Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dohányzó Zsiráf

0 bejegyzést írt és 131 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Új gépet továbbra sem hoz pesti bázisára a Ryanair, de három új útvonalat igen. Edinburgh nagyon király, eddig mocskos drága volt. Prága fapadilag vadiúj, viszont igencsak meglepődtünk rajta. Valencia lényegében papírforma. Majdnem pont két éve annak, hogy amikor rákérdeztünk a Wizznél arra, hogy…..
Bő egy hónappal ezelőtt volt egy poszt, melyben egy hír kapcsán azt a kérdést tettem fel nektek, hogy ha az utolsó (vagy jelenlegi) magyarországi fizetéseteket megtoldanák 100 ezer forinttal, visszaköltöznétek-e (vagy maradnátok-e). A poszt kapcsán írta meg véleményét Paul, ez…..
Dohányzó Zsiráf 2016.10.20 19:06:42
Sok igazság van ebben az írásban, ezzel együtt eléggé demagóg, egyoldalú, és csúsztatásoktól sem mentes.
- Demagógia: "Egy olyan országban éltem, ahol apa és fia összeverekedtek, mert az egyik a narancssárga pártra szavazott, míg a másik a pirosra". Szomorú, hogy ilyen előfordulhat, de ennél kevesebbért is szokták családtagok egymást meggyilkolni a világ bármely országában. Elég demagóg, és az ilyen írások szerzőire jellemző, hogy a "feltűnő kisebbség" cselekedetei alapján ítéli meg a normális többséget. Negatív általánosítás. Két unintelligens ember unintelligensen viselkedett = "ilyen az egész ország". Kikérem magamnak és a sokmillió normális polgártársamnak. A hülyék meg verjék egymást nyugodtan, hiszen hülyék.
- Egyoldalú: "Olyan országban éltem, ahol nagyon ritkán láttam a munkahelyen összefogást, de sz@rkeverést és egymásnak aláásást annál többet." A saját munkahelye alapján ítéli meg az összes többit. Ha szar helyen dolgoztál, babám, keress jobbat. Az én munkahelyem nem ilyen, és még jónéhány (szintén Magyarországon dolgozó)ismerősömé sem. Mondjuk ha ennek a fickónak a legutolsó Mo.-i fizetése 150ezer volt, nem is lehet valami magasan képzett. Hacsak nem tanár vagy egészségügyi dolgozó.
- "Amióta itt (Berlinben) élek, még soha nem volt bajom a menekültekkel". Én 10 éve élek Budapesten, és szintén nem volt még bajom a menekültekkel/bevándorlókkal. Rendszeresen vásárolok kaját törököktől. Az, hogy neki nem volt baja menekültekkel, nem jelenti azt, hogy másoknak sem volt. Például Kölnben, ugyebár. Ez meg az előző "negatív általánosítás" demagógiájának a fordítottja. Valakik azért csak felgyújtottak párszáz menekülttábort Németország-szerte az elmúlt egy évben. Ellentétben Magyarországgal. És akkor most hadd ne legyek én is olyan demagóg, hogy felhozom Párizst, Brüsszelt, Nizzát a "nekik nem volt bajuk a menekültekkel"-re válaszul.
- Csúsztatás: "Érdekes, hogy Berlinben nem félnek úgy az emberek egy esetleges támadástól, mint Magyarországon." Budapesten sem él emiatt folyamatos rettegésben senki, itt nem nagyon kell dzsihádista terrorakciótól tartani, ahhoz nem eléggé "fontos" helyszín, ezt a legtöbben tudják is.
- "Nálunk az emberek nem félnek attól, hogy elkapják a nőket az utcán." Muhaha. Menjél Kölnbe szilveszterezni. Egyébként pedig itt, Budapesten sem mennek át a csajok a körút túloldalára, ha meglátnak szembejönni egy arab férfit. Még anyukám sem, akit egyébként 52 éves korában tizenéves arab fiúk fogdostak (anyukám elég fiatalos). Igaz, nem itt, hanem Tunéziában.
- "Van viszont normális egészségügy" - A Berlinben élő Kertész Imre erről más mondott, és inkább Budapestre jött gyógykezelésre, de az is csak egyfajta vélemény. Összességében az ottani egészségügy biztosan jobb, mint a magyarországi, bár a kettő összehasonlításába szokás szerint belejátszik a zsigeri magyar pesszimizmus, ami a valóban létező különbségeket igyekszik még jobban felnagyítani, csak hogy minél szarabbul érezhesse magát és károghasson. Józan összehasonlításra van szükség.
- Ami meg a menekültkérdést és a kormány gyűlöletkampányát illeti, az tényleg hányinger. Nekem is elegem van belőle, hogy ezzel tematizálják a közéletet és hergelik a fideszbirkákat, és még az olimpia alatt is ez ömlött a tévéből (gyorsan el is kapcsoltam minden reklámszünetben). De emiatt nem fogok megfutamodni Orbánék elől, és nem hagyom, hogy elrontsák a jókedvemet. Nem ebből áll az életünk. A szerb-magyar határon levő kerítés az egyetlen, amiben egyet tudok érteni. Az egy schengeni határ, amelynek a megvédésére nemzetközi szerződés kötelezi Magyarországot. Ha valakinek van jobb ötlete, szívesen olvasom. Ha meg tehetetlenül néznénk, hogy bárki ellenőrizetlenül beléphet ott a schengeni övezetbe, akkor az ömlene a sajtóból, hogy "a magyarok még az országhatárukat sem képesek megvédeni", aztán egyszercsak kibasznának minket Schengenből. Képmutatás LVL anyámborogass.
- Szerintem is simán el tudnánk helyezni 1300 menekültet csak Budapesten, nemhogy országosan, és amennyi pénz elment a gyűlöletkampányra, annyiból az integrációjukra/oktatásukra is jócskán futná. Nem vagyunk annyira csórók, hogy ez ne férne bele. De ez csak akkor működhet, ha tényleg tudnak integrálódni, nem pedig "párhuzamos társadalmat" hoznak létre, amiről Angela Merkel beszélt az elmúlt években többször is. Kérdés persze, hogy ez az egész kvóta-ötlet működhet-e, röghöz lehet-e kötni embereket és megszabni nekik, hogy "márpedig te Budapesten / Prágában / Nápolyban fogsz élni." Nekem életszerűtlennek tűnik, és az Unió szabad helyváltoztatásról szóló eszméjével ellentétes. Előbb-utóbb úgyis megoldaná, hogy elköltözhessen pl. Münchenbe / Madridba, akárhova.
Szerintem mindenki válasszon olyan élőhelyet, ami neki megfelel. Megértem azokat, akik gazdasági / politikai / egyéb okokból úgy döntenek, kivándorolnak. Csak azt kérem, ne nézzük alapból hülyének azt, aki inkább marad, mert itt érzi jól magát.
Van, aki a reptéren alszik és klotyós vízen él. Van, aki a külvárosban száll meg, de sztéket zabál. Van, aki fertőtleníti a ruháját, ha fapadosra kell letennie a seggét. Van a fikamatyi, aki direkt tojik a szabályokra, aztán teli szájjal gyalázza a rendszert. És van, aki a gépen…..
Dohányzó Zsiráf 2014.08.11 17:50:04
@mojoking77: @Fillér B. Gusztáv: Biztosan troll, és a nick mellett megjelenő hivatkozást én sem szoktam olvasgatni, de ebben az egy esetben egyetértek. A szaálytalankodás, ill. a szabályok önkényes felülírása nem (csak) magyar emberekre jellemző, és magyarok közül sem mindenkire, igazából itt az általánosítással van a baj. Múltkor Rómából repültem haza Bp-re, a gépen persze főleg olaszok és magyarok, a leszállás után, amikor még nem szabad felállni mert gurulunk, egy csaj meg egy srác simán felállt, elkezdték lerángatni a cuccukat és indultak előre, miközben a stuvi nemtom hányszor szólt nekik, h üljenek már le. És még nekik állt feljebb.
Olaszok voltak ők ketten, nem magyarok. Mindenki más szép fegyelmezetten ült a helyén. Mégsem rögtön az jutott eszembe, h "de ő olasz, nem érdeklik a szabályok."
És ugyanez az általánosítás sokszor, sok helyen előfordul más tulajdonságokkal kapcsolatban, amik szintén nem csak magyarorkra jellemzők, és nem is minden magyarra. Ez a "szar dolgok magyarsággal azonosítása" a probléma. Az egész bejegyzésben egyébként, nem csak ebben az egy mondatban.
Dohányzó Zsiráf 2014.08.11 18:37:24
@mojoking77: Hát az olvasmányai alapján ezen nem is csodálkozom :)
A fenti képet egy Urbanista-olvasó, E küldte még a hétvége előtt, a következő szöveggel:   A Szabadság tér TV Székház felőli sarkán kb. 2 és fél hete, a Belváros Főutcája és a Belvárosi Fesztivál óta gyűlik a szemét. Mindennap egy kicsit több és szagosabb lesz.…..
Subba Faszkorbács: Kutyapörgetés 2014.01.12 11:45:41
Bulgária déli részén a mai napig dívik a jó öreg kutyapörgetős pogány rítus, amivel a veszettséget tartják távol... Petíciót aláírni itt lehet ellene, aminek értelme nem tudni mennyi, de izé. Én ezt nem értem. O.o ..
Na akkor folytatom a Dropboxom év végi takarítását, mégpedig Dublinnál, ahol abbahagytam. Ezeket a képeket annak idején azért csináltam, hogy megmutassam, ilyen is lehet egy bevásárlóközpont, ha nem akarjuk szétrombolni a városmagot és ha szeretnénk velemit kezdeni történelmi…..
De kis hülyék, jój. ..
Dohányzó Zsiráf 2013.11.26 11:02:50
Subba Hadzsime: Elvis karatézik 2013.11.11 11:44:17
Ez pont olyan kemény, mint amelyennek látszik. Kései, bepuffadt Elvis hódol harcművészeti szenvedélyének. ..
Dohányzó Zsiráf 2013.11.12 05:58:07
@f1restarter: elvileg lehetne, én is erre gondoltam először, mert Priscilla Presley-nek (ő korábban kezdett el karatézni, mint Elvis) egy ideig ő volt az edzője. De Norris így nézett ki 1976-ban (egy évvel Elvis halála előtt):

en.wikipedia.org/wiki/File:Chuck_Norris_%281976%29.jpg

szerintem nem túl hasonlatos. Úgyhogy valószínűleg nem ő van a videón.
Idén is átadják a Média Építészeti Díját, ami tök jó, mert ismét szakmai zsűritag leszek, megint lehet poénkodni, meg kanapén kucorogni és úgy csinálni, mintha értenék az építészethez. Komoly fejjel fogni az állam, lehajtott tekintettel rosszallóan csóválni a fejem, meg…..
Bár a legtöbb figyelmet azért kapta a napokban a Kossuth tér, mert az épülő mélygarázs gödrét fel kellett tölteni vízzel, történt ám ott más izgalmas dolog is. Olyan, ami ráadásul nem csak hetekig marad hír, de évtizedekre meghatározhatja a tér arculatát. Előkerült ugyanis…..
Dohányzó Zsiráf 2013.06.11 18:51:00
@ekszvájzed: köszi szépen a választ, mondom, én sem értek hozzá, csak így felmerült bennem, mint laikusban, hogy vajon ezzel mi lesz a helyzet :) ?égpedig 2 okból:
1. láttam, h a mélygarázst annak ellenére is meg kellett "támasztani" vízzel, hogy egyébként már ki van betonozva;
2. eszembe jutott a batthyány téri akció, amikor a hév-alagút födémjét kellett lenyomni mindenféle FKF- meg BKV-járművekkel
...és kíváncsi voltam, egy hasonlóan Duna-közeli mélyépítménynél miféle problémák léphetnek fel.
Lassan két éve írtuk: dehogy nyomjátok le Prágát! Nemrég Prágában az év első hónapjaiban két bejáráson is részt vettünk: a szerkezetkész Blanka alagút és a zöld metróvonal újabb szakaszát tettük meg gyalogosan. A város északi részében épülő két megaprojektet…..
Egy döbbenetes világ körüli út, melynek során végiglátogathatjuk az összes olyan helyet, amely fent van az UNESCO világörökségének listáján. Éppenséggel nem árt, ha mélyen a zsebünkbe nyúlunk, mert izgalmasnak izgalmas az út, de legalább annyira drága is. Alighanem minden…..
Subba Errday 2012.01.23 01:47:00
Dohányzó Zsiráf 2012.01.24 00:29:59
 A kockább és/vagy a futballszeretőbb olvasók emlékezhetnek, hogy Dzsudzsi előző átigazolásánál szétszedték a focista Wiki oldalát (itt latszik az aktivitás, cikk az esetről, ez pedig az egyik hekkelt változat), most, hogy szintén vagyonokért igazolt át, az új klubbja…..
Vastagbőr Full access 2011.11.24 10:41:00
A gyorsnaszád navigálását megingathatatlanul végzi Matolcsy Gyuri (figyelem: szimpátiatüntetés Matolcsy mellett péntek este!), így a többi szorgos matróz végzi a szokásos dolgát. A KDNP legfontosabb dolga most Hoffmann Rózsa seggének megvédése mellett Mária Terézia…..
Dohányzó Zsiráf 2011.11.25 00:25:57
@.Pierre Bezuhov.: Hassay Zsófiára, a terézvárosi polgármesterre gondolsz? :)
Hát igen, úgy látszik, neki is sikerült beleesnie a csapdába.
Én már rájöttem, hogy az egész fake.
Nemrég volt a subbán egy (szintén fake) FB-meghívóról egy poszt, egy Penderik Péter nevű vicces fiatalember híresztelte, hogy kibéreli a Symbolt a szülinapi bulijára, és kér mindenkit, aki jön, h dobjanak be fejenként 10-12 ezer Ft-ot a költségekre.

subba.blog.hu/2011/11/16/ez_lesz_a_legnagyobb_parti

Nos, ugyanez a meghívó lett átnevezve Matolcsy-szimpátiatüntetésre, és sokan, akik a bulira akartak menni, most ott szerepelnek résztvevőként, hogy azt ne mondjam, Matolcsy-fanként :)
Köztük a 6. kerületi polgármester is (persze ő eleve nem a Symbol-buliba jelentkezett, gondolom én).
Ha eleget legörgetsz, láthatsz nov. 14-15-e környéki kommenteket, amik még a buliról és annak költségeiről, meg a helyszínről szólnak.
Szóval egy nagy szopatás az egész, de azért vicces :)
Még alig csomagolták ki az első új alacsonypadlós PESA villamost Szegeden, máris próbakörét futja, nem is akárhol, hanem a kettes villamos újépítésű vonalán. Ha valaki nem tudná, Szeged közösségi közlekedés fejlesztését célzó projektjének egyik legfontosabb eleme egy új…..
Dohányzó Zsiráf 2011.11.02 12:19:06
@mestska: el tudnád küldeni ennek a debreceni "fikacikk"-nek a linkjét? Szívesen elolvasnám.
Köszi!
Dohányzó Zsiráf 2011.11.03 11:34:54
@olvasóink írták: Kösziszépen!
Hát ez tényleg nagyon gáz. Kb óvodás színvonal. Savanyú a szőlő :)
Dohányzó Zsiráf 2011.11.03 11:39:15
Mégsem kennek lyukacsos űrsajtot az ufók a Széll Kálmán térre, viszont minden, ami tetszett a koncepcióban, megvalósul. Nagyjából ez a tanulsága annak a levélnek, amit a terv egyik alkotója küldött nekem a témával foglalkozó poszt kapcsán. Az alábbiakban teljes terjedelmében…..
Dohányzó Zsiráf 2011.10.21 11:02:31
@Szabó Tamás János: A látványtervekből (számomra) nem deül ki, hogy ez a zöldtető pontosan miből is épülne. Betonból? Ha igen, könyörgöm, legalább fessék le (akár fehérre), csak ne maradjon szürke "látszóbeton." Ennek a térnek nagyon rosszat tenne a szürke szín.
Az Alföldön használják leginkább rendszeres közlekedésre a kerékpárt, Budapest erősen lehúzza az országos átlagot. A Magyar Kerékpárosklub felkérésre készült kutatás szerint szeptemberben az ország lakosságának közel fele ült legalább egyszer biciklire. Az eddigi adatok…..
Egyik olvasónk nagyon jó ötlete volt, hogy gyűjtsük össze a Terminál üzleteinek nyitási akcióit. Megpróbáltam összeszedni azokat az akciókat, amiket nyilvánosan is közzétettek a különböző hírdetők. Igazából elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam, a hírdetésekben,…..
A 2011-es Critical Massnek nem volt útvonala, mindenki arra biciklizett, amerre akart, csak a szabályokat kellett betartani. Klasszikus zene, nem klasszikus esküvő és laza nagykövet az Autómentes napon. Figyelem: a film végén villogó eksztázis és elérzékenyülés...
hogyvolt Aranypart - 1x11 2011.09.08 06:59:00
Újabb, ezúttal napos reggel virrad, Levi a szobájában a haját süti be éppen és közben káromkodik, basszameg, ez meleg. Elég bizarr a jelenet, enné jobban tán az sem lepett volna meg, ha Pitta csavarókkal a hajában ébred, vagy kiderül, hogy BekyStevens tulajdonképpen kopasz. Melli a…..
Szerencsére van sok olvasója a blognak, szerencsére van fényképezőgépük, és szerencsére ezerszer jobb fotókat készítenek, mint az én béna képeim. Így most LoviGabi nicknevű olvasóm gyönyörű panorámafotóiban gyönyörködhettek.Egyrészt, aki nem szokott erre járni,…..
Dohányzó Zsiráf 2011.09.02 09:28:11
@LoviGabi: Tőled kérdezem, mert te voltál "legközelebb a tűzhöz" úgymond: láttál valahol mozgólépcsőt?
Én csak messziről tudtam megnézni azt a részt, ahol a metró/busz átszállás lesz, és sehol nem véltem mozgólépcső nyomait felfedezni, csak sima lépcsőt, ami elég gáz. Rosszul láttam?
Előre is köszi.
Dohányzó Zsiráf 2011.09.02 10:56:45
@LoviGabi: OK, azért ez megnyugtató, köszi a válszt.
hogyvolt Aranypart - 1x07 2011.09.01 07:03:00
A tegnapi nap elég lassú volt, a két díszribanc kvázi kurválkodása mellett Levi bőröndös mutatványa volt az egyetlen kiemelhető esemény, még Pörkölt is visszafogta magát, pedig Alfahímet igazán megharaphatná. A folytatás esőben ázó, szomorú Petőfi-sétánnyal indul, a pult…..
hogyvolt Aranypart - 1x06 2011.08.31 06:32:00
A tegnapi történéseket nem nehéz összefoglalni egy közepesen bővített mondatban, Levi bebaszott, Pitta bebaszott, a leginkább csontkollekcióra hasonlító Ada ruhában szolizott, Beki meg Niki dolgozni próbált, de csak a kvázi kurválkodásig jutott, a többiek meg semmi érdekeset nem…..