Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sosjozsi

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt van néhány plusz információ Wizz-utasoknak. Úgy tűnik, kissé nehezen megy a szabályok egységes betartatása a reptereken, a kötelező kézicsomagfeladás pedig inkább csak vágy, nincs retorzió azoknak, akik kihagyják a sorállást az utasfelvételhez. Lényegében ingyen is lehet két kézicsomagja az…..
Megvannak A Dal döntősei:  Süle Zsolt, Heincz Gábor Biga, Dánielfy Gergely, Leander Kills, AWS, YesYes, Király Viktor és  Horváth Tamás képviselhet majd minket a következő dzsemborin. A kakukktojás persze a YesYes, az X-faktorban feltűnt Szabó Ádám és zenekara, akik plágiumgyanúba…..
sosjozsi 2018.02.19 15:46:24
@SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása: Végre más is észrevette!
Kevés nemzet van úgy oda a szinkronért, mint a miénk. Régen még volt is okunk, hogy büszkék legyünk rá. Egy szinkronra heteket szántak. Elsőrangú fordítók dolgoztak rajtuk a legnagyobb műgonddal és színészlegendák vették ki a részüket belőle. Ma már futószalagon készülnek olyan tempó mellett, ami…..
Ma van az Oscar-szavazólapok leadásának határideje, a verseny hivatalosan is véget ért, hogy aztán vasárnap éjszaka, egy átmulatott hétvége után Hollywood megkoronázza... nem önmagát. Akik figyelemmel követték az elmúlt bő két hónap eseményeit, azok tudhatják, jó ideje ez…..