Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Emmett L. Brown

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel ma már mindenre (is) van megoldás és vállalkozó szellem, tulajdonképpen meg sem lepődtünk, hogy egy amerikai nő azt találta ki, önként jelentkezik örömanyának olyan LGBT+ párok esküvőjére, ahol valamelyik résztvevő szülei nem tudják elfogadni gyermekük másságát és…..
Dr. Emmett L. Brown 2018.07.28 22:01:47
@Arcade Macho: Itt nem rendületlenül védésről van szó, hanem arról, hogy azt a marhaságot felejtsük már el, hogy valaki _tudatosan választja meg_ a nemi orientációját.

Tőled is kérdezhetném, amit czerka-tól:
Te mikor választottad ki a nemi orientációdat?
Gondolom, te sem választottad, hanem szimplán csak érezted, hogy melyik nemhez vonzódsz. Igen? Nem?

Rákerestem erre a NAMBLA szóra is, mert korábban még nem hallottam. Az első találat szerint ez a North American Man/Boy Love Association rövidítése.

Nem olvastam el tüzetesen a leírását, de ha erre gondoltál, akkor szólok, hogy a nemi orientációnak semmi köze a pedofíliához, az felnőtt-gyerek közti egyenlőtlen szexuális viszonyról szól, függetlenül a két fél nemétől és nemi orientációjától.

A szexuális abúzus pedig nyilván probléma, ami ellen fel kell lépni. Akkor is, ha egy felnőtt nő zaklat fiatal fiúkat (lásd tanárnő-diák sztorikat), akkor is, ha felnőtt férfi zaklat kisfiúkat vagy éppen kislányokat. Mindegyikre van sajnos bőven példa.

Remélem, nem kell magyarázni, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz.

Azaz ne próbáljuk már meg összemosni a két felnőtt szabad akaratából létrejövő kapcsolatot a felnőtt és gyerek között létrejövő szexuális abúzus kapcsolattal.

Hogy a zsidókat hogy keverted ide ehhez a témához, végképp nem tudom.

Buziellenes esküvő? Az mégis mi akar lenni? Vagy minden férfi-nő esküvő egyben "buziellenes" is???

Egy redneck férfi-nő esküvő esetén valószínűleg nem kell pótolni az örömanyát, mivel ott vélhetően nem probléma az örömanyának az esküvőn való részvétel.
A betegségünk megállapításakor az orvosi papírjainkon feltüntetésre kerül a betegségünk kódja, a BNO azonosító. Ha a betegségünk azonosítókódja szerepel az adókedvezményre jogosító listán, akkor éves szinten 82.800 Ft-tal tudjuk csökkenteni a befizetendő adónkat. Az adóvisszaigénylésre utólagosan is…..
A Magyar Posta csekkbefizető automatáinak én speciel nagyon örülök, mert csak odamegy az ember, bedugja a csekket, a kártyát, nyom, vár, kihúz, elmegy. Gyorsabb, mint a postai droidok, nem kell a pultnál szembesülni azzal, hogy ha kártyával fizetsz, az kézpénzfelvételnek számít,…..
Dr. Emmett L. Brown 2015.02.09 21:24:21
Több dologra is reagálnék az elhangzottak közül.

1. Nem csak az OTP létezik, van más bank is, sőt bankonként többféle számlacsomag is. Körül kell nézni és kiválasztani az igényeinknek leginkább megfelelőt.

Egy tetszőleges példa:

Raiffeisen Aktivitás 2.0 számlacsomag
- ingyenes számlavezetés (feltétel: havonta min. 4 db tranzakció összesen min. 50.000 Ft értékben)
- díjmentes csoportos beszedés
- eseti és állandó átutalás 0,3% (50.000 Ft-nyi utalás esetén 150 Ft)
- bankkártya: 3.990 Ft/év
- díjmentes bankkártyás vásárlás
- díjmentes kp.felvétel (első 2 db, max. 150.000 Ft)

2. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de eddig még sosem kellett semelyik szolgáltatónak bemutatnom a befizetést igazoló bizonylatokat.

3. Albérlet: anno a tulajdonossal én is hadakoztam, hogy ne kelljen postára menni, végül abban maradtunk, hogy az albérleti díjat megkapja készpénzben (nem ment bele az átutalásba), viszont a rezsi számlákat átutalással illetve csoportos beszedéssel a saját számlámról fizettem be. Ha akarta, nyomtattam neki a netbankból egy papírt róla, de bármikor lekérdezhette telefonon a szolgáltatót, hogy van-e tartozás (nem volt).

4. A kocsival kitérő a postára nem hosszútávú költség, mert a benzin azonnal fogy, ráadásul ami időt állsz a sorban meg kocsikázol, azt akár - a példa kedvéért - a családoddal is tölthetnéd.

5. Ami a QR kódos mobilos fizetést illeti, nekem nem jön be.
Rezsi számlát nem fizetnék így. Az OTPay appot használom egyetlen helyen, de ott is csak azért, mert kártyával nem lehet fizetni csak ezzel vagy készpénzzel.
Dr. Emmett L. Brown 2015.02.09 21:39:43
@ancsika:

1. "nekem van havi 8 csekkem és postán befizetem bizony!"

Egészségedre!

2. "s hogy miért? mert az a tuti, akkor és annyit fizetek amennyi rá van írva, nem majd levonja aztán levelezgessek fél évet, hogy téves..."

Többféleképpen is lehet fizetni:
- Díjneten bankkártyával (akkor és annyit, amennyi rá van írva)
- netbankban eseti átutalással (akkor és annyit, amennyi rá van írva)
- a csoportos beszedéstől való félelmedre meg azt tudom mondani, hogy:
-- a szolgáltató azt az összeget küldi be a banknak beszedésre, amennyi a számlán szerepel.
-- a számlát hamarabb kapod meg, mint hogy be kelljen fizetni, így van idő ellenőrizni a számla végösszegét
-- lehet megadni limit összeget, amely felett a bank nem teljesíti a beszedést
-- lehetőséged van letiltani is azt az egy konkrét beszedést, amivel nem értesz egyet

A csoportos beszedés egyetlen hátránya talán, hogy a számla fizetési határidejének napján történik a levonás, tehát nem akkor, amikor akarod. Ha ez a gond ott az első két opció.

Szóval nem félni kell az ismeretlentől, hanem információkat szerezni és tudatosan használni a lehetőségeket.

3. "meg jöjjön az info sms, hogy csoportos beszedés (aztán ezért is én fizetek üzenetküldési díjat...)"
- csak olyan SMS üzenetért fizetsz díjat, amilyet igényeltél
- ha nem igényeltél SMS szolgáltatást, akkor nem kapsz SMS-t, legalábbis olyat, amiért fizetned kéne, olyat nem

4. "rohadjon el az összes díjnetes internetes befizetés!"
- no comment
- nem kell irattárat fenntartanom a papír alapú számlákhoz
- akár a saját gépemre is letölthetem a hiteles e-számlát
- a befizetéssel sem töltök el időt
- de te nyugodtan járj továbbra is a postára, ha ilyen sok időd van sorban állni. :)
Dr. Emmett L. Brown 2015.02.09 23:31:00
@sixx: az más kérdés, ha a tulajdonos makacs és nem tudsz vele megegyezni a fizetési módot illetően. Nekem szerencsére sikerült, de aláírom, hogy nem mindenkit lehet meggyőzni.

Szerintem többen azon döbbennek meg, ha valaki önként választja a postára mászkálást a sárga csekkekkel ("az a tuti" jeligére), miközben lenne lehetősége elkerülni, ezáltal időt és pénzt spórolni, és ennek tudatában is van.

Persze ízlések és pofonok, a lényeg, hogy a számla legyen befizetve. :D