Adatok
TOL
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jeles nap ez a mai – Őseink első honvédő háborújának évfordulója. Győztes csatáinkról kevés szót ejtenek a történészek, holott némelyik Európa históriáját is alapjaiban befolyásolta. Ilyen volt a magyar honfoglalást lezáró első honvédő háborúnk Pozsony alatt. Árpád vezér negyvenezres serege 907.…..
Az alábbi cikk a Charisma magazinban jelent meg, 2014. február 12-én és jól rávilágít azokra a tényekre, melyeket jó ha figyelembe veszel még házasságkötés előtt. A szerző J. Lee Grady, aki szerkesztő volt a Charisma magazinnál valamint a Mordecai projekt igazgatója.
Mikor…..
Pintér Attila második mérkőzésén sem született meg a kapitány első győzelme a magyar válogatottal. Bár kétszer is vezettünk, mire a Duna tévé nézői is bekapcsolódtak a közvetítésbe, 2-2 lett az eredmény, és ennyi is maradt.
Ööö ... be kéne állnom ... ööö (Fotó:…..
TOL
2014.05.25 22:31:41
A magyar foci legnagyobb értékeit védik (Korponai Tamás felvétele).
Csányi Sándor hamarosan harmadik éve lesz az MLSZ élén, itt az ideje, hogy az első három évet osztályozzuk.
Csányi Sándor 60 éves, Jászárokszálláson született, édesapja mezőőr, édesanyja fonalfonó,…..
TOL
2013.05.30 00:37:58
Nem nagyon kedvelem a politikát, épp ezért az év elejének válogatottunkat, illetve annak szurkolóit érintő eseményeit sem szeretném ilyen szempontból megközelíteni. Alapvetően a betiltás, mint problémamegoldás tematikája izgat, hogy valójában drasztikus, de a gyógyuláshoz…..
TOL
2013.02.09 10:40:16
n@Negyvenértelmiségi: Nevetséges amit leirsz.
Mondjuk a történethez az is hozzátartozik hogy a második világhábórúban 600 ezer magyar zsidó halt meg a gázkamrákban, és a magyar perlementben a jobbik még a közelmultban is fölvetette és feszegette néhány képviselő vallási és etnikai hovatartozását, tehát nem nehéz dolog bizonyitani , hogy az antiszemitizmusnak szép múltja és élő jelne van Magzarországon.
Na most képzeld el ezek a csúnya zsidó szervezetek gondolom emlékesztették a FIFA-t, hogy a FiFa salyát szabályi szerint ami irva vagyon rendezőnek köteleségei lettek volna a szábályok szerint amiknek be nem tartása bizonyos szankciókat von maga után szintén a Fifa létező szabályai szerint.
A magyar szövetség elismerte , hogy a vétség megtörtént, tehát büntetés jár ezért afellebezés is butaság volt mert a kiszabható legenyhébb büntetést kaptuk.

Bár ma van az átigazolási szezon utolsó, hivatalosan legizgalmasabb napja, a szívünket leginkább megdobogtató átigazolási bomba tegnap robbant: a debreceni Varga József a Bundesligába igazolt!
Ne sírj, nem olyan borzalmas a helyzet.
Az újságírás ősi hagyományainak…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mesének jó.