Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fékek és tengelysúlyok

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az megvan, hogy a brit szupersztár, Damien Hirst csikkekből összeállított, vagyont érő művét egy óvatlan pillanatban kidobta a Tate Gallery takarítónője? És hogy távolról sem ez volt az egyetlen olyan modern alkotás, amelyet a múzeumi személyzet egyszerűen szemétnek nézett és…..
Mára a törvényhozást, a kormányzást, az igazságszolgáltatást, az egyházakat, a gazdaságot behálózó személyi összefonódások egész láncolata jött létre, hogy maga alá gyűrje a társadalmat. Három tételmondattal igyekeztem összefoglalni az Echo Tv Visszhang című…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.29 19:47:42
"a számottevő magánvagyon gyarapításának legjárhatóbb útja lett a politikai-állami intézmények elfoglalása"

Azt a lett szócskát nyugodtan ki lehetett volna hagyni.

Már a rendszerváltás előtt megvolt az az "elit" akikből a későbbi oligarchák kikerültek. A helyzet nem ilyen lett, hanem ilyen is volt.
A legnagyobb mélyütést a rendszerváltást követően kapta a nemzetgazdaság, amikor messze áron alul keltek el, még működő, és jó menedzseléssel működőképes vállalatok. A jó menedzselés elmaradt részint a hozzá nemértés, részint szándékos piacszerzés a multiknak.
Négyszeres csapás érte ekkor a nemzetgazdaságot.
1. Olyan bevételektől esett el, amelyek akkor folytak volna be a kasszába, ha a vállalatok piaci értékükön keltek volna el.
2. Ezek a vállalkozások, mint termelő üzemek estek ki a nemzetgazdaságból, ezzel mint fajsúlyos adóalanyok szűntek meg létezni.
3. Munkahelyek százezrei szűntek meg, szociális feszültségeket, és komoly belső kereslet visszaesést okozva.
4. Ahogy azt a posztíró is jelezte, a termelő kapacitásunk megszűnésével, a piaci rést, a multik töltötték be, rontva ezzel, a külkereskedelmi mérlegünket.

Ezeknek a rendkívül káros folyamatoknak akutan jelentező válság tünete, már az MDF kormány idejében jelentkezett, de hosszú távon is rendkívül negatívan határozta meg az ország fejlődési pályáját. Szerintem nem túlzás azt kijelenteni, hogy az elmúlt 50 év legnagyobb gazdasági sokkját ekkor szenvedte el az ország.
Ennek a nemzetgazdaság minden szegmensére kiterjedő elképesztő korrupciónak bizony a fő nyertese, és haszonélvezője az akkori Kádári korból átmentett szocialista politikai elit, ill. a holdudvarába tartozó réteg volt, annak szerteágazó kapcsolatrendszerével. Ez a folyamat természetesen a Horn kormány idejében folytatódott.
Azért mondom hogy a lett szócskának csak akkor van értelme, ha ennek a folyamatnak az eredetét, valahova a negyvenes évek végére datáljuk.
A magyar közélet 2001-2002 óta folyamatosan hanyatló pályán van. Demokráciánk közpolitikai és kormányzati teljesítményének ugyanekkortól datálódó folyamatos alászállása nem elválasztható a közélet minőségének hasonlóan meredek romlásától, a kormányzati…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.29 11:28:54
@a nagy hohoohooo:

Nagyjából egyetértek, engem is a zsidózás zavar a jobbiknál, sajnos azonban a cigánykérdés más.

Hogy egy fizikai példával éljek, ahhoz hogy egy test mozgásállapotát megváltoztassuk, energiát kell befektetnünk, amelynek nagyságát, az eltérítendő test tömege, sebessége, valamint a mozgásállapot változás kívánt mértéke, és iránya határozza meg.
Márpedig miközben a cigányságot úgymond jó útra akarjuk terelni, amihez ugye energia kell, jelen pillanatban csupán arra fordítunk energiát, hogy ez a tömeg nőjön, a rossz irányba tartás sebessége, pedig nő.
Erre a problémára kell nagyon sürgősen adekvát választ adni, mert rövid időn belül, nem csak a társadalmunk, hanem annak szociális rendszere is összeomolhat.
Leírtam már többször, hogy korábban kedveltem Viktort, nagy csalódás ezért a mostani összeomlása. Nálam már rég kihúzta a gyufát, engem egy ideje kevéssé érdekel őkelme. A társadalmi kapcsolat ügy - és ami esetleg mögötte van - tovább zuhantatta népszerűségét kicsiny…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.27 15:28:03
@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"cserébe adott neki egy WC papírra nyomtatott átvételi elismervényt"

Ja, aki ilyen körülmények között bárkinek is ad egy vasat is, az megérdemli hogy "megcsinálják".
fékek és tengelysúlyok 2015.03.27 16:23:09
@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"Az ilyen tarsoly félék érdemelnék meg, hogy egy (lovas)kocsikerékre kötözve egy vascsővel apró darabokra törjék az összes csontjukat. Meg azokét akik nyertek ezen az egész csaláson..."

Ebben asszem egyetértünk, én mégis azt mondom, egy ilyen ügylethez 2 ember kell. Az egyik az ilyen kocsikerékre kötendő görény, a másik viszont, aki elhiszi azt, hogy becsületesen ki tudnak neki termelni mondjuk havi szinten 10-20 % nyereséget. Mert ilyen nincs. Vagy ha igen, akkor valaki valahol sír. Ha érted mire gondolok.
Szal ezekhez a dolgokhoz 2 ember kell.
Az 25 éve megalakult MDF-kormány sok nehézségei, kiútkeresése, és gyakorlatlan politizálása után az első Orbán-kormány volt, amely karaktert és súlyt adott a polgári politizálásnak, akár politikai termék volt ez, akár (kezdetben, legalább néhány embertől) elkötelezettség…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.23 17:58:29
@Saga:

Én is erről beszélek. Én úgy vélem, hogy a magyar társadalomban talán megindult valami. Ha emlékszel az öszödi beszédre, és az azt követő botrányra, egy amerikai riporter csaj megjegyezte, "milyen izgalmasak a magyarok hogy így meg vannak lepve, hogy egy politikus hazudik" :))
De talán nem is maga a hazugság volt az ami az embereket felháborította, hanem az a léha dzsentri mentalitás, ami úgy általában jellemezte Gyurcsány környezetét.

Egyébként Márait őszintén tisztelem, nekem szimpatikus. Bár a libsik a zászlajukra tűzték, azért az pl. tény, hogy mikor Kassa visszakerült, Márai ujjongva ünnepelte. Nekem ő ettől igazán magyar, mert a szíve szólalt meg. És ilyen szempontból pont lesz.rom hogy egyébként zsidó.
Magyar az, akinek a szíve magyar.
fékek és tengelysúlyok 2015.03.23 18:26:37
@trendo+:

A rendszerváltást követő privatizáció, szerintem olyan szinten véreztette ki az országot, hogy az hosszú időre meghatározta a költségvetés helyzetét.
Sajnos olyan gazdasági egységek is a lecsóba mentek, amelyek egyébként a szabadpiaci környezetben is megélhettek volna, főleg az élelmiszer iparban.
Ha revízió alá vetnénk az akkori privatizációs ügyleteket, és ez alapján be tudnánk azt az összeget hajtani, amelyet az áron alul értékesített cégek vételára, és a valós értékük különbözete ad ki, szerintem simán rendezhetnénk az államadósságunkat.
Azok a cégek meg, amelyeket indokolatlanul számoltak fel, ill. adtak el a konkurenciának, bázisai lehettek volna, a fejlődni képes iparnak.
Hogy Márai ezt nem láthatta, lett volna egy két megjegyzése.
fékek és tengelysúlyok 2015.03.23 18:47:52
@Trackers:

"A gazdasági világválság az EU összes országát érintette.
Viszont 2002-ben a Szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutató tekintetében, 2010-re pedig utolsóak lettünk szinte valamennyiben az EU-ban."

Ennyi !
Persze ebben az esetben is a válságot emlegetik, finoman elhallgatva, hogy a költségvetés a válság kitörésekor már sz.rban volt.
Miféle puccsal vette át a hatalmat kilencvenhat éve „Magyarország proletársága”, hogy aztán a Tanácsköztársaság a szén árának maximalizálásával végrehajthatta a magyar történelem addigi legnagyobb rezsicsökkentését. Erről is, és ebben Károlyi Mihály szerepéről szól…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.22 11:16:26
Olyat is hallottam, hogy Károlyi puccsal vette át a hatalmat. Mekkora baromság.

A Wekerle kormány a Fiumei lázadás hírére 1918 október 23-án lemondott.
Wekerle beszédében utalt rá, hogy a majdan létrejövő új kormánynak nagyobb tömegbázissal kell rendelkeznie. Benne volt a levegőben, hogy most Károlyi következik.
Én úgy gondolom, gyakorlatilag áttolták Károlyira a kormányzás felelősségét.
Károlyinak éppen azért lett volna lehetősége kicsit összeszedni a katonaságot, mivel ő volt akkoriban a legnépszerűbb politikus.
Korlátozni kellett volna a sajtószabadságot, kijárási tilalom, általános sorkötelezettség, fegyelmi vétség esetén halálbüntetés, stb.
Sokan vitatják, a katonai ellenállás értelmét, megfeletkezve arról, hogy a tanácskormány, már egy sokkal kedvezőtlenebb pozícióból is sikereket tudott elérni a felvidéken.
A fosztogató katonáknak meg bumm a fejbe.
Szal szerintem helyre lehetett volna tenni a dolgokat, persze kellő elszántsággal.
Az ország gyakorlatilag még hadműveleti terület volt.
Károlyi abban a naiv hitben ringatta magát, hogyha kezesbárányként viselkedik, akkor majd az antant elnézően viszonyul hozzánk.
Persze ez nyilvánvaló marhaság volt, mivel már 1915 óta nyílt titok volt, hogy Magyarországot fel akarják osztani.
Pláne nagy felelőssége volt Károlyinak a történtekkel kapcsolatban, mivel Belgrádban világosan megmondták neki, hogy Magyarország nagyon meg lesz büntetve.
Sokan szeretnének egy repülő autó tulajdonosai lenni. Az ötlet valójában egyáltalán nem új, hiszen a XX. század legelején is sokakat foglalkoztatott már ez a kérdés. Már 1923-ban megjelentek az ilyen járművek formatervei, bár akkor senki nem jósolta azt, hogy egyszer a repülő…..
Kirúgták az MTVA-tól Hoffmann Györgyöt. A rendező nem értett egyet az M1 új struktúrájával, a döntés állítólag nincs összefüggésben a március 15-ei napon történt M1-összeomlással.  5 éve van fideszes II/III.és a posztkomcsi atv-n szereplő prominens posztkomcsi kálmán olga magas beosztású férje…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.20 17:33:14
@tesz-vesz:

"nem kell félteni hoffmant, lesz új állása. "

Ja, a Hírtv-nél éppen munkatársakat keresnek.
Most van egy kis turbulencia a médiában. :))
„Valaki zavarja a távoli adókatValaki kattan a telefonbanValaki megfoszt a rossz hírektőlValaki néz a TV-ből „ Van-e kapcsolat a netadós tüntetések és a kormány Facebook adatkikérései között? A múlt év második felében több mint kétszer annyi adatkéréssel fordult a…..
 A pszichopata kifejezés már nem "politikailag korrekt" a pszichiátria területén, ezeket a személyeket ma az antiszociális személyiségzavar diagnózisával látnák el. A köztudatban talán leginkább a baltás gyilkosok és a legtöbb ember idegszálait izgalomba hozó sorozatgyilkosok…..
A legszebb nyilas házmester/komcsi besúgó/kuruc.info-s hagyományokat elevenítette fel a FIDESZ ifjúsági szervezete (ami nem összekeverendő a FIDESZ ifjúsági tagozatával, vagyis azzal, amelynek a vezetőjét kilencmilliónyi hamis százeuróssal kapcsoltak le, és akit a párt sztálini…..
fékek és tengelysúlyok 2015.03.19 16:43:53
@Fenehorizont 667:

Hagyd már !

Ezeknek mi vagyunk a fasiszta, kommunista, panelproli debil, és (ez a kedvencem) Orbánf.sszopó genyák.

Nem fogják fel, hogy mi nem valakire, hanem valaki ellen szavaztunk, és nem a csúcsszuper pártelitre tettük a voksunkat, hanem a dilettáns, és tehetségtelen "elitet" akarjuk távoltartani. És nem a fasizmust akarjuk, hanem a nemzeti érdekeket negligálók távoltartását.
Ja, hogy a mostaniak korruptak ? Az előzőek is azok voltak.
Ha már két vérszívó fajtából kell választani, akkor inkább az, amelyiktől nem kapok maláriát.
Márpedig 2010-ig tartó maláriás időszak, és az utána jövő néhány év lábadozás elég szar volt. Persze a fokozott eladósodás hatásait még most is nyögjük, de talán lassan lassan kinőjük.
fékek és tengelysúlyok 2015.03.19 19:01:59
@Peterpapo:

"Hát nem veszed észre, hogy ezek még dilettánsabbak és tehetségtelenebbek mint azok voltak?"

Nem, nekem nem úgy tűnik.

A lopásról meg annyit, spontán privatizáció, mikor gyakorlatilag egy egész ország lett "lepucolva" hogy úgy mondjam. Hol volt akkor még a Fidesz ?
fékek és tengelysúlyok 2015.03.19 19:17:08
@conchita:

"Az történt hogy a szavazók kétharmada nem a fideszre szavazott."

Az történt, hogy a szavazók 2/3-a fideszre szavazott.
A szavazásra jogosultak fele, pedig nem ment el szavazni, pedig tudta, hogy v.színű a fidesz fog győzni. Szerinted ez mit jelent ?
Mindenesetre jól odavágtatok a fidesznek azzal a sok nemszavazó szavazóképessel, ezt el kell ismerni . Azóta is nyögik a következményeit. :)))

Egy városi ficsúr összeveszett egy paraszttal, és a következőképpen mesélte el a haverjának: " Jól kicsesztem a paraszttal tízet ütöttem a kalappal, míg ő csak egyet a lőccsel."
Bár egyszer már lebukott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., hogy saját gazdasági igazgatójuk, Vida István testvérének az érdekeltségében álló cégnek adtak közbeszerzés nélkül milliós megbízást, most ezt újra meglépték - tudta meg az Egyenlítő blog. Az FKF…..