Regisztráció Blogot indítok
Adatok
VeresSzilárd

6 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretnénk egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik a szívesen tárnák a szélesebb olvasóközönség elé a posztjaikat és boldoggá tenné őket, ha az Index2 szerkesztői kiemelnék posztjaikat az Index2 felületeire. A működésünkről A szerkesztők két felülettel dolgoznak: az Index.hu-n lefelé…..
VeresSzilárd 2016.04.20 13:37:25
@Blogin: Akkor, hibás az elemzésetek, ugyanis amiket állítasz, az nem igazán felel meg a valóságnak, egészen konkrétan nem igaz, sőt. Ugyanis reggel 8-tól egészen éjfélig óránként vagy másfél óránként szoktak új anyagok kikerülni a címlapra, ha hétvégén mondjuk kevesebb az anyag, akkor előfordul, hogy 2 óránként. De ez a maximum.
VeresSzilárd 2016.04.20 13:42:49
@Blogin: Oké, szeretettel várjuk!
Valóságos aranykorát éli Amerikában a komédia, mint művészeti ág, ennek pedig egyik nyilvánvaló jele, hogy virágzik a szkeccsműfaj is. Aki mondjuk belefáradt már az egyre erőltetettebb és kínosabb, jobb éveit maga mögött tudó, legviccesebb arcait egy darab Katie McKinnon…..
Jon Stewart az utolsó adásában azzal foglalta össze The Daily Show-s munkásságát, egyben a műsor lényegét, hogy ugyan nem ért el igazán nagy változást, de folyamatos harcban volt a bulshittel, ami a politikát körülvette. Trevor Noah pedig azzal a jelképes ígérettel vette át a…..
Úgy vártam az új The Late Show-t a CBS-en Stephen Colberttel, mint a messiást, mert jelenleg elég unalmas és egyhangú a késő esti talkshow felhozatal, ha csak az amerikai országos csatornákat nézzük. “Fallonizálódott” a műfaj, már képtelenség ilyen típusú műsort elképzelni…..
VeresSzilárd 2015.09.11 16:14:45
@Savior: Igen, Letterman mostanra kissé öreges lett, mert mostanra már nincs semmi fura abban, amit csinált, viszont amikor anno feltűnt (és picivel bevállalósabb volt), akkor egészen átformálta a late night szcénát. fura volt, szokatlan volt, hülyeség volt, de működött. én is csak leírásokból, cikkekből, azok elmondásaiból tudom persze, akik akkoriban éltek és tévéztek, de kábé úgy érdemes elképzelni az akkori Lettermant, mint mondjuk Craig Fergusont a többiekhez képest. ugyanakkor az utolsó időkben is kurvajó interjúkat készített, azokért még simán érdemes volt nézni.
VeresSzilárd 2015.09.11 17:42:41
@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: lenne, ha adnák itthon. az első ponthoz csak annyit tennék hozzá, hogy hadd írjak már meg úgy egy sima kommentet, ahogy akarok :) (igen, tudom, hogy a mondatok nagy betűvel kezdődnek, mielőtt még.)

a legfrissebb adatok szerint amúgy idősávjában Amerika legnézettebb late night talk showja lett az első epizód, de magasabb átlaggal fog menni valószínű, mint Letterman, a kereskedelmileg fontos 50 év alattiak közt pl. máris erősebb, mint Letterman az utolsó szezonban, a nyitóepizódot majdnem háromszor annyian nézték összben, mint Fallont. (fakje!)
VeresSzilárd 2015.09.14 19:21:50
@retek: a Joe Biden-interjú kibaszott jó volt, és egy pillanatra sem csapott át Oprahba, és ritkán látni ilyet late night talk showkban. az Elon Muskos is jó volt. tökre örülnék, ha minden adásban a nagyon híres celeb mellett lenne mindig valaki, aki nem a szórakoztatóipar aktív résztvevője, viszont érdekes.

@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: kezdem azt hinni, hogy te csak szemétkedni jársz ide.
Egy hónap múlva vezeti utoljára a The Daily Show-t Jon Stewart, aki kitaposta az utat olyan műsoroknak, mint a Colbert Report vagy a Last Week Tonight with John Oliver. Ennek a formátumnak a lényege, hogy fontos politikai és kulturális híreket dolgoz fel szatirikusan, szórakoztató…..
Elbúcsúztunk a napokban a Colbert Reporttól, David Lettermantől, viszont a legszomorúbb késő esti vicces talkshow búcsú a héten egyértelműen Craig Fergusoné. Személyében ugyanis a műfaj jelenlegi legjobbja távozik, akihez foghatót valószínűleg sokáig nem fogunk még látni…..
VeresSzilárd 2014.12.22 17:19:15
@fran7: Jól látod a helyzetet, pont ezt történt! De azért kitaláltam pár kamumagyarázatot, hátha beveszed valamelyiket:
1. Ez egy TV/média blog, Colbert és Ferguson pedig fontos szereplői az amerikai médiapiacnak. Plusz ha egy országos csatornánál műsorvezetőt váltanak, az is eseményszámba megy. Ferguson 10 év után szállt ki, ami semmi Letterman és Leno 22 évéhez, de az akkor is egy évtized.
2. Hatalmas rajongója vagyok Craig Fergusonnak, nagy hatással volt a médiafogyasztási szokásaimra és ízlésemre, nálam abszolút etalon a late night talkshow műfajában. Így nagyon mély szomorúsággal élem meg ezt a leköszönést.
3. Reménykedtem, hogy akad más is, aki szintén szerette a műsorát.
4. Reménykedtem, hogy akadnak emberek, akik nem ismerték, de majd most megismerik.
Á, de igazából kit akarok átverni, nyilván Amerika pr-járól szól az egész... hisz az amerikaiak az egy egységes massza. Én sem értem, hogy képesek emberek német focicsapatoknak drukkolni, vagy mondjuk orosz filmeket nézni, miután tudjuk miket tettek...
VeresSzilárd 2014.12.23 15:24:14
@pojáca: najó, lelepleztél, igazából nem is néztem :((((((((
Lement a The Colbert Report legutolsó adása, és bár azért szűnik meg a műsor, mert Stephen Colbert jövőre átveszi majd a nyugdíjba vonuló David Letterman talkshowját a CBS-en, az már nem lesz ugyanaz. A The Colbert Report egyfajta szatírája volt a Fox News gyakran propagandába…..
VeresSzilárd 2014.12.20 17:26:56
@killertom24: szerintem az égvilágon semmi rosszat nem írtam a republikánosokról, vagy akár a jobboldaliságról úgy általánosságban, elég pontosan meghatároztam, milyen típusú jobboldali, radikálisan konzervatív típusfigurákra célzok. a Fox News és Bill O'Reilly abszolút ezt képviseli: düh, frusztráció, csúsztatások, agresszió, homofóbia, rendszeres szalonrasszizmus. Bill O'Reilly meg eléggé az a mindenki által körberöhögött, rendszerint véres szájjal liberálisozó futóbolond, mint nálunk Bayer Zsolt.

szerintem beleláttál egy csomó olyan dolgot a szövegbe, ami nem volt benne.
VeresSzilárd 2014.12.21 16:51:54
@The Welsh: attól, hogy Amerikában fejlettebb a vitakultúra, attól még rendre neveti ki a Fox News-t és Bill O'Reilly-t Colbert és Stewart is, ha megnézed azokat az epizódokat, amikor O'Reilly meghívott volt a Colbert Reportban, rendre olyan kérdéseket kapott, amik komplett hülyét csinált belőle (pl. a felsorolt dolgok közül melyik rombolja jobban a nemzetünket? melegházasság, bevándorlók, liberálisok, NBC híradó)

ahogy @WoodrowWilson: mondja, ha Bill O'Reilly nem futóbolond, akkor senki se. van egy közönsége, ezért is sikeres, de a jóérzésű többség egy hangos idiótának tartja