Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rikoo

0 bejegyzést írt és 22766 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mirko Di Natale tegnap egyértelműen fogalmazott a Juventus helyzetével kapcsolatban, és a klubnál dolgozó forrásokra hivatkozva azt mondta, hogy jövőre a csapatot egy fiatal és feltörekvő edző fogja vezetni, és az egyetlen valós és konkrét név, ami felmerült a klubon belül, az Thiago Motta volt. Az…..
Rikoo 2024.05.08 20:29:37
@Gaben Smith: Kedves papa vagy nem, de azért mégis az öreg harcos tart előadásokat Coverciano-ban a jövendőbeli edzőknek továbbra is, mint az elmúlt években.
Pl. Thiago Motta is onnan került ki, ha már jövőbeli edzőkről van szó.
pbs.twimg.com/media/GM_RkbbXgAA2HuJ?format=jpg&name=large

Érdekes, hogy a 15/16-os szezon ilyen sokaknak kiesett, amikor 10 új érkező volt nyáron és távozott Pirlo, Vidal és Tévez egyszerre.
Az őszi bukdácsolás után mégis sikerült csapatot építenie és 25 meccsen keresztül volt veretlen a csapat. A Bayern elleni oda-visszavágós meccsre pedig mindenki másképp emlékszik. 1 biztos, versenyképes volt a csapat, hiába változott meg a keret fele.

Emberünk? Nekem aztán édesmindegy, hogy mit csinál, felőlem unokázhat is. Ha annyira akarta volna, akkor elválta volna a Real Madridot. Innentől kezdve, nekem egyértelmű, hogy őt nem vonzza a nagy külföldi kihívás. Lehet gyáva, lehet nem. Fogalmunk nincs, találgatunk.

Szó nincs arról, hogy ne hibázott volna! Egyszerűen csak értelmetlen az összehasonlítás, mert fogalmunk nincs mi történne akkor, ha ő is olyan luxusban vezethetne egy csapatot, hogy átigazolási összegtől és fizetéstől függetlenül, gyakorlatilag bárki érkezzen.
Lehet szidni, alázni, igazából ő áll a nyilvánosság előtt, szóval bárki megteheti, de attól még nem lehet összehasonlítani a két helyzetet.
Rikoo 2024.05.08 21:55:09
@Leram7: @Shyr Kahn: Igazából nincs garancia semmire. Ugyanúgy lehet sikeres vagy megbukhat bármelyik edző. Legyen az a sikeresebbek közül Ancelotti, Tuchel, Zidane, Conte, Klopp, Guardiola vagy a tapasztalatlanabbak közül Xabi Alonso, Thiago Motta, De Zerbi, Nagelsmann stb.
Utólag derül majd csak ki, hogy jó választás volt-e vagy sem.
Rikoo 2024.05.09 16:44:56
@juve2121: Egyáltalán nem csak ez osztja meg a Juve társadalmát, esetleg ezen a blogon leginkább ez a téma, de olasz oldalakon a játékosok szégyentelen gyalázása ugyanúgy előfordul.
A közösségi média oldalaikon folyamatosan gusztustalan kommentek voltak és le kellett tiltani posztokat illetve kommentelés lehetőségeket. Azóta azt lehetett olvasni, hogy cenzúrázzák már ezeket is.

Szerencsére a magyar oldalak még viszonylag kultúráltak.
Az a probléma, hogy Ronaldo érkezésének és a klub marketing munkájának köszönhetően rengeteg új Juventus szurkoló lett az elmúlt években és rohadtul nem ez az elvárás a szurkolók részéről, mint amit a pályán látnak.

Abszolút megosztó Allegri szerepe mindenhol, de láthatjuk az ultrák szempontját is. A következő 2 hazai meccsen néma tüntetéseket tartanak majd.
A klub vezetősége is ugyanúgy megosztó jelenleg, csakúgy mint az elmúlt években.

A játékosok pedig rendszeres támadás alatt állnak. A közösségi média egy dolog, de a hazai stadion a másik. Néhány játékos rendszeresen füttyszó alatt játszik.
Az ultrák támadják a közönséget a stadionban és a játékosokat, miközben Allegrit éltetik.
A közönség Allegrit és a játékosokat is fütyüli.

Összességében elmondható, hogy megosztó Allegri, de a játékosok és a vezetőség legalább annyira megosztó.
Főleg, hogy a jegyárak alapján még Ronaldonak és egy all Star Serie A csapatnak kellene a Juventus mezében játszania, ehelyett nagyon nem ez a helyzet. Nyilván az infláció is közrejátszik, de a klub elhibázott gazdasági politikája is. Nem a jegyárakon kellene meglátszódjon a klub hibája.
Itt bátran lehet OFF-olni, a politikán kívül bármely témáról nyugodtan lehet társalogni, természetesen a Szabályzatot betartva...
Rikoo 2024.05.01 01:13:42
@MdewC: Sajnálom, hogy pont 0-0-ás meccset láttatok, de legalább egy igazi legendás rangadót!
Szívből örülök, hogy ennyire jól éreztétek magatokat, várjuk a képeket.:D

Amiket a meccsről írtál illetve a csapatról, azokkal többnyire egyetértek.
Azért remélem, hogy nem mosom át néhány embernek az agyát a szövegeimmel.:D
A végén egyébként Miretti lőtte fölé.
Gatti szenvedélyesen játszik, Vlahovicban pedig meg lenne a vezéregyéniség matéria, de előbbinek elképesztően sok hiányossága van, utóbbi pedig, ha sz@r meccset játszik, akkor kegyetlen sz@r. Nem olyan, mint Kane, hogy egy rossz meccs esetén is nagyon hasznos a mezőnyben. Sajnos Dusan ilyenkor értékelhetetlen teljesítményt képes nyújtani, mert bujkál vagy sorban veszíti el a labdákat és párharcokat.
Nagyon sok poszton kell változtatni nyáron, én a középpályát pl. teljes egészében kicserélném.
Rikoo 2024.05.09 01:00:24
@Drughi Di Bianconeri: Pont ugyanezt gondoltam az utolsó félórában. Hihetetlen ez az erőnlét.
Ez már önmagában az élsport csúcsa és a játékosok az emberi határaikat feszegetik.
Rikoo 2024.05.09 07:06:57
@Drughi Di Bianconeri: Abba is durva belegondolni, hogy akár zsinórban is nyerhettek volna 5 BL-t, ha az első éves Allegri féle Juve nem veri ki őket az elődöntőben 2015-ben. Talán ez volt a legnagyobb siker abban az évtizedben. Mondjuk 0-3-ról visszajönni sem volt semmi Madridban.
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.05.08 20:35:06
@Drughi Di Bianconeri: Én is bő keretre számítok, ahol lesznek kölcsönbe érkezők többen is.
Annyira sok meccs lehet jövőre, hogy még Conte is kénytelen lenne rotálni, főleg mert a foci megváltozott és a tempót helyezik előtérbe a topcsapatok, amit pedig lehetetlen bírni 3-4 naponta.
A Juventus középpályása fellebbezésében a 10X Health Systems amerikai cég által szállított tablettákról beszél. Az amerikai székhelyű 10X Health Systems cég áll a középpontjában a Juventus labdarúgóját, Paul Pogbát tavaly ért doppingpozitív ügynek. A Daily Mail szerint az „egészségguru” Gary Brecka…..
Rikoo 2024.05.08 17:19:03
@rockitbaby: És ez mégis kit érdekel? Őt tiltották el 4 évre, nem téged.
Rikoo 2024.05.08 17:45:09
@rockitbaby: Nem vagy az ő helyzetében. Évek óta sérülésekkel szenvedett és a teljes pályafutása nem úgy alakult, ahogy eltervezte.
Évekig hallgathatott a United egészségügyi stábjának és/vagy az ügynökei kapcsolatainak tanácsaira.
Különböző orvosok tanácsaira.
Én biztosan nem fogok elítélni valakit azért, mert tenni akart azért, hogy felépüljön és egyéni úton próbálta azt megoldani.

Nyilván nem olyan hülye, hogy szándékosan doppingoljon, mert teljesen egyértelmű, hogy kiderül és eltiltják.
Szerencsétlen eset, mert valószínűleg akik felírták ezt, azoknak fogalma sincs, hogy az európai fociban ez tiltott szernek minősül.
Ha beírod VPN-nel, hogy DHEA, akkor látható, hogy ez egy teljesen hétköznapi tápkieg.
Minden játékos hallgat a klub és orvosok tanácsaira, mert senki nem fogja megjegyezni, hogy mik számítanak tiltott szerben és mi nem. Ráadásul még sportáganként is eltérnek ezek.

Ha te elítéled, hát lelked rajta. De talán érdemes lenne belegondolni az ő helyzetébe is, szimpátiától függetlenül.
Inkább becsülöm az ilyet, mint az Özilhez hasonló játékosokat, akik aláírnak egy gigászi fizetést és onnantól kezdve sz@rnak bele a pályafutásukba...
Ne felejtsük el, hogy feleakkora fizetésért jött a Juventushoz, mint amennyit felajánlott neki a United.
Innen is látszódik, hogy mennyire újra akarta építeni a pályafutását és játszani akart.
Rikoo 2024.05.08 18:09:26
@rockitbaby: Mégis gyilkosokat mentenek fel és küldenek zárt osztályra/pszichiátriára, ugyanilyen védekezéssel.
Annyira azért nem ostoba dolog, ráadásul itt számomra teljesen egyértelmű, hogy Paul Pogbának fogalma sincs, hogy mi számít a több ezer tiltott szer közé.
Élsportolóknak nincs fogalma arról itthon, hogy a kobalt miatt a Béres Csepp is tiltólistás.
Kizártnak tartom, hogy afrikai felmenőkkel rendelkező játékosok tisztában legyenek azzal, hogy mi számít doppingszernek és mi nem. Vagy te kinézed a Traorékból, Diomandékból, hogy megjegyezzék a kémiai vegyületeket?:D
Hallgatnak a klub alkalmazottainak tanácsaira és ennyi.
Abban a leghitelesebb és még a kevésbé szavahihető források is egyetértenek, hogy a Juventus elkerülhetetlenül rohan egy nyári edzőváltás felé, azonban csak a mértékadók mernek kijelenteni olyasmit, hogy Thiago Motta lesz az edző. Lássuk, hogy mitől is olyan különleges ez a Bologna, hogy nem pusztán…..
Rikoo 2024.05.08 15:30:24
Először a keretet kellene koncepció szerint felépíteni és minőségi játékosokat hozni minden posztra, ahol van kohézió és kiegészítik egymást a srácok tulajdonságokban és mentálisan is.
Emellett nem ártana 2-3 igazi vezéregyéniség és olyan játékos is, akik képesek meccseket eldönteni.
Meggyőződésem, hogy Guardiola is lehetne az edző, akkor sem lenne itt Scudetto, főleg amíg itt vannak a motiválatlan nagy fizetésű "vezérek".
Na meg persze a fiatal játékosainktól is mindenki sokat vár, aztán 2 évvel később már őket is fütyüli a közönség a stadionban és zaklatják a közösségi médiában.

Én azzal sem értek egyet, hogy Conte azonnali változásokat tudna eredményezni. 10 év alatt rengeteget változott a világ és teljesen más személyiségű játékosokkal alkotott ő jó csapatot.
Ez már egy másik generáció, másképp nőttek fel és másképp állnak a dolgokhoz.
Mióta kiderült, hogy az olasz válogatott nagyobbik része játékfüggő és az jelent komoly problémát, hogy a játékszobát mikor tartsák nyitva majd az EB-n, azóta teljesen másképp állok ezekhez a motivációs problémákhoz.
Szerintem Klopp és Conte se tudja már úgy motiválni a fiatalabb generáció képviselőit, mint 5-6 évvel ezelőtt.
Gondoljunk csak bele, hogy alig másfél éve jött ki a Chat GPT és azóta mekkora hatással van a világra.
Kib@szott gyorsan történik minden és változnak a gyerekek, ahogy felnőnek.
A La Gazzetta dello Sport fájdalmas távozókról ír, a lap szerint Cristiano Giuntoli fiatal tehetségek értékesítését tervezik, Matías Soulé és Dean Huijsen nyáron elhagyhatja a klubot, távozásuk pedig 30-30 millió euróval gazdagíthatja az Öreg Hölgyet, és erre az összegre szükség is lesz a nyári…..
Rikoo 2024.05.07 14:34:24
@gomorra21: @delpi0823: 100x inkább Yildizben gondolkoznék a csatár mögött.
Massimiliano Allegri a római döntetlen után a DAZN munkatársainak értékelte a mérkőzést, és már a Salernitana elleni meccs fontosságáról is beszélt. „Kockáztattuk ma a meccs elvesztését, egy olyan meccs elvesztését, amit nem tudtunk megnyerni, különösen a második félidőben, ahol több kedvező…..
Rikoo 2024.05.06 14:34:57
@Lanzafame: Flow-ban voltak/vannak azok a csapatok. A következő szezon nagy értékmérő lesz a megnövekedett terhelés miatt.
Leicester a következő évben 12. lett a tabellán, idén a Union Berlin a kiesés ellen küzd a tavalyi 4. hely után.
De akár a Valenciát is idevehetjük, akik bejutottak 5 éve a BL-be és a következő szezonban már a 9. helyen végeztek.
Wolfsburg 3 éve 4. lett, következő szezonban 12.
Lille bajnok lett, a következő szezonban 10.
De akár mondhatjuk a Napolit, Laziot is, akik tavaly 1., 2. voltak, most pedig a 7. és 9.
Szinte kivétel nélkül drasztikus visszaesés volt a következő szezonban, nem gondolom, hogy a Bologna és Girona tartósan tudna évekig a 4-ben lenni.
A Leverkusen azért más kategória. Ott a keret is erős és Xabi Alonso extrát ad hozzá. Ő maradni fog és még a keretet is erősíteni fogják.
Címvédésre is jó esélyük lesz jövőre.
Rikoo 2024.05.06 17:27:05
@Thuglife!: Pont ez az érdekes benne, hogy nem kapkodták szét a csapatokat, a BL bevételnek köszönhetően még erősíteni is tudtak. Egyedül a Lille, aki a bajnoki cím után nem tudott érdemben igazolni.
Leverkusen mellett még az Atalantát is érdemes kiemelni. Hosszú évek óta nagyon fenntartható klubmodelljük van, akik még stadiont is tudnak felújítani a Covid után.

Tényleg Gatti lőtte hátba Locatellit, de ez tényleg már csak a hab a tortán.

Az a probléma, hogy a Juventusnál vezetőségi szinten sincs semmi koncepció. 6 éve még Marotta volt a sportigazgató. Azóta Paratici, Cherubini/Arrivabene és Manna is hoztak le nyári mercatot. Most pedig Giuntoli van.
Miközben a teljes vezetőséget lemondatták.
6 éve nincs semmi céltudatos és előremutató terve a klubnak, kivéve a közösségi médiában és a stadionban, de ez önmagában kevés.
Az elmúlt hetekben legalább kereskedelmi szinten történt változás, ami előrelépés, de volt honnan...
Rikoo 2024.05.06 17:46:35
@Lanzafame: Ugyanez a válaszom neked is. Elemi szinten vannak problémák évek óta.
A jelenlegi keret és az edző nem kompatibilis egymással, ezt felesleges is túlbonyolítani, de nem csak ez a kulcs.

Mondjuk nekem az is kérdéses, hogy innen nincs-e még nagyobb lejtmenet.
Sarri után se hitték sokan, hogy az egy lejtmenetnek a kezdete, mégis a következő évben csak a Napoli-n múlott, hogy sikerült a 4-be bejutni.
Én most is ezt érzem. Ha nem sikerülne drasztikusan pozitív változásokat elérni a keretben is és mondjuk Motta átvenné ezt a mostani csapatot, szerintem a Scudetto hajhászása helyett, akár még a középmezőnybe is visszakerülhet a csapat, folytatva a tavaszi tendenciát.

"Láttunk volna legalább csak egy évet 2021 óta, amikor flow-ba kerül a csapat, világ- és Európa-bajnokokkal, brazil, olasz, francia, lengyel válogatottakkal, néhány tehetséges fiatallal."
Őszintén, nekem pont ez a problémám, ami még korábban kezdődött. A klub elkezdte túlfizetni a nem kiemelkedő játékosokat, akiktől azt látjuk, hogy csak az interjúkban mondják el, mekkora a klub a Juventus. 6-7 milliós fizetéseket keresnek páran évek óta és közelében nincsenek ahhoz a szinthez, hogy ennyit kapjanak.
A Juventus a bajnoki tabella ötödik helyén álló AS Roma otthonába látogat vasárnap este, s egy esetleges győzelemmel a zebramezes csapat biztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában. "Egy erős Romával nézünk majd szembe, amely jó teljesítményt nyújt, annak ellenére, hogy csütörtökön…..
Rikoo 2024.05.06 14:09:31
@delpi0823: Szerencsére mind a két csapat ment a győzelemért végig. Jó meccs volt.
Romeo Agresti értesülései szerint nemrégiben egyeztetés volt a Juventus és Adrien Rabiot édesanyja/ügynöke között. A kapcsolat a Juventus és az ügynök között nagyon jó, Adrien Rabiot viszont nem kívánja elsietni a döntést, és feltehetően a jövője kapcsán fontos a jövő évi edző kiléte is. A francia…..
Rikoo 2024.05.05 18:08:15
@Wizzurah: Az is kérdés, hogy mi az elvárás felé. Mert ha tényleg az volt, hogy legyen BL-be jutás minden évben, akkor azt ő hozta és elmondhatja, hogy az elvárásokat teljesítette a csapat a nehéz időkben.
Az nem az ő hibája, hogy a klubvezetés miatt kizárta a klubot az UEFA.
Rikoo 2024.05.05 18:09:40
@delpi0823: Szerintem Soulé szinte biztos távozó és 2 szélső érkezni fog minimum.
A mai nap folyamán Romeo Agresti több játékos kapcsán is friss és feltehetően megbízható értesüléssel szolgált, az egyik ilyen játékos Dean Huijsen, és az újságíró szerint a Juventus nem következő évben számít a fiatal védőre, hanem 2025 nyarától számol a jelenleg mindössze 19 éves spanyol…..
Rikoo 2024.05.02 15:39:05
@JuveMI: Ott él és ebben az ideológiában hisz.:)

Viszont blogszabályzat: "A blog a sportról, a fociról, de főleg a Juventusról szól. A tóbbi kommentelőt ne szidalmazd, ne provokálj és ne kötözködj! Kerülj minden politikai felhangú megnyilvánulás, ugyanígy a rasszista, etnikai vagy vallási elveket sértő kommentek is törlésre kerülnek! Reklamációt nem fogadunk el."
Rikoo 2024.05.02 21:40:30
@Shyr Kahn: Giuntoli szélsőket akar igazolni, mert 4-2-3-1 vagy 4-3-3 lehet jövőre a felállás és gyakorlatilag Chiesa az egyedüli, aki tud a szélen játszani. Illetve még ott van Yildiz, de ő a 10-es mezzel lehet a csatár mögött lesz majd.
2-3 szélső is érkezhet nyáron.
Morata Zirkzee alternatívája.
Az biztos, hogy Morata szívesen visszatérni, híresen nagy Juventino mind a 3 gyereke. Folyamatosan a Juventusos himnuszt és számokat kell játszani az autóban a felesége szerint.:D
pbs.twimg.com/media/E8RqQ4KWYA82J5Z.jpg
Rikoo 2024.05.03 15:54:27
@Shyr Kahn: Aaron Hickeyt se felejtsük ki. 19/20 évesen nagyon jó idényt futott a Bolognanál és ő is skót volt, mint Ferguson. Azóta leigazolta a Brentford és az ára az egekben van.
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.05.01 15:10:13
@rockitbaby: Calafiori-nál érdekes, hogy a Frosinone elleni hiba után 3-ból 2 meccsen még csak csereként sem állt be, amikor kezdő volt, akkor pedig szélső hátvéd.
Szerencsére több poszton tud játszani, 3 és 4 védős rendszerben is van helye.
Pletykálták az elmúlt hetekben, hogy Xabi Alonso vinné őt a Leverkusenhez, tényleg jó lenne minél előbb leigazolni.
Bár szerintem a 40%-os részesedés miatt egyértelműen a Juventus van pole pozícióban, mert játékosokat kell bevonni az üzletbe, hogy az átigazolási díj közel fel ne a Baselhez menjen.
Di Gregorio esetében árnyalja a képet az Interes szál, de manapság már tök mindegy.:D
Láthatjuk Cuadrado gusztustalan viselkedését a napokban.

Én egyelőre Zirkzee-t továbbra sem tudom hova tenni, ő nem befejező csatár.

Az eddig megjelenő cikkek szerint Greenwood egyáltalán nem akar Angliában élni és játszani. Lehet van benne igazság.

Kiknek örülnél, ha felmerülnének?
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.05.01 00:19:20
@rockitbaby: @Joseph Toser: Semmivel nem lenne rosszabb választás, mint Ralf Rangnick a Bayern Münchennél.
Bár számomra az is érthetetlen, hogy a Liverpool miképp nevezhet ki egy holland edzőt, amikor sorra buktak meg az elmúlt évtizedekben Angliában.
Ronald Koeman az egyedüli aki bevált a Southamptonnál és ennyi.
Hát ennyi erővel Allegri és Conte is nyugodtan megkaphatta volna a Liverpool vagy Bayern München kispadját.
Konkrétan szerintem Conte illene a Liverpool keretéhez, Allegri pedig a Bayernéhez.
Rikoo 2024.05.01 15:00:19
@rockitbaby: Teljesen komolyan gondolom. Ralf Rangnick edzőként semmit nem bizonyított, pedig 66 éves lesz hamarosan.
Allegri legalább megmutatta, hogy egy erős kerettel képes dominálni Olaszországot és Európában is képes versenyképes lenni.
Ne hidd azt, hogy a német bajnokságban ugyanaz lenne az elképzelése, mint a mostani Juventus keretével a Serie A-ban.
Tele vannak egyénieskedő világklasszis támadókkal és még igazolni is fognak.
Szerintem még a Münchennek jót is tenne, ha Musiala, Sané és Gnabry még szabadabban játszhatnának és nem lennének keretek közé szorítva. Én pont ezt érzem problémának náluk, hogy nagyon rendszerben gondolkoznak Tuchelék, pedig ez pont nem az a keret, ahol ennyire le kellene szabályozni a játékosokat.
Mert Ralf Rangnick egyébként mégis mi miatt illene az FC Hollywoodhoz?XDDD

Analítikusan kiválasztottak egy holland edzőt, aki eddig csak a holland bajnokságban volt edző.
Nem elég, hogy gyakorlatilag az összes holland edző bukó Angliában, de cserébe még Arne Slotnak semmilyen más tapasztalata sincs az Eredivisie-n kívül.
Ezek pont olyan elhibázott választások lesznek, mint Nagelsmann eltávolítása a Bayerntől vagy Rudi Garcia kinevezése a Napolinál, de ne legyen igazam.
Emlékezz vissza mit mondtam Tuchel kinevezésénél, amikor hallgattam Löw Zsolt interjúit, mondtam hogy iszonyat nehéz helyzetük lesz, mert Nagelsmann kirúgása hiba volt és érzelmileg kötődnek hozzá a játékosok.

Nem azért mondom, mert olyan qrva nagy koponya lennék, hanem mert akik döntésközeli helyzetben vannak sokszor nem látják át a nagy egészet és ők is érzelemből vagy meggyőződésből döntenek, pedig ilyen pozíciókban racionalitásra van szükség...
Tökéletesen látszódott ez a Juventus sorozatból is. Végig fordítva ültek a lovon Paraticiék és el is hitték, hogy jó döntéseket hoznak.

Tartom, hogy Allegri vagy Zidane jó döntés lenne a Bayernnél és Conte vagy Nagelsmann pedig a Liverpoolnál.
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.05.01 14:41:54
@Kmarcika: Én befektetőként pont ilyen eszközöket keresek!
Mindannyian próbálunk alulértékelt dolgokat megtalálni és mivel a foci is üzlet, ott is így működnek a dolgok, ha nem vagy olajos kirakatcsapat, mint a City pl. Nekik mindegy.:D

Greenwood nem 20-25 milliós játékos, csak a meghurcolás miatt ennyi az értéke. 4x-5x ennyit érne reálisan.
Ha tényleg semmi nem történt, akkor mindenképpen le kell őt igazolni.
A legújabb sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund erősödő érdeklődést mutat a Juventus fiatal védőjátékosa, Dean Huijsen iránt, aki a jelenlegi szezont kölcsönben az AS Roma kötelékében tölti. A mindössze 19 esztendős Huijsen 2021-ben a Malaga együttesétől érkezett Torinóba, ahol az U17-es…..
Rikoo 2024.04.30 21:05:09
@venember83: Azért ez túlzás.:D
@Attilio79: Nem kell semmilyen vezéráldozat, csak keret átalakítás lesz a fenntarthatóság érdekében. Az átigazolási összegeket könnyen el lehet könyvelni, viszont a magas fizetések miatt évek óta komoly problémát okoznak a klub gazdasági helyzetének, az terheli leginkább a költségvetést.
@JuveMI: Ez kiforgatás. Lehet, hogy pl. Huijsen vagy Soulé távozik, de helyettük is ugyanúgy 20-22 éves játékosok leigazolása van tervben.
Szerintem nem probléma kettejüket eladni 70 millióért összesen, ha ebből érkezhet pl. Greenwood, Calafiori, Tiago Santos, Samardzic.
Szerencsére Huijsen és Soulé iránt is leginkább Premier League klubok érdeklődnek, így jól meg lehet kérni az árukat.
Ne aggódj, az idősebb játékosok is bőven fognak távozni. Nagy mozgásokra lehet számítani.
Giuntoli számtalan meccsen látható volt és úgy néz ki, hogy folyamatosan tárgyalásokat folytat ügynökökkel, játékosokkal és klubok vezetőivel.
Rikoo 2024.05.01 01:17:32
@west30: Tényleg őt el is felejtettem. Most végre a Juventus is elmondhatja, hogy értékesíthet olyan játékosokat, akikben még csak a potenciált fizeti meg a következő klubja, nem a jelent.
Ez főleg akkor jó, ha Premier League klubok érdeklődnek. Igazából még Kosticért is, mert a Crystal Palace kért információkat róla.
Rikoo 2024.05.01 14:36:10
@venember83: Először a mostani fizetéssel kapcsolatos problémákat kell megoldania.
Juventus FC blog Mercato 2018.09.29 19:48:50
08.12. HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró 08.10. HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal. 07.20. HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
Rikoo 2024.04.30 14:34:41
@venember83: Miért kevésbé csillogó nevek?
Életkortól függetlenül, mindhárom topképességű játékos.
Vb, Eb és BL győztes kulcsjátékosok, Greenwood pedig 18 évesen olyan szezont hozott le, amilyet ebben a korban talán még senki Juventus mezben.
Legalábbis az elmúlt évtizedekben senki.

@gomorra21: Amíg az Inter nem oldja meg a tulajdonosi problémákat, addig nem hiszem, hogy képesek lennének áldozatok nélkül igazolni 40 milliós játékost.
Ha pedig az a kérdés, hogy Barella vagy K.Thuram, akkor szerintem egyértelműen inkább az előbbit választanák.
Koopmeiners egyértelműen nem ér annyit egy olasz csapatnak, mint amennyit kérnek érte. Az Atalanta az angol piacra árazza be a játékosait, nagyon helyesen. A Juventusnak is ezt kellene tennie.
Hojlund, Koopmeiners, Scalvini mind 60-70 milliós játékosok szerintük. Carnesecchi pedig 35-40 millió. A Juventus nem véletlenül inkább Di Gregorio felé vette az irányt, talán még Colpani is érkezhet nyáron, nem lennék meglepve.
Samardzic akit én még nagyon esélyesnek tartok a középpályára, viszont a jobbszélre szerintem sokkal esélyesebb a Greenwood, Zhegrova vonal, mint pl. Berardi.
Rikoo 2024.04.30 14:56:25
@venember83: Nem csak erről van szó, szinte egy tucatnyi játékos távozhat és érkezhet nyáron, nem lehet minden posztra 30-50 millió közötti összegeket áldozni.
Legalábbis olasz csapatnak biztosan nem.
Greenwood egy nagyon jó lehetőség, képességei alapján simán 100 milliós játékos lehet a mai üzleties fociban.
Ár-érték arányt kell figyelni és a mentalitásukat.
El kell felejteni ezt a szimpatikus lúzer csapat építését, mert a Juventus is olyan lesz, mint a Napoli vagy Roma és majd örülhet az 1 Scudettonak 20 évente.
Örülnék Thiago Motta érkezésének, de drasztikus változtatások kellenek a keretbe is.
Ahol egy másodosztályból érkező védő akarja a legjobban a győzelmeket, ott komoly mentális problémák vannak.
Rikoo 2024.04.30 16:42:49
@gomorra21: Lényegében mindegy is, mert az elmúlt órákban új szerződést kapott az Arsenaltól és várhatóan alá is írja.
A Milan elleni mérkőzést követően a Tuttosport szerint a mester két szabadnapot adott a keretnek, mert nagyon feszült a helyzet, elégedetlenség, csalódottság és keserűség jellemzi a csapatot, és így remélhetőleg ki tudnak kapcsolódni a játékosok. A keretbeli elégedetlenséget jól mutatta például a…..
Rikoo 2024.04.29 12:51:08
@gomorra21: Össze sem lehet hasonlítani. Az a csapat megdönthette volna még a Conte féle brigád 102 pontos rekordját is, ha bajnokként nem sz@rik bele a meccsekbe, de még így is 90 ponttal lett bajnok. Az Ajax elleni kiesés mondjuk a mai napig mindenkinek fájó.
Na most ehhez képest hol tartunk?:D
Rikoo 2024.04.29 13:07:29
@venember83: Sima? Megvolt az előny Hollandiában és otthon is.
Rikoo 2024.04.30 14:26:32
@MdewC: Válaszolok a másikon
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
Rikoo 2024.04.27 13:41:56
@venember83: A magyar válogatottra gondoltál?:D
Rikoo 2024.04.29 11:46:46
@JeetTrader: A Roma csütörtökön játszik a Leverkusen ellen és utána jövő héten jön a visszavágó, szóval azért az esély bőven megvan a pontszerzésre. Összesen 5 pont kell a biztos induláshoz, de szerintem elég lesz a Salernitanat legyőzni otthon, mert a többiek is bukdácsolnak.

@venember83: Valószínűleg hónapokkal ezelőtt megszakadt a jó kapcsolat. Mondjuk amikor még jöttek az eredmények, már akkor is néhány játékos folyamatosan veszekedett egymással.
Biztosan az sem segített, hogy a kiszivárgó információk szerint folyamatosan üvöltözéstől volt hangos a folyosó Allegri részéről és olyanokat kiabált, hogy "vegyétek le a Juventus mezét, mert nem vagytok méltóak rá"...
Az a baj, hogy nem csak az edző és a keret között nincs kémia, hanem a játékosok között sem.
Rikoo 2024.04.29 16:23:59
@gomorra21: Ferguson hasonló módon üvöltötte le és alázta a játékosait évtizedekig.
Én nagyjából Agrestivel értek egyet, aki szerint egy új edző nem lesz mindenre megoldás, mert egy olyan keretben, ahol a játékosok a vereségek és döntetlenek után sem dühösek és éhesek a győzelemre, ott nagyobb probléma van. Akik vezéregyéniségek jelenleg a Juventusnál, azok semmilyen topklubnál nem lehetnének azok.
Egyébként még mindig tele van a keret túlfizetett és motiválatlan játékosokkal, lassan már 4-5 éve. Ha Ferguson és Klopp lenne együtt az edző, még akkor sem biztos, hogy hosszútávon képes lenne megváltoztatni néhány 30-hoz közeli játékos mentalitását...
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.04.29 16:08:40
@Drughi Di Bianconeri: Legalább a jellemzésed jó magadról.XD
A Juventus bejutott az Olasz Kupa döntőjébe a Lazio ellenében, így Massimiliano Allegri csapata kedvező lelkiállapotban készülhetett a Milan elleni szombati presztízsmeccsre. A Milan a torinói mérkőzést Davide Calabria, Fikayo Tomori és Theo Hernandez hiányában kénytelen letudni, miután a fenti…..
Rikoo 2024.04.27 18:49:15
@west30: A labdakihozatal se semmi Gattival, Bremerrel és Daniloval.:D
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.04.26 17:49:04
@rockitbaby: Olyan szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kiegészítő játékosokat tud a klub ligán belülről is igazolni könnyen, mert sok jelenlegi játékos bevonásra kerülhet az üzletekben.
Rikoo 2024.04.26 17:53:06
@Drughi Di Bianconeri: Jó, hát a Cies szerint Gatti 60 milliót ér, Miretti pedig 40-et.
Vidal 2.0 pedig 30 milliót.:D

Ezt már múltkor beszéltük, de lényegében Samardzic és Yildiz csak a vérük alapján szerb és török nemzetiségűek, mindketten Németországban nőttek fel és éltek az Olaszországba költözés előtt.
Nagyon jó barátok is.

Fagiolinak nincs meg a fizikuma a b-t-b poszthoz, nem véletlenül törték el a kulcscsontját.
Neki a technikára és mozgásra kell építenie.
Rikoo 2024.04.26 23:28:43
@rockitbaby: 2-3 játékost a kezdőbe is lehetne igazolni. Pl. Koopmeiners, Calafiori stb.
Én fixen rámennék most nyáron néhány lejáró szerződésű játékosra is.
@Il Principino: Az a probléma, hogy mindkét játékosnál megváltozik a bruttó bérezés is, az adótörvény eltörlése miatt. Már nem éri meg annyira külföldről igazolni, mint korábban.
@Drughi Di Bianconeri: Szerintem valahol a kettő között lehet az igazság. Mármint a CIES és TR értékek esetében.

Igen, volt is egy interjú, ha jól emlékszem itt a blogon Samardzictól.
Együtt nőttek fel vagy valami ilyesmi. Utcán együtt játszottak.
Amúgy az Udinese kiesőhelyen van, még az is lehet, hogy totál áron alul lehet majd megszerezni őt.
Berardit detto. Kiesés esetén már Karnevál sem ragaszkodhat a 40 milliós árhoz, a felét sem fogja már érni.
Nicolò Schira friss értesülésekkel számolt be Michele Di Gregorio kapcsán, az újságíró értesülései szerint Cristiano Giuntolit a kapus Angelo Peruzzira emlékezteti, s a Juventus elképzelése az, hogy a Monzától csatlakozik az olasz hálóőr a következő idényre, s ő lesz Mattia Perin utódja, tehát…..
Rikoo 2024.04.26 17:08:45
@Leram7: A Juventus szeretné megelőzni a versenyt, mert pl. tavaly is Vicario a kiemelkedő idénye után jöttek a PL csapatok és végül a Tottenham igazolta le.
Idén Di Gregorio a kiemelkedő kapus a ligában, szóval érte is várható lenne a verseny, pl. az Inter biztos visszaigazolná, csak hogy egy Serie A-n belüli klubot mondjunk.
Vagy akár a Roma.
Schira elmondása szerint, Giuntoli Peruzzi féle potenciált lát Di Gregorioban, aki pedig ugye a legendás Juventus kapusa volt és az utolsó BL győztes csapat hőse.
A terv a Szczesny-Buffon féle akklimatizálódás lenne és megosztanák a játékidőt a következő szezonban.
Rikoo 2024.04.26 17:48:01
@venember83: Jogos.:D
A hétvégi Juventus-Milan rangadó kapcsán Gianluca Zambrottát kérdezték a mérkőzésről, aki mindkét csapat mezét viselte aktív pályafutása során. A Gazzetta munkatársának nyilatkozott a rangadó súlyáról, a második helyért folytatott harcól, Allegrit ért kritikákról, az edző helyzetéről, valamint arról…..
Romeo Agresti a minap arról beszélt, hogy naivitást feltételez a gondolat, miszerint ez a Juve ismét a legmagasabb szinten fog teljesíteni Massimiliano Allegri távozásával. Bizonyosan jót fog tenni mindenkinek, ha egy más jellemzőkkel rendelkező edző veszi át a csapat irányítását, de ahogyan már…..
Rikoo 2024.04.25 23:20:06
@ggbuffon: Nekem pont ez tetszik Motta elképzelésében a leginkább. Eredménycentrikusan gondolkozik és így nem lenne óriási váltás közte és Allegri között.
Egyedül a labdabirtoklásban van jelentősebb különbség a Bologna javára.
Nekem Conte az egyik kedvenc edzőm, de nálam semmiképpen nem ő lenne az A opció.
Thiago Motta, Nagelsmann és ez a fiatalabb vonal. Más irányba kellene elindulni, számomra több szempont miatt is Motta állna az első helyen.
Intelligens ember, aki 4 nyelven beszél és játékosként top klubokban játszott.
Ne felejtsük el, hogy alig 41 éves edzőről beszélünk, aki még most is a pályafutása legelején jár ebben a szakmában.
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az…..
Rikoo 2024.04.26 01:24:39
@Drughi Di Bianconeri: Hát idén eddig talán a bajnokság legjobb kapusa.
A Juventus ismét rendkívül gyenge produkciót nyújtott, azonban a Lazio hiába dolgozta le a hátrányt az elődöntő visszavágóján, a zebramezesek Arkadiusz Milik kései találatának köszönhetően biztosították helyüket az Olasz Kupa döntőjében. A találkozót követően a Corriere dello Sport szerkesztője,…..
Rikoo 2024.04.24 18:05:57
@Thuglife!: Vicc nélkül, az elmúlt hetekben ott merült fel a neve. Manna mellett Allegrit is vihetik a Juventustól.
Illetve 2-3 játékost is + Manna ráadásul Giuntolival dolgozott együtt egész évben, így a kiszemeltjeik is ugyanazok.
Rikoo 2024.04.24 18:07:24
@Leram7: Ibrahimovicnak állítólag beleszólása lesz a sportszakmai kérdésekbe a Milannál, ő pedig volt játékostársait szeretné a kispadra. Xavi és van Bommel lehet a 2 legfőbb opció a Milannál.