Regisztráció Blogot indítok
Adatok
porciuni

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Hír24 infója szerint Rékasi Károly kedden, a 22. kerületben szenvedett motorbalesetet - az információt később a Barátok közt sajtósa is megerősítette. A portál infói szerint a baleset elég komoly volt, a színészt a Honvédkórház intenzív osztályán ápolják, és az…..
porciuni 2015.06.30 21:47:12
@Szalahaddin: Azért nem kell még temetni, reméljük a legjobbakat. Az én uram is esett fejre motorral, de úgy, hogy a bukó is lerepült a fejéről, annyi a történet, hogy azóta van egy titánium lemez az arccsontjában, ami összefogja neki azt. Mondjuk rá vigyáztak is odafentről, az már biztos.
Reméljük Karcsira is.
Igen, ez van, ezt kell szeretni, ezt dobta a gép, most pár napig én leszek Sixx mester helyett. Mondanám, hogy sajnálom, de nem. Sőt! Azt mondom, hogy „Bébi, Bébi kínálj meg, de ha nem tetszik, hát kint várj meg!” Az erőszakos viselkedés a külvilágban is elítélendő és az…..
Én valószínűleg infarktust kaptam volna, de hogy utána beszakítanám a fejét az ötletgazdának, az tuti. A brazil tévében csinálták meg, biztos rémesen büszkék voltak magukra. A maszkok/smink egyébként fasza lett. ..
Azt se tudom hol és hogy fogjak neki… Előre szólok, hogy ez is egy –kommentelő által frappánsan kitalált – bevásárló lista hogyvolt lesz, mert leginkább csak így lehet átadni azt az ívet, és azt a durva katarzist, amivel a mostani epizód a jól kiéheztetett The Walking…..
porciuni 2015.03.24 17:58:59
@doggfather: ez oké, de a posztban ott van, hogy Tara sírhelyénél (is) dumál Rick a főniasszonnyal. Ezért nem értettem én sem, miután semmi nem utalt arra, hogy a csaj meghalt volna, sőt. :)