Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ferenc Tarr

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nagy Gruevszki-rejtély. ..
Start Blog Nem fogunk megbocsátani 2018.04.03 15:59:09
Unjuk már ezt. Elég volt az értelmiség és a középosztály hamis, békét hirdető retorikájából. Hallgathattuk ugyanezt a baromságot negyven évig, az is milyen jó volt. Ez semmi más, csak a könnyebb út. Ha megbocsátunk, nem kell szembenéznünk azzal, hogy mit nem tettünk meg azokért, akiken igazán…..
Ferenc Tarr 2018.04.04 10:10:19
@ami szabad: Ön ugyancsak felkészültnek látszik - talán ezzel óhajt védekezni a Blogger Úr - akinek a nevét sem tudjuk - nyílt ÉRTELMISÉG ELLENES hangvételével szemben.
Azonban, amikor a jelenlegi hatalom "lopási arányairól beszél- biza, föl egészen 90 %-ig"!!- az erre vonatkozó adatokat honnan ismeri? Hasára üt?
A lényeg: a minap elhunyt Demján Sándor summázata: "Hazánk 11-12 pénzügyi befektető fogságában van. A 180 MILLIÁRD dolláros államadósság éves kamatterhe kb 2700 MILLIÁRD Ft." A z ide települt nemzetközi vállalatok alacsony bérek mellett a profit 90 %-át kiviszik az országból. Vagyis, az állam kötelezettségeire: egészségügy, oktatás, szociális ellátás,stb. kevés osztható el. Tehát adósság spirálban vagyunk, s ehhez képest eltörpül a KIÍRTHATATLAN KORRUPCIÓ-ból zsebretett összeg. Ilyen minden országban van, csak a mérték különböző.
Ha Antall J. úgy érvelt volna: semmi közünk a kommunisták által felvett 20 MILLIÁRDNYI USD kölcsönhöz - aminek túlnyomó része "guruló dollár vala" s ment Moszkvába, ha a utódkommunisták nem adták volna el az összes közművet, s nem engedték volna az exportképes mezőgazdaság tönkretételét, akkor ma nem itt állnánk! Bizony, FÉLGYARAMATI STÁTUSZUNK VAN! Mint sok-sok országnak. Csakis gúzsba kötve lehet táncolni!
Ja, a VILÁG ORSZÁGAINAK ÖSSZ ADÓSSÁGA 335 TRILLIÓ USD!!! De KINEK,KIKNEK???
  Orbán Viktor idei húsvétja elég jól megmutatja mi a tétje az április 8-i választásnak. Nézzük meg kronológiai sorrendben, hogy miniszterelnök miként mélyült el Jézus mártíromságában, és tapasztalatait mennyire használta arra, hogy jobb emberré váljék.   Nagypéntek: Orbán Viktor reggel a…..
Ferenc Tarr 2018.04.03 09:33:16
@MACISAJT: Kedves Barátom!
Nagy egyetértéssel méltányolom törekvését, hogy TÉNYEKKEL, LISTÁVAL érvel, azonban észre kell vennie, hogy az elvakultak egyebet sem tesznek, mint ugyanazokat, a nem bizonyítható vádakat hangoztatják.
Bár az infó az egyik narancsos propagandalapban jelent meg, kivételesen teljesen hihető: Botka László teljhatalmat akar a választási felkészülésben, a jelöltek kiválasztásában. Lehet erre legyinteni, de ez fontos dolog. Orbán leválthatósága szempontjából is. Nézzünk néhány…..
Esterházy Péter csütörtöki halála nem volt váratlan, de ezzel együtt megrázta a magyar közéletet. Az irodalmi és kulturális élet elbúcsúzott tőle, részvétet nyilvánított a politika is: Gyurcsánytól az MSZP-én és Tarlóson át Áderig. Csak Orbán Viktor nem...
Ferenc Tarr 2016.07.18 11:20:24
@fideszes Bróker kormány: Kedves Hozzászóló! Ugye, Ön is érzi, ha NÉVTELENÜL pocskondiázza a amgyarságot, az nem sokat ér. No meg, kész ítélete van mindekiről. Vajon, Ön kicsoda? Sokan nem szerették szegény elhúnytat (de mortuis nil, nisi bene, ugyebár), de azért csak nem kell szeretnem, ha így nyilatkozik:„A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.”
Avagy a harmonia coelestis 30 oldalán saját anyját útszéli k.rvaként ábrázolja, aki apjának orális szexet ajánl.... Mi ez exzravagancia, avagy mélységes izléstelenség.. Uram! Szerezzen nevet magának, azután ítélkezzék!
“Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” -- ezt a szöveget viseli magán az az emlékmű, amelyet Putyin holnap zárt körben megkoszorúz Budapesten. Orbánnak már semmi sem drága egy…..
Ferenc Tarr 2015.02.17 12:11:29
@miért: Kedves Barátom!
Ugye, csak a 80 milliós Németországnak szabad Putyinnal "barátkozni"? (Meg is építették az Északi áramlat nevű vezetéket, amely mindentől függetlenül ellátja a németeket.) Továbbá: az EU nagy országainak ilyen-olyan úton milliárdos üzletei vannak Oroszországgal - embargo ide vagy oda. Ha mi nem vagyunk reálpolitikát követők, akkor Ön hamarosan megfagy, hacsak nem forgatja jól a fejszét és kialakít egy FATÜZELÉSŰ kályhát, meg egy "fatüzelésű" komputert maga mellett. Ez az orosz, nem Brezsnyev, vagy Csernyenko, vagy akármelyik kommunista. Gondoljon Tolsztojra, Csehovra, Lermontovra, Dosztojevszkíjre, stb.