Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ubu1a

0 bejegyzést írt és 227 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarország 2030-ra hazai energiatermeléséből teljesen kivezeti a szén alapú villamosenergia-termelést, amit itthon jelenleg kizárólag a Mátrai Erőmű biztosít. Nagy kérdés lesz azonban, hogy a szén kivezetését az import áramunk esetében is alkalmazni fogjuk-e, és csökkentjük-e például az Ukrajnában…..
ubu1a 2020.07.06 20:32:54
@Medgar: Ha csak a technológián múlna, hogy kell egy Paks3 fissziós projekt az első fúziós előtt, ám legyen. De ettől még nyomatni kell a fejlesztést, ahogy a csövön kifér. Persze worldwide értem. Az összes többi akadályt kellene eltakarítani az útból itthon (így például a Paks2-n élősködő orosz finanszírozást, a szélerőművek korlátozását), hogy tényleg csak a technológiára kelljen koncentrálni. Nem szabad elfelejteni, hogy U235-ből sincs végtelen mennyiség a Földön. Jó, persze, majd lehet nyitni tóriumos reaktorok felé és hasonlók, de az sem világmegváltás.
  Rögtön leszögezném: ez a bejegyzés mentes mindennemű politikai éltől, kinyilatkoztatásól, és nem azért íródott, mert bárkinek a szakmai felkészültségét bármennyire is megkérdőjelezné. A cikk címe figyelemfelkeltő, nem bíráló. Kérem, hogy ezzel a gondolattal a fejükben olvassák! Fogalmam sincs,…..
ubu1a 2020.03.09 19:30:21
@MEDVE1978: A vírus kb. 100 nanométeres, ami bőven a látható fény hullámhossza alatt van jócskán. Úgyhogy csak elektronmikroszkóppal tehető láthatóvá. Úgy nem megy, hogy ránézünk felülről a vérmintát tartalmazó tárgylemezre egy jó nagyítóval...
Sokan azt mondják, hogy a gyerekkor természetes része a csúfolódás, piszkálódás. „Minket is csúfoltak, mégis normális felnőttek lettünk!”, "Mitől lett most ennyire felkapott az iskolai bántalmazás témája?”- hangzik el sokszor  cinikusan a kérdés. Ma már pontosan tudjuk, hogy az iskolai bántalmazás…..
via GIPHY Hogy lehet eldönteni, hogy az üzlet ügyfélszolgálatosa milyen bankjegyeket adott át a vásárlónak? Hát ott van a biztonsági kamera felvétele, nézzük meg! Na de mi van akkor, ha nincs kamera? És ha mégis van, de nem látszik rajta? És ha na jó, igazából van és látszik is, de nem mutatjuk…..
ubu1a 2020.01.21 16:46:04
@a fekete krindusz: Nevezhetjük így is, ha gondolod.
ubu1a 2020.01.21 20:45:27
@havrilla: Minden szarért tényleg nem kell. De ha odamegyek a vevőszolgálatra, hogy eltolták a bevásárlókocsimat, benne a 100 Ft-on kívül a nevemre szóló clubcard alapján kiváltott vonalkódolvasóval; aztán azt tapasztalom, hogy látványosan szarnak a fejemre, csak nehogy csinálni kelljen valamit, na azért szerintem kell hőbörögni. Legalábbis én ideges leszek az ilyentől.
ubu1a 2020.01.21 21:06:05
@havrilla: Ahogy fentebb írtam, végül nem derült ki. Egy idő után elengedtem az ügyet. Nekem elég volt látni a nagypofájú vevőszolgálatosok fejét, amikor elkezdett komolyabbra fordulni az ügy és érzékelték, hogy a lerázás (a rendőrökkel szemben) már nem működik.
Mielőtt még tovább olvasnál, súgok: semmiképpen se így! ;-) Régebben a szülők számára a legkínosabb téma, amiről a gyerekeikkel kellett (volna) beszélgetniük, a szex volt, a mai szülők azonban ennél jóval nagyobb problémával szembesülnek: hogyan beszélgessenek a gyermekükkel a…..
A hétvégén egy gyakorló mozdonyvezető tett ki egy fényképet, amint a Keleti pályaudvaron, a csarnok helyett a vágány elején megállt vonatról azonnal el kezdenek leszállni az utasok. A megállás oka az éberségi vagy a vonatbefolyásoló berendezések pillanatnyi üzemzavara volt, az utasok pedig azonnal a…..
Andrásék boldogan bevásároltak a 3440 Ft-os jegyekből, lefoglalták a szállást, elintézték az autóbérlést, aztán elolvasták az Eurowings válaszlevelét. Oda a boldogság: a légitársaság szerint túl olcsó volt a jegy, ezért inkább mégsem adják oda ennyiért. Egy hete én, a feleségem és öt barátunk…..
ubu1a 2019.12.20 11:42:05
@Péter 2: Köszi a részletes választ. De eddig én is úgy tudtam, hogy ez ajánlatnak számít, amiből nem lehet kitáncolni. Ezért szokott a mi cégünk például árajánlat helyett ártájékoztatót küldeni azokban az esetekben, amikor nem ismerjük a pontos körülményeket és e miatt nem tudjuk az ajánlatot megfelelő feltételekkel körbebástyázni. Sőt, emlékeim szerint a "nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk", "ajánlatunk a készlet erejéig érvényes" és hasonló kitételek is egyre kevésbé védik meg már azokat, akik az akciókkal bármilyen módon trükköznek.
Érzésem szerint egy 3500 Ft-os akciós repülőjegyről a mai fapados-szarrágós világban jóhiszeműen vélelmezhető, hogy nem elírás. Az én szalámis történetem e tekintetben sokkal ingatagabb, ha az általad említett szabályokat nézzük.
A kommenteket végigolvasva nekem ellentmondásosnak tűnik a szabályozás. Lehet, hogy csak bíróság fog tudni dönteni a kérdésben.
ubu1a 2019.12.20 11:55:56
@havrilla: E tekintetben szerintem az amerikai szemlélet sokkal korrektebb, még ha kegyetlennek is hangzik. Ha valaki csinál valami hülyeséget, akkor viseli annak a következményeit. Meg a következmények következményeit is. Meg minden szart. Aki pedig fél a következményektől (elvégre mindenki hibázhat), az védekezik: köt felelősségbiztosítást és nincs gond.
Ha az árazó kislány elrontja, akkor az üzlet töredelmesen bevallja, hogy elrontották. Azt az egyet odaadják annyiért, amennyi rá van írva. Az árazó kislánynak levonják a fizetéséből a különbözetet vagy kirúgják. De az is lehet, hogy a cég felvállalt kockázatnak minősíti a dolgot és benyeli. Elvégre annak is megvan az ára, hogy nem felsőfokú végzettségű mérnököket foglalkoztatnak árazásra megfelelő fizetéssel, akik kevesebbet hibáznak. De egy új kislány felvételének és betanításának is megvan az ára. Meg van kollegiális szolidaritás is, már ahol persze... Szóval a cég mérlegel és dönt. Utána pedig az összes többi hasonló terméket gyorsan átnézik, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Szerintem így lenne korrekt.
Ha viszont valaki szándékosan árazta félre (trükközés, vásárló felülragasztja, rossz polcra teszik ahol más árcédula van stb.), az pedig rendőrségi ügy. A BTK szerint csalásnak hívják.
ubu1a 2019.12.20 13:39:29
@vanek ur: Értem, köszi. Ezt nem tudtam. :-)
De azért elég nagy hibát kell elkövetni egy jegy árazásban ahhoz, hogy az általad írt összes térítéssel együtt is megérje törölni a jegyet...
A külföldön élő magyarok körében meglehetősen elterjedt gyakorlat, hogy a külföldi munkavállalás (és élet) ellenére Magyarországon is fizetik a társadalombiztosítási járulékot és ha úgy adódik, akkor otthon is veszik igénybe a szolgáltatást. Na, ennek jövő nyártól vége lehet, ráadásul nem csak…..
ubu1a 2019.12.03 20:36:03
@vándor madár: Azt értem, hogy van valami jogszabály, aminek ez nem felel meg. De szabályt bármire lehet alkotni és annak az ellenkezőjére is.
Az nem világos, hogy miért van ilyen szabály. Ha két helyre fizetem a külön-külön előírásoknak megfelelő összeget, attól még nem leszek kétszer olyan gyakran beteg és egy betegségből sem kell kétszer kigyógyítani. Szóval, legalább az egyik ország EÜ intézménye csak nyer rajta.
Mégis azt sugallja a cikk, hogy akik két helyre fizetnek, azok visszaélnek valamivel. Lehet, hogy csak én vagyok naiv, de nem értem, hogy lehet ezzel visszaélni.
És még egy dolog: mi a helyzet mondjuk az USA-val, ahol nincs európai értelemben vett társadalom biztosítás?
Úgy néz ki, hogy a választók szerint a Fidesz alkalmatlan. Szerencsétlenek most azt hazudják maguknak, hogy csak a Borkai-ügy miatt kell az alkalmatlanság zakóját viselniük ahelyett, hogy szembe mernének nézni a valósággal. Nézzük hát a tanulságokat, melyekben sok újdonság nem lesz, ám összerakva a…..
Múlt hét óta rettegésben élnek a turisták Balin...vagy röhögőgörcsök között. Egyelőre nehéz eldönteni. A hír a következő, kicsit bővítve: a muszlim többségű Indonézia parlamentje azzal foglalkozik éppen, hogy a jövő héten szavazásra kerülő törvény alapján betiltsa a házasságon kívüli nemi életet…..
ubu1a 2019.09.24 16:41:07
@ComLo: "Van egy hangos iszlám kisebbség, a parlamentben pár %-os támogatással, akik előjönnek ilyenekkel." Hú, én mintha láttam volna már ilyesmit közelebb is. :-) Egy európai országban egy néhány százalékos törpepárt a boltok vasárnapi nyitvatartását tiltatta be egy egész évre. Azóta legfeljebb akkor hallunk róluk szerencsére, ha szarvasokat lövöldöznek... Szóval, nem kell az ilyesmiért Balira utazni.
Kétségtelen: a magyar szokások, hagyományok és babonák utánozhatatlanok. Ez pedig fokozottan igaz akkor, ha egy esküvői szertartásról és az azt követő lakodalomról van szó! Bolond menyecske, menyasszonyrablás, tányértörés... az idősebb rokonok általában elvárják, hogy ilyen szokásokkal tisztelegjünk…..
Ha van érdemi haszna a történelmi események jubileumának, az a lehetőség, hogy újra beszédtémává tegyük azokat. Ilyenkor kínálkozik a legjobb alkalom, hogy kiemeljük a jelentőségüket, megmagyarázzuk hatásukat a jelenünkre vagy éppen ellenkezőleg, átértékeljük a múlt történéseit. A Holdra szállás…..
ubu1a 2019.08.05 22:38:29
@Big Blaster: Mivel nincs légkör, a holdpor nem gomolyog. Ballisztikus pályán (tehát szabadeséssel és oldalirányú egyenletes sebességgel) zuhan vissza a felszínre.
ubu1a 2019.08.06 12:39:46
@gigabursch: Én sem mondtam, hogy egyenletes zuhanás lenne. A mozgás vízszintes komponense az, ami egyenletes sebességű; hiszen légkör híján nincs, ami fékezze a dolgokat. A függőleges komponens pedig egyenletesen gyorsuló, mert szintén légkör híján nincs, ami ennek határt szabna a gravitációval szemben (amíg felszínt nem ér a zuhanó tárgy). A kettő eredőjeként a részecskék egy parabolát írnak le, ezt hívják ballisztikus pályának.
Az elmúlt napok egyik legnagyobb meglepetést keltett, fővárosi vonatkozású híre az volt, hogy – mint Tarlós István főpolgármester bejelentette -,  a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntése alapján  el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A hivatalos indokolás szerint a főváros szakadatlan…..
ubu1a 2019.05.22 20:12:03
@felucca02: Pont a 4-6-os kretén példáját látva simán kinéztem az okos döntéshozókból, hogy csinálnak egy villamost a metró fölé a Váci út egy bizonyos szakaszára, amire át lehet szállni a Lehel téren, a Nyugatinál és a Deák téren.
Állítólag (ennek nem néztem utána) a 4-6-os valamikor igazi gyűrű volt, aztán szétszedték. De a Moszkva tér felújítása és a 4-es metró üzembe állítása csak megtartotta a szétszedett állapotot, ekkor legfeljebb megerősítették a korábbi furcsa döntést.
ubu1a 2019.05.22 20:35:08
@felucca02: No igen, hely szűke esetén ez lehet nyomós érv. Ilyenkor jön az, hogy mérlegeljük: Kicseréljük a vezetéket vékonyabbra, hogy legyen hely, vagy bevésünk egy nagyobb csövet, és akkor annyi helyünk lesz, amennyit csak akarunk. Én majdnem mindig előre menekülök egy ilyen helyzetben (hacsak nem szélsőségesen magasak a költségek), de ez ízlés dolga. (Megjegyzem: Konkrétan tényleg csinálok egy házban egy ilyen projektet.)
A Nyugati térnél is az a kérdés (ahogy már írtam), hogy kompromisszumot keresünk vagy szintet lépünk még a magasabb költségek árán is, azt tartva szem előtt, hogy semmilyen szempontból se legyen egy kicsit se rosszabb senkinek.
Olyan technológiai színvonalon, amikor Elon Musk hobbiból fúrogatja az alagutakat a világ másik végén és amikor itthon egy pszichopata az álmait kergetve öntheti a közpénz tízmilliárdokat kihasználatlan presztízsberuházásokra, szerintem nem lehetetlen mind a két fronton fejleszteni. Ha az lenne a kérdés, hogy eszünk, ruházkodunk, villamosozunk vagy autózunk, akkor készséggel elismerném, hogy az autó az utolsó a sorban. De nem ez a helyzet. Futja mindegyikre. Ha viszont az a kérdés, hogy építünk még tíz-száz aluljárót és felüljárót, hogy mindenki magas színvonalon és az elvárásai szerinti modern kényelemben élhessen vagy mondjuk olimpiát rendezünk, hogy gorilla módjára verhessük a mellünket, akkor én igenis az előbbire szavazok és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
ubu1a 2019.05.22 20:46:19
@zenitó: Bocs, ennek nem néztem utána. Lehet, hogy tévedek. Mindenesetre lehetne körgyűrű és számomra logikusnak tűnik egy ilyen elgondolás.
A Telekom nagy felháborodást kiváltó "Bocsi Anyu! – Egy rendhagyó Anyák napja" című videója kapcsán több szakmai elemzés is megjelent, sok cikk próbálta értelmezni a cég elég fura gesztusát az édesanyák felé. A reklámozó telefontársaság is a nyilvánosság elé lépett magyarázatával. Azonban a film…..
     1976-ban mutatták be a Szakonyi-Gogol féle Holt lelkek-et a Madách Színházban.    Ilyen volt Dózsa László Nazdrjov földbirtokosként, a Csicsikovot játszó Haumann Péterrel és  a zseniális karakterszínész Gyenge Árpáddal, aki Mizsujevet játszotta.  Ezt a darabot nemrég láttam a Sufniban,…..
ubu1a 2019.03.13 21:09:49
@balmoral: Nem fordítva? :-D
A fél internet fel akarja falni a Gundelt reggelire, miután nem csak annak ment híre, hogy a vendéglátó vállalat üzemelteti a fényűzően felújított miniszterelnökségi palota menzáját, de megismerhettük a menü fogásait és árait is. A Gundel online (Facebook) értékelése zuhanni kezdett, a cég pedig -…..
ubu1a 2019.01.09 11:36:43
@//VV\: Egyrészt azért nem lehet ezt csinálni, mert a költségeknél alacsonyabb és áron történő értékesítést dömpingárnak hívják és ezt a versenyjog tiltja. Másrészt azért hülyeség alapból ezt csinálni, mert egy politikailag ennyire kényes hellyel bármilyen módon közösködni igencsak kockázatos dolog és korántsem biztos, hogy a marketing értéke pozitív. Pont ezt látjuk most. (Persze lehetne fordítva is, vagy éppen ez akár időben változhat is.)
Lehet az a magyarázat (amit fentebb is írtak), hogy rejtett anyagi érdeke fűződne a Gundelnek a dologhoz, ami viszont más bűncselekmények gyanúját veti fel.
A másik lehetséges magyarázat, hogy a Gundel vezetők részéről meglévő politikai elköteleződés miatt éri meg felvállalni az anyagi és PR kellemetlenségeket. Ha így van, akkor ezek a vezetők nem profik. Egy profi üzletemben mindig a pénzt és nem az ideológiát nézi.
Újév napján Pesterzsébeten is hadrendbe sorakoztak a kutyatartók, s egy 2014-es petíció Pesterzsébetre történő adaptációjára gyűjtenek aláírásokat. Saját Facebook csoportot is alakítottak, ahol szervezik az ellenállást: azt követelik tiltsák be egész Pesterzsébeten a rakétázást. Az indulatok…..
ubu1a 2019.01.04 20:58:19
@megamedve: Továbbá üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, így hozzájárul a globális felmelegedéshez.
A média, a reklámok, a közösségi oldalak csak úgy ontják ránk a cuki, masnit viselő kutyusok képeit, ahogy előkerülnek a karácsonyfa alatti dobozokból, és nagy boldogan mindenki ölelgeti őket. És itt vége is szakad minden alkalommal az adott hirdetésnek, de a valóságban csak ilyenkor kezdődik igazán…..
Hozzám úgy jutott el a felvétel, hogy egyik digitális ismerősöm megosztotta a kormánypárti Mandiner, Origo és PestiSrácok nevű portálokon keringő coubot. Bocsánat az angol kifejezésért, de még nincs hiteles magyar fordítása. Úgy írnám körül, hogy tíz másodpercnyi videó. Valaki mond valami rövidet,…..
"Több százan tüntettek a Magyar Rádió épülete előtt, és leverték azt az egy éve elhelyezett emléktáblát, amelyet előzőleg megkoszorúztak a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői. A megmozdulást a többi között a Magyarok Nemzeti Szövetsége és a Keresztény Nemzeti Unió…..
ubu1a 2018.12.18 19:34:29
@JFK-alapítótag: Még ő is elröhögte magát ennél a mondatnál.
ubu1a 2018.12.18 19:41:21
@Hamihami: Pedig van olyan, amikor dönteni kell és nincs jó döntés. Ha enged a biztiőr (vagy a főnöke), politikailag megbukott és nézhet más meló után. Ha viszont szigorúan betartja a felsőbb utasítást, egy normális országban mehet a sittre. Hivatalos személy elleni erőszakért (fegyveresen és csoportosan elkövetve) ezért 2-8 év jár. Kenyér a család asztalán egyik esetben sem lesz utána. Úgyhogy normális ember egyszerűen nem megy ilyen helyre dolgozni, mert az ilyen helyzeteket el kell kerülni.
ubu1a 2018.12.18 19:56:19
@Ellenzéki Tüntető: Nem földön kúszva mentek be, hanem a lábukon, az erre jogosító igazolványuk felmutatásával, a kb. 2,5 milliós választópolgári táboruk képviseletében. Normáliséknál ilyesmire események láncolata nem indul meg. Ugye ez elvileg egy pártatlan közszolgálati tévé. Először is szépen leballag hozzájuk egy felelős vezető, beszél velük. A tévé beszámol a tüntetésről egyrészt azért, mert náluk történik, másrészt azért, mert egyébként is ennek a tévének egyik feladata a közéleti eseményekről való tájékoztatás. A beszámoló részeként beolvassa valaki (tüntetők képviselője vagy riporter) legalább összegezve az öt pontot. Nem azért, mert bárki fenyegetőzve követelné, hanem azért, mert a tüntetésnek (amiről beszámolnak) egy lényeges eleme. Utána ugyanebben a riportban elmondják szépen a kormány álláspontját is a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében. Még a szerkesztőségi vélemény is megengedett, lévén, a tévé közvetlenül is érintett az eseményekben. Aztán a képviselők kimennek, a tüntetés véget ér és mindenki szépen nyugiban haza megy. Közben pedig senki nem sérül meg, nem verik szét az épületet, nincs szükség rendőri vagy jegyzői intézkedésre és nem merül fel, hogy a felek kölcsönösen pereljék egymást utána évekig.
Nyolckor kezdődik a munkaidő, de csak nyolc óra tízre sikerül odaérni? Egyre gyakrabban fordul elő néhány perces késés? A notórius elkésésnek nem csak technikai okai lehetnek!..
ubu1a 2018.12.11 15:29:38
@Plumper_: Az érződik, hogy a mezőgazdaság szent tehén. Szerintem az idióta óraátállítgatást is annak köszönhetjük. De tud valaki értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért kell a mezőgazdaságban korán kelni? Sem a növényeknek, sem a haszonállatoknak nincs annyi dolguk a nap folyamán, hogy a velük végzett munka időbeni eltolása megoldhatatlan problémát okozna számukra...