Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bazsesztoni sziligan

0 bejegyzést írt és 286 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! Világhódító céljait még csak dédelgető Szulejmán elérkezettnek látta az időt, hogy a belpolitikai viharokkal széttagolt Európa mind nagyobb területeit szerezze meg az Oszmán Birodalom javára. Uralkodásának második évében seregével…..
w Takarodó 2009.03.23 06:00:00
Eltakarodik hát. Lemondását négy és fél éve követelik ellenfelei, akik azóta egyre sokasodtak, és sok közülük ellenséggé aljasult. Kezdetben azért, mert úgymond senki nem választotta őt. A választók Medgyessy Péternek adtak felhatalmazást, tehát Gyurcsány Ferenc illegitim.…..
bazsesztoni sziligan 2009.03.24 23:51:40
@malacka69

Nem szívesen párbajoznék veled, biztosan ismered az okokat (mármint szellemi párbajra gondoltam).

Személyeskedni sem szeretnék az igazság bajnokával, aki felül tud emelkedni holmi aljas becsületbegázolásokon. Igazi keresztényként csak odatartja a másik orcáját.

Azért idéznék egy részletet a kifinomult vitastílus bemutatására:
"Már megint idióta vagy az - általad magasnak vélt - intellektusoddal együtt, amivel gyermeteg módon azt képzeled fajankó agyaddal, h nem szarom le nagy ívben a személyeskedésed. Csak azt a következtetést vonom le, az erősödik meg bennem, h igazán gyagya dolgaid, amiket komolyan veszel, erősen veszélyes állapotodra utalnak."

Aztán meg az éles szeme sem utolsó, a gerendától épphogy meglátja a szálkát:

"Mellesleg nemrég volt riportban a két gyurcsánytakaroggyozó a hírtv-ben. Mindkettő egyetemi végzettségű, értelmes ember. Az egyik spec. jogi végzettségű.
Be is árazták már a gyurcsánytakaroggyozást: 50.000 jó ( a lófittyet jó...) magyar forint.
Megismétlem: a "Gyurcsány takarodj!" bekiabálásért 50.000 ft a büntetés." ...

"Ez egy igazi gizda politika, egy utolsó aljas gengszterség. Direkt irritálni, h aztán mártíromkodhatjanak..."

Ezek után már csak az őszinte önmeghatározás lep meg, amit nap mint nap olvashatunk a "Gyurcsánytakroggyozásról", amit ugye a miniszterelnöknek "a legprimkóbb csürhe is figyelmébe ajánlott minden alkalommal...".

Egyébként teljesen egyetértek veled a következőben: "Demokráciában jogában áll az embernek bunkónak/hülyének lennie".

Azért megkérdezném: miért kell ezt neked pont itt, és naponta többször is demonstrálnod?

Mintha látnék gyenge utalásokat, hogy vezetsz valahol egy látogatatlan blogot. Azért tolod be mindenhová a reklámot, hogy hátha odatéved valaki?
bazsesztoni sziligan 2009.03.25 06:48:32
@liidiiia.:

Nem gondolod, hogy egy vita állhatna másból is, mit abból, hogy "már megint hazudsz"?

Talán úgy is lehetett volna: én máshogy értettem, amit a szóvivő mondott.
Ez a "már megint", még csúnyább. Előzőleg mikor is hazudtam?

Egyesek szerint a politikusoknak jobban kell tűrniük a beszólásokat. Honnan veszi bárki, hogy én is az lennék?
COMING - ÚT HOPE 2009.02.15 10:14:00
az van, hogy már megint átírta az élet az eredeti elképzeléseimet erről a post-ról. pedig az utolsó ötletemen jókat röhögtem, miközben összeraktam a fejemben. az lett volna, hogy miután a bíróság elutasította az indítványomat, most a köztársaság elnökéhez fordulok egy…..
www.nol.hu/belfold/zuschlag-per__hallgassak_meg_a_partvezetoket_ index.hu/politika/belfold/zufin1210/ és az interjú a kossuthon. thx szikra zsuzsának. ha meg semmi sem műxik, talán ez a link. szólj hozzá a videóhoz:azóta persze life goes on, szal voltam quimby koncerten. pontosan…..
 A hét két napján olyan sokáig vannak óráim, hogy nem tudok utánuk megebédelni. Viszont a 4. órám „lyukas”, így kénytelen vagyok 11-re átmenni a menzára, akkortól már van ebédkiadás elvitelre, én meg szinte mindig egyedül eszem a nagy üres étteremben. A leves…..
bazsesztoni sziligan 2009.02.09 22:26:03
sasika61

( „Mi az, hogy a rendőrök nem lövik azonnal agyon az összeset? Hát hol élünk mi, a szentségit neki!”, „Hát most tényleg elég volt! Most betelt a pohár!”, „ A rendőrök kapjanak tűzparancsot!”- csupa ilyen mondattöredék. )

Egy másik blogon lapi (
lapi.blog.hu/2008/10/24/elzugtak_forradalmaink#comments) sokkal szebben megfogalmazta, mint ahogy én tudnám:

("Ezzel párhuzamosan a rendőrök kapjanak tűzparancsot, ha bármilyen támadás éri őket, miközben munkájukat végzik." (Bayer)
mi lett volna itt 2006 őszén, ha bayerzsolti álma megvalósult volna??? )

Szóval csak tessék átgondolni, valóba annyira szeretnénk-e egy jó kis diktatúrát, ahol a rendőrök előbb lőnek, aztán kérdeznek.

Hogyan válogatják majd szét a cigány- és a magyarbűnözőket? Vagy a fehér bőrűeknek jár-e előbb egy kis tárgyalás, miegymás és csak azután lövik őket agyon?

Szebb jövőt!
Valóban ez lenne az?
bazsesztoni sziligan 2009.02.09 23:38:24
@dark future:

Na, láss neki, magyarázd el, hogy én is értsem.

Érdekes módon amikor volt egy kis miegymás a TV székház előtt Bayer nem szorgalmazta olyan vehemensen ezt a fajta rendőri védekezést. Akkor inkább mintha a jogos felháborodásukat kifejező forradalmárokra támadt volna rendőrség. Persze, még a vízágyúból is kimentették a szegény rendőröket, nehogy bennégjenek.

Te mit írtál akkor?
 Ritkán fordul elő, hogy kiállok egy rendőr mellett, mégis, ami Pásztor Alberttel történik, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nyilatkozata, más beosztásba helyezése már közismert, a heves reakciók is, ezzel nem kívánok foglalkozni. Viszont parafrazálnám a…..
bazsesztoni sziligan 2009.02.05 23:14:29
@zizizuzu:

Nocsak, idegen szavak is lejutottak cigánybűnözőktől ostromolt kis nyárikonyhádba, ahonnan megosztod velem a tudást?
Farkaslyuk falut (régebben városrészt, mégrégebben ugyancsak falut) onnan ismerem, hogy rokanaim éltek ott, akik bányászok voltak és kihaltak, a fiatalok pedig elszármaztak onnan.

Igen, az igazságszolgáltatás válogat: sportgeza.hu/vizilabda/2009/02/05/tiz_honapra_iteltek_a_valogatott_polost/

Keress már egy olyan hírt, ahol részeg cigánybűnözők autót vezetnek, összeverekednek a rendőrökkel és a saját lábukon vitszik be őket az őrsre. Majd több mint egy év múlva kis pénzbüntetés, meg 10 hónap felfüggesztett. Azok még most is előzetsben lennének, valami hosszabb börtönre várva.
Vagy ez jellegzetesen magyarbűnözői attitüd (már hogy én is felvonultassak valami értelmiségi kifejezést a bőrfotelből)?
 „Ha boldog életre vágyol, Ültesd el annak magvait. A múltban hozott döntésedMa fejti ki hatásait?”A rövidke idézet szerzője az ismert alanyi költő s ebből kifolyólag a kommunikáció nagymestere: Bencze József országos rendőrfőkapitány.  Bencze úr, a lélek…..
bazsesztoni sziligan 2009.02.04 07:45:53
Vigyázat emberek!

Ezek a cigánybűnözők beszivárogtak a bankokhoz és az ügyvédi irodákba:
index.hu/politika/belfold/fszkrak0202/?

Ugyan hányan tüntetnek majd az ügyvédi irodák előtt, példás büntetésért demonstrálva?

De szerintem ezek sem hígítják majd az etnikai arányokat a börtönökben.
Mint ahogy még sokan mások sem kerülnek a megfelelő helyre: index.hu/gazdasag/magyar/szazm090203/

Bár a Postabankos 34 milliárdot 10 éve tárgyalják, ráadásul még a bankot 30 milliárddal konszolidálták is.

Persze, ezek teljesen más fajsúlyú ügyek, mint egy tyúklopás.
 Beidéztek bennünket.Pénteken arra jöttem haza, hogy a postaládámba be van dobva egy értesítés, amelyben hivatalos irat érkezéséről tájékoztatnak, a kis papíron az állt, hogy „Idézés a Vám- és Pénzügyőrségtől”. Mi a „zisten” ez? –…..
 Ökörség vagy örökség?Ez a kérdés mindig felvetődik bennem, valahányszor találkozom az őstörténet-kutatásnak egy-egy új „szenzációs” felismerésével vagy régi nézeteinek felújításával. Mivel történelmi forrásaink meglehetősen hiányosak, nem egyszer…..
   Utólag mi mind nagyon okosak vagyunk. Miután megtörténik a baj, nagyjából mindenki látja, mit kellett volna tennie, vagy mit nem lett volna szabad megtenni: ebben valóságos Epimétheuszok vagyunk: „későn gondolkodók”. Nincs olyan tél, hogy ne…..
 Tegnapi posztomra 300-nál több hozzászólás érkezett, s többségükben támogatták a kormány gázeladási szándékát Szerbiának:   http://sasika61mondja.blog.hu/2009/01/08/gazt_nekik.Öröm volt látni, megtapasztalni, hogy mennyi jóakarat él az emberekben, milyen…..
bazsesztoni sziligan 2009.01.09 21:02:26
Talán érdemes lenne belenézni - halgatni a következő beszélgetésbe: www.mtv.hu/videotar/?id=33831
Záróra, 2008. november 27. - Vendég: Hankiss Elemér

A hazánk jelenének társadalmi okairól érdekeseket mond, különösen a 20. perc után van egyérdekes rész. Illetve a 30. perc után jön a leglényegesebb néhány mondat.
Röviden idézek talán nem teljesen szöveghűen: Finnországnak van fája és emberanyaga, ezkre támaszkodva fantasztikus sikereket ér el. Hazánkban ma nemcsk fa, hanem emberanyag sincs.
Érdekes, de nem felmetés arra, miért nincs felelős polgárság itthon.
w Klasszikusok popritmusban 2008.12.05 05:45:00
Vége a magyarságnak. Valaki átírja Jókait. Alattomosan perceg, mint a szú, és azon dolgozik, hogy ránk omoljon a magyar égbolt. Nógrádi Gergely munkáit - az "újramesélt" Arany embert, Kőszívűt és Egri csillagokat - még nem olvastam, de úgy látom, nem kell ahhoz…..
bazsesztoni sziligan 2008.12.08 20:00:55
Khm...
Egyszer átmeneti hiány lépett fel könyvtáramban Dumas: Három testőr című művéből (biztos kölcsönadtam). Gondoltam veszek egyet, jó lesz a gyereknek (meg én is bele-bele olvashatok). Találtam egy gyanúsan nagy alakú, viszont szépen illusztrált kötetet 168 oldallal. A gyereknek jó lett, szívesen nézegette a képeket amíg nem tudott olvasni, addigra vettem egy másikat.
Mert belelapozás után kiderült, hogy kivonatolt változatot vásároltam. A borítón és a címoldalon ez állt öles betűkkel (így):
ALEXANDRE
DUMAS
A HÁROM
TESTŐR

A kolofon oldalon volt kis betűkkel a titok nyitja: Csatlós János fordításának felhasználásával az ifjúság számára átdolgozta Majtényi Zoltán. Aki jeles szerző más gyermekmesék és regények révén, de nekem ez nem tetszett.

A kötelezőkkel kicsit más a helyzet. Szerintem nem biztos, hogy ezeket kéne még mindig olvastatni. Azért egy Pósalaki bácsi féle reskontó megértéséhez kéne egy kis előjáték, ami ma nincs meg. 40 éve se volt már a közhasználatban sem a pakk, sem a reskontó, még az ugorgyunk-ot megértettem lapozgatás nélkül.
Ma nagyon feldúsult a tananyag és lerövidült a rendelkezésre álló idő. Azért az úr ír tempótól ma már egy kicsit gyorsabban eljutnak a mit dob ki a gép? féle matematika kérdésekhez.

Az én korosztályom még saját lábán járt iskolába, alsóban még nem volt hat tanóra egy nap, balett-, hegedű- és angol óra sem volt mindennapos (nekem még hittanra se kellett járni), kisdobos őrsi gyűlés meg igen ritkán volt.

Így korcsosul a magyar.

w Igazságot Magyarországnak! 2008.11.18 00:45:00
Mert ha mondjuk egy óvodáscsoportot vagy egy turistabuszt vertek volna végig ezek az elállatiasodott szlovákok… azt még le lehetne nyelni. Az óvodások néha valóban idegesítők tudnak lenni, aki meg oda hordja a pénzét üdülés ürügyén, az meg is érdemli. De hogy…..
w Csapataink harcban állnak 2008.10.28 06:00:00
 A Pentagon új térképeAzt javasolja egy neves amerikai katonai szakértő, hogy az elkúrt, rossz útra tévedt vidékekre ne csak tankokat és bombázókat küldjenek, hanem kövesse a hadsereget egy hasonló méretű civilizátor-kontingens, amely közigazgatást, költségvetést,…..
Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden…..
 „Mit keresnek sportolók az első osztályon?” - jegyezte meg félhangosan Szekeres Imre a repülőgépen, amikor meglátta Kammerer Zoltánt és Kucsera Gábort. Az olimpiára számos kormánytag és kormánypárti politikus utazott ki, az ellenzéki pártok színeiben két…..
w Ítéletnap 2008.07.18 08:00:00
Másfél év üzemidőnek megvannak a tanulságai. Nem a saját szövegeimnek: az csak a kanóc, amiből aztán úgynevezett vita lehet. Lehetne. Azokat a cikkeket a kommentekben kiértékelhették a tisztelt hölgyeim és uraim. Most visszakommentelek, mert én meg elolvastam, amit írtak. Kurva…..
Mandiner blog Török vs. Hende 2008.07.30 12:01:00
  „Egy kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni, és újjá kell szervezni, magyarul mindenki elveszti beosztását, és majd valakik, akiket arra a közbizalom megbíz (...), majd eldöntik, ki az, aki újra szolgálatba állhat, és ki az, akit visszavesznek”…..
w Olcsó húsnak 2008.07.10 06:00:00
Drágább lett a minden. Megyen fel az ára a benzinnek, attól akármi másnak, amit vinni kell, és az élelemé meg magától is, főleg mert benzint gyártanak belőle. Csináljon tehát valamit a kormány, nyergelje fel az árzabálót, aztán gyí. Különben dühbe jövünk. Legelőször is…..
w Molotov és Ribbentrop 2008.07.07 08:00:00
  Betelt a húgyospohár, mert nem ürítették. De legalább lesz charta. Gázáremelést!   Gyűlölettörvényről korábban: Zsidók és hülyék..
Barátaim! A Köztársaság végveszélyben van.A néhány száz, de természetesen(?) az összes többi meleget, sőt a romákat, zsidókat is képviselő felvonulót és az őket védő rendőröket megtámadó néhány száz, még a Bombagyár szerint is idióta fanatikus homofóbról kiderült,…..
bazsesztoni sziligan 2008.07.08 23:13:27
br · sortores.blogspot.com/ 2008.07.08. 22:20:30

Akkor melyik része téves? A 47 változat? A terv elfogadásának időpontja? Nem ott valósult meg, ahová tervezte az Orbán kormány?

Mert azt, hogy lehetett volna máshová építeni, eddig is tudtuk.
w A gép forog 2008.07.03 16:30:00
Érdekes, roppant érdekes. Hogy mennyire személyes az érzékenység, és mennyire rideg az ember, amíg mást ér sérelem. Amíg a szcientológusokon röhögünk, fenekedünk ellenük, és nyilvánvaló nonszensznek nevezzük a világképüket, teljes a nemzeti egység, szent a béke. Az a…..