Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hipper

0 bejegyzést írt és 110 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bájos magyarázat házibulinak nevezni egy gang bang party-t, de nem ez az, amivel Szájer József milliók arcára csalt mosolyt. Önmagában azzal, hogy lebukott, de még inkább, ahogy magunk elé képzeltük, ahogy kezét véresre súrolva az ereszcsatornán menekül a rendőrök elől, táskájában a nyilván…..
„Linge, Linge, azt hiszem, megtörtént” – kiabálta a Führerbunker egyik lakója 1945. április 30-án fél 4-kor Adolf Hitler inasának, Heinz Lingének, miután lövést hallott a náci vezető szobája felől. Pár perccel később a Führer titkára, Martin Bormann néhány…..
A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék ügyésze Radovan Karadžić egykori boszniai szerb politikus ellen a vádbeszéd végén életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a mai tárgyaláson. Hétezer srebrenicai fogoly lemészárlása…..
– Előre elnézést a keresetlen őszinteségért. Az RTL Klub vezetői abból indulnak ki, hogy az intellektuális képességek sorrendje a világban nagyjából a következőképpen néz ki: Teremtő, Jézus Krisztus, RTL Klub-vezetők, majd utána jön a mindenki más, a világ összes…..
Hipper 2014.09.18 15:05:47
   A határaink közelében levő nyugtalan külpolitikai helyzet miatt érdemes egy kicsit számba venni hazánk védelmi képességeit, hiszen bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik, hogy katonai konfliktus részesei legyünk, az esély mindig is meg lesz rá. Segítségül az angol nyelvű…..
Az RTL Klub új főzős reality-vetélkedője már a promókampány alatt idegesített egy kicsit, Itt az Iz-faktor vagy mi is volt a szlogen ugye, amikor pedig elővezették a zsűrit, akkor nagyon vakargattam a fejem, mert értem én, hogy nem kellenek az elhasznált arcok, és Gianni már eleve…..
Hipper 2014.09.02 15:38:36
@saks: Ha kikötnek a napra azonnal meghalsz... eheheheee
A Bors mai számában kétoldalas cikk foglalkozik Ördög Nórával, vagyis pontosabban nem kizárólag Nórával, hanem férjével, a fotós Nánási Pállal is, akiről Kolosi Péter megpengeti, hogy akár ő is távozhat a csatornától. Nánási fotózta az X-Faktor…..
Világpolitika Szubjektív Trianon 2014.06.03 15:12:46
Magyargyűlölet a palotában?   Egy „turáni törzs”, akiket semmi más nem motivált, csak a kisebbségek szolgasorsba döntése..? Érdekes, de annál meghökkentőbb idézetekkel, illetve a közvélemény előtt kevésbé ismert összefüggések feltárásával próbáljuk érzékeltetni…..
gg.blog.hu Már megint a kommentek 2014.05.29 11:21:55
Létrejött a nagykoalíció: balra és jobbra bekönyvelt netes újságok és kommentelőik ezrei gyalázzák az Alkotmánybíróság tegnapi buta határozatát, amelyben teljes felelősséget szeretnének vállaltatni a lapokkal a náluk megjelent kommentekért. Tisztességtelen törekvés, és…..
  Az arab tavasz és a korábbi Prágai tavasz után Donyeck és Luhanszk szabadságszerető népe is elhatározta hogy saját kezébe veszi sorsát. Demokratikus úton kinyilvánította függetlenségét, amit népszavazás útján is megerősített. Az emberek nemet mondtak a nemzeti…..
Lehet finomkodni, lehet kertelni, de keleti szomszédunk, Ukrajnai gyakorlatilag háborúban áll Oroszországgal. Márpedig egy ilyen háború a legkomolyabb európai konfliktus nagyon régóta: az egész világ feszült figyelemmel kíséri, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek. És bizony, ha…..
Eszem megáll ezen az országon, és a képmutatás magasiskoláját jelentő közmédián. Miután az Eurovíziós Dalversenyt egy Conchita Wurst művésznevű, szakállas, de női ruhában fellépő osztrák induló nyerte meg, az lenne a minimum, hogy ha az eseményről beszámol egy magára…..
Az ukrán válság látszólag mindenkit meglepett, pontosabban mindenki úgy tesz, mintha nem lett volna előre tudható és kiszámítható, ami most történik keleti szomszédunknál. Pedig a válság eredete egészen 1654-ig nyúlik vissza, amikor is Bogdan Hmelnyickij, egy a lengyel…..
[Fotó: cink.hu] Jaj, gyerekek, ez annyira nyomi. És főleg azért esik nagyon pocsékul, mert én tényleg örülök a Várkert Bazár felújításának. Ugyanis épp harminc éven keresztül mindenki tett rá, hogy itt rohad a város kellős közepén egy Ybl-műemlék. Még az sem…..
Most mutassátok meg, ultrák! Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Csak negatív kérdések jöttek. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere: Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? A Szerethető után itt van nekünk a Harapós…..
Hipper 2014.03.06 16:28:53
@vénkujon: Az amatőr csapatuk jön? :D
Nem könnyű úgy dolgozni az egyszeri médiaszakmunkásnak, hogy a tévés piacon jelen lévő tévék közül az egyik a közmondásos hisztispicsa és a homokozóban műanyag traktortól erőszakkal megszabadított óvodás szerelemgyermekének szintjén viselkedik. A Tv2, oppardon, TV2 (ebből…..
Hipper 2013.10.09 14:27:15
@ethan blow: Ez tényleg lehet h így is van, ezért érvényesül a szarból csak szart lehet elve.
Egyszer már hallottuk az ultimate érvet, hogy az utast abúzáló ellenőrök nem is ellenőrök voltak, hanem biztonsági őrök, és nem is abúzáltak, mert a hazugságvizsgáló azt mondta. Valami hasonló történt ezúttal a Batthyányi-téren. Az ellenőrnek látszó tevékenységet végző…..
Hipper 2013.07.24 12:18:15
@atörökk: Hogy dögölné már ki a világból, te tahó paraszt. (tetszik ez a stílus, elloptam bocsi)
Szép napot Mindenkinek!    Röviden a történetem: Egy Budapesti kórházban dolgoztam 2012 április óta határozott idejű szerződéssel tudtak csak felvenni de ígéretet kaptam, hogy véglegesítenek a próbaidő után. Közben Ápolási igazgató csere volt. És persze nem…..
Hipper 2013.07.17 14:08:42
@zavaros: Mert te megnézted a világ összes 37 éves nőjét terhesen, kár volt a kommentedért
Természetesen a pornóipar is felfigyelt a magyar úszósport jelenleg legjobban eladható termékére, a szexkönyv-írónővé avanzsált Szepesi Nikolettre, aki röptében a legyet is leszopta, már ha hinni lehet a könyvének, amivel nyolcmilliós gázsit tett zsebre eddig. A Blikk infója…..