Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mansi

45 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Katonás jó reggelt kívánt hajnalok hajnalán, egészen pontosan 03:30-kor a telefon ébresztője. Mi tagadás tudtam volna még horpasztani, de a vak sötétben hamar kinyíltak a csipák. Az első érzés most nem az volt, hogy óóó már megint rohadt korán kell kelni, hanem bazzeg, este már a célban lehetek,…..
Ettől a résztől fosott szerintem mindenki, aki áttekintette a .gpx-et, de hogy ez a valóságban mit jelent majd az csak a helyszínen megfáradtan lehetett kideríteni, mert azért nem mindegy, hogy null állapotban, vagy 700 kilométerrel és közel 7500 szinttel a lábakban veselkedünk neki az adott…..
Kifizettük a szállás összegét - 25€ per kopf - a szőke hajú házinéninek, majd körbevezetett minket a kétszobás 4 ágyas helyen. Elmondta mi merre hány méter, erre a fürdő, arra az emeleten van két ágy. Serényen bólogattunk, hogy oké-oké, köszönjük szépen, de így 10 óra magasságában mennénk már egyet…..
Miután félreállítottak minket Nikicáék a benzinkúton felsorakoztunk a tényleges rajthoz.Jó hangulatban egy bon voyage kíséretében csatoltuk be a pedálokat, hogy célba vegyük az első kötelező ellenőrző pontot, amely a track legészaknyugatibb csücskét jelentette. Még egy utolsó csekk, hogy a helyén…..
Kénytelen voltam három kőkemény esztendőt követően klaviatúrát ragadni, hogy kiírjam magamból legfrissebb bringás eseményen való részvételemet. 2019 óta nem sok minden folyt le a Dunán, mindössze munkahelyet váltottam, új városba költöztem és lement(?) egy világjárvány... De hol is kezdjem? Ja…..
Ajajj, hát már az alcímben spoilereztem egy nagyot, de tényleg kezdem a lényeggel.Intenzív, 2016 óta tartó teljesítmény túrázós "karrierem" eddigi legnagyobb csúcspontjára érkeztem el 2019 augusztus derekán, hiszen bő 83 óra alatt sikerült letekernem a 19. alkalommal, 4 évente megrendezendő, óriási…..
Mansi 2019.09.01 21:30:05
@Burgermeister:
Köszi szépen. Felkészülés gyanánt nagyon sok 150-200+-os tekerés volt alap állóképességnek, és több olyan terepen való edzés, ami dombos, hullámos. Emellett voltak a kötelező 200-300-400-600 távok, valamint az 1000-es túra, bár azon nem mentem végig. Más egyébre igazából nincsen szükség.
Inkább mentális játszma már 400-tól felfelé, mint fizikális.
Legnehezebb pl. egy harmadik napon 2 fok, tejködben elindulni hajnalban, h haladjon az ember, de ha már elindult és megy, onnantól oké. És ehhez hasonló példákat tudnék mondani.
Ahogy pénteken, úgy szombatra virradóra sem lett melegebb. De legalább már a szél nem fújt amikor kimásztam a sátorból. Ezúttal baromi korán, valamikor reggel fél 6, 6 körül ébredtem magamtól, de Bandibácsit ezúttal sem tudtam megelőzni. Már a padon gyönyörködött a látványban, ahogy az ébredező nap…..
Délután kettő körül amikor bevágódtunk az autóba közvetlen a tekerés után még szakadt a víz rólunk, majd Meranon és Bolzanon keresztül a gyorsforgalmi úton "élveztük" a katlanszerű völgyben a pusztulat hőséget.Dél-Tirol székhelyét követően ÉK-i irányba kormányzott sofőrünk Zoli egészen Ponte…..
Közel 1,5 éve nem ragadtam billentyűzetet, hogy bejegyzést körmöljek, de a svájci szívásunk emlékei azóta se lettek halványabbak egy cseppet sem. A kempingbe való bemenekülés után a ruháinkat alig voltunk képesek megszárítani a párás levegőben a tusoló helyiségében. Ahol lehetett mindenhol a…..
Megrészegülve a Gaviás élményektől indultunk el a harmadik napunkon Tirano felé. Az előző este játszották az EB-döntőt, de mivel sem a portugál sem a francia csapat nem a szívem csücske nem tolakodtam közelebb az étteremben a TV környékére. Zoli nézte a meccset, de a hosszabbítás előtt lekoccolt.…..
Alaposan sikerült kipihenni magamat az előző bejegyzésben leírtak után. Nem vittük túlzásba a koránkelést, valahol fél nyolc tájban szólalt meg a telefon ébresztője, de Bandibácsi korábban felébredt az álomszuszékoknál és már tolta magába a finom bringás reggelit. Némi csipa törölgetés és a reggeli…..
Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy az mi a fittyfene?A kérdés jogos, máris elmagyarázom.Létezik Magyarországon (is) egy teljesítmény túrázó mozgalom, amely arra hivatott, hogy szervezett keretek között, de szinte teljesen önköltséges módon, csokorba gyűjtse a kihívásra vágyó kerekeseket, azok pedig…..
Kezdjük egy kis bemutatóval, hogy pontosan mi is ez a rendezvény? Történelme szinte ugyanabban az évben kezdődött, amikor világra jöttem, 1982-ben rendezték meg először ezt az amatőröknek szóló teljesítmény centrikus versenyt, amely Ausztriában és Olaszországban zajlik. Szállóigévé vált szlogenjük –…..
Kicsit messzebbről indítom a szokásossá váló Alpok-túra beszámolót, mert a történések még 2015-ben elkezdődtek. Első csomagos túrára készülődtem 2016-ban és legnagyobb meglepetésemre Facebookon megkerestek látva a bátorságom, hogy betársulnának a túrába. Privátban jól elbeszélgettünk Zolival az…..
Eleinte az utolsó tekerősre beígért szombat terve csak amolyan "no nézzünk ki még valamit a környéken, ha már itt járunk" jelszóval keletkezett, bár tudtam, hogy a hegy, ahova szerettünk volna feltekerni az nem éppen a ronda kategóriába tartozik, de azt még csak nem is sejtettem, hogy ami ezen a…..
Az este a demontei camping tulajdonosával, Erikával elég nehezen sikerült megértetnünk magunkat, mert csak mi egyáltalán nem olaszul, ő pedig kb. ugyanannyi angolul. De halál jófej a csajszi, aki egy személyben a kemping üzemeltetője és a fámília Mammája. Tipikus hangosan beszélő család fogadott…..
Az előző bejegyzésben már beharangozott látványosságokból azt hiszem e csütörtöki napot kimaxoltuk.A kempinges fizetés ugyan kicsit nehezen ment, mert 500€-s címletből nem tudtak visszaadni (ezen nem is csodálkoztam) de a tulaj nőci mesélte, hogy a postán felváltják.Felváltás helyett képeslap…..
Másnap Bédoinban újra autóba ültünk, hogy eljussunk következő célpontunkhoz a Verdon-kanyonhoz.Nem indult valami fantasztikusan a reggel, mert kezdtem magam szarul érezni. Minden bajom volt, görcsölt a gyomrom ezáltal a kedvem sem volt a fellegekben, de megpróbáltam nem átragasztani a többiekre a…..
Hétfő reggelre kiürült a kemping. Franciáknál szokás, hogy hétvégén csurig telnek a belföldi szállóegységek, a szomszédos parcellán például három generáció képviselői ünnepeltek valamiféle családi eseményt jó hangulatban.Kényelmesre vettük a figurát, hiszen a mai nap…..
A kellemesen eltöltött szombat után (láblógatás a patakban, piknik) a hét utolsó napjára maradt a túra legnehezebb szakasza. Három hágó jutott erre a napra, elsőként a Col de Larche majd a Colle delle Lombarda végül, de nem utolsó sorban a Cima del la Bonette a maga 2802 méterével. Amikor ezt a…..
Szokatlan, hogy hajnalban minden órában harangozásra riad az ember, így telt Jausiersben töltött első éjszaka. Muszáj volt hozzászokni, mert négy éjszakát itt szerettünk volna eltölteni. Lakóhelyemen nyaranta maximum a macskák párosodási násztáncát hallani nyitott ablaknál…..
Az eredeti tervhez képest egy nap csúszásban voltunk amiatt, mert az Izoardra és az Agnellora két különböző nap jutottunk el. Az este folyamán átbeszéltük, hogy milyen érdekes látnivalókat szeretnénk megnézni a környéken, valamint, hogy mely napon mi lesz a program. Ez olyannyira…..
Mansi 2015.12.31 12:36:30
@zseketto: Szia!
Abszolút igazad van, és legfőképpen az ember a saját kárán okul a szituációkból.
Tavaly pont beleütköztünk egy ilyenbe, Aostában 38 fok volt, a Nagy-Szent Bernát hágó tetején pedig orkán erejű szél, 7 fok, tejköd és jégeső :D

A hőhullámmal idén szerencsénk volt, két hétig esőcseppet sem láttunk, viszont az 50 faktoros napvédő krém keveredve a bőrön az izzadsággal és a menet közben beleretkesedő porral és rovarok tetemével érdekes egyveleget tud alkotni :)
Annak tudatában, hogy milyen tekerésre készültem a mai napon, nem túl pihentetően aludtam. Túlságosan izgulni szoktam az ilyen alkalmak előtt és ezt most sem volt másként.A fejemben olyan kérdések kavarogtak, mint: Vajon tényleg olyan klassz lesz, mint azt a képekről láttam? Nem…..
A keddi nap ott folytatódott, ahol a hétfői véget ért.Szokásos pazar reggeli idő, napsütés. Tegnap megspóroltam az Agnel kihagyásával némi energiát, ezért fáradságot egyáltalán nem érezvén a mobil ébresztőjét nyugodtan tekertem 7 órára. Hiába jelzett előre tegnap este a…..
Röpke egy hónap telt el a júliusi Alpok-túra végeztével, gondoltam, ha már úgyis tombol a 40 fok és itt a hőségriadó egy jó kis bringás menet és egy hűsítő sör után talán jobban megered az ember nyelve - izé könnyebben nyomkodja a klaviatúrát. Az idei menet, ahogyan azt a…..