Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zöldszamár

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Borzasztóan örültünk az újabb orbáni cukiság kampánynak, amely most a Story Magazinban jelent meg. Mi azonban azt szeretnénk tudni, hol a lé? És mennyit tetszettek ellopni a közösból, amíg a saját lábunkra nem állt az egész família. Fontos és hasznos volt ez a színes-szagos…..
 Sokadik cikkemet kell már írnom a Nagy Fideszes Brókerbotrány sorozatban. Sokadikat, mert az elmúlt huszonöt év legnagyobb pénzügyi botránya ez, és ahogy mondani szokták: fejétől bűzlik a hal. És nincsenek következmények. Továbbra sem. Persze a történet igazán velős…..
12 éve a Kulcsár Attila és a K&H Equities ügye tartotta lázban a politikai életet, nyolc évvel ezelőtt pedig a Zuschlag-ügy és a fiktív ifjúsági szervezetek által nyert pályázati pénzek váltották ki még a nyomozóhatóságok érdeklődését is. Bár mindkét botrányra…..
Az egész ország nem érti, hogy miért csak tegnap, 17 nappal az ál-öncsőd után tartóztatták le Tarsoly Csabát. Azt még érteni véltük, hogy mi okból próbálta meg közben átadni a milliárdos cége vezetését egy senki által nem ismert, börtönviselt embernek, bizonyos Orgován…..
Nem kétséges, hogy a mostani pénzpiaci fejlemények úgy fognak bevonulni a magyar történelembe, mint a Nagy Fideszes Brókerbotrány. Ami ráadásul meg is fogja ingatni a mostanra már úgyis megtépázott Fidesz társadalmi támogatottságát, mert átüti az emberek ingerküszöbét és…..
zöldszamár 2015.03.21 16:39:12
Az MNB (PSZÁF) mulasztása az elmúlt 5 évben:
1 2010. áprilisában a PSZÁF vizsgálata tényszerűen megállapította, hogy a Quaestor kötvényprogramja az ügyfelek megtévesztésén, tisztességtelen kereskedelmi tevékenységen alapszik, de ezt nem függesztették fel, engedték a továbbiakban is működni.
2.2013-ban általános ellenőrzést végeztek a cégcsoportnál, ami semmilyen kockázati, bűncselekményre utaló tényezőt nem tárt fel.
3. 2014.novemberében a kötvénykibocsátás engedélyezése előtt ismét vizsgálni kellett a céget, ami kockázati, bűncselekményekre utaló tényeket nem tárt fel, a 10 milliós törzstőkéjű Quaestor Hruria 70 milliárdos kötvénykibocsátását sem találták kockázatosnak.
4. 2014. decemberében engedélyezték a Quaestornak a Creding Bank megvásárlását, a bankengedélyt megelőző vizsgálat semmiféle kockázati, bűncselekményre utaló tényezőt nem tárt fel.
5. 2015. március 9-én egy röpke adatgenerálással példátlanul nagy értékű, 150 milliárdos( ! ) fiktív kötvénykibocsátásra "bukkantak", de nem helyezték csődvédelem alá a cégcsoportot, hogy védjék a befektetők érdekeit, értékeit (csupán a futball részleget), Tarsoly Csaba azóta is szabadon jár és intézkedik.
6. 2015. március 17-én, egy héttel a csődjelentés után Varga Mihály miniszter azt fejtegette, hogy tulajdonképpen nincs is szükség ilyen cégekre, tartsák az emberek állampapírokban a megtakarításaikat.
Namármost ha ez a kedves Tarsoly család, Csaba, Erika meg Vince csak úgy elvarázsoltak 150 milliárdot(!) az MNB meg a NAV előtt, akkor a Wahl street farkasa kiscserkész hozzájuk képest.
Az én konteóm szerint lenyúlták korábban a magány-nyugdíjpénztárat (300 milliárd), most meg a kisbefektetők kispénzeit (BudaCrash+Quaestor=300 milliárd). Valamit az OBA meg a BEVA visszapenget a nyomorultaknak oszt jó napot.