Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ninon

24 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy főként nőket érintő betegség, a mellrák megelőzésére hívja fel a figyelmet Nagy Ervin és Nyáry Krisztián.  A páros nyolc másik férfivel együtt csatlakozott a Playboy Hero jótékonysági kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy több alapítvány munkáját is bemutassa. A mellrákszűrés fontossága mellett…..
Előbb még inkább az enyémről, mert állapotom van, konkrétan állapotos vagyok. Csodálatos, gyönyörű érzés, boldog vagyok, hogy anya leszek. Az viszont már nem tett boldoggá, amit eddig tapasztalnom kellett...
A közösségi média térhódításával új szintre léptek a karácsonyi üdvözletek: láthatunk mindent, kaphatunk kedves és szívből jövő szavakat szinte akárkitől. Ha akarjuk, ha nem. Már odáig jutott a hullám, hogy rengetegen töltöttek fel fotókat feldíszített…..
Valójában csak röhögni akartam egy jót. De még erre se volt jó. Egy annyira semmi, szánalmas applikációval terheltem le az Androidot, hogy elmondhatatlan, és inkább csak elképedésre adott okot. (Ezért miután átböngésztem, le is töröltem, nehogy még a telefonomban is valami…..
(Figyelmeztetés #1: Az Egyenlítő blog szerzői gyökeresen eltérő álláspontokat képviselnek ebben a kérdésben is. Célunk értelmes vitákat kiváltani, lefolytatni veletek és szerzőtársainkkal. Bővebben blogunk "következetlenségéről" itt olvashattok.)  (Figyelmeztetés #2:…..
Ninon 2015.09.28 15:53:06
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Magamfajta ballib :D újabb kategorizálás, újabb felesleges hozzászólás. Köszi!
Ninon 2015.09.28 18:58:26
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megint ti meg mi... Nem emlékszem rá, hogy ÉN bármikor is lenáciztam volna egy "magafajta jobboldalit". Nem szoktunk kommentelőket kitiltani az Egyenlítő blogról, pedig akkora ballibek vagyunk, hogy a fülünk is cseng tőle... Nem tetszik a véleménye, ez igaz, de ez egy blog, ami pont arról szól, hogy emberek megosztják egymással a gondolataikat. Szívesen leülök önnel beszélgetni egy kávé mellett, hogy ne a bejegyzéseim alapján kelljen megítélnie.
Ninon 2015.09.28 12:54:59
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt erősen túlgondolod. Az miért ilyan elképzelhetetlen egy "meggyőződéses ballib bloggertől", hogy megváltozik a véleménye? Magát is berakták születésekor egy kockásítóba, és azóta mindent ugyanolyan szemmel lát...? Ez a véres skatulyázás sose vezet jóra.
Eddig is nehéz volt szó nélkül elmenni a menekültkérdés mellett, nem lehet kikerülni, hiszen ennyire közel eddig még nem volt ez a megoldandó probléma. Most már én sem tudom visszafogni magam, főleg amikor főszerkesztőnk is leírta az üggyel kapcsolatos meglátásait. Ehhez tudni…..
Ninon 2015.09.20 20:16:11
@randomgenerator: Felüdítő volt egy normális kommentet olvasni végre. Köszönöm!
Ninon 2015.09.20 20:27:29
@ipartelep: Az Egyenlítő blog sem nem "emeszpés", sem nem menekültgyűlölő. Egyszerűen a véleményünket közöljük, ami - normálisan - sokféle, akár a szerkesztők között is eltérő. Orbán becsületességét és blabla nem fogjuk ezután sem kiemelni, hacsak nem következik egy olyan fordulat a miniszterelnök munkásságában, ami ezt indokolttá tenné (de akkor se). De kösz a hozzászólást.
Ninon 2015.09.20 21:06:09
@Androsz: Valóban nem fogom Orbán becsületességét és további csodálatos erényeit nyomni. Amellett, hogy egyes lépéseivel egyet kell értenem, nem fogom azt sem elfelejteni, hogy mennyi kárt okozott a magyaroknak, és milyen mutyik köthetők az ő és ismerősi körének nevéhez.
A többi szerkesztőre nézve pedig semmilyen irányelv nem vonatkozik. De éppen ez a szép az emberekben: hogy mindenki más, és másként láthat dolgokat.
Köszönjük a kitüntető figyelmet Kocsis Mátéval kapcsolatos legutóbbi írásunkkal kapcsolatban kedves olvasóinknak - és Kocsis Máté stábjának is. Ők azok, akik (látszólag) ezen poszt kapcsán regisztráltak a blog.hu felületére, (látszólag) csak azért, hogy ehhez a…..
Az Egyenlítő blog napokban megjelent, halálbüntetéssel foglalkozó írása felé nagy érdeklődést tanúsítottatok, így elkerülhetetlennek éreztem egy válogatást összeállítani a ti véleményeitekből, amelyet a blogon tettetek közzé. Egy megosztó vita kerekedett a téma körül,…..
Ninon 2015.05.03 17:27:53
@zdanee: nem ez volt a poszt célja, de végülis... birka meg batyu sajna nem sokat tettek hozzá, hogy ez mind létrejöhessen :D
Újra meg újra érdekes, szórakoztató, néha dühítő, olykor elkeserítő a hozzászólásaitokat olvasgatni itt a blog felületén... Mindenkinek lehet és kell is kell is véleményt formálnia, mi pedig kíváncsiak is vagyunk meglátásaitokra, de az eszközök megválasztása lehetne -…..
A kormány pedig, mint Önök is bizonyára tudják, tisztelt Diákok, az ország fontos dolgaival foglalkozik. Ez pedig azt jelenti, hogy Önök fontosak az ország, és fontosak Magyarország számára. - mondta beszédében Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztivál…..
Szijjártó Péter szerint "a keleti nyitás sikere fontos összetevője a magyar nemzetgazdaság sikerének." Ennek apropóján utazott múlt hét kedden Kazahsztánba Orbán Viktor miniszterelnök, ahol is inkább érezte otthon magát, mint például Brüsszelben (a kazah-magyar rokonság…..
Kedves és Tisztelt Olvasóink! Újabb válogatás a Ti, általunk legjobban kedvelt hozzászólásaitokból. Lássuk!   (kép: mandiner.blog.hu) ZSírfeka: Szépet. Aki szokta nézni a South Parkot, annak beugrik ez a helyzet, amit idéznék. Ráillik a helyzetre, a félrekezelt művel az…..
Hát akkor megint kommenteket olvastam. Íme a - szerintem - legjobbak. teleorman: Végre valaki értelmesen nyúl a kérdéshez. Churchill bölcsen mondta, hogy "If Hitler invaded Hell, I would at least make a favourable reference to the Devil in the House of Commons". Ezek után azon nyafogni,…..
Az MTI-től megtudhattuk, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten fogadta Hannah Tetteh ghánai külügyminisztert "a gazdasági együttműködési megállapodás véglegesítése és a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem fokozása" céljából. Az…..
Ninon 2015.02.27 19:26:24
@♔bаtyu♔: Remélem, te tényleg ennyire hülye vagy, hogy ne értsd az iróniát. Mert ha fizetnek érte neked, akkor valódi veszélyben vagyunk.
A héten valami elszakadt a köztévénél. Olyan bakik születtek, amelyeket már nem tudunk hová tenni. De haladjunk szépen sorban!  A február 9-i, hétfői híradóból megtudhattuk, hogy Magyarországon megjelent egy új bank: az ing. Mármint a hírolvasó szerint. Maximum tízéves…..
... minthogy a Ti hozzászólásaitokból szemezgessünk. Bár gecizés nincs benne, de köszönjük mindenkinek a hozzájárulást! (kép: media.mandiner.hu) élhetetlen: Igen, nem azon kéne versengenünk, hogy melyik város a szemetesebb. Budapesten három problémát látok. A kutyaszar,…..
Ninon 2015.02.10 08:34:55
@Gerilgfx: ha volnál kedves figyelmesebben körülnézni a blogon, láthátnád, hogy legutóbb kb. 3 hete volt legjobb kommentes poszt. Ha hallgattáll volna...
3 millió forintot szeretne a NAV Jávor Istvántól, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensétől, szervezetszociológustól, korrupciókutatótól. Nem csak azért tartom ezt a helyzetet túlzásnak, mert 3 féléven át hallgattam az előadásait (ebből csak az első volt kötelező a…..
Nézzétek meg az elmúlt pár hét általunk leginkább kedvelt hozzászólásait! a_tom: „Olyan ez mint a rezsicsökkentés. Elrabolnak többezermilliárdot korrupcióban, rengeteg adót megemelnek (az "adócsökkentés kormánya"'), aztán visszaosztanak párszáz forintot, nagy kegyesen,…..
Naplemente a Kis-Balatonnál, a Kányavári szigetnél, Balatonmagyaród közelében 2015. január 15-én. (forrás: MTI)  ..
Jó a belvárosban  Fidesz-kádernek lenni: a drogosozásáról elhíresült Böröcz Lászlót alpolgármesteri címmel jutalmazták, aki havi 1,3 milliót keres. De a foglalkozását szüneteltető színművész is elég szép summát kap a majdnem semmiért. Tovább böngésztük Rogán…..
Lássuk az elmúlt hetek legjobb hozzászólásait olvasóinktól olvasóinknak: Sword: Innen is látszik, hogy a fityisznek gondolkodó szavazói vannak, hanem rajongói, hívői. "Azért nem korrupt a fidesz, mert orál viki azt mondta" Nem mondod? Tényleg? Meg sem próbál a dolgok mögé…..
A Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport által szervezett tüntetésen Budaörsön az M1-M7 közös kivezető szakaszánál félpályás útlezárással tiltakoztak az M0-ás és a bevezető útszakaszok fizetőssé tétele ellen...
Pápai Mihály (Fidesz-KDNP), Gyál polgármestere, a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás (FAÖT) elnöke sajtótájékoztatót tartott a társulás kibővített ülése után a gyáli polgármesteri hivatalban. Előzetes hatástanulmány, valamint szakmai és társadalmi…..
Amikor időnk engedi, átolvassuk olvasóink hozzászólásait, és igyekszünk kiválasztani belőlük a legjobbakat, legszínvonalasabbakat. Mivel az Egyenlítő blog megújulása óta nagy érdeklődésnek örvendhetünk, így ebben a posztban sűrítem össze a nekünk leginkább tetsző…..
Egy 24 éves amerikai nő, Cara Reynolds, szívinfarktus következtében elhunyt. Hogyan lehetséges ez egy ilyen fiatal nő esetében? Túladagolás? Igen. Drog? Nem. Teljesen legális, Magyarországon is kapható, "természetes" anyagokból készült fogyasztó kapszula végzett vele. Hogy is…..