Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Katatón Dzsentri

0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egyik mai Híradóban a szilveszteri, kölni erőszakos eseményekről igyekezett még egy bőrt lehúzni a köztévé, csak éppen a fenti videóval elég nagy lukra futottak. (A teljes anyag itt látható, screenshotoljuk is, hátha belenyúlnak.) A videó valóban megrázó képsorokat mutat, csak éppen nem…..
Pompás ötlet, nálunk is lenne létjogosultsága esküszöm, az osztályvezető és az adatrögzítő ringben, bíróval, szabályos keretek között dönthetné el, hogy akkor hogy is volt azzal a prémiummal, Lajos? A kínai tévében most is látható műsor a White Collar Boxing címet…..
A legtöbb kortárs pszichológus, amikor a barátság kialakulásának módjait kutatja, akkor leggyakrabban két előfeltevésből indul ki. Az első, hogy barátkozni a túlélésünk érdekében szoktunk. A második, hogy egy emberről puszta látványából már ítéletet alkotunk. Ezekre a…..
Katatón Dzsentri 2015.08.03 10:43:35
A grúz Levan Gabriadze alkotása, az Unfriended (Cybernatural, 2014) az első olyan élőszereplős nagyjátékfilm, amely teljes egészében egy számítógép képernyőjén játszódik. Az áldokumentumfilm felokosított, 2.0-ás formai alapötletével éltek már kisfilmek (mint az első…..
Katatón Dzsentri 2015.08.02 20:11:59
Kevés magyarázni való van ezen a kis filmen. Ha valaki egy kukkot sem ért angolul, a történésekből, a szemekből minden kiderül. A motoros valahol megelőzte az autóst, méghozzá az autós szerint szabálytalanul. Nem karcolt össze semmit, nem okozott balesetet, csak szabálytalankodott…..
Közzétett nyílt levelemre közleményben válaszolt a BKK. Hosszan idézik azt a rendeletet, amely alapján eljárnak. Teljesen feleslegesen, hiszen a levelemben én is hivatkoztam erre a rendeletre, eleve is tudtam/tudtuk. Nem mellesleg az élet most megmutatta, hogy a rendelet nem…..
Katatón Dzsentri 2015.07.22 11:42:13
@Félkifli: a kereszténységet, mint ideológiát is nettó ostobaság egy mondatban említeni a miniszpknya elfogadásával...
Katatón Dzsentri 2015.07.22 12:23:13
@Félkifli: Attól, hogy az iszlám sharia van most napirenden, attól még a keresztény "erkölcs" is erkölcstelen magamutogatásnak tartja.

Sokkal büszkébb lennék egy szabadságelvű Európára (és Magyarországra), a "Szabadságod van megtenni bármit, amíg mások ez irányú szabadságát, vagy testi-lelki épségét nem veszélyezteted" elv mentén, mint egy keresztény, vagy szabadságelvbe öltöztetett keresztény bohóckodás alapú Európára (és Magyarországra).

A keresztény felfogástól a szabadság és az elfogadás elve marha messze áll.

Ne kövessük el azt a hibát, hogy azért, mert van egy szélsőségesebb és jelen pillanatban veszélyesebb példa, báránybőrbe öltöztetjük az évezredekig a civilizációnkat megnyomorító elvrendszert.
B-irodalom A nagy proli-teszt ! 2015.07.20 07:15:00
Áhítja a tekintete az üres baromságot? Ön a néphülyítők célpontja? Issza Ön a semmit? Fogyasztja a nullát? Időszerűvé vált a józan esze? Igényli Ön az önkritikát? Itt a nagy bulvár Proli-teszt! Ha Ön felcsillan a felsorolt szalagcímeken, nem marad pont nélkül!     -…..
Katatón Dzsentri 2015.07.20 18:47:17
Könnyen lehet… A Pázmány Péter Katolikus Egyetem döntése, melynek értelmében a holokauszt, mint tantárgy kötelező lesz náluk, kapott hideget-meleget szakmai, és nem szakmai köröktől egyaránt. (Erről bővebben itt, és itt.) Az, hogy egy egyetemen vannak kötelező, szakos…..
A zombik ugyan még messze vannak attól, hogy megszégyenítsék a cápás zsánert - hiszen ott ugye sivatagi, hó, kétfejű, robot, óriás, anyabaszó változatot is láthattunk már, de lehet ki is hagytam valamit - viszont most egy újabb alternatíva következik. Oké, mondjuk ez alkalommal…..
Katatón Dzsentri 2015.05.26 15:25:50
Kisfiam, nem értem anyádat.  Mit kerestetek a Mekiben tegnap? Miért egy gyorsétteremben? Jó az neked, édes kisfiam, ha téged szoptatós babaként a Mekibe hurcibálnak? Aztán téged használnak "orbántakaroggy"-tábla helyett? Mit csinálsz ott? Csak nem sült krumplit eszel, vagy anyád…..
UTOLSÓ VACSORA - Nem csak a szoptatós anyákkal, de a rászorulókkal is köcsögösködött mostanában a McDonald's. Szívmelengető történet Nagy-Britanniából.     Egy 19 éves lány segíteni akart egy éhező hajléktalannak Manchester belvárosában, de a gyorsétterem…..
Katatón Dzsentri 2015.05.23 12:50:13
@wirth6: A csók is intim, sőt, ha megfogom a csajom seggét az is. Valamiért csökkent értelmű barátaink mégis a szopással tették egyenértékűvé a dolgot. És a mekiről beszélünk bmeg, nem a Hiltonról...
Megjelent egy könyv A muter és a dzsinnek címmel, ami nem lenne különleges dolog, ha nem a családon belüli alkoholfüggőségről szólna. Gyerekeknek szóló mesekönyv? Felnőtteknek szóló mesekönyv? Terápiás könyv családoknak? A szerkesztőségben mi nem tudtuk eldönteni, hogy ezt…..
Katatón Dzsentri 2015.05.04 09:08:37
@phaszfej: kurva sok ember van ám odakinn, akinek piszoik szar az élete és mégsem iszik. a te kommentedet volt felesleges megírni.
Katatón Dzsentri 2015.05.04 17:19:09
@phaszfej: Te pedig azt állítod, hogy minden alkoholista alapvetően szar körülmények között él. Ismerek munkanélküli csórót család nélkül, aki nem iszik. És ismerek alkoholista felsővezetőt.

Úgyhogy igen, azt állítom.

Van, aki az alkholhoz nyúl. Van, aki a drogokhoz. És van, aki megpróbálja megoldani az életét. Nyilván vannak olyan esetek is, amiről te beszélsz (szegénységi alkoholizmus), de nem CSAK ez van.
Katatón Dzsentri 2015.05.04 19:31:52
@phaszfej: te meg csökkent értelmű... (vagy csak simán phaszfej). A problémák alkoholba fojtása általában mintakövetés. Kit akarsz ilyen hévvel felmenteni?

De magyarázd el nekem pls, ó bölcs phaszfej, hogy szerinted miért isznak?
isolde A medve nem játék 2013.11.09 20:44:08
Egyébként pedig fel vagyok háborodva ezen a Balogh József-ügyön. Nem azon, hogy nem mondott le BJ, azt én teljesen megértem, minek is mondott volna le, ha nem muszáj. Azon vagyok felháborodva, hogy ezt itt így meg lehet csinálni: hogy nincs közfelháborodás. Hogyhogy nem…..
Manapság egyre divatosabbá válik az a téves nézet, hogy a buzik is emberek, és hogy őket is édesanya szülte. Egyre több meleg bújik elő, vonul fel, aztán még nekik áll feljebb, ha a normális emberek nyíltan lerohadtbuzizzák, ratyizzák vagy köcsögözik őket. Lassan már meg sem lehet rugdosni a buzikat…..
Vöröshajú lányok Yen 2013.10.02 07:34:00
  ..
Katatón Dzsentri 2013.10.02 11:43:19
FranciaLány kollegina korábban kommentekben bukkant fel, majd ő is megválaszolta azokat a kérdéseket, amiket anno egy angol nyelvű, szexmunkával foglalkozó honlapon találtam (itt elolvasható). Most egy vidéki városban lévő szexmunkáról ír: Vidéki helyzetjelentés. Saját…..
Katatón Dzsentri 2013.08.20 14:43:05
@H.Solo: Milyen vélt erkölcsi magasságokból ítéled el a posztolót? Én sem csinálnám amit csinál - de ettől még nem ítélem el.

Nem éled az életét, nem jársz a cipőjében, tehát nem tudod miért hozta meg a döntést, amit meghozott. Mindenki a maga életében legyen bölcs.

Engem érdekel a világ, amiben él, mert egy érdekes szubkultúra még akkor is, ha nem merülnék bele szívesen.
Sexy Asian Girls Yuria Sendoh 2013.07.31 08:00:00
..
Katatón Dzsentri 2013.07.31 22:03:46
"»Ba, baa, baaaa, aahhh« nyögdécselt egy feltűnően izgató testű szlovén lány, miközben egy középkorú német házaspárral félreérthetelen szexpózban gabalyodott össze és mindeközben felajzott fiúja a kezét szorítva leste az aktusban résztvevők arckifejezését. Néhány…..
Katatón Dzsentri 2013.07.24 11:19:50
Aladár ötödikes, az iskola legjobb tanulója. Idén először egy új tantárgyat is tanulnia kell, ennek a neve: erkölcstan. Még egy szép tankönyvet is kap hozzá. A tankönyv bevezetője szerint „megszűnőben van a zsidó-keresztény vallás erkölcsi irányjelzője”, „a fiatalok…..
ByeAlex @ Zöld Pardon, 2013.05.04. Ha az embert élete legrosszabb koncertélményéről kérdezik általában egy túlzásba vitt ivászattal egybekötött tinédzserkori emlék jut először az eszébe. Nekem viszont jó ideig ByeAlex Zöld Pardonban adott koncertje lesz az első reakcióm,…..
Ma már azt nem tudnád elképzelni, ki az, aki nem hallott még a számítógépről, az kilencvenes években még magyarázni kellett, mi is ez a masina. A videóban szereplő hölgy szerint a DOS-t és magát a számítógépet használni nem nehéz, olyan, mint kitakarítani a házat. Pár…..
Vöröshajú lányok Sally 2013.04.28 07:34:00
..
Katatón Dzsentri 2013.04.28 15:56:45
Szőke csajok Syrene 2013.01.06 08:58:03
Katatón Dzsentri 2013.01.06 17:50:27