Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Geza

0 bejegyzést írt és 1843 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kerekerdő Lakói Félmókus 2016.07.26 12:00:00
Geza 2016.08.01 12:15:40
TBB LOUISIANA BOMBÁZÁSA 2014.09.28 22:25:09
– terrorcsapások a béke érdekében – Röviden.Bár a szíriai kormány nem egyezett bele, az Egyesült Államok mégis elkezdte bombázni a szíriai területeken (is) tevékenykedő terrorista csoportokat (nevesítve IS vagy ISIS), akiknek legfőbb vágyuk, hogy egyszer nagy hatalomra szert…..
Geza 2014.10.01 12:43:21
Szép a hasonlat, mindössze egyetlen pont rontja a szimmetriát: jelenleg az usának/natonak van elég ereje, hogy az akaratát ráerőltesse Szíriára, míg a Dél-Afrikai Köztársaságnak/BRICS-nek nincs elég ereje, hogy ugyanezt megtegye az usa ellenében.

És mivel a logika, az érvek, a jogok stimmelnek mindkét esetben és az erő, a hatalom és a potenciál eltér, valamint az események kimenetele is eltérő, ebből levonhatjuk a következtetést:

A logika, az érvek és a jogok csak hangzatos maszlag, valójában egy hámozott léggömböt sem érnek, míg az erő, a hatalom és a potenciál az, ami számít az események befolyásolásában.

"Az erősebb kutya b@$zik." - nem mintha nagy újdonság volna.

Az emberi faj egész történelmében végig mindig így volt, most is így van, és semmi jelét nem látom, hogy valaha is megváltozna.
Ami változik, az az egész elé húzott paravánra festett kép és annak a kidolgozottsága.

Régebben elég volt, ha a kiirtásra kiszemelteket az aktuális Fő-fő-főnök pogánynak nevezte, ez indoknak is és bizonyítéknak is elegendő volt a köznép számára.

Később már összetettebb elméleteket volt szokás csiholni, valamilyen újabb, kifinomultabb jelzővel (kulák, náci, partizán, ellenálló, kommunista, vietkong, imperialista, stb.) célkört rajzolni a kipécézettek köré, és már nem a király/pápa szava volt a bizonyíték, hanem az illetékes miniszter írott jelentése.

Most már a propagandagépezet kreál egész összetett, többrétegű világképeket, és olykor ál-kiszivárogtatott dokumentumok ál-felderítésével támasztják ezeket alá.

Finomodhat még a kép (vagy butulhatnak az emberek), de a lényeg ugyanaz:
Valakik, akiknek van hatalmuk a kisembereket frontra zavarni és terelni és kényszeríteni, a szándékukhoz kreálnak látszatot, mert úgy a hatékony irányítani a tömeget, ha az szabadnak hiszi magát.

Most is ugyanúgy vannak fáraók/királyok/főnökök és rabszolgák/köznép/plebs, mint mindig, csak most nem így hívják.
(Kétezer éve valaki felvetette, hogy talán lehetne másképp is, de meg lehet nézni, hogy milyen fogadtatása volt az elgondolásnak...)

Szóval úgy látom, hogy ez pont úgy a világ rendje, mint ahogy az is, hogy a róka megeszi a nyulat, és mi igazából csak a 'rabszolga' különböző fokozatain és árnyalatain rágódunk, pedig igazából az a kérdés, hogy valaki fáraó-e vagy rabszolga.

Persze, ahhoz kell gyomor, hogy valaki tiszta szívből 'fáraóvá' tudjon válni, de ... a másik opció továbbra is csak a rabszolga.

Végülis, ha én akarnám megakadályozni, hogy minden szolga fáraóvá akarjon válni, én is úgy nevelném őket, hogy ezt gusztustalannak, lealacsonyodásnak értékeljék, és ne is akarják igazán...

No és persze a Luganói Tanulmányt is lehetne emlegetni, gyanúsan aszerint alakulnak a dolgok.
"A Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában." - mondta tegnap éjjel Orbán a győzelmi beszédében.Az "átütő erejű győzelem" azt jelentette, hogy elveszítették a 2010-es…..
Geza 2014.04.08 10:22:50
@Marcellusca: "Jobbikos troll."
Esetleg ál-jobbikos troll?
'Semmivel sem lehet egy ügynek jobban ártani, mint ha valaki szándékosan rosszul védelmezi.' (Hoppá, lehet, hogy nem szabadna Nietsche-t idéznem :) ?)
Nem hiszem el :-)Megtörténik újra! Négy évvel ezelőtt nem igazán sikerült megszervezni a lakóhelytől szavazni kívánt 56 ezer ember szavazását, ezért álltam 2 óra 20 percet sorban, a hasonló cípőben járó szavazópolgártársakkal együtt. Még videót is készítettem a…..
Geza 2014.04.07 11:34:15
@Amadeus62:
Picit összetettebb a dolog, mert elvárás ugye, hogy 1: anonim legyen, 2: csak a jogosultak szavazhassanak, 3: ők is csak egyszer, 4: utólag bárki ellenőrizhesse, hogy az ő voksát jó helyre számolták, 5: utólag minden szavazat érvényessége ellenőrizhető legyen.
De azért van persze megoldás úgy kb. 1988 óta, lásd pl. K. Ohta, "An Electrical Voting Scheme Using a Single Administrator", K. Sako "Electronic Voting Schemes Allowing Open Objection to the Tally", illetve természetesen B. Schneier "Applied Cryptography (P1, Ch6, 6.1 Secure Elections).

Megoldás tehát lenne, csak a politikusok részéről akarat, az emberek részéről meg érdeklődés nincs hozzá. (Bocsánat az offtopic-ségért, csak hát a szakma az szakma...)
Vastagbőr Állami posták versenye 2014.03.13 15:01:00
Semmi extra, rendeltem Kínából, az egyik szocialista nagyvállalat 7 nap alatt leszállította Kínából Budapestre, a másik szocialista nagyvállalat pedig 18 nap alatt eljuttatta Zuglóba a sikeres vámkezelési eljárás lefolytatása után.Az öröm kétszeres volt, hiszem Európa…..
Geza 2014.03.14 10:53:45
Én is többször jártam már így, úgyhogy vettem a fáradságot, és megnéztem a posta (így, kis betűvel) működési- és üzletszabályzatában, hogy milyen határidővel is vállalják a kézbesítését annak a csomagnak, ami a saját bevallásuk szerint is elért hozzájuk Ferihegyen.

Nos, nincsen ilyen határidő. Sőt, a kézbesítést magát sem vállalják.
Amit vállalnak, az annyi, hogy 'megkísérlik a kézbesítést', és semmi határidőt nem mondanak hozzá.

Annyi lehetőség van, hogy írásban (!) lehet megkeresési kérelmet leadni hozzájuk ('kérelem', bazmeg, mintha ők tennének szívességet nekem...), amire ők emlékeim szerint tán 45 napon belül kötelesek választ adni, és amennyiben az a helyzet, hogy hozzájuk elért a csomag de kézbesítve nem lett, akkor kérhetem a csomag biztosítási értékét, méghozzá talán a válaszuk kézhezvételétől számított 90 napon belül, mert utána ez is elévül.

Ez a rossz fele a hírnek.
A még rosszabb fele meg az, hogy Magyarországról egyedül a posta van regisztrálva a nemzetközi postahálózatba, azaz pl. egy amerikai könyvesboltnak én nem tudok olyan címet mondani, amit ők kinyomtatnak egy matricára, azt felragasztják a csomagra, leadják az USPS-nek, az a csomagot továbbítja pl. a FedEx-nek (még az USA-ban, Belgiumban, Burkina Fasóban, bárhol csak Magyarországon kívül), és onnan a pl. FedEx hozza be Mo.-ra és kézbesíti ki nekem.

Márpedig egy amerikai könyvesboltnak értelemszerűen egyetlen fajta kimenő postázási módja van, a fenti, és nem szórakoznak olyannal, hogy 'Hé Joe, légyszi vidd már el ezt a borítékot a helyi FedEx kirendeltségre és ott add fel, mert Belső-Abszurdisztánban megbízhatatlan a helyi posta!'.

Az meg külön grátisz szolgáltatása a magyar postának, hogy postafiókra csomagot nem kézbesít, sőt, még annak az értesítőjét sem, így nem lehet a lophatási/elkallasztási láncból kihagyni a legutolsó helyi kézbesítőt sem.

Tanulság: Ki kell menni egy, az osztrák határ túloldalán lévő kisvárosba, ott bérelni postafiókot és oda kézbesíttetni a cuccokat. Persze drága és időtrabló dolog érte menni, de ... ki más hozza be, tán a magyar posta?

Ja, és ami legszebb: Amikor a helyi kispostán adtam volna fel ilyen 'megkeresési kérelmet', azt mondani a hölgyemény, hogy ezt a Móriczon a nagypostán kell leadnom. Amikor visszakérdeztem, hogy már elnézést, de nem a posta dolga lenne-e, hogy borítékban iratokat szállítson, és ugyan vigyék már át ők a következő belső levelezésükkel, akkor kicsit zavartan ugyan, de megerősítette az előbbieket, miszerint én, az ügyfél vigyem át a papírt a másik kirendeltségükre, álljak ott megint sorba, és adjam le ott.
Kicsit utánaszámoltam, és mivel órabérben nem érte volna meg a hercehurcát, egy 'Akkor inkább hagyjuk' mellett összetéptem a papírt és mentem dolgomra...

Egy szó mint száz, ráférne a postára egy kis átszervezés az ügyfélközpontú szolgáltatói hozzáállás erősítéséért, akik miatt meg idáig jutott, azokat meg kizavarni a szeméttelepre hulladékot válogatni.
Emlékszünk még 2012. október 1-re? Ezen a napon Lázár János rendkívüli kormányülést hívott össze, olyan súlyos, nemzetbiztonsági veszély fenyegette az országot, majd rendkívüli sajtótájékoztatót tartott: "A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes…..
Szerencsések vagyunk, mert megígérték, hogy két hét alatt rendet csinálnak, és mivel Pintér Sándor még ma is miniszter, ezek szerint ezt az ígéretüket úgy gondolják, hogy teljesítették.Így a rengeteg felszabadult rendőrségi üres órákból két csoportnak is jut bőven, az…..
Geza 2013.12.10 13:30:54
@SirTocy:
Értem én az álláspontotokat, csak a helytállóságát vitatom.

Azt talán vehetjük alapnak, hogy a hajléktalanok nagy részét nem bántja annyira a jelenlegi állapota, hogy dolgozni is hajlandó legyen a megváltoztatásáért.
(Biztosan van, akit igen, de ez igen kis részük.)

Ha nem hajlandóak aktívan tenni a változásért, akkor egy esetleges helyzeti segítség után a jobb körülményeik fenntartásáért sem fognak.
Tanúbizonyság erre az összes hajléktalanszálló: átmenetileg jobb körülmények, mint az utca, de mégis ugyanarra a patkány szintre züllik vissza mindegyik.
(És ezt nem a körülmények teszik, mert a *munkás*szállók, bár az sem mennyország, mégsem váltak annak idején ekkora putritelepekké.)

Ha viszont sem ideiglenesen, sem tartósan nem hajlandóan tenni egy olyan életszínvonal fenntartásáért, amit már mi is el tudnánk fogadni, akkor bizony örökké nekünk többiek kellene eltartanunk őket.

A jelen helyzet -ahogy te is megállapítottad- nem tartható, tehát én alapvetően három irányt látok innen:
1., Még több pénzt tömünk az ügybe, mondván hátha abból már elfogadható higiéniás szinten tudnak élősködni.
Ebben nem igazán hiszek, mert aki most jól elvan a mocsokban is (csak dolgozni ne kelljen), az bármennyi pénzt el tud pont ugyanígy tapsolni, de legalábbis bőven többet, mint amennyiből egy nehéz anyagi helyzetű, de normális hozzáállású ember megél. Az pedig szintén nonszensz, hogy egy hajlékony több lehetőséget kapjon, mint az, aki azt megtermeli neki.

2., Megpróbáljuk megváltoztatni a hozzáállásukat, hogy érezzenek késztetést a trágyából való kikapaszkodáshoz és az azutáni állva maradáshoz.
Elég sok mindent próbáltunk már erre, eddig semmi sem vált be. A mélyszegénységgel lehet mit kezdeni, a mély-igénytelenséggel nem hiszem.
Segíteni csak azon lehet, aki tud és akar is azzal élni, útba igazítani csak azt lehet, aki megy is valahová. Szép szóra nem fognak maguktól kellemetlenségeket bevállalni, ha azt amúgy elkerülhetik, lásd "a legkisebb ellenállás iránya" elvét.

3., Megpróbáljuk a jelen életmódjukat annyira kellemetlenné tenni számukra, hogy mégis inkább dolgozzanak, de legalábbis kultúrálódjanak.
Ha pozitívan nem lehet valakit motiválni, akkor már csak a negatív motiválás marad. Ez érdekes módon működött a Kádár-korszakban, csak erre valahogy nem szokás emlékezni.
Pedig annyi minden visszaszivárgott azóta, csak pont a hatékony és (társadalomra nézve) előnyös dolgok nem...

>Mi meg, akik szerint ez nem helyes, nem azt mondjuk, hogy "figyi, csak hagyd ott a szoba közepén", hanem azt, hogy "talán inkább szép apránként el kéne kezdeni kihordani, ahelyett, hogy ide-oda rakosgatjuk".
Sajnos nem. Ti azt mondjátok, hogy 'beszéljünk még hosszan a szarhoz, hátha kimegy magától'. Legalábbis sajnos látszani ez látszik belőle...

Valószínűleg elbeszélünk egymás mellett, méghozzá jó eséllyel ott van a probléma gyökere, hogy te az egyén eredendő jogaiból indulsz ki, én pedig a társadalom érdekét teszem az első helyre.
Geza 2013.12.11 11:22:21
@fehérfarkas:
Te most a szegénységről beszélsz (és amit erről írsz, azzal egy az egyben egyet is értek), viszont ez miért kéne hogy igénytelenséget jelentsen?

Érdekes módon az a pl. kisnyugdíjas, aki nem hogy luxust nem engedhet meg magának, de még a létszükségletre is alig telik neki, az nem pisál a kapualjba, nem válik egy két lábon tántorgó fertőző góccá. Lehet, hogy két váltás ruhája van, lehet, hogy azok a ruhák varrva és foltozva vannak, lehet, hogy kopottak és fakók, de ki vannak mosva. Lehet, hogy hideg vízben, mert már meleg vízre sem telik, de nem szaros-húgyos rongyok, amiket bottal se piszkálnál.

Egy általános iskolai tanár fizetése sajnos már szintén nem elég ahhoz, hogy minden nap főtt ételt tudjon enni (és igen, ez tényleg szégyen az országnak), de mégsem okádja tele félig emésztett kannás borral az utcát és nem borogatja fel a kukákat és túrja szerteszét a szemetet az utcán.

Bár nem szokás erre emlékezni, de negyven évvel ezelőtt még bőven nem számított ritkaságnak
még városokban sem az, hogy egy házba nem volt bevezetve a folyóvíz (még a hideg víz sem), hanem úgy kellett kannában hordani az utcai kútról vagy vidéken a kerti kútból, és ez értelemszerűen maga után vonta azt is, hogy az ember alapesetben hetente egyszer fürdött (lavórban), amúgy naponta csak mosdott. Így visszatekintve elég elmaradottnak hangzik, de mindezek ellenére mégsem volt az, hogy egy ilyen módon tisztálkodó emberrel egy teremben ne lehetett volna megmaradni a szag miatt.

Akkor most ezek után saccoljuk már meg, hogy vajon az a csöves, aki a bkv-n a menetszél ellenében előrebűzlik, mióta nem is mosdott, mikor váltott vagy legalább mosott ruhát utoljára (csak megjegyzem: a hajléktalanszállókon legalább kézi mosási és szárítási lehetőség mindig van), illetve mi ivódhatott bele abba a ruhába?
Hogy van az, hogy akinek bár semmilye nincsen, valahogy arra mindig futja, hogy mattrészegen tántorogjon egész nap?

Legalábbis *idejük* az lenne rá, hogy amennyire mód van rá, annyira megpróbáljanak kevésbé gondot jelenteni a társadalomnak, hogy legalább megpróbáljanak (kultúr)ember-szerűek maradni, csak épp pont leszarják.

Nekem az tűnne magától értetődőnek, hogy ha valaki másnak a szívességéből élek, akkor megpróbáljak minél kisebb terhet jelenteni neki, minél kevesebb gondot okozni, minél inkább megfelelni az elvárásoknak, már csak azért is, hogy lehetőleg ne vonja vissza ezt a szívességet mielőtt a saját lábamra tudnék állni.

És ez az, amit nem látok a hajléktalanoktól: semmit sem tesznek azért, hogy megpróbáljanak alkalmazkodni azoknak a környezetéhez, akiktől a megélhetésüket várják és kapják.

Megvan már vagy tíz éve is, egy kisvárosi plébános ismerőshöz csengetett be egy hajléktalan, hogy ugyan segítse már meg, keresztényi jószándékból meg minden egyéb hasonló dumával. A plébános erre azt mondta neki, hogy tud adni munkát: el kéne seperni a havat a járdáról, kb. 20 méter, és ezért ad egy ezrest. (Tíz éve azért egy ezres egy kb. félórás munkáért elég jónak számított!) Erre az ürge azt mondta, hogy hát akkor köszöni szépen, de inkább nem.

Ezer forint egy félórás munkáért nem kellett neki, kb. ötszáz forint kb. kétórányi kéregetésért igen.

Erre egyetlen racionális indokot látok: az a színvonal, amit abból az összekéregetett pénzből el tud érni, az neki elég, de legalábbis elég annyira, hogy dolgozni már ne legyen hajlandó többért.

Na, ez az a mentalitás, amit semmilyen szegénység nem alakít ki, ez kérem szépen vegytiszta igénytelenség és teljes mértékű leszarása annak, hogy ezzel a többieknek mekkora terhére van és másokat mennyire zavar.

Ez az, amit nem kívánnék sem támogatni, de még tűrni sem, és ezért tartom minden hibája mellett a semminél még mindig jobbnak ezt a hatósági vegzatúrás módszert.
Geza 2013.12.11 17:53:21
@christophe:
"A legnagyobb baj viszont hogy fèlrebeszèlsz,igen fèlrebeszèlsz"
Nézőpont kérdése, mert szerintem meg az beszél félre, aki az egyszer már legalább tünetileg bevált hozzáállást (nevezetesen a rendőrit) akarja leállítani, méghozzá úgy, hogy ugyanazon ötleteket javasolná helyette, amik az elmúlt 15 évben még szinten tartani sem bírták a helyzetet.

"mert a hajlèktalanok kriminalizàsa helyett Te se ajànlsz alternativàt"
Miért ajánlanék? Az legalább a probléma tüneteit orvosolná. Elismerem, hogy az okokat valóban nem, bár meggyőződésem, hogy azokat nem is lehet.

"Vèlemènyem az hogy normàlis szakember gàrdàval,munkàval,lakhatàssal az utcàn èlok nagyrèszèn lehetne segiteni"
Az elmúlt 15 év alatt már sokan próbálták és senkinek sem sikerült.

"..,nem kerulne tobbe,mint..."
Eddig sem hozott eredmény, eztán se hozna, ergo tök mindegy, hogy mennyibe kerül, a nulla eredményért 1 Ft is sok.

"..lehetne szàllokat,alkoholelvonokat lètesiteni."
Vannak. Láttam ilyet elég közelről, egész pontosan apám egy ilyenben volt rendész. Amikor átadják, akkor megfelel egy munkásszálló szintjének: nem luxus, de élhető. (Apropo, kollégistaként laktam a csepeli 'Hotel M-Zero'-ban egy szinten vendégmunkásokkal, nem valami szívderítő idill, de kibírható.)
Aztán láttam ilyen hajléktalan-szállót a megnyitás után egy évvel, rendes 'szigorú' vezetés mellett, kopott, zsúfolt, de az árokpartnál jobb.
És láttam ugyanezt liberális felfogású vezetés mellett is: kb. mint a nyugati aluljárója, legszívesebben vegyvédelmisekkel vitetném ki onnan az embereket, aztán meg negyven perc futó gázláng a helyre a biztos sterilizálásért.

"Bèrkoldusok,koldusok vannak ne keverd ossze Oket a hajlèktalanokkal."
Nincs rajtuk tábla, ergo összekeverem. Ha nem tudom megkülönböztetni, hogyan ne keverjem össze? Ja értem: akin segíteni kell, az a 'hajléktalan', aki büdös retkes véglény, az a 'bérkoldus'.
Hát ezen definíció szerint valóban segíteni kell a hajléktalanokat, márcsak a tautológia okán is, csak épp ez a definíció használhatatlan.

"Fentebb emlitettèk màr a sok rèszeget a belso keruletekben,akik telehugyozzàk,hànyjàk a vàrost,adott esetben bkv-t is azok nem zavarnak?"
De, azok is. Azok is igénytelen állatok, akik élhetetlenné teszik a várost a rendes, normális emberek számára, és akiknek a mocskát másnak kell eltakarítania.

"Kulturszerunek lenni?Hàt basszus,utcàra kerulnèl szerinted mennyi ideig tudnàl kulturjellegu maradni?!"
Végig, amíg csak kell. Persze ebben benne van, hogy anno amint összeomlottak körülöttem a dolgok, azonnal beálltam *az első utamba akadó* munkába, nevezetesen zöldséget pakolni, és nem vártam meg, amíg már annyira lesüllyedek, hogy erre is alkalmatlan legyek.

"Summa summàrum orommel làtom,hogy a hozzàszolàsok jorèszèben van empàtia,egyuttèrzès"
Bennem is ez munkál!
Együttérzek azokkal, akik szeretnének leülni tavasszal egy parkban egy padra, de nincs hova, mert undorító csövestanya az egész.
Ha sziruposat akarsz: együttérzek a boltból fájós lábbal hazafelé csoszogó öreg nénivel, aki nem tud leülni arra a padra.
Meg a kismamával, aki a kisgyerekét nem tudja kivinni a játszótérre játszani, mert a mocskos alkesz csövesek üvegszilánkokkal szórták fel az egészet.
Meg a szegény házmesterrel, aki az elszállításra kirakott kukák tartalmát újra szedegetheti össze.
Meg a bkv-n a rohadó szagot árasztó csöves közelében lévő emberekkel, akik választhatnak, hogy vagy leszállnak (és várják a következő járatot), vagy szagolják a bűzt.
Meg a szegény becsületes dolgos emberekkel, akik a csövesek mocskát takaríthatják nap mint nap a kapujukból.

Miért csak a deviánssal, a mocskossal, a drogossal, a bűnözővel, a perverzzel meg az ilyesmikkel érzel együtt, a normálissal, a becsületessel, a dolgossal sohasem?
Miért mindig csak a 'mások' jogai, érdekeit érzed fontosnak, csak azokkal törődsz, az 'egyszerű jó emberekével' meg sohasem?

"A tobbinek azt mondom,ne felèdjèk mit mondtak,ès ha egy balszerencse folytàn utcàra kerulnek,ne csodàlkozzanak ha magukfajtàval talàlkoznak."
Te azt sem tudod, hogy mi van az utcán. Hogy hogyan kerül oda az ember, hogy ki az, akinek sorscsapás kell ehhez, és ki az, aki magától is odasodródik.

Sokkal de sokkal több nagyon szegény ember van, mint ahány hajléktalan, és ők mégsem igénytelenek, nem gondolod?
És ne gyere azzal, hogy 'a hajléktalan a szegényebb, mert neki semmije sincsen', mert akinek pl. lakáshitele van, az konkrétan mínuszban van.

Szerinted miért van az, hogy nagyon-nagyon sok ember látástól vakulásig is hajlandó dolgozni, és közben tisztességesnek maradni? Mert ez a könnyebb? Fenét könnyebb, kérdezz csak utána.
Elárulom: azért, mert vannak a kultúrált emberek, és vannak az igénytelen csavargók.
Kitalálod-e, hogy a hajléktalanok nagyon nagy többsége melyikhez tartozik?
Novemberben kezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának az építése. Összesen egy 29 kilométeres a szakaszról van szó. Mutatom: A 29 kilométeres autópálya három részben épül: - az első az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres, - a második a…..
Geza 2013.11.27 10:57:22
Legalább az adminisztráció költségét megspórolhatnánk, ha a pénzt egyszerűen csak elvinné az, akihez így is kerül, és nem szarakodnánk egyéb látszatteremtéssel, mint pl. útépítés.

Sőt, még egyszerűbb lenne, ha elvinniük se kéne, hanem egyszerűen csak mindenki tudomásul venné, hogy az övék, és amúgy jó helyen van az ott, ahol most van, max. ha kell nekik, akkor majd vesznek el belőle.

És akkor már el is érkeztünk a területi őrgrófok, bárók, kis- és alkirályok fogalmához.

Egy gróf nem rombol és/vagy ad el áron alul valamit csak azért, hogy minél hamarabb hazavihesse a pénzt, mert ő otthon van, és az a pénz ott is az övé, ahol most van. Ilyesmit csak az időkorlátos koncessziót megszerzett szatrapa, a rablóvezér ill. a behajtó tesz.

Most komolyan mondom: lehet, hogy még azzal is jobban járnánk, ha korrektül visszaállítanánk az arisztokráciára épülő társadalmat és ezek a rohadt piócák névleg és kimondva is arisztokraták lennének. Legalább nem pusztítanának a harácsolás közben.

A földesúr és a téeszelnök beszed(et)i a gyümölcsöt, de nem tördeli le a faágakat, mert az jövőre is neki terem. Ilyet csak a vándortolvaj csinál, aki nem tudja, hogy meddig lesz még alkalma innen lopni, és az alatt a legtöbbet akarja leszedni, utána meg legyen ami lesz.

Ez persze csak a második legjobb megoldás vázlata.

A legjobb természetesen az volna, ha az összes tolvajnak (az egy szem körtét lopótól a közpénzt fosztogatókig mindnek) levágnák a kezét, de legalábbis felkötnék a körúti villanyoszlopokra, 'loptam' feliratú táblával a nyakában.
A Nyugat- és multiellenességét gyakran hangoztató kormány sorozatban kötött stratégiai megállapodásokat Magyarországon jelenlévő külföldi cégekkel. A tulajdonképpen csak gesztusértékű szerződés aláírását a piaci pletykák szerint sok vállalat visszautasíthatatlan…..
Lehet, hogy úgy tűnik, mintha rászálltam volna a Jobbikra, pedig nem így van. Csak egyszerűen nem tudok elmenni a dolgaik mellett. A múltkori nagy arculatváltás után most az ifjúsági tagozatuk rajzversenyét nem tudom szó nélkül hagyni. "Kedden tartották a Képviselői Irodaház…..
Geza 2013.11.15 11:32:16
LasPalmas, hadd hívjam fel a figyelmedet, hogy a pályázat címe "Magyarország az én Hazám” volt, és nem pl. 'XYZ az én Pártom'.
A nyeremények nem pártlogós cuccok, hanem általában vett magyar hagyományokkal és történelemmel kapcsolatos dolgok voltak.
Hogy még az általad idézett szövegek is konkrétan csak és kizárólag a hagyományok őrzésének fontosságát és a közösség szerepét emelik ki.

Ezen felül senki sem mondta, hogy te ne törődnél a gyerekeiddel, arról ugyanis még a Jobbik se tehet, ha te nem ismered a 'ha... akkor... ' és az 'akkor és csak akkor ..., ha ...' közötti különbséget.
Gyerekekkel jól törődni többféleképpen is lehet, pl. úgy, ahogyan te törődsz a tieiddel ill. ahogy a pályázó gyerekek szülei törődnek az övéikkel. Mindkettő lehet helyes és jó dolog. Dúró Dóra pedig azt mondta (olvasd vissza, ne nekem hidd el), hogy akivel törődnek a szülei, az 'győztes', és aki tudja a hátterét, az is 'győztes', és semmi olyasmit nem mondott, hogy a többiek esetleg ne lennének, lehetnének 'győztesek'.

Olyan ez, mintha egy futóversenyen azt mondaná valaki, hogy 'mindenki, aki ezt végigfutotta, tett valamit az egészségéért', te pedig azon kapnád fel a vizet, hogy a te gyerekeid nem futnak, hanem kosaraznak meg korcsolyáznak meg úsznak, és 'Akkor ők most ne tettek volna semmit az egészségükért?'.

Kicsit mintha Jobbik-fóbiád lenne :)... Mondjuk ez még mindig a jobbik (hehe) eset, mert sajnos elég sok olyan ember van manapság, akinek meg kimondottan magyar-fóbiája van. Tudod, azok, akik szerint pl. az usa-zászló-minta egy pólón divatos, de egy piros-fehér-zöld minta (semmi pártlogó, csak a hivatalos színeink) már 'magyarkodás'...

"Jól tippelnek, akik arra gondolnak, hogy az Őseink Írása egy rovásírásos scrabble, mert tényleg olyasmi."
És mi ezzel a probléma? A görögök is a saját írásukat használják, az írek mostanában támasztják fel (!) az eredeti nyelvüket, és akkor pl. a Gyűrűk ura fiktív nyelvei körüli kultuszról nem is szóltam.
Vagy csak azért nem tetszik, mert ez a mi saját hagyományainknak a része, és az 'bibis dolog'?

"De nézzük meg az első kategória nyertesét, egy 7 éves kislányt a nyereményíjjal. Szép. Szegény."
Miért szegény? Íjászni szerinted rossz dolog? Tudod, ez is egy sportág, amiből nemzetközi versenyeket is tartanak. Akkor is felháborodnál, ha pl. görkorcsolyát kapott volna? Vagy csak megint a szokott séma: 'ami a magyar hagyományokhoz kötődik, az rossz'?

Wass Albert megítélésében viszont egyetértek veled: 10 éveseknek én is túl komornak tartom, talán egy-két kivétellel.

Amit viszont nem értek, hogy *miért* van ez a nagy magyarellenes alap-hozzáállás úgy benned, mint még sok más emberben is?
Miért tartjátok rossz dolognak őrizni a hagyományainkat, ahogyan őrzi minden egyéb nép is?
Miért van az, hogy elfogadtok az égvilágon mindent, brazil zászlós focimezt, ír meg perui népzenét, japán küzdősportokat és kínai írásjeles ruha-díszítést (még tetoválást is), viszont reflexből és gondolkozás nélkül ugrotok mindenre, ami a mi saját hagyományainkhoz kötődik, a magyar zászlós pólóra, a magyar népzenére, a magyar hagyományos íjászatra, a rovásírásra?

Mondhatni: Ha már egyszer magyarok vagyunk, akkor miért ne lehetnénk magyarok?
Geza 2013.11.15 19:57:27
@titan: "Elmondom hol kezdődött ez: ott, ahol a "jobboldal" kisajátította a pirosfehérzöldet. "
Hát, szerintem azt, ami közös, azt nem lehet így kisajátítani, már csak azért sem, mert pont ez az, ami ugyanúgy tartozik pártállástól, világnézettől, stb. mindentől függetlenül mindannyiunkhoz.
Igen, a maszoposokhoz, a fityeszesekhez, a jobbikosokhoz, a katolikusokhoz, a zsidókhoz, a punkokhoz, az emósokhoz, az értelmiségiekhez, a nyugdíjasokhoz, a vállalkozókhoz, a mazsolát szeretōkhöz, a sváb származásúakhoz, a villanyszerelőkhöz, a vörös hajúakhoz, stb., mindenkihez, aki magyar és annak érzi magát.

Az érvelésed alapján ezek szerint te pl. építési területen se vennél fel bakancsot, mert azt a 'masírozók' hordják, ugye?

Persze ez a te dolgod, távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a világnézeted dolgaiba, de ha ez így van, akkor tőled bármi ilyesmit nagyon könnyen el lehet venni: csak egy általad nem szeretett csoportnak 'ki jell sajátítania', és magadtól el fogod dobni magadtól.

Mi lesz, ha az általad nem szeretett Jobbik párt-határozatban írja elő a tagjainak a kenyér fogyasztását? "Testvéreim! Minden igaz magyar embernek kötelessége, hogy vigyázzon az egészségére, ezért mindennap egyetek kenyeret! A kenyér az élet - ahogy a régi bölcsesség is tartja"
Ettől a naptól te nem fogsz kenyeret enni?!

Pont ez az, amit mondani akarok: a hagyományaink, a többi magyarral való összetartozásunk (a viták és köpködések mellett ill. ellenére is!) az, ami szó szerint mindannyiunké.
Ha úgy tetszik, ez az, ami definiálja azt a csoportot, amit csak 'magyarok' szóval szoktunk nevezni.

Ha ezt ilyen könnyen el lehet venni tőled (és sajnos még sok embertől), akkor talán már érthető, hogy miért van ennyire atomizálódva a társadalmunk.

'Útálom a maszoposokat, de még mindig inkább veszek egy maszopos gazdától tejet meg tojást, mint a külföldről importáltat.' - ezt át tetszik (még) tudni érezni :) ?
Geza 2013.11.15 20:07:44
@Counter:
Fórumtárs, akkor én már csak azt nem értem, hogy miért vagy még mindig itt?
Vége a szoc. érának, bárki igényelhet világútlevelet alanyi jogon, 'a világ minden országába érvényes'.
Sőt, EU tagok vagyunk, azon belül még csak külön engedély se kell semmihez, pont olyan, mintha csak egy másik megyébe költöznél / vállalnál munkát / alapítanál céget, stb.

Ja, hogy pl. a franciák rohadtul nem vesznek nem francia sajtot? Sem bort? Még akkor sem, ha amúgy jobb?
Hogy Németországba nehéz nem ottani termék húsáruval betörni? Hogy minden épeszű ország védi a saját piacát?
Hát, nehéz az élet...
Ez a bejegyzés, a kielemzésre kerülő témakörrel együtt egészen egyszerűen kimaradt, "kifelejtődött" annak idején a blog előre felépített szerkezetéből, valahonnan a Vízügyi beruházások, és a Hulladékkezelés témakörei közöttről. Ezt a hiányosságot pótolom most,…..
Geza 2013.11.08 12:24:20
A kábel-témában EXO-val kell hogy egyetértsek, a szigetelés a veszteségeken nem segítene.

"...másszor pedig a nagy távolságokon óhatatlanul elvész a környezetbe valamennyi."
Igen, mégpedig -ahogy EXO írta is- hőként.

Minden vezeték pontosan úgy viselkedik, mint a rezsó fűtőszála vagy a hagyományos izzó drótja: ha áram folyik át rajta, akkor melegedni kezd, az átfolyó árammal négyzetesen, a vezeték hosszával egyenesen, vastagságával négyzetesen fordítottan, az áram frekvenciájával bonyolult módon :), ill. a vezeték anyagára jellemző fajlagos ellenállással (a rezsó fűtőszálának króm-nikkel-vas ötvözeténél nagy, a távvezetékek alumíniumánál közepes, a réznél kicsi) egyenesen arányos hőteljesítményt produkálva.

Ergo bárhogy szigeteled is a drótot, ugyanolyan használatnál ugyanannyi hő fog benne keletkezni, csak a szigetelés miatt lassabban tud eltávozni róla.

Cserébe viszont nehezebb lesz a kábel, azaz vagy sűrűbben kell a tartóoszlopokat tenni, vagy pedig erősebb oszlopokra és erősebb kábelre(!) is van szükség (az erősebb kábel persze vastagabb, és így nehezebb is), ergo a drót tömegét növelni általában nem jó ötlet :).

Amivel lehet csökkenteni a veszteséget:
- rövidebb vezetékhossz: optimalizálni a hálózatot
- több vékony vezetéket használni párhuzamosan egy vastag helyett: a már említett 'bonyolult' frekvenciafüggés miatt igazából jórészt a vezetékek *felszíne* számít, és nem annyire a *keresztmetszete*
- alacsonyabb fajlagos ellenállású anyagból készíteni a vezetéket: rézből kb. feleakkora drót is elég lenne, mint aluból, de még így is másfélszer olyan nehéz lenne, ergo speciális ötvözeteket kellene fejleszteni/keresni, csak ez drága dolog
- és persze amit írtál is: csökkenteni magát a fogyasztást

Én amúgy eléggé légkondi-ellenes vagyok: többre tartok egy kis 5-10W-os asztali ventilátort, mint egy 1-2 kW-os légkondit. A kis ventilátor egy enyhe légmozgást (nem huzatot) csinál, és így nem áll meg körülöttem a testhőmérsékletű levegő, és még 26-28 fokban is elfogadható szubjektív hőérzetet biztosít.

Meg persze a másik dolog: meg kéne már szokni, hogy itt a kontinens belsejében nyaranta meleg szokott lenni :). Apáinknak-nagyapáinknak se lett semmi bajuk tőle, nekünk se kéne kényeskedni rajta :).
A TV2 diadalmas sajtóközleményt adott ki, hogy a TV2 Tények című műsora a hírfogyasztás origója.Sajnos ez minden szempontból szomorú, főleg ha még igaz is."A Nézőpont Intézet kutatásából kiderül, hogy a magyar lakosság 80%-a minden új információt az elektronikus médiából…..
Geza 2013.10.30 13:44:07
Az ún. 'Tények'-kel kapcsolatban csak két rendőrségi közlemény:
police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/eltevedt-a-riporter
police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozrendvedelem/cafol-es-visszautasit-a-rendorseg

"A TV2 2013. október 5-én 18 órától sugárzott Tények című műsorszám „Lövöldözés a piacon” című tudósítása egy állítólagos lövöldözés helyszíneként a debreceni piacot jelölte meg, miközben a riporter a nyíregyházi piacon forgatott.
Az adásban valótlanul hangzott el, hogy a rendőrség nem adott választ a riporter kérdéseire. A valóság az, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatta a Tények munkatársát arról, hogy a rendőrségre lövésről, lövöldözésről bejelentés nem érkezett. Mi több, a riportban megszólalók egyike sem értesítette a rendőrséget lövésről vagy lövésekről, egy vagy több mikrobuszról, sem semmilyen más olyan körülményről, ami a riportban elhangzott. A sajtószóvivő közölte a riporterrel, hogy a piacon egy táskalopási ügyben intézkedő nyíregyházi rendőröknek többen elmondták, hogy valóban hallottak egy nagy durranást, amiről kiderült, hogy egy petárda volt.
A TV2 riportere a kapott tájékoztatást a sugárzott anyagban figyelmen kívül hagyta..."

illetve

"...A TV2 Tények 2013. augusztus 25-i adásában „Rugdostak és rángattak fiatalokat rendőrök Szombathelyen egy fesztivál után” címmel megjelent összeállítás nem a tényeknek megfelelően tájékoztatta a nézőket. A szerkesztőség birtokában lévő videofelvétel megtekintését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára az adásba kerülés előtt nem tették lehetővé, az azon szereplő rendőri intézkedés mozzanatait pedig eltorzítva, azokat valótlan tartalommal megtöltve adták közre...."

Az ilyen szemérmetlen agitprop szenzációhajhász műsorokról hallva egyre inkább találónak tűnik a TV2-re a 'csatorna' szó, bár ezt már inkább kanálisnak kéne nevezni, arról inkább jut az embernek a rothadó szennylé az eszébe.
Kezd beindulni a magyar filmgyártás, az Isteni műszakot már 4995-en látták. Hogy ezzel Andy Vajna mennyire elégedett, azt egyelőre nem tudjuk, de annak biztos nem fog örülni, hogy a keleti végeken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a…..
Benyújtotta tegnap varga Mihály a 2014-es költségvetés tervezetét, ami persze "nem" választási költségvetés, hiszen tök őszintén megmondták, hogy nem terveznek ilyet. Bár az újraelosztás mértéke a 2012 és 2013-as 50%-ról 2014-ben felugrik 55%-ra, vagyis minden megtermelt…..
Geza 2013.10.02 15:49:23
Kéne még egy választási lehetőség a szavazáshoz:

- Nem tudom, hogy van-e NB-s csapatunk, mert telibeszarom ezt a focinak nevezett kibaszott szarakodást orbánostól együtt, de még ha nem is így lenne, akkor is inkább tornatermekre költeném.

Gyerekek, ez az izzadságszagú erőltetett mutyi, ami itt megy, az nem foci.

Az, hogy Dél-Amerikában még a legutolsó kis topatelepen, ami egy halkabb fingtól is porfelhőbe borul, a kölykök 5 évesen már rúgják a labdát, a réten, az utcán, a sikátorban, stadion nélkül is, az foci.

Az, ha 200 millió hímnemű állampolgárból 200 millió szurkol, 100 millió maga is focizik (legalább a haverokkal hétvégén), 100 ezer valamilyen jegyzett csapatban is ('Buckafalva Öregfiúk SC'-től a nemzeti válogatottig beleértve), az foci.

A foci pont azért népszerű mindenütt, mert ennél kevesebb 'eszköz'-igénye semmilyen csapatjátéknak nincsen: egy labda kell hozzá meg esetleg pár léc a két kapuhoz, 'oszt ennyi.
Itt meg költik a milliárdjainkat arra, hogy csináljanak valami üzletorientált idétlenkedést.
Könyörgöm, ez nem muszáj meg kötelesség, hanem játék és sport: ha valakinek van hozzá kedve, az játssza. A tehetségesebbeket persze érdemes támogatni, hogy jusson idejük is rá, de akkor először szűrjük már meg a mezőnyt, mert ha a szomszédainkat se bírjuk elpicsázni, akkor az azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges focistáink!

Szokás emlegetni az Aranycsapatot. Hm, ők vajon saját stadionos, agyon-dotált-táposcsirke-'fociakadémiákon' tanultak és válogatódtak ki, vagy nullszaldós grundfoci közben?
No meg a másik: Oké, Aranycsapat, szép történelem, de azóta történt-e *bármi*? Sikerült-e bárminemű, egynyárinál hosszabb diadalt felmutatnunk?

Inkább a lelkesedést kéne feltámasztani, méghozzá az egyszerű emberektől kezdve, és nem pedig pénzorientált színészeket válogatni a csicsapicsa stadionokba!
Talán ha az embereknek nem kellene másod- és harmad-állásokat vállalni, lenne idejük csak úgy spontán szerveződve focizni.
Talán ha nem a 'hirdetési célú társadalom' jelszavával tv-függő vidiótára nevelnénk mindenkit, akkor lenne kedvük is hozzá.
Talán ha lenne társadalmi élet, ha a városi emberek is ismernék a szomszédaikat, akkor lenne társaság, csapat is ahhoz a focihoz.
Talán ha a városokban is lennének üres területek ('grundok'), és nem épülne minden négyzetméterre pláza ill. nem települne minden parkba vagy hajléktalan-, vagy cigány-, vagy hajléktalan cigány-galeri, akkor lenne hely is focizni.
Mert azért lássuk be, megbaszta már a ló, ha ahhoz, hogy valakikkel lemenjek focizni, egy hétig kell szervezni azt a tucat embert, előre és időre pályát foglalni, aztán egy órát utazni oda, meg ugyanannyit vissza, mindezt meló után és a ház körüli teendők előtt.
Ilyet legfeljebb akkor vállal fel az ember, ha tényleg a foci *a* hobbija, ami viszont nem túl gyakori, mert miért is lenne az? Hagyománya sincsen a dolognak, motiváció sincsen rá, társadalmi háttér se, mert a 'foci' szóhoz az utóbbi pár évtizedben az a jelentés társult, hogy "tévében nézzük néha és csalódottak vagyunk az ott látott túlfizetett bénázás miatt".

Szóval sajnos valóság a vicc, miszerint
"- Mit csinál a magyar focista, ha megnyerte a VB-t?
- Kikapcsolja a PlayStation-t."
Geza 2013.10.02 16:15:21
@protézisesh:
De így a miáltalunk befizetett 7eFt-okból (a lopáson túl) tenyésztik a cigányokat Borsodban, hogy legyen aki munkaképtelen korunkra elvágja a torkunkat, illetve támogatják a nyugdíjasok gyógyszereit, hogy legyen aki rájuk szavazzon, és ezt a magán-megoldás nem tenné.

Amúgy a magán-biztosítós téma meg ott billen el, hogy ez itt ugye a Vadkelet, és itt a biztosítók is sem tisztességesen játszanának, hanem a pénz beszedése után húzódoznának a vállalásokat teljesíteni is, amennyire csak lehet. Nem kell rosszra gondolni, csak pl. egy kis plusz adminisztráció (pl. egy 'kapar a torkom, doki' vizsgálat lepapírozása legyen fél nap), hogy a kisebb bajaiddal inkább ne menj orvoshoz, így az első 5-10 évben sokkal kevesebb lenne az orvosi kiadásuk. Utána persze az addigra elsúlyosodott problémák kezelése sokkal drágább lenne, de addigra be lehet csődöltetni és alapítani új Bt-t.
Szóval amíg nincs kultúrája a szolgáltatásbeli tisztességnek, addig én a magán-biztosítókból sem kérnék.

Ne vonják le, én majd félreteszem magamnak, ill. ha mindenképpen fel akarok készülni a nagy bajokra is (ami kevesekkel fordul elő, de drága a kezelése), akkor majd összefogok azokkal, akikben megbízok. De a 'ne vonják le'-ig feltétlenül egyetértek!
Új eredményekhez új hirdetés dukál, ezért megújult a nyitóbanner a kormányoldalon. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy megújult a nagysikerű sikerpropaganda-oldal, a jobbanteljesit.kormany.hu is. Az újabb eredményekről beszámoló új reklámhadjárat természetesen a…..
Egy hangfelvételt pakoltak ki egy külföldi szerverre, amin állítólag a zuglói alpolgármester, Dr. Ferdinándy István beszélget egy vállalkozóval. (Az alpolgármestert Papcsák minden jogkörétől megfosztotta a tavasszal.) Ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet Viktorral... by…..
Biztos hallottatok már róla, hogy Rákay "ex-HírTv-s, tömegbecslő" Philip egy augusztusi kormányhatározat értelmében 992,3 millió forintot kapott a költségvetési tartalékból az "Itthon vagy – Magyarország szeretlek" kulturális program lebonyolítására. Egy múlt heti…..
Feleslegesnek érzek minden olyan irányú próbálkozást a magam részéről, amivel a Budapesten kívüli nagyvárosaink tömegközlekedését kívánnám jobbá tenni. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy ezen városok közlekedését nem ismerem, míg Budapestét (fővárosi születésű,…..
Geza 2013.09.13 12:56:18
Nagyon tetszik az írás, mindössze pár dolgot tudnék hozzátenni:

1., A Széll Kálmán téren és a Móricz Zs. körtéren a 6-os és a 61-es villamosok útvonalát összekötni, hogy végre teljes kört alkossanak. Ehhez pár utat le kell vinni a föld alá, mint ahogy pl. az Allee mellett is megy (és akkor a gyalogosforgalom menne a felszínen, mint ahogy most se megy le senki az aluljáróba).

2., Az átszállásokat nem csak a jegyár miatt nem szeretjük, hanem a kellemetlenség (tömegben tülekedni, pláne csomaggal) és az újbóli várakozás miatt. Ha valami közvetlen járattal 8 perc várakozás + 30 perc út, az két átszállással 8 perc várakozás + 10 perc út + 2 perc tülekedés + 8 perc várakozás + 10 perc út + 2 perc tülekedés + 8 perc várakozás + 10 perc út, azaz 58 perc, majdnem a duplája.

3., Jegyárak: 1 jegy tömbben véve 300 Ft, ez 0.7 liter benzin ára, amiből városi fogyasztással 8.5 .. 9 km-t lehet megtenni. Bár van ennél hosszabb BKV-járat, de 90%-a ennél rövidebb, így még egy embernek is megéri kocsival mennie, két főtől pedig nem is kérdéses a dolog. Állítólag a tömegközlekedés gazdaságosabb, mint az egyedi, tehát akkor mi is kerül ennyibe rajta? (Tipp: Túl nagy a vízfej, a sofőrökön és a műszakiakon kívüli csinovnyik ballaszt élősködő, esetleg a vezetőség túl sokat lop.)

4., Ellenőrök. Találkoztam közöttük tisztességes, udvarias, idegen nyelven is beszélő, korrekt emberrel is, de a többség (pláne a metróknál) igénytelen nyegle arrogáns pofátlan féreg, aki kötözködik mindenkivel, akiből nem nézi ki, hogy karszalag ide vagy oda, de beveri a képét, ha nem tudja a helyét. (Kötözködés alatt nem a jegy/bérlet felmutatásának a kérését értem, hanem pl. annak az összetépését és aztán röhögve bírságolást.)
Ha szigorúbb ellenőrzést szeretnénk (márpedig szükség van rá), akkor az ellenőröket hatványozottan szigorúbban kell fogni, és nem szabad mindenféle rosszindulatú tahó kezébe hatalmat/jogkört adni.

5., Bírság: Emelni, fel az égig, viszont cserébe konstruktív hozzáállást a BKV részéről is. Azaz pl. a bérlet legyen nyugodtan átruházható, mert 1 fő utazik vele, és mindegy, hogy az kicsoda (ahogy pl. Bécsben ez működik). Ha az illetőnél nincs bérlet, utólag mutathassa be (ahogy az most van is).

6., Utazási minőség: Ha a busz 110%-ra megtelt, és senki nem száll le, akkor ne álljon meg a megállóban, mert úgysincs hová felszállni. Viszont ilyenkor a sofőr szóljon be a központba, hogy tehermentesítő járműre lesz szükség, és azt indítsák is el!