Logo Pic
Horváth M. Attila 2024. október 25.

SZÜLETÉSNAP | Szívünkben zengő dal – Kovács Kati: 80!

img_20241025_022308.jpgBármennyire is hihetetlen, de igaz: október 25-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját hazánk valaha volt egyik legnépszerűbb előadóművésze, a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjjal kitüntetett Kovács Kati. Az alábbiakban a nemzetközileg is (el)ismert énekesnőt köszöntjük. 

kovacs-kati.pngHa egy futballista negyvenkilencszer öltheti magára hazája dresszét, körülötte elismerő szavak, hovatovább dicshimnuszok hangzanak el – és van nekünk egy Kovács Katink, akinek csak Magyarországon negyvenkilenc önálló nagylemeze jelent meg. Tévedés ne essék, a fenti két állítás között ne keressenek párhuzamot – már csak azért sem, mert az ünnepelt szabadidejében a tenisznek hódol –, úgyszólván zongorázni lehet a különbséget, üljön a billentyűk mögött Schöck Ottó vagy éppen Presser Gábor, az akkoriban feketén bólogató barázdák közé kerülő, no és a rádió hullámhosszán hallható végeredményt Koós János slágerének címével érdemes rögzíteni: micsoda nagyszerű dolog! 

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy együtt dolgozhattak a kor meghatározó zenekaraival, legyen szó az Illésről, a Locomotiv GT-ről, a Metróról vagy az Omegáról, ám Kovács Kati a kivételek közé tartozott. Az „egri leányka” azonban szólóban is olyan mézízű finomságokkal részegítette meg a lakosságot, mint a Hull a hó a kéklő hegyeken, A régi ház körül, a Most kéne abbahagyni, az Add már uram az esőt, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni vagy éppen az Indián nyár. 

Művészetére jellemző, hogy mindig képes volt a megújulásra, mással ugyanis aligha magyarázható, hogy az elmúlt közel hatvan (!) esztendőben mindig jelen volt a magyar könnyűzenében, de feltűnése, színpadra állása, televíziós szereplése, illetve új albuma létrejötte sohasem volt hivalkodó vagy tolakodó, észrevétlenül vált az életünk részévé. Isten éltesse sokáig – az első nagylemezének címe ötvennégy év után ebben az esetben sem veszíti érvényét: suttogva és kiabálva.  

Vissza a címlapra
PONYVALEGÉNY
PONYVALEGÉNY * Alapítva: 2019. július 27.
Legjobban pörgő posztok
A Stuttgart elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
Egy viking vezér bizarr halála - Hatalmas Sigurd
DJP • 2 nap
Giuntoli olaszosabb Juventust épít
venember83 • 8 nap
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
Nagy vaníliás krémtúró teszt
Linda Morvai • 12 nap
Cikkek a címlapról
Kovács Kati 80 – Az örökifjú nagynéni ma is hangosan énekel
Apám mesélte, hogy a hangosfilm beköszöntével, az 1930-as években megőrültek az emberek a magyar vígjátékokért. Egy-egy filmet többször is megnéztek, imádták a visszatérően feltűnő színészeket, Kabost, Csortost, Gózont, Perczel Zitát, Turay Idát és a többieket, a moziélmények hatására pedig idővel…
Két mérkőzésre eltiltották Lions korábbi elsőkörös elkapóját
A Detroit Lions korábbi elsőkörös elkapója, Jameson Williams a mai napon közleményben tudatta, hogy elfogadta az NFL által kiszabott kétmeccses eltiltást, amiért megsértette a liga teljesítményfokozó szerekre vonatkozó szabályzatát.
>