Adatok
BekeManó
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Zugügyvédhez több levél is érkezett azzal kapcsolatban, hogy ütközik-e valamilyen jogszabályba az Árpád-sávos zászló használata, vagy csak a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik, főként, hogy nincs a tiltott önkényuralmi jelképek között. Egyes levelek…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Valóban a Heineken-t gyártó cég nyert pert, de nem azért, mert az ötágú vörös csillag nem önkényuralmi jelkép (mert Mo. -n az, van ahol nem), hanem mert a cég érvelését fogadta el a bíróság, miszerint egyrészt régebbi a szimbólumuk, mint a komm. jelképe, másrészt, mivel semmi köze a komm. ideológiájához. (Mármint az ő "logójuknak".
Ennek az érvelésnek az a furcsa következménye lehetne pl. hogy forgalmazhatnék horogkereszt emblémájú pl. kosher ételt, italt, azt kell mondanom csak, hogy az én jelképemnek semmi köze a mögötes ideológiához.
+ az ötágú vörös csillaghoz 2 eset:
1. a Munkáspárt regebbi alelnökét perelték és ítélték el viselése miatt, EU bírósághoz is fordult később.
2. a legutóbbi Green Day koncertre is volt olyan terv, h rendőrök mennek fel és tartóztatják le, de legalábbis jelentik fel BJ git./énekest nagy nyilvánosság előtt viselés miatt. Persze ebből nem lett semmi.