Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csagataj

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy a nyaralásom során érintem a Katalán fővárost, Barcelonát is. Mikor legelőször utaztam át rajta, nagyon megfogott, azóta pedig szinte minden évben meglátogatom, néha hosszabb, néha rövidebb időre. A város és környéke annyi nevezetességet…..
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Ogli G dalra építek majd egy posztot, de ez a nap is eljött. A Mester ugyanis Budapestről hozta ki legújabb számát és a hozzá tartozó klipet, ami ihletet adott. Hiszen nem ő az egyetlen, aki így vagy úgy, de megemlékezett fővárosunkról,…..
Egy nagy költségvetésű háborús film Christian Bale-lel a főszerepben, és te valószínűleg nem hallottál róla. Ami annak fényében, hogy közel 100 millió dollárt költöttek rá, eléggé meglepő, nem igaz? De a helyzet az, hogy a film eredeti címe Jin líng shí san chai, és…..
csagataj 2015.06.12 12:04:39
Egy 500 éves metszet a zenélő Leonardót ábrázolhatja. Ha ez igaz, ez lenne a kevés ábrázolások egyike, ami a zseniális művész-feltaláló életében készült róla. A lira da bracción játszó férfit ábrázoló metszetet Marcantonio Raimondi készítette 1505-ben, de csak…..
csagataj 2015.06.08 17:02:49
Egy megvalósult álom, egy motor-manufaktúra, mely a svájci óraipart megfigyelve a mérnöki teljesítmény, a száguldás és a tradicionális iparművészet összegzéséből jött létre. A Midual manufaktúra csapata szenvedélyből kezdett neki a motorok építéséhez, határnak pedig a…..
Komplex death metalt? Lehet, ki tudja. Viszont van egy zenekar, aminek Kossuth a neve és komplex death metalt játszik. Anniyra komplexet, hogy egy dalukban több a hang, mint a komplett Ramones-életműben. És nem, nem magyarok. Amerikaiak, egész pontosan az indianai Lafayette-ből származnak.…..
330 évvel ezelőtt született Johann Sebastian Bach, így a szombat a MüPában ért, ahol 24 órán keresztül játszottak a mester műveiből. Sajnos egy átdolgozott hét után esélye se volt, hogy sokkal többet bírjak, de az első két előadást azért végighallgattam. A rendezvénysorozat során az orgonán volt a…..
csagataj 2015.03.22 12:30:35
@maxval bircaman szerkesztő: TROLL! Ha a posztolónak ezek a kedvencei, akkor ezek a kedvencei. Nem arra vállalkozott, hogy keresztmetszetet adjon az életműből, vagy, hogy ismeretet terjesszen. Ahogy önmaga is írja ez egy szubjektív válogatás.
Gólem az első Albina utáni napot egy mödansziéban kezdi, a fejin egy vörös köd fantázianevű lencsével megturbózott piacos Prada-szemüveg, felsőtest kibikkantva, a kezében meg Baywatch Mitch kedvenc játékszere, a vízímentő túlélőkészlet ikonikus darabja, a Piros Műanyag Basz,…..
csagataj 2015.03.17 10:15:58
@fosch9: Köszönöm szépen! Szóval Cápa kezei alatt nevelkedett. Úgy tudom, több amerikai futball csapatot is megkeresett aTV2 szereplőválogatás céljából. Ezek szerint egy Hurkás lett a befutó. :)
csagataj 2015.03.17 10:30:32
@jo.e: Bocsánat! Félreérthető voltam. Az ex-Budapest Hurricanes tagjai a hurkások vagy huligánok ízlés szerint.
csagataj 2015.03.17 10:34:09
@fosch9: Én nem írtam róla semmi csúnyát!