Adatok
Carlos88
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ez Károly mottója, aki Erdélyből jutott el Belgiumig, ahol több mint három évtizede él. Ugyan határátkelése nem mai történet, de talán nem minden tanulság nélkül való, miként következtetése sem.
„Nem olyan régen ismertem meg ezt a blogot, és roppant sok érdekes…..
Carlos88
2014.12.30 16:34:00
@Taxomükke: Nem csak munkàval lehet pénzt keresni, habàr sokat dolgoztam. Ingatlanokat adtam-vettem.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Sokan hiányolták, hogy nem beszélek a családról. Ezt valójában szándékosan tettem, mert ezen a téren igazából nem minden jött be. Talán az én hibám, talán a partneremé, a körülményeké ? Talán minden együtt. De elrontani egy családi életet nem a határátkelők kiváltsága, ugyanúgy meg lehet ezt tenni Magyarországon és külföldön is. Amennyire egyenletes és felfelé ívelő volt a szakmai és pénzügyi helyzetem, a családi helyzetemről ez nem igazán mondható el. Tévedés ne essék, mindig roppant családcentrikus voltam, a gyerekeimről és nevelésükről nem mondtam le, évtizedekig segítettem Erdélyben maradt szüleimet, nővéremet, unokaöcséimet.
Gyerekkoromban sokat foglalkoztatott az, hogy miért tűntek el híres családok, miért haltak ki olyan híres nevek, mint Zrínyi vagy Rákóczy. Persze azért, mert nem volt fiú leszármazott. Biztos voltam benne, hogy az én esetemben ez nem fog megtörténni.
Egy házasságból, majd egy kapcsolatból 2 x 2 gyerekem született. Fiú, lány, fiú, fiú. Mindegyik egészséges, szép, értelmes gyerek. Első fiamat 13 éves korában, Brüsszelben, elütötte egy autó és szörnyethalt. A feleségem a szememre vetette, hogy az én hibámból történt, ugyanis, ha nem jön utánam Romániából, ez a dolog nem történik meg. Aztán nemsokára rá, elrabolta a lányunkat és Magyarországra költözött. Így a házasságom teljesen zátonyra futott. 5 évig nem láthattam a lányomat, az anyja természetesen ellenem nevelte. 17 éves korától a kapcsolatunk rendeződött. A sok hányattatás és kalandos életút ellenére a lányom kiegyensúlyozott maradt, szorgalmas és kitartó volt. 5 nyelven beszél, majdnem mindegyiken anyanyelvi szinten. Jelenleg magas szintű szövetségi alkalmazott…Svájcban. A harmadik gyermekem (fiú), miután egyre váltogatta a legjobb egyetemeket a párizsi Sorbonne-ban egy nihilista csoport befolyása alá került és jelenleg anarchista. A negyedik gyermekem, a kis kedvenc legkisebbik, jelenleg Londonban fejezi be egyetemi tanulmányait. Ő meleg.
A családfámról alkotott naiv elképzeléseimet pedig dobhatom a sutba. De az én esetem nem egyedülálló. Lehet sok gyereked, ha miután felnőnek, szétszóródnak a szélrózsa minden irányába, magad maradsz a sorsoddal és töprengéseiddel. Sokan azt is kifogásolták, hogy a befejező rész mennyire lehangoló. Hát igen kérem, ez egy antik tragédia. Jó lenne visszaforgatni az idő kerekét legalább 20 évvel és egy új kapcsolatot kiépíteni, újabb gyerekeket nemzeni. De nem lehet. (Deres már a határ, őszül a vén betyár, rá se néz már sohasem a fehérnép.) Hatvan éves élettársamat pedig lecserélném két harmincasra, esetleg három huszasra, de ezt sem lehet.
Még jó vagyok, megjelenésem korrekt, egészséges vagyok, nem vagyok kopasz, az eszem vág, mint a borotva. Mindennap járok a konditerembe, aztán úszok, biciklizek. De ha ránézek a velem egykorú otthoni nőkre/férfiakra, akkor megijedek. Én is ilyen leszek? Vagy már ilyen is vagyok? Magyarországon nemrég megleptem két fiatal női alkalmazottat a könyvtárban, akik rólam beszélgettek. „Tudod, bejött ide tegnap egy idős bácsi…” Legalább azt mondta volna, egy idős úr ! Az öregedést, a nyugdíjas kort, a hirtelen fölöslegessé válást nehéz elfogadni. Az azelőtti 10-12 órás aktív munkát pedig nem könnyű okos dolgokkal helyettesíteni. Hát innen a melankólia.