Kettesben a kíváncsisággal

Egy csodás reggelen hangos kopácsolásra ébredtem. Valaki hatalmas szerszámokkal leverte a kánikula rozsdásodó lakatját, majd betoppant az előszobába és elkiáltotta magát! Megjöttem, itt vagyok! S már pakolta is ki a hátizsákjából a húsz fokot, a szélcsendet, na meg a madárvonulást. Mit tehet ilyenkor az ember? Örömmel üdvözli és még, még, még többet szeretne belőle.

Valahogy így kezdődött ez a történet, majd Nyúl falujának szívében elterülő parkolóban búcsúztam el legújabb kedvencünktől és indultam neki az útnak.

Az első kérdés szinte adja magát, hogy merre? Na, ez az, amire a következő történet egészében folyamatosan kerestem a választ. Hiszen ezúttal is csupán a kíváncsiság kísért el, s az egész úton vele kettecsként bandukoltunk.

Például kezdésnek Écs irányába, a Balaton felé vezető úton. Na, ez igazi bemelegítő szakasz, itt csak darálni kell és kész, had teljen a kilométer, ismerkedjenek az izmok a rájuk váró feladatokkal. Majd amikor eljött egy útkereszteződés, irány a csendesebb régió. Milyen jó is lesz majd!

Bizakodik az elme, s amint megkapja, csak pislákol és várja, hogy történjen valami. Mondjuk egy egerészölyv az égben vagy egy karvaly a kerítésen. Tudod mit, ne legyünk nagyra vágyók - királyka az örökzöldben. A táj viszont készpénznek vette a vágy első óhaját és még fityiszt sem mutatott. Egyik kanyar a másik után, mint a Marson olyan volt.

Hamar sikerült a település lábtörlőjére lépni, s már a szomszédos falu küszöbén átlendülve pásztázott tovább a radar. Egy kék cinege kegyelmezett meg első körben, ki azért illedelmesen eljátszotta, hogy úgysem találsz meg, majd látva az elszántságot, mégis engedte, hogy örüljek neki.

Itt úgy néz ki feloldották a kijárási tilalmat és verebek is kiültek a villanydrótra.

Azonban a település fő artériájába érve újra kigyulladt belül a lámpa. Most merre? És mivel volt még előre út, hát arra, meg arra. Igen ám, ez kikanyarodott a 82-re, ami jobban taszított, mint egy tál tökfőzelék, így ellenkező irányban fordult a láb. Itt derült ki, hogy Ravazd is elérhető távolságban van, egy másik nap, mert naplementéig nem lesz meg.

A kíváncsiság azonban hízelegni kezdett, már csak kettecskén vagyunk. Ilyenkor mit mond az ember a társának! Ugye? Hagytam volna cserbe? Így, hogy ő eljött velem! Jól van, na! Neked is járjon valami a jóból!

S már húzott is fel a hegyre, amerre csak a szem látott. Szűk löszbe vájt utakon cibált egyre csak tovább.

A fej meg írta be a visszavonulás tervet, miközben falta fel az ismeretlent. A dombtetőn éles kanyar ismét a távolba irányított, majd egy helybelitől tudakolódva elmondta, ha arra ott lemegyünk, majd fel és persze le, erre majd arra, akkor azután ott is lesz. A sötét, azért, mert addig jelzés, térkép, gps nélkül úgy hatszor tévedek le. Maradt hát a hátra arc, persze ez is kompromisszumokkal.

Egy rövid tankolás után ugyanis újabb ösvény nyújtott kezet társamnak. Figyu, ha erre jössz, visszamehetsz, de fogalmad sem lesz hogyan. Hmmm! Csábító ajánlat. Vissza az ismeretlenbe. A lábak elkapták a tempót vezettek is, amerre a kedvük tartotta. Itt egy elágazás, mondjuk arra.

Ahány ember, annyiféle helyes nézet. Van, akinek a városi utcák jelentik a kihívást, míg mások az óceánon is otthonosan mozognak. Akkor és ott olyan tökéletesen el voltak találva az arányok. A fák közül felbukkanó Pannonhalmi Apátság, mint egy békességet sugárzó bölcs öreg megnyugtatóan bólintgatott, oké, helyes az irány.

A maga se tudja merre tekergő csalafinta ösvények pedig megadták annak az illúzióját, hogy akár még el is kalandozhatunk egy másik irányba. A föld felé közeledő Nap bizsergetően siettetett, hogy azért mértékkel játszd ezt a játékot, a testben áramló zöld tea viszont megadta a magabiztosságot, hogy ha kell, hát rá tudunk még tenni a tempóra két lapáttal. Mi kell ennél több?

Ilyenkor csak menni kell és mérlegelni. Az a csöppnyi út megér egy próbát? S mi van, ha nincs ott semmi? Semmi! Megfordulás és vissza. Máskor meg egy mesés panoráma, mely ugyanazzal a végeredménnyel zárul.

S mi ennek az értelme? Mit ér az, ha engedjük, hogy a kíváncsiság, mint egy kutya beszagoljon ide, meg oda? Miért érdemes hagyni? Mert olyan jóóó. 

S mi történik, ha a házak közé visz vissza az út? Betájoljuk magunkat és indulhat a trapp. A következő és következő állomás, majd stop és elemzés. Ha arra, akkor rövidebb, de nem azért jöttem, így a másik irány, ami hangulatosabb.

Fel a dombokra, hol már lovak legelnek, s le a szőlők felé. Itt már a Nap is barátságosan búcsúzik tőlünk és köszönhetjük meg neki eddigi segítségét. A további részek vígan hozhatóak. Ismerős utcák és köszöngető helybeliek közt az út már határozott és célirányos.

Idővel a lámpák is felébredtek és a forgalom is elcsitult. Az utcák kiürültek csak egy kicsi-kocsi állt még a parkolóban, mely lassan felkapcsolta fényszóróit és halkan elindult hazafelé.

Nagy Kornél