Logo Pic
DJP 2024. október 22.

Cincinnatus - egy szerény diktátor

Lucius Quinctius Cincinnatus személye, sok tekintetben a mitológiák korát idézi, de a modern tudósok egyetértenek abban, hogy valódi személy volt, aki az ie. V. században élt és dolgozott Róma érdekében.

cinncinatus0.jpg

A patrícius osztályból származó köztiszteletben álló katona és földbirtokos, ie 460-ban konzulként szolgált, majd visszavonult, mert nemesi születése ellenére Cincinnatus nagyra értékelte az egyszerűséget.

Livius, egy római történész szerint, 458-ban néhány szomszédos nép, az aequi és a szabin terjeszkedni kezdett Róma rovására, sőt az egyik konzul vezette római hadsereget, Rómától délkeletre (Eretumnál) sarokba is szorította. A rómaiakat Minucius vezette, aki az Algidus-hegynél és az Alban-dombság környékére szorult vissza.

1720294226.jpg

A kor szokása szerint, mivel vészhelyzet volt, a szenátus, illetve az általa felhatalmazott másik konzul, Horatius Pulvillus, kinevezett egy arra alkalmas személyt diktátornak, akinek a kezében a teljes katonai és politikai hatalom összpontosult - legalábbis egy rövid időre. 

Természetesen mindig fennállt az a veszély, hogy a diktátornak megtetszik a szerep és a veszélyhelyzet elmúltával is korlátlan hatalmat akart, de a rómaiak bíztak abban, hogy mindezt meg tudják akadályozni a közös fellépésükben. 

Ekkorra Cincinnatus már régen visszavonult, s város küldöttséget menesztett hozzá, hogy térjen vissza a hadsereg élére.

Ahogyan Titus Livius írja: "A római nép államának egyetlen reménysége, L. Quinctius, négy hold földjét művelte a Tiberisen túl, szemben azzal a hellyel, ahol most a hajós műhelyek állanak - ma Quinctius-féle rét a neve. Éppen árkot ásott, egy ásónyélnek nekifeszülve, vagy szántott, annyi bizonyos, hogy néminemű mezei munkával foglalatoskodott, amikor a követek, kölcsönös üdvözlések után megkérték: öltse fel tógáját, s mind a maga, mind az állam javára, hallgassa meg a senatus megbízását. Cincinnatus csodálkozva kérdezi: "Talán nincs rendben minden?" Majd arra kéri feleségét, Raciliát, hozza elő hamarosan kunyhójából a tógáját. Aztán letörölvén magáról a port, a verítéket, felöltözve lefelé indul, a követek pedig szerencsét kívánva neki, mint dictatort köszöntik, és meghívják Rómába; elmondják neki, mekkora a rémület a hadseregben."

cinncinatus.jpg

Vonakodva fogadta el az abszolút tekintélyt, így ideiglenesen félretette a szenátori tógáját Róma legfelsőbb parancsnokának katonai öltözékére. A földjéről visszatért Cincinnatus bezáratta a kocsmákat és gyorsan hadrendbe állította a katonákat a Mars-mezőn.

Mindenkinek vinnie kellett 12 karót, amellyel a körbezárt sereghez siettek, s elkezdték körbezárni az ostromlókat. Amikor az aequi sereg próbálta ezt megakadályozni, de ekkor Minucius is kitört. Az aequi sereg most Minicius felé fordult és visszaverte a támadást, de közben elkészült Cincinnatus sánca. A támadók beszorultak a két sereg közé. A támadók így megadták magukat, a diktátor pedig foglyul ejtette a vezetőiket. Az ellenfél katonáit azzal alázta meg, hogy egy három lándzsanyélből készült iga alatt átvonultatta őket.

Miután az ellenfeleit legyőzte, s az arra érdemteleneket felmentette, visszatért Rómába, majd lemondott a diktátori címről. A mindössze 16 napos regnálása visszatért az eke szarvához, s tovább folytatta nyugodt és csendes életét.

cinncinatus2.jpg

Néhány évvel később Róma ismét felszólította Cincinnatust, hogy szolgáljon diktátorként a patríciusok és a plebejusok közötti politikai viszály idején. Második ciklusa ismét bebizonyította rendíthetetlen elkötelezettségét a Köztársaság jóléte mellett, a személyes hatalom felett. Miután elérte a szükséges megbékélést és az állam stabilizálását, ismét lemondott az abszolút hatalomról és visszatért a földjére - ezúttal 21 napig tartott az uralma.

beccafumi_ahala_a_lo_mestere_bemutatja_a_halott_maeliust_cincinnatusnak_fresko_a_sienai_nyilvanos_palotaban.jpg

A későbbi korok sok esetben hozták példaként alakját, mint aki a legfőbb hatalmat birtokolta, de önként feladta azt. Az önzetlenség és erény példájaként róla kapta a nevét az Egyesült Államokbeli Cincinnati városa.

djp

 

 

 

Vissza a címlapra
Érdekes sztorik a múltból
Nem csak történelmi személyek, események, jelenségek, amelyek valamiért megragadták a figyelmemet és amelyeket furcsának, érdekesnek vagy különlegesnek találok
Legjobban pörgő posztok
Krol: „de Ligt a Juventusnál mutatott a legjobban”
venember83 • 8 nap
„Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” – megjelent az Analog Balaton új lemeze, a Repedés
srecorder • 6 nap
Giuntoli olaszosabb Juventust épít
venember83 • 5 nap
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
Ó, váó, ó, váó – Ilyen volt a Nick Cave & The Bad Seeds koncertje a Sportarénában
srecorder • 8 nap
Cikkek a címlapról
Mona Lisa mosolya megmentette a vasárnapomat
A terveimnek megfelelően indult a vasárnapom, aztán jött pár gyomros, de végül minden jóra fordult - leszámítva a Kerület meccsét.
Motta: „Kedden Cambiaso ismét kapitány lehet”
Thiago Mottát a keddi BL-meccs előtt már a továbbjutásról kérdezték, de az edző erről még nem akart beszélni, viszont elmondta, hogy lesz visszatérő a Stuttgart elleni meccsen, számolt be a Sky Sport. „Nem gondolunk még a továbbjutásra a kvalifikációra. Viszont van néhány fontos visszatérő…
>