Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hami

117 bejegyzést írt és 757 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy az első balatoni retró hétvégén, úgy a másodikon is szorgalmasan kergettük a Szergejeket, különösen a bajszos festésű 194-est, amikor a "vékonycsíkos" gyorsvonati kocsikkal jött. Ugyan a program legérdekesebb fellépője a menetrend szerinti vonatot vivő 424-es volt, a legszerethetőbb pedig a…..
hami 2020.09.11 17:17:22
@gigabursch: v41/42 és V44 léteztek.
Lelkes olvasónk egy jó kis írással lepett meg minket e-mailben, melyet - előzetes hozzájárulását követően - változtatás nélkül közlünk. Köszönjük zerosugar6564-nek az alábbi kis szösszenetet: "Értelmiségi, bár szinte kékgalléros, jól fizető szakmában keresek állást és elegem van a rossz…..
hami 2020.09.03 12:21:13
@arthurthedent: ez így ebben a formában hülyeség. abból, hogy te nem érted a csapatmunka, vagy éppen a megfelelő viselkedés jelentőségét, attól ezek még kibaszott fontosak, hatékonysági szempontból.

Én egyébként olyan meg nem értett zsenikkel találkoztam többnyire, akik igaz, hogy megcsináltak valamit, de nem úgy, ahogy kellett volna, amivel több zavart okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak.
hami 2020.09.03 12:25:28
@Lorrh: pontosan. egy nagy cégnél pont az ilyen emberekre nincs semmi szükség, nem illeszthetőek be a céges struktúrába. a meg nem értett zsenik startupokba, garázscégekbe, vagy egyéb kisebb cégekbe illenek, majd a tulajdonos szop velük, nem 1000 másik kollegájuk.
hami 2020.09.03 15:15:20
@Michel Djerzinski: lol. nyilván. :)

egyébként, neked is meg akik még panaszkodott abban az ötven hozzászólásos topikban azt kellene megértenetek, hogy az egész folyamat hogyan működik, mi van a cégek viselkedése mögött, és nem azon sírni, hogy jaj megint kibasztak veletek. ennek könnyen utána lehet olvasni, indexen is vannak blogok, amelyek pont ilyen dolgokkal foglalkoznak, erről írnak, szóval nem titkos az egész.

pontosabban amúgy lehet sírni, csak nem visz előre. neked nem lesz jobb, mást meg nem érdekel.
A fizikumok hierarchiájában számos szintet különböztethetünk meg atletikustól, az átlagoson és a skinnyfat-en át a túlsúlyosig. A tápláléklánc legalján viszont kétségtelenül azok állnak, akik 20-30+ kilós súlyfelesleget cipelnek magukon. Az állatvilágban a hierarchiában elfoglalt pozíció a túlélési…..
hami 2020.07.18 12:15:38
@Bunkóné Barom Ildikó: ez több szempontból is hülyeség. zsírt bontani a cikkben említett kardiózással, azaz megnövekedett pulzus / szívverésszámmal lehet. a koplalás csak vércukorszint ingadozást okoz, ami a szénhidrát még hatékonyabb tárolásával ill. zsírrá alakításával fog járni a következő evés után. A fogyáshoz pont hogy koplalni nem szabad.
1991-ben a szövetségbe forrt szabad köztársaságok uniójának végleg befellegzett. De nem csak a Szovjetunió korábbi tagköztársaságai kiáltották ki egymás után a függetlenségüket: nem egy esetben ezek az újonnan önállóvá váló államok is megindultak a szétesés útján. Grúzia, amely kaukázusi…..
hami 2020.05.13 11:28:23
Egyébként Abházia és Dél-Oszétia kérdése sok szempontból különböző, csak annyiban hasonlatosak, hogy mindkettő orosz szatelitállammá vált. Mindkét konfliktus forrása alapvetően az, hogy a SZU szétesése után hatalomra kerülő nacionalista grúz kormányzat nacionalizmusa váltotta ki az egészet, viszont az orosz oszd meg és uralkodj politika fagyasztotta be a konfliktust, és emiatt nincs lehetőség a rendezésre. Ezzel persze sikeresen elidegenítették a grúzokat maguktól. Szaakasvili hatalomra kerülése pedig tovább rontott a helyzeten. Történelmileg mindkét terület a történelmi Grúzia részének tekinthető, de a történelmi Grúzia többnyire nem volt egységes, ezért ez nem annyira egyértelmű, mint mondjuk Erdély Magyarországhoz tartozása kapcsán, viszont a történelmi alapú érvelés nem ér valami sokat egyébként sem. Ezeknek a területeknek a lakossága nem grúz, Abházia nem is volt az soha, de kötődtek a grúz államhoz, míg Dél-Oszétiába a középkor végén, és az után kezdtek beszivárogni az oszétek (jászok), de ez egy hegyvidéki, ritkán lakott terület. A szovjet időszak alatt viszont a grúz kormányzat igyekezett megváltoztatni az etnikai viszonyokat a bevándorlás elősegítésével, így 90 körül mindkét területnek volt viszonylag jelentős grúz lakossága is, akiket a lázadók elzavartak, vagy megöltek.
Dél-Oszétia nem életképes önállóan, annak a területnek a jeletősége orosz szempontból az, hogy van egy hídfőjük a Kaukázustól délre. Abházia talán életképes lehetne, de az is határeset. Valójában a legoptimálisabb az lenne, ha mindkettő visszaintergrálható lenne Grúziába, de ez már az orosz érdekekkel teljesen ellentétes, és a grúz nacionalizmus miatt sem tűnik kivitelezhetőnek.
hami 2020.05.13 11:30:49
@kiskutyauto: a sok évszázad pusztító háborúi miatt az teljesen irreális elképzelés, hogy valamifajta egységes államalakulat jöjjön létre. Annyi népírtás zajlott le a térségben, hogy ez lehetetlen. Kb olyan szintű felvetés, hogy alkossunk egy államot a románokkal és szerbekkel, pontosabban, még annál is irreálisabb, mert a mi esetünkben csak néhány viszonylag kevés áldozatot követelő népírtás mérgezi a viszonyt, ott viszont sokkal több, sokkal nagyobb volumenű, nem beszélve a keresztény - muszlim ellentétről.
hami 2020.05.13 11:31:26
@Drago Brutic1: egyik sem oroszok által betelepített kisebbség.
Amikor 1980. szeptember 22-én Délnyugat-Irán elfoglalásának szándékával az iraki hadsereg hat hadosztályának katonái átlépték a határt, Irak diktátora, Szaddám Huszein úgy gondolta, csapatai néhány hét alatt megsemmisítő győzelmet aratnak majd az előző évi forradalom miatt végletesen meggyengült…..
via GIPHY Nagy nap ez a Homárnak: megérkezett az első állatvédelemmel kapcsolatos levél! Sőt, nem csak hogy állat, de vízi! Barnabás a VitalPet állatkereskedésben bukkant a 2, azaz kettő literes akváriumra, de az máshol is kapható, úgyhogy ez itt most egy kiáltás az összes kereskedőnek.  Olvasónk…..
A spanyol megújuló energiaforrásokra koncentráló vállalat, az Iberdrola sikeresen befejezte az építkezést Európa legnagyobb napenergiát felhasználó erőművén, írja a GreenTechMedia. Az 500 megawatt teljesítményű Núñez de Balboa erőmű fontos része a 2022-ig 3 gigawatt teljesítmény növekedést elérni…..
hami 2020.01.13 15:13:32
@David Bowman: ez mondjuk egy olyan tényező, ami az általános CO2 mizériában nem szokott elhangzani, de szerintem a földfelszín fényvisszaverő képességének megváltozása is elég komoly mértékben ad hozzá a felmelegedéshez. Konkrétan arra gondolok, hogy a Mediterráneumban az elmúlt 2-4 ezer évben hatalmas területekről írtották ki a növényzetet, hogy szántóföldet, vagy legelőt alakítsanak ki, aztán ennek következtében a helyi felmelegedés nőtt, a leírtott növényzet nedvességmegkötő képességének hiánya és a felmelegedés miatt a csapadékmennyiség csökkenése miatt meg ezek a területek elsivatagosodtak, és ma már nem vagy sokkal kevésbé alkalmasak növénytermesztésre. Persze oké, ha már elbasztuk, akkor lehet naperőműveknek is használni a területet, de jobb lenne megpróbálni újraerdősíteni.
hami 2020.01.13 15:22:42
@molnibalage: köszi, ez eléggé meggyőző.
hami 2020.01.13 16:06:02
@molnibalage: ez nem teljesen így van.

1) a mezőgazdaság albedoja: itt két dolog van:
- gabonatermesztésnél pont nyáron vagy a nyár egy részén más az albedo amikor a termés leérett és learatták, marad a csupasz földfelszín - szemben az erdővel, ami eredetileg a helyén volt. télen ugyanez, pláne ha nincs hó. sötétebbé vált a földfelszín, ergo jobban felmelegszik.
2) a rétegzett növényzet (erdő) eleve a napsugárzás töredékét engedi le a földfelszínre, és pluszba komoly nedvességmegkötő szerepe van, ha kiírtják ez nincs.

Mindez azért relatíve nagy területet érint, pont azokon a területeken, ahol amúgy is nagy a népesség.

A nagyvárosok sem elhanyagolhatóak, egy Budapest méretű városnak már elég komoly befolyása van a helyi klímára. Globálisan nézve persze nincs, de a globális átlagokból semmi nem következik a lokális időjárásra nézve.
1526. augusztus 29.: az Oszmánok szerencsenapja – a középkori Magyar Királyság bukása A magyar határon álló Nándorfehérvár (a mai Belgrád) vára alatt 1526. július 10-én zuhogó esőben vette kezdetét az Oszmán Birodalom uralkodójának, II. Szülejmán szultán hadiszemléje.…..
hami 2008.10.23 13:58:14
hami 2015.11.07 11:32:18
@tit.joey: @pimpalini: Hogy ti miben hisztek, az egy dolog. Hunyadi román származása ettől függetlenül magyar történészkörökben is elfogadott tény. Ettől még - mint a magyar király hűbérese - magyar nemes is volt.
Bár a selejtezősorozat kezdetén aligha gondolta bárki is, hogy az ötödik kalapból sorsolt ellenfél elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz, az előző forduló után már tisztán látszott, hogy ezen a megnyújtott hétvégén lényegében eldől a magyar válogatott sorsa, legalábbis…..
Mikor már azt hittük, Ian McShane leigazolását semmivel sem tudja überelni az HBO, az Entertainment Weekly bombaként robbantotta a hírt (amit azóta természetesen átvett a fél internet, úgyhogy mi sem titkolhatjuk tovább), miszerint a 86 éves színészlegenda, Max von Sydow is…..
hami 2015.08.04 12:22:30
A népnyelv által gyakran sörhasnak nevezett kisebb-nagyobb pocak leginkább a férfiak visszatérő problémája. A legtöbb embert csak a látványa zavarja, ezért próbál megszabadulni tőle, de fontos tudnod, hogy a pocak eltüntetése az életedet is megmentheti! A hastájéki zsírtömeg…..
hami 2015.07.24 18:23:33
@chepunk: azért nem eszik, mert azon az éghajlaton nehezen tárolható. elterjedni meg akkor terjedt el, amikor elkezdtek takarmányt termeszteni, mint pl. a kukorica, vagy a krumpli, a disznót ugyanis nem tudod legeltetni (maximum makkoltatni).
A hétvégén elindult az M4, a közmédia sportcsatornája, aminek az egyik húzóprogramja a stadionépítésekkel, TAÓ-s pénzekkel és állami hirdetésekkel megsegített magyar labdarúgó első osztály mérkőzései. Az csak egy dolog, hogy a harmadik új (most vegyük ide az M1 és az M2…..
Blogunknak már az alapításkor deklarált célja volt a médiában megjelenő, háborúkhoz és konfliktusokhoz kapcsolódó, az elmebaj határát súroló "szakértői vélemények" elleni fellépés (lásd "Fassság!" rovat). Sajnos sokak szerint a biztonságpolitika olyan, mint a magyar…..
Először azt gondoltam, mikor decemberben a gyerek elkezdte elhagyni a napközit, hogy csak nem vagyunk hozzászokva az itthoni leckeíráshoz, azért tart ez egész délután.  Gondoltam, 1-2 hónap, és belerázódunk. Ehhez képest a gyereknek rengeteg a leckéje, egész délután tanul, este…..
hami 2015.05.02 15:56:42
@midnight coder: Ez elméletben jól hangzik, csak azóta, hogy te iskolába jártál (kb.) az óraszámok a legtöbb tárgyból csökkentek, ellenben a tananyag meg nőtt.
A Vezúv által betemetett természettudós, idősebb Plinius óta élénken foglalkoztatja a kutatókat a Gibraltári-szoros kialakulása. Plinius szerint a szorost a helybéliek Herkules oszlopainak nevezik, és azt hiszik ő ásta azt a csatornát, melyen a tengervíz, mely addig ki volt zárva a…..
hami 2015.05.01 11:01:14
@humániákus: Nekem így is tökéletesen érthető volt. Szabadidőben, pusztán szórakozásból írt blogoknál nem problémázni kell a helyesíráson, hanem felajánlani, hogy segítesz lektorálni.
A muszlimok csak rosszat kaptak Európától, ezért nem csoda, hogy haragszanak a kereszténységre, ha egyszer merő tévedésről az összes európait kereszténynek nézik – jelentette ki egy iszlámról szóló keddi beszélgetésen Maróth Miklós akadémikus, Sulok Zoltánnal, a…..
hami 2015.04.23 12:02:54
@maxval bircaman szerkesztő: Ez ebben a formában igen erős leegyszerűsítés, és nem is igaz.
hami 2015.04.23 12:04:15
@klacus: De ez az érvelés, különösen a keresztesháborúkra hivatkozás (ami ugye eleve reakció volt egy muszlim terjeszkedésre) igen gyakran előfordul indoklásként muszlim részről is. Tény persze, hogy vannak recens események is, amelyekre lehet hivatkozni.
hami 2015.04.23 19:31:13
@dr. mesterseges szinezek: Ezek az un. arab tudomanyos alapok a gyakorlatban tobbnyire kereszteny, vagy zsido tudomanyos alapokat jelentenek, csak ezek az emberek arab uralom alatt eltek. Sivatagi nomadokbol nem valt egy evszazad alatt civilizalt, tanult nepseg.
Mindannyian szeretünk hébe-hóba kizökkenni a stresszes mindennapokból, erre pedig kiváló lehetőséget nyújt az utazás; különösen, ha valami egzotikus úti célt választunk. Van azonban jó néhány hely a világon, amit tanácsosabb elkerülni, de legalább alaposan megfontolni az…..
Közép-Amerika meghódítására Panamavároson keresztül vezetett az utam. A spanyolok, az Inkák leigázására használták ezt a Csendes-óceán partján 1516-ban alapított központjukat. A sikeres hódításokat követően az új gyarmatokról ezen a városon keresztül áramlott a rengeteg…..
Valaki azt mondta az otthonszülésről, hogy...., az újságban azt írták a családon belüli erőszakról..., úgy hallottad, a meleg párok...? Válaszolj tíz kérdésre, és tudd meg, hogy jól tudtad-e?  A kvíz indításához kattints a képre! Hogy hány kérdésre…..
Hogyan politizál és miként uralja Oroszországot Vlagyimir Putyin? Kik biztosítják a hatalmát és kik a szavazói? Miért vonzó mindez sokak számára Magyarországon? Milyen folyamatok húzódhatnak az ukrán válság és a Nyemcov-gyilkosság mögött? Sz. Bíró Zoltán történész,…..
hami 2015.03.26 11:04:52
@Bloodscalp: Sz. Bíró evidenciaként kezel olyan dolgokat, amelyek amúgy nem azok. Ezen kívül sok új információt nem tudunk meg az interjúból.
hami 2015.03.27 09:32:50
@Bloodscalp: Evidenciaként kezeli, hogy Putyinék elcsalták a legutóbbi választásokat, illetve azt, hogy a parlamenti ellenzék nem is igazi, csak a parlamenten kívüli liberálisok.
hami 2015.03.27 22:57:55
@Bloodscalp: Nem az a kérdés, hogy szerintem milyen, az a kérdés, hogy Sz. Bíró miért kezeli evidenciaként az állításait.
A Jobbik, az LMP és a PM nem támogatja, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelemben Magyarország harcoló alakulatokkal is részt vegyen. Az Együtt, a DK és Fodor Gábor viszont támogatják a fellépést, ahogy a Fidesz és a KDNP is. A szocialisták a hírek szerint kivárnak, de lehet, hogy…..
hami 2015.03.11 12:12:12
@Virág et.: Nem teljesen igaz, hogy ne lenne szövetségese, az az ideológia, amit az IA képvisel, az délről jött - Szaúd Arábiából. Az sem lehetetlen, hogy az anyagaiak is, ami fenntartja őket. Éppen ezért pikáns a helyzet, ugyanis jelen pillanatban Szaúd Arábia az USA legfontosabb szövetségese a térségben.
hami 2015.03.12 11:42:54
@fehérfarkas: Persze a szaúdi állam jó szövetségeshez méltóan rendez időnként egy bombázást - ami mint azt legalább a hezbollah elleni izraeli háború óta tudjuk - nagyjából semmit nem ér gerillák ellen. Ezzel szemben állnak olyan dolgok, hogy a legnagyobb terrorista mozgalmakról általában ki szokott derülni, hogy jellemzően a szaúdiaktól pénzeli őket valaki. (Volt olyan is persze, hogy egy másik öbölbeli monarchiából kaptak pénzeket, de ez a ritkább). Nyilván nem a királyi család, mert akkor nagyon kilógna a lóláb. Az ISIS, Al - Kaida és hasonszőrű szervezetek ideológiai alapját a vahabiták jelentik. A nyugat európai országokban élő muszlimokat jellemzően a szaúdiaktól érkező vahabita imámok tüzelik fel. Persze szép dolog az, hogy az ilyen dolgokat elítélik mértékadó muszlimok. A jobbik is el szokta ítélni időnként az antiszemitizmust..

Szaúd Arábiára visszatérve, vagy az a helyzet, hogy az állam nem ura a helyzetnek, ezért a sok onnan érkező anyagi és ideológiai támogatás a szélsőségeseknek. Vagy pedig maga a kormányzat is kétszínű politikát folytat - ami lássuk be, egyáltalán nem idegen a muszlim világtól.

A muszlim szélsőségességet nem lehet azzal lesöpörni, hogy egy törpe kisebbség sajátja. Az ISIS konkrétan nem véletlenül ellenőrzi gyakorlatilag Szíria és Irak szunnita területeit, hanem mert valós támogatottság van mögötte. Ez lehet, hogy passzív, de ha nem lenne, nem lennének sikeresek. A talibán is ezért volt képes ellenőrizni Afganisztán területének 99%-át. Ezért lehet képes hamarosan a boko haram is ellenőrizni Nigériában a kanurik lakta területeket. Ennek persze megvannak a társadalmi okai. A muszlim szélsőségességet visszaszorítani úgy lehet, ha az ideológiai alapjait képező vahabizmus (azaz Szaúd Arábia) ideológiai terjeszkedési lehetőségeit korlátozzuk, vagy szüntetjük meg. Ez Szaúd Arábia jelenlegi berendezkedésének szétcseszését jelentené, ami viszont nem fog megtörténni, mert USA szövetséges. Esetlegesen az gyengítheti őket, ha kénytelenek lesznek a saját szomszédságukra koncentrálni Irán miatt. (szunnita - sííta háborúk) Ez történik most gyakorlatilag Irakban.
hami 2015.03.13 09:08:36
@fehérfarkas: Azt én nem vitatom amit írsz, csakhogy ez csak a történet egyik része. A másik meg az, hoyg egy adott csoport a kialakuló káoszban a vahabiták által inspirált szélsőségesekben találta meg a helyzetükön javítani képes politikai erőt. Afganisztánban a tálibok pastuk, az északi szövetség pedig tadzsik, vagy üzbég. Szíriában Asszad Alavita, és emellett a drúzok és keresztények támogatását élvezi, az ISIS ugye szunnita. Irakban ugyanezek a siítákkal, és a kurdokkal harcolnak. Nigériában a boko haram kanuri, és áll szemben a területükre betelepült keresztény ibokkal, meg a a környékükön élő többi muszlim népséggel is. A vahabiták térnyerése ezekben a válsággócokban talán magyarázható azzal, hogy a többi szunnita gyökerű politikai irányzat végső soron elbukott. Mind a világi alapú mozgalmak, (mint a baath párt Irakban), mind a mérsékelt vallásos irányzatok, az amerikabarát mozgalmakat meg a többség nyilvánvalóan bábnak tekinti.
Lehet azt mondani persze, hogy az USA baszta szét ezeket az országokat (Afganisztánt kivéve, bár abban is volt szerepük) - és ez jogos is - de a hatalmi vákumba ideológiailag a szaúdiak vonultak be. Ez az igazi probléma. Ráadásul olyan helyeken, mint pl. Bosznia, vagy Koszovó, Macedónia is jelen vannak. (Albániában érdekes módon nem igazán).
Ha a szélsőséges iszlámot meg akarjuk szüntetni, akkor az ideológiai hátterét kell, az pedig Szaúd Arábia. Az USA egyik legfontosabb szövetségese...
Egy picit a demokratikus Oroszország reménye is meghalt szombat hajnalban. Döbbenetes leszámolás Moszkva közepén. Péntekről szombatra virradó éjszaka, Moszkva központjában, nem messze a Kreml épületétől négy golyóval kegyetlenül meggyilkolták Borisz Nyemcov orosz ellenzéki…..