Regisztráció Blogot indítok
Adatok
write it Betti

7 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mesélek valamit. Abban a reményben, egy kormánytag kezébe kerül. Esetleg egy ellenzéki kezébe. Elgondolkodik. Elgondolkodnak. Tudom, hiú ábránd, de álmodni még szabad. Induljunk onnan, hogy a KSH takarékossági okokra hivatkozva nem adja ki a szegénységi adatokat. Majd csak az…..
write it Betti 2014.10.26 12:39:06
Van egy óvoda, ahová jár egy "szegény" gyermek. Szociális alapon, ingyen van közétkeztetve.
Az anyja nem vesz neki ruhát, a tavalyi dzsekit kinőtte, még mellényben hordja. Október elején pedig szandálban járt, mert nem volt cipője. Már van neki, három számmal nagyobb a lábától.
Az anyja, szívja az 1000 forintos cigarettát.
Nem rosszul öltözött, még olykor műkörme is van.
Na az a baj, hogy a kormányzati stratégia alapmondata:
A társadalom legkisebb egysége a család.
Tehát ez a nő a társadalom fontos részét képezi, mivel családanya.
Nekem nincsen gyerekem, én a társadalom perifériáján vagyok a kormány szerint.
tehát akkor ennek a gyermeknek a normális öltöztetése, és táplálása valójában kinek a feladata?
Nem a kibaszott anyjának a feladata?
A családi pótlékot miért lehet cigarettára költeni?
Egy már egyébként is hátrányos helyzetű családban miért születnek gyerekek??
Miért látom azt a hétköznapi dolgaim intézése közben, hogy a társadalom CSAK egy bizonyos rétege szaporodik?

Ha évente 350 ember megfagy és emiatt szóba kerül az elszegényedés, akkor ha évente 50.000 ember meghal az alkohol miatt, akkor az miért nem a dúsgazdagság jele??

Minden nézőpont kérdése, mint ahogy ez is.

Amíg én megengedhetem magamnak azt, hogy decemberben vegyek egy fürt szőlőt, vagy két szem paradicsomot, addig én a szó legszorosabb értelmében nem számítok szegénynek.

A cigarettázó nő gyereke viszont szegény????
Pelsológia Két őn között 2014.10.23 18:15:25
Halásszy nem így képzelte el Mindszent havának beköszöntét. Hányszor, de hányszor megálmodta, ahogy a kalyiba mellé telepített muskotályos szőlőn ekkorra már duzzadnak a szemek, részeg darazsak zsongják körbe a két öreg fűzt, s ő unottan heverészik a tűz mellett, ahol…..
Mixer Nem egyező álláspontok 2014.10.22 18:48:15
Körkép. Bizonyára nem újdonság sokaknak, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap, a támogatásokat odaítélő civil szervezetek, és a kormány között mélyszántású nézeteltérések vannak. A vita még kora nyáron kezdődött, amikor is, Ki az a Lázár János címmel tüntetés…..
Mixer A nap képe 2014.10.21. 2014.10.21 19:09:44
Az ebola járványon innen, és a pánikon túl. Így nem kell tartani a fertőzéstől. ..
Mixer A nap képe 2014.10.21 19:06:47
A képen semmiféle megmagyarázni való dolog nincsen. Egy gigászi méretű kakas testnek ló feje van. ..
Az egész már hónapokkal ezelőtt kezdődött részemről, amikor tisztességes játékkal, igazságos meccsen feljutottunk az NB egybe. Azaz feljutott a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sport Egyesület első számú csapata. Megvallom őszintén, hogy a hazai futball és úgy ámblokk a…..
Persze kinek mi az oldckúl. Anyámnak a Maria Magdalena meghallgatása, Nagymamámnak meg a Pengő, mint fizető eszköz szóba kerülése juttatja eszébe az elmúló éveket. Annyira felcsigázott a téma utáni kutakodás, hogy jelen állás szerint többrészes lesz a mixer oldschool sorozata.…..
Mixer Ja és mégvalami. 2014.10.20 10:44:41
A sokat olvasott, és használt fórumokon szocializálódás -persze okkal-, de szarkasztikussá tett. A szüfrazsett énem, a mindig vidám, és gondtalan énem, sőt a baljós, összeesküvés elméleteket gyártó, és abban hívő énem, mind mind sajátos humorral átszőtt köntöst…..
Mixer Miért ír az ember blogot? 2014.10.20 09:42:45
Ez inkább valami saját okfejtés lesz. Miért írok én blogot? Nem tudom. Egész életemben molesztált hátulról valami megmagyarázhatatlan késztetés, hogy a véleményemet, amiről csak tudom mondjam el. Meséljem el. Szívesen fejtegetem az okokat mind morális, mind társadalmi, mint…..