Adatok
art
41 bejegyzést írt és 145 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az első poszt arról szólt, hogy az is elképzelhető, hogy ez egy nagyon rövid blog lesz. Hát nem lesz az, de menjünk időrendben.
Tavaly augusztusban jelentkeztem a Rockin1000-be, és egy kedves üzenettel gyakorlatilag hónapokra magamra hagytak. Ez volt az:
Hi Artur!You've correctly entered your…..
Nincsenek. Egyelőre.
Viszont megkerestem Fabiót, a projekt atyját, és interjút készítettem vele, amit a napokban publikál a Grungery. Fabio elmondta, hogy vannak terveik, várják a jelentkezéseket, de még nem tartanak ott, hogy válogassanak. Szóval még mindig lógok a levegőben, viszont tök jót…..
Lehet, hogy ez lesz a világ legrövidebb blogja. Ha nem, akkor viszont rohadt izgalmas lesz. Jelentkeztem a Rockin'1000 projektbe, várom a visszajelzést. Ha sikerül, akkor folyamatosan írok majd róla. Ha nem, akkor egy poszt lesz még ezen kívül, amivel be is zárom a blogot.
És hogy mi az a…..
Az ABC News nézőit nemcsak az Obama-Romney verseny tartotta izgalomban tegnap este, hanem az a küzdelem is, amit Diane Sawyer, a csatorna egyik legismertebb műsorvezetője folytatott saját magával és a szavakkal. Részegen nehéz műsort vezetni, mondja a klasszikus köztévés bölcselet,…..
art
2012.11.07 14:25:40
Sixx: Mi a sztori vége? Magyarázat?
art
2012.11.07 14:26:34
@Béza Dániel: Bay Éva meg a lottósorsolást.:)
köszi marsa!
..
art
2012.10.24 09:03:20
Ezt a blogot azért hívom itt most életre, mert önző vagyok és szeretnék egy jópofa, hangos és aktív társaságot magam köré :-) Kíváncsi vagyok, hogy a "drótanyukból" verbuválható-e egy offline, hús-vér közösség.
Tudom, hogy rengeteg fórum van a neten, ahová…..
art
2012.06.21 14:55:44
comment:com
Lang Györgyinek, Deutsch Tamásnak és Bakács Tibornak sem jön be a Compact Disco
2012.05.24 10:30:00
Nem akarunk nagyon ünneprontók lenni, mert ugye a Compact Disco bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, és ennek persze örülni kell, hiszen minket képviselnek, de a nótát magát nem muszáj szeretni. Mi már leírtuk a véleményünket a Sound of Our Hearts című…..
Mi mást fújhatna, mint a Birodalmi Indulót! Hiánypótló videó, köszönjük! ..
art
2012.03.14 18:33:39
Először is annyit elmondanék, hogy épen, egészségesen megérkeztünk Budapestre, már lassan vissza is álltunk a helyi időre. Viszont még van pár sztori, pár nap, persze ezeket is megírom.
Valami az előző napból kimaradt. Nem tudom, hogy hogyan, de lassan kezdenek összekeveredni a…..
art
2012.02.05 14:16:40
@Terencee007: Igen, ellógtam a befejezést, de pótolni fogom. Mostanában pont lesz is rá időm. Remélem a fotók alapján sikerül rekonstruálni az utolsó napot:)))))
Bár a hazai szervezők 2012-re sem tudtak elintézni nekünk egy Red Hot Chili Peppers-koncertet, a multimilliomos orosz üzletembernek, Roman Abramovicsnak ezzel szemben sikerült leszerveznie a zenekart, ráadásul saját privát szilveszteri bulijába. A zenekar mindössze háromszáz meghívott…..
art
2012.01.02 13:49:00
New York számos világhírű múzeumának ad otthont. Museum of Natural History, Metropolitan Museum, Guggenheim Museum – csakhogy a legfontosabbakat említsem. Mind-mind megérne egy külön posztot, most azonban egy sokkal furcsábbal fogunk foglalkozni: Manhattan nyugati 46. utcájának…..
Úgy érzem, az átlagnál tájékozottabb vagyok a popkultúra terén, de most muszáj az olvasókhoz fordulnom. Még SoHo városnegyedben, egy H&M-ben vettem ezt a pólót 12 dollár 95 centért. Kinek, vagy kiknek az arca ez rajta?
Ákossal és Patrik barátommal már többször…..
art
2011.12.01 13:30:45
Állítja egy hölgy a buszon. Go back to fuckin' Niggeragua!!!"211111..
art
2011.11.29 13:28:57
Urbanista
Miért tilos fotózni a Szabadság téren? Meg tulajdonképpen mit? És ki tiltotta meg?
2011.11.20 12:52:00
Van ugye a Szabadság téren az USA Nagykövetség. Már vagy 80 éve ott vannak és azt is megértem, hogy igyekeznek megvédeni magukat.Ezért vannak ugye randa oszlopokkal teletűzdelve a park ágyásai, nehogy valaki robbanóanyaggal tömött autójával nekik száguldjon. (Nevezhetnénk…..
art
2011.11.21 12:31:07
@savrola: tilos NY-ban a hidakon fotózni? Ezt a hülyeséget honnan vetted?
Greenwich Village egy nagyon frankó városnegyed Alsó-Manhattanban. Talán a legkülöncebb, legliberálisabb és leghangulatosabb hely egész New Yorkban. Olyan, ahová az ember – még egy hozzánk hasonlóan heteroszexuális is – kiszakadni, harmóniát keresni jár.
Az én elképzeléseim…..
art
2011.11.11 11:03:26
Jimmy Kimmel arra kérte a szülőket, hogy hazudják azt a gyerekeknek Halloween másnapján, hogy megették az összes édességet amit előző este gyűjtöttek. A kisgyerek aki a falba öklözik, és a piros pizsamás úr for president. ..
art
2011.11.06 13:06:03
art
2011.10.24 11:37:43
Úgy látszik Dopey bácsi pontot tesz a Mizuság végére. ..
1980. december 8-án, a 72. utca és a Central Park West sarkán öt lövés dörrent. A kapuban posztoló portás megkérdezte a lövéseket leadó férfit:
-Tudja maga mit csinált?
-Igen, épp most lőttem le John Lennont – válaszolta Mark David Chapman.
A nyolcadik napunk…..
Ezt a posztot a feleségem, Edit írta. Kíméletlen. Nesztek.
Sokat agyaltam azon, hogy milyen megközelítésből írjam ezt a bejegyzést. Aztán arra jutottam, hogy a férjem úgyis leírta a látottakat, az élményeket, így én abszolút kisgyerekes anyuka szemszögéből nézve…..
Ez a nap pár filmes helyszín felderítésével kezdődött. Greenwich Village-ben kezdtünk, ahol a Szex és New York Carrie Bradshaw-jának a házát kerestük meg. Érdekes, mert a karakter elvileg az E 73rd Street-en lakik, de ott nincsenek ilyen lépcsők. Maga a ház a Perry Street 64. szám…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz