Adatok
Albertinka
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Van olyan adás, amivel egyszerűen minden klappol. Az énekesek pár kivétellel mind az átlag felett teljesítettek, Tóth Gabi pedig az eddigi három évad messze legjobb teljesítményét nyújtotta. Ezen az sem rontott, hogy Majka álló farkakkal viccelt, Havas kissé sután udvarolt…..
Albertinka
2015.10.19 09:34:54
@kispotzak: Eddig mindig azt mondták, a nézők második körös szavazata módosíthatja a nézők által kialakított nézői sorrendet. Vagyis nem három összefésülés van, hanem továbbra is csak kettő. Amit az első összefésülés után mutatnak, az még csak részeredmény, amit a nézők második közös szavazata a nézői sorrendmódosulása miatt átalakíthat. Szóval vagy rosszul magyarázzák a szavazás jelentőségét, vagy humbug az egész. Csonka nem eshetett volna ki az eddig hangoztatott szabályok szerint.
Az egész ott kezdődött, hogy a múlt vasárnapi Összezárva Friderikusszal című műsorban szereplő Nagy Alekoszt a Mokka szerkesztői behívták egy reggeli, habkönnyű beszélgetésre. Erre azért van ilyenkor szükség, mert nyomni kell a műsort, és ha már kifizettek egy rahedli…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Van egy sorrend a zsűrinél, és van egy sorrend a közönségnél, a kettőt "összefésülik", átlagolják. Eddig úgy magyarázták, az esik ki, akinek az átlaga a legrosszabb helyezés.
Ha Csonka holtversenyben is az 1-5. helyezett egyike volt és a közönségnél 9. (utolsó) helyre került, akkor sem kerülhet az átlaga 7 alá, vagyis két versenyző rosszabb lett nála az átlagoláskor. Miért nem közülük esett ki valaki?
Hogy van ez?