlés is megoldható így), majd a kiáramló égéstermékkel együtt távozik. Emellett olyan olajtereket alakítanak ki a csapágyaknál ahol az olaj olyan mennyiségben fordul meg hogy az hűtőközegként használható, tüzelőanyag-olaj hőcserélőkkel pedig visszahűtik.
Halálos_fogkefe 2013.09.16 17:44:31
@walter sobchak: Úgy már más :) Közvetlen az égőtér utáni turbinalapátokat úgy rémlik az oroszok már akkortájt is titánium ötvözetből készítették, illetve az égőtér egyes részeit is.
Halálos_fogkefe 2013.09.16 18:25:52
@walter sobchak: A flameout önmagában csak a lángkialvást jelenti, ami millió behatás következménye lehet. A pompázsjelenséget mint dugattyús motoroknál a lefulladást, engine stall-nak hívják általában.

Akárhogyan is, ez a szűkítős megoldás nem lett népszerű, legalábbis manapság nem nagyon hallani hasonlóról. Egyébként a mai korszerű turbofan-eknél is probléma a gyors gázreakció hiánya, pedig ezek már teljesen számítógép vezéreltek, változó állásszögű kompresszorlapátokkal szerelt hajtóművek. Gyors teljesítménynöveléshez marad az utánégető, persze nem turboshaft-eknél.
Az rd felkérésére amerikai és magyar pilóták meséltek arról, hogy mik azok a dolgok, amikről jobb ha nem tudnak az utasok, illetve mik azok, amikkel viszont nem árt tisztában lenni: * Nincs biztonságos ülőhely. Az egyik balesetnél a hátul ülők halnak meg, a másiknál az…..
Halálos_fogkefe 2013.09.12 20:14:57
Belsőség Kungur, már Mazdával 2013.08.28 19:19:23
Indulás után nagyon gyorsan kiderült, hogy itt nincs autópálya, és az út elég rossz. Konkrétan amolyan román-magyar átmenet, kilométere válogatja. Nekem furcsa volt, hogy épp itt, ahol az orosz földgáz 90%-a, ami sok lóvé, és marha sok kőolaj van, ami az útépítés alapanyaga,…..
Ro 80 blog 125 2013.08.20 14:57:39
A lényeg: Reggel úgy láttam neki a munkának, hogy ma indítok. Megpróbáltam lebontani a maradék O gyűrűt a bal hátsó kipufogó tartókonzolról, hogy feltehessem a rendszert. Sajnos a hármas kötöződrót, amellyel a gyűrűt odatákolták, erősebb volt, mint a konzolt a…..
Halálos_fogkefe 2013.08.20 22:32:48
@bervas: Ezt most nem teljesen értem. Mit keres az AC pumpában vákuum? Mechanikus meghajtású?
Halálos_fogkefe 2013.08.21 20:47:38
@bervas: Ja igen, értem.

@Virago_1000: RX-7 utolsó két generációjában volt turbós wankel, Cosmo is kapott belőle, meg valami négyajtós limuzinban is volt kis darabszámban
Halálos_fogkefe 2013.08.23 17:11:13
@Béza Dániel: nemnem, RX-4 (Luce) utolsó generációja
Sajnos nem az enyém, hanem Nikáé, aki Finnország északi részén, Rovaniemiben él, ott, ahol Joulupukki, a finnországi Mikulás is. Mindemellett persze fény (méghozzá a hónapokig tartó nyári...) derül egyebek között arra is, miért nagy kihívás egy külföldinek az…..
Halálos_fogkefe 2013.05.29 14:27:44
Az északi-déli különbséget én inkább Helsinki és a "többi" közti különbségnek nevezném. Tampere elég nagy városnak számít a maga kb 230 000 lakosával és a közvetlen közelében fekvő viszonylag sűrűn lakott és iparilag fejlett vagy épp fejlődő (pl Pirkkala, Nokia) településeivel. Habár csak kb 150 kilométerre fekszik Helsinkitől (ami ottani viszonylatban egyáltalán nem számít nagy távolságnak), szeretik a tampereiek magukat élesen elhatárolni a fővárosi mentalitástól.
Elsősorban azt venni észre, hogy megalszik a tej az emberek szájában tényleg mindenhol; a buszon, az autóban, a boltban, a pult mögött, az irodában vagy épp az iskolában. Ehhez képest viszont nagyon hatékonyan és átgondoltan dolgoznak.

Érdemes kimenni tanulni, rengeteg angol nyelvű képzés van. Nem jellemző az alá-, fölérendeltség az iskolákban sem. Habár a diákok tisztelik a tanárokat, tegeződnek velük és jóformán a haverjuknak tekintik őket. A leginkább technikumnak fordítható, főleg kétkezi munkaerő képzések ingyenesek és jellemzően ezek is a legnépszerűbbek. Leginkább az asztalos, fémmunkás, finommechanikai illetve elektromos/műszerész szakterületen lehet elhelyezkedni, de egyáltalán nem könnyű munkát találni. Mivel 50 éves kor alatt tulajdonképpen mindenki beszél minimum középszinten angolul, a munkavállalás során nem jellemző hogy hátrányt szenvednek a bevándorlók, mindemellett olyan munkahelyeken ahol emberekkel foglalkozol, elvárják a finn nyelvtudást. Jellemző egyébként nagyon sok helyen, hogy ha alkalmaznak, automatikusan be is iratnak egy nyelvtanfolyamra. Egyébként ha sikerül a szakmájában elhelyezkedni az embernek, kb 1500-2000€ a kezdő fizetés (pl egy fémmunkásnak), és rengeteg támogatást ad az állam a bevándorlóknak (lakásbérlésre és rezsire, valamint ételre). Ebből ha nem is nagy lábon, de az itthoninál jóval színvonalasabban meg lehet élni. Összességében nem vészesen drága az étel, de az összes adót a cigire és az alkoholra teszik rá, emiatt tulajdonképpen mindkettő luxuscikk. Egyébként a nagyobb városok és a ritkábban lakott települések közt fizetésbeli különbségek nincsenek.

Mindezek mellett nekem ott élő finnek azt javasolták, ha mindenképpen északra akarok költözni, jobban járok Svédországgal vagy Norvégiával. Valamivel könnyebb megélni, befogadóbbak az emberek, talán jobb a fizetés, és sokkal könnyebb a nyelv.

Ja, és a Vapput látni kell!
Halálos_fogkefe 2013.05.29 16:58:50
@kovacs55: Nekem tetszik az a hely, az a kultúra. Persze kicsit furcsa hogy mennyire zárkózottak az emberek, de nyilván egy idő után befogadnak. Nincs olyan hogy ha valakikkel együtt dolgozol/tanulsz jó ideje, ne állna veled szóba.
Lehet hogy furcsa, de nekem bejön a hideg, és az a fegyelmezettség ahogy a hétköznapjaikat élik. Aztán persze hétvégén mindenki lazul a maga módján. Én egyáltalán nem vettem észre azt a depressziós hangulatot ami mindenkinek beugrik ha finnekről beszélünk. Lehet hogy nem süt róluk a vidámság az utcán, de mindegyikük boldog, mert bármit elérhetnek, a lehetőségeik adottak.

Ami viszont nagyon meglepett, az a finnek véleménye néhány dologgal kapcsolatban Magyarországról (főleg Budapestről). Pl nagyon tetszett nekik a BKV, pedig több hónapot töltöttek el itthon. A bürokráciához meg hozzá vannak szokva, az van nekik otthon is. Emellett persze 10-ből 9 azt kérdezi, mi a francot keresek még otthon...

Ami viszont nagyon fontos, aki kiutazást tervez hosszabb-rövidebb időre és szokott kávézni, kávéfőzőt vigyen magával! Borzalmasan pocsék a kávéjuk, nagyon gyenge, egész másképpen is főzik mint mi. Igazi espresso kávét sehol nem kapni.
Halálos_fogkefe 2013.05.29 22:28:09
@Kovermadar: Az őrölt kávét egy a teafilter anyagához hasonló, de kúp alakú szűrőbe teszik, ami többnyire beleillik a kávéfőző üvegedényének speciális alakú műanyag fedőjébe. A gép felforralja a vizet, majd rácsorgatja az őrölt kávéra, amin keresztül átszivárog az üvegkancsóba.
Namost onnantól kezdve hogy nem tudod megtömni a filtert, mert akkor sose megy át rajta a kávé, illetve hogy nem túlnyomás alatt, ráadásul rég nem 100 fokos víz megy keresztül rajta, egy híg, nagyon furcsa keserű barnás víz lesz belőle. Valahol azért érthető, hiszen ebből simán megisznak egy nap egy litert, és olyan nincs hogy elfogy a kávé.
A hatvanas években nem csak a zenében és a divatban zajlottak le forradalmi változások, hanem a repülésben is. Ekkor kezdett mind szélesebb tömegek számára elérhetővé válni a repülés, ami magával hozta a reklámokat is. Innen már csak egy lépés kellett... A hatvanas…..
Halálos_fogkefe 2013.05.11 16:44:36
@Ronald: Semmi közük a 10 000 méterhez, ha lenne, szegények nagyon hamar elhaláloznának. Mesterségesen 2-3000 méteres magasságnak megfelelő légnyomást állítanak elő a gépeken. Természetesen ennek is van élettani hatása, főleg a gyors változás (le- és felszálláskor), de kapnak is ezért jelentős korkedvezményt a nyugdíjhoz.
Na jó, a cím hülyeség, csak ki akarom próbálni, hányszor lehet ugyanabból a pár vázlatrajzból új kockát vagdosni-szerkesztgetni ;) -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-Kattint. Most...
Halálos_fogkefe 2013.04.14 21:55:01
Már írtam arról, hogy milyen klassz "kelet és nyugat találkozik" hangulata van a Keleti pályaudvarnak. És most nem arra gondolok, hogy mit érezhetett egy német turista, ha betévedt a külső-komszomolenszki vokzált idéző csomagmegőrzőbe, hanem hogy itt nem csak kék-sárga mozdonyokat…..
Halálos_fogkefe 2013.04.03 23:20:28
@Hamster: Akkor sorry, én nem nagyon szoktam látni őket, na persze nem is igazán keresem. :) Azt hittem nagyobb ritkaság.
Halálos_fogkefe 2013.04.04 21:50:50
@Rocko-: nem
Jajj,de csúnya! Punto Van? 2013.02.21 16:38:07
Kíváncsi lennék erre, miféle szerzet. Aki bővebb információval tud szolgálni, ne tartsa magában. tlacka lőtte. ..
Fontos kérdésem van: ki látott reggel hókotrót a magyar települések fontos tömegközlekedési útvonalain? Nem csak budapestiek játszhatnak. A kommentekben gyűjtsük össze a tapasztalatokat, hátha így hamarabb észbe kapnak a hómunkások. Mobiltelefonnal készült videókat is…..
Halálos_fogkefe 2013.01.15 18:10:18
@ChPh: pontosítanék, a szállítók útjáig állt a hó, bár ott lekanyarodtam, de szignifikáns változást onnan nem láttam tovább se.
Halálos_fogkefe 2013.01.15 20:08:44
@Rocko-: beszarsz, de nem