Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hangyasav

5 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok módszert kipróbáltál már a rezsiköltség csökkentésére, de egyik sem vált be igazán? Itt egy tuti ötlet a svédektől, amivel a téli hónapok nagy részében megúszhatod a fűtésszámlát, ráadásul decemberben sem kell az áruházakban zöldséget venned. Forrás: www.almaimotthona.hu Egy svéd házaspár…..
Kereken egy év múlva érkezik céljához, a Plutohoz, a 2006-ban felbocsájtott New Horizons szonda. Ennek "alkalmából" a szondát kezelő tudósok beindították a hajtóműveit, hogy korrekciós műveleteket hajtsanak végre. Szóval indul a visszaszámlálás, egy év múlva pedig talán már…..
Nyilvánvaló, hogy a legtöbb összeesküvés-elmélet abszurd butaság, ugyanakkor egy cambridge-i történész szerint egy részükben több igazság lehet, mint elsőre gondolnánk. Nem kétséges, hogy az összeesküvés-elméletek korában élünk, aminek részben nyilván az internet is az…..
A globális élelmiszertermelés harmada megy pocsékba évente. Ha csak negyedével kevesebb élelmiszert dobnánk a kukába évente, akkor gyakorlatilag megszűnne az éhezés a Földön.Korábbi posztunkban megemlékeztünk az OECD és a FAO statisztikai összeállításáról, - melyből…..
Clément Méric egy ruházati boltban vásárolt Párizs kilencedik kerületében. Az üzletből kilépve egy neonácikból álló csoportba botlott. A harcos antifasiszta Clémentet megtámadták, majd a banda egyik tagja boxerrel úgy megütötte, hogy a fiatalember másnap a kórházban belehalt…..
Hangyasav 2013.06.11 11:39:28
@Faszt vagytok ti lovas nemzet:

Itt a blogban az áll, ha olvastad, hogy a srác kilépett a boltból és belebottlott ezekbe a férgekbe. Akkor most ki hazudik?

Nem csak a blog írt róla, hanem egy rakás egyéb internetes portál is, és persze tévében is volt szó róla. Ha rákeresel, kiderül. Nem mindenki áll neki szidni a többi kommentelő kurvaanyját egy nyúlfarknyi, rosszul/tendenciózusan/tévesen idézett hírből faragott blogbejegyzés alapján, vannak olyanok is, akik egyébként is olvasnak híreket. Szép napot!
 Feltételezett ügyfél: E.ON Hungária Feltételezett brief:Robi!!!!Elfelejtettem mondani, hogy holnapra kellenének plakátok! Valami figyelemfelkeltő! Tudom, hogy ilyesmi általában több nap, úgyhogy szabad kezet kaptok! Csak annyi megkötés lenne, hogy képet NEM tudunk…..
Ma este tíz órakor ilyen főcímet kapunk a Trónok harcához. A videót Donnie blogjáról nyúltuk. ..
1989 március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, az akkor legnagyobb támogatottságúnak tekintett ellenzéki szervezetek közös hepaja, hogy aztán nem egészen egy évvel később már egymás torkának essenek tagjai. A Trónok harca című friss HBO-sorozat története valahol pont…..
Hangyasav 2011.04.18 10:23:00
@savrola:

Azt hiszem, meghaladja egy blog-komment kereteit, és nem is tartozik szorosan ide. Másrészt, már a rómaiak is tudták, hogy ízlésről lehet ugyan vitakozni, csak nem érdemes...

Egyszer olavastam valahol Kornya Zsolttól (Raoul Renier) egy írást arról, hogy mi baja van neki a Gyűrűk Urával. Na, az elég jól összefoglalja, mi a bajom nekem is.
Hangyasav 2011.04.18 10:40:04
@savrola:

hobbitfalva.uw.hu/xxx/irasok/KZSmiertvanelegemtolkienbol.pdf
Szívjanak a hitelesek, mert megérdemlik? A bankok és az állam is felelős. De ami a bankoknak fáj, mindenkinek fájni fog: ha nincs hitel, nincs beruházás és új munkahely sem. Ezért az államnak, vagyis nekünk kell majd ezt megfizetni. Egyre több szempár szegeződik a forint és a…..
Hangyasav 2010.09.14 13:09:04
Sajnos, van néhány rossz hírem azoknak, akik szívesebben kommentelnek, mint gondolkodnak:

– Nincs olyan, hogy Devizahiteles.

Ide sorolható az is, aki személyi (fogyasztási célú) hitelt vett fel deviza alapon, tehát a jövőbeni (és reménybeli) jövedelme terhére előre hozta a (az adott esetben felesleges, vagy luxus) fogyasztást.

Ide sorolható az is, aki devizahitel vett fel átgondoltan, mérlegelte a kockázatokat, és mégis a sokkal előnyösebb devizahitel mellett döntött.

Ez utóbbiak közül jó néhányan ma is fizetik a hitelüket, akár lakáscélra, akár más célra vették fel. Ettől (már a pontos fizetéstől) még igenis lehetnek bajban, mert a családi költségvetés más tételeit meg kell kurtítani. És finoman jelezném a nagyhangú majmoknak, hogy pont emiatt ez igenis mindenkinek fáj vagy fájni fog. Mert amit kifizetek megemelkedett hiteltörlesztésre, abból nem veszek magyar zöldséget vagy húst sem, azt nem fizetem ki a kiskereskedelemben, nem fizetem ki a fodrásznak vagy a masszőrnek, nem fizetem ki az autószerelőnek vagy a tetőfedőnek. Akármilyen okos és előrelátó, vagy "okos" és nagypofájú valaki, ez az egész az egész ország problémája, vagy az lesz hamarosan, mert mindenki más is meg fogja érezni a pénztárcáján.

És aki nagyon büszke arra, hogy ő 30-40%-kal magasabb forinttörlesztőket vállalt (mert ő okos), az is szopni fog, ha a tömegesen bedőlő hitelek miatt piacra kerülő ingatlanok elárasztják a piacot és lenyomják az árakat. Az ő okosan finaszírozott ingatlana is veszíteni fog az értékéből, vagy eladhatatlanná válik hosszú évekre, esetleg az örökségként ölébe hulló lakástól nem fog tudni megszabadulni. Arról már nem is beszélek, hogy mi van, ha a bank pótlólagos forrást kér be, mert az okosan finaszírozott forint alapú lakás piaci érteke már nem fedezi a jelzálogrészt sem...

Szóval lehetne kicsit gondolkodni: sokkal könnyebb cigányozni-zsidózni-bankározni-devizahitelesezni, mint tisztán látni a problémát és a lehetséges megoldásokat.
Hangyasav 2010.09.14 14:10:28
@Hátezmármi:

ha ingatlanról beszélünk, mint hitelcélról, akkor az üres zsebről csak annyit, hogy általában az ingatlan piaci értékének a 80%-a bank által elfogadott érték, és ennek kb. a 60%-át adták meg hitelként, ami ha szorzol-osztasz (már ha megy) kb. a lakás árának a fele. Egy nem kiemelkedően drága, 20 milliós fővároshoz közeli, de nem puccos családi ház kerül ennyibe. Ebbe bele kell tolni legalább 10 millát, meg még amit rálköltesz a felújításra, karbantartásra az évek során. Hol van az az üres zseb, amiről nagy hangon puffogsz? Nem 2 milliós Suzukit 0%-os THM-re vásároló szerencsétlenekről beszélünk, akik az első kötelező szervíznél bedőlnek, hanem olyanokról, akik az élethez elengedhetetlen életteret vették meg.
Onlinemarketing blog Jogában áll 2010.09.09 20:19:39
Jogában áll internetet használni és jogában áll hülyének lenni. Bármi, amit mond, ír vagy tesz az interneten - a Facebook-on, a Twitteren, az iWiW-en vagy bárhol - felhasználható ön ellen a munkahelyén, a magánéletben, buliban és bíróságon. Adóellenőrzéskor is. Joga van…..
Hangyasav 2010.09.10 08:49:25
@Mária: Minek gondolkodna, ha kommentelhet is, nem?

Épp tegnap esett meg itt a Blog.hu-n, hogy kikerült egy blogbejegyzés az Ajánlóba. Nem írom meg kiről volt szó, de egy fiatal lány volt, b*szós-arcr*élvezős-lef*nyképezős poszt. Az első kommentek után pánikszerűen törölte a posztot, fél óra múlva megszüntette mindkét blogját, miután rájött (mert többen figyelmeztettük), hogy a másik blogján arccal azonosítható. Sztem azóta buzgón imádkozik, h a lovagja ne töltse fel a felvételeket a netre.

Erről volt szó: a net is egy médiafelület, ami építi az arculatodat. Ha újságba nem engednéd, hogy pucér képek jelenjenek meg, akkor a netre se tedd fel. Nem publikálod a címedet, a zártípust és a berendezés értékét a neten, mert esetleg visszaélnek vele.

Csak ésszel.
addict Segélyvonal szűzeknek 2010.09.05 12:30:00
Még mindig szűz vagy? Akkor hívd a képen látható telefonszámot, ahol garantáltan segítenek megszabadulni ettől a problémától. A Sony megrenedlsére készített óriásplakátok a The virginity hit című, hamarosan a mozikba kerülő filmet reklámozzák. A mindössze 2 millió…..
Ha van igazán környezetszennyező módja az utazásnak, akkor az bizony a légi közlekedés. Miközben utasszámban az összes közlekedésnek csupán 1%-át teszi ki, addig az összes közlekedésre fordított üzemanyag 10-15%-át használja fel.…..