Most is, mint mindig szerettünk volna egy könnyed ebédet amely bele passzol a szénhidrát csökkentett étrendbe. Úgy hiszem, sikerült és reméljük nektek is tetszeni fog.
Hozzávalók:
80 dkg karfiol
só,bors
20 dkg bulgur
3 ek étolaj
1 fej vöröshagyma kockázva
4 gerezd fokhagyma
2 tk füstölt pirospaprika
1 mk őrölt kömény
1 db tv paprika
1 db paradicsom
40 dkg darált sertéshús
20 dkg görög joghurt
15 dkg reszelt ementáli sajt
A…
Egy egyszerű recept jön, de annál nagyobb élményt is ad. Megkezdődött már a grull szezon és a köretek sokszor egyhangúak, ezért gondoltuk változtatunk és jött az ötlet, amit kipróbáltunk és valóban jó fogás lett belőle. MOst nálunk oldalas mellé készült, de bármely sült mellé remek fogás
Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma kockázva
2 apróbbra ágott édeskömény
1 ek zsír
15 dkg rizs
4 dl víz
só, frissen őrölt bors
fél citrom leve
A…
Lassan négy év telik el, amióta elkezdtünk fermentálni. Az elsőt párom követte el egy koreai kimcsi formájában. 2020-ban nem tavasszal, hanem szeptemberben volt az Ultrabalaton futóverseny, amikor onnan hazatértünk, akkor reggel kellett valamit enni. Én megettem egy fél üveggel, annyira ízlett, aztán viseltem a következményeit is. Most is volt itthon kimcs, gyakorlatilag szinte egész évben van valamilyen fermentált dolog itthon, de most ez volt.…
Hozzávalók: Tészta: 50 dkg teljes kiőrlésű liszt3 dkg negyedannyi édesítő 1 csomag sütőpor 25 dkg vaj vagy margarin 1 kis tejföl 2db tojássárgája Töltelék: 50 dkg túró 3 tojás5 dkg negyedannyi édesítő1 csomag vaníliás cukor1 db citrom vagy narancs reszelt héjaElkészítése:Először keverjük össze a lisztet, az édesítőt és a sütőport, majd morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a tejfölt és a tojássárgákat, majd gyúrjuk össze a tésztát, ezután tegyük…
Ismét érkezik egy igencsak ismert indiai étel, ez a csirke vindaloo receptje.
Van ám történelme is ennek az ételnek. Az 1500-as években Goa (India nyugati partja) portugál hódítás alatt állt, így óhatatlanul a 2 nép gasztronómiája fuzionált. A portugálok által behozott ecetes marinád az indiai fűszerekkel lett felturbózva. Eredetileg sertéshúsból készült, de a későbbiekben csirkével is készítették. Ma már az éttermek étlapján mindkét verzió…
Javában tart az eperszezon, vagy netán a szamócaszezon? A piaci standok roskadoznak a jó esetben finom, lédús és édes gyümölcsöktől, rosszabb esetben pedig a gyönyörű piros külső mögött íztelen termés rejlik. Persze most nem a görög eperre, hanem a hazai, magyar termékre gondolok. Találunk köztük egészen aprótól az extra nagy méretű, már-már öklömnyi nagyságú gyümölcsökig – de vajon tényleg azt vesszük-e, ami a táblára ki van írva, és helyesen…
Hozzávalók: 50 dkg krumpli 2 db vöröshagyma20 dkg fodros kocka tésztazsírsóborspirospaprika Elkészítése:A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk és krumplinyomóval összetörjük. A hagymát üvegesre megdinszteljük megszórjuk pirospaprikával, rátesszük a krumplit, sózzuk, borsozzuk és végül a kifőzött tésztát is hozzákeverjük.Kovászos uborkával vagy bármilyen savanyúsággal tálaljuk.Jó étvágyat!
Könnyen elkészíthető, igazán finom reggeli vagy vacsora. Önállóan is pompás, de gazdagíthatjuk még sajttal, főtt tojással.
Hozzávalók 3 személyre:
2 érett avokádó,
személyenként 1 pár virsli,
2 szem paradicsom,
1 közepes fej salotta vagy lilahagyma,
só, frissen őrölt bors,
bazsalikoom,
1 evőkanál citromlé,
1 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál vaj,
kevés olivaolaj.
Az egyik avokádóból krémet készítünk a vaj, citromlé, reszelt…
Tavaly már két alkalommal is a Gyulai Kolbász került a Don Pepe havi ajánlatainak középpontjába, most pedig ismét ez a főszereplő az akciós kínálatban. A már jól ismert VASÁRNAP REGGELI! PIZZA és GYULAI KOLBÁSZOS LEGÉNY LEPÉNY mellett ezúttal újdonságként a GYULAI KOLBÁSZOS TAVASZI PIZZA is a kínálatot erősíti, amit a békásmegyeri étteremből rendelve teszteltem le. (4290.-)
Mondhatni egy eléggé harmonikus, kiugró őrületektől mentes…
2024. február 23 és 24 között sikeresen megrendezésre került a VIII. Indoor sörfesztivál a Várkert Bazárban. Beszámolónkat olvassák.
Maga a rendezvényhelyszín teljesen jó volt, színvonalas, elég tágas, leszámítva azt az összesen 2 csúcsórát, amikor lapulva kellett előrejutnom a tömegben. De az előtér még a csúcsponton is szellős volt. Nem azért, mert nem jött el sok látogató, hanem mert relatíve kevesebb…
Kubikos tarhonya
Kedves Látogatók!
Megosztom veletek az egyik kedvenc tarhonyás receptemet, ami előételként és főételként is fogyasztható. Egyszerű elkészíteni és nagyon finom.
A recept 2-4 adagra:
Hozzávalók
50 dkg burgonya
25 dkg tarhonya
15 dkg füstölt kolbász / lehet csípős is /
20 dkg füstölt szalonna
2 db közepes fej vöröshagyma
1 db fehér paprika
2 db paradicsom
5 dkg sertés zsír
só, bors, fűszerpaprika, piros arany vagy erős…
Egészséges fasírt? Naná, a kölesfasírt! :) Erről a fasírtról meg nem mondod, hogy kölesből készült!
Hozzávalók kb. 12 db-hoz:
250 g köles
2 tojás
kb. 4 evőkanál zsemlemorzsa (lehet gluténmentes is)
2 teáskanál pirospaprika
1 db apróra vágott vöröshagyma (fontos, hogy tényleg nagyon apró legyen)
2 teáskanál majoránna
ízlés szerint só, bors
Fontos, hogy a kölest felhasználás előtt, hideg vízben többször mossuk át. Majd tegyük fel…
A tésztához:
4 db tojás
100 g cukor
150 g olaj
200 g liszt
50 g tej
1 csomag sütőpor
1 teáskanál só
25 g kakaópor
Kókuszkrém:
3 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor
3 ek. kókuszkrém
2 ek. kókuszkrém
A krémhez:
5 ek. méz
2 kk. vanília aroma
40 g kókuszreszelék
250 g mascarpone
1 csomag expressz zselatin
250 g habtejszín
kinder burkolása:
200 g étcsoki
25 g vaj
35 g tejszín
Elkészítése:
A tojásokat a…
Hozzávalók: 25 dkg gomba 10 dkg borsó 1 fej lilahagyma 1-2 evőkanál olaj 1 teáskanál pirospaprika só bors Elkészítése: A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, majd olajban megpároljuk. Mikor a hagymánk megpárolódott, hozzáadjuk a megmosott, felszeletelt gombánkat és a zöldborsót. Összeforgatjuk, ízlés szerint befűszerezzük és főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak és a leve elfő. Közben a rizst is kifőzzük, együtt tálaljuk! Jó étvágyat! :)
A blog rendszeres olvasói már biztos jól tudják, hogy nagy tészta rajongó vagyok és most pont kapóra is jött egy jópofa recept, amibe belefutottam annak idején és elmentettem későbbre. A recept lényege, hogy a paradicsomot és a fokhagymát megsütjük sütőben, majd ricottával és bazsalikommal összeturmixolva kapjuk meg a mennyei szószt a tésztához és persze nem maradhat el a megfelelő mennyiségű sajt hozzáadása sem. Jelen esetben pedig én még némi…
Kávés süteményt akartam keresni a neten, amikor is a Street Kitchenen szembejött ez az epres rétes. Ettem már többféle rétest, de eprest még nem, sőt hírét se hallottam, úgyhogy elszaladtam a boltba a hozzávalókért, és másnap elkészítettem az ebédhez ezt a süteményt. Mindenkinek nagyon ízlett, nagyon könnyű és finom, ezért a hamarosan megrendezendő családi összejövetelre is ezzel állítok be. Csak akkor jóval többet sütök belőle. Az alábbi…
Az olasz konyha már rég belopta magát a szívünkbe, imádjuk a tésztát és a pizzát, manapság már a klasszikus olasz vacsora második fogásait is elkezdtük megismerni, de a salátákkal még gondban vagyunk. A capresét mindenki ismeri, de idehaza főleg szendvicsekben, húsok mellé, vagy előételként fogyasztjuk nagyon minimális adagban. Pedig a caprese önmagában is megállja a helyét, de csak akkor, ha – mint ahogy a többi olasz fogásnál – kiváló…
Nemrégiben látogatást tettem a Café Frei és az Aldi rendezvényén, ahol megkóstoltam közös fejlesztésüket, a csokis-mogyorós és a szilvás gőzgombóc ízű kávét. A szilvás (a gőzgombóc csak asszociáció) espresso formájában, a csokis-mogyorós lattéban ízlett jobban (ezt rizstejjel ittam).
A csokis-mogyorós lattét ízlelgetve, beszívva az illatát egyértelműen valamilyen karakteres ízű süteményre asszociáltam és el is kezdtem lapozgatni a fejemben a…
Hozzávalók: 2 kg savanyú káposzta 3 közepes fej vöröshagyma 3 evőkanál sertészsír 1-2 teáskanál pirospaprika 5-6 darab babérlevél Gombócokhoz: 1 kg darált sertéshús 10 dkg rizs (ízlés szerint) 2 tojás só bors Elkészítése: Először keverjük be, formázzuk meg a gombóc hozzávalóit. Majd pucoljuk meg, mossuk le, kockázzuk fel a vöröshagymát és zsíron dinszteljük meg. Szórjunk rá pirosparikát, keverjük össze, majd rakjunk rá egy sor savanyú káposztát…
SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM AZ ÉDESANYÁKAT ANYÁK NAPJA ALKALMÁBÓL!