Regisztráció Blogot indítok
Adatok
AnitaBobi//WheyHoLetsGo

28 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A gyerekháj nem cuki. És felnőttként még nehezebb megküzdeni a maradványaival - kívül is és belül is. Számomra ez egy kényes téma. Heves vitába tudok bonyolódni bárkivel ebben a kérdésben. Bár saját gyerekem nincs, de mivel én magam kövér gyerek voltam, eléggé pontosan…..
Tündiről, a kolléganőmről elég hamar kiderült, hogy valahol egy cipőben járunk, mikor már többedik nap futottunk össze a konyhában pontban délután 4-kor, a soron következő étkezésünket majszolva. Aztán az is kiderült, hogy nálam ő ezt sokkal komolyabban gondolja; épp…..
Kajanevekben nem vagyok jó. :) Ez a Valami, amit most sütöttem, leginkább a mézes puszedlihez hasonlít kívülről. Belül meg kávés, kakaós, datolyás, fahéjas... Tehát ami benne van: 150 g zabpehely 70 gramm csokis protein 2 tojás 15 g kakaópor 1 csomag sütőpor fél…..
Sőt! Április elején eldöntöttem, hogy kipróbálom magamon, amit eddig még soha: kiszámolt kalóriás étrendet fogok követni. Egy hónapot adtam a kísérletnek, és bevallom, mivel tudtam, hogy egy hónap a látványos eredményhez elég kevés, végig azon gondolkoztam, hogyan fogom…..
Ehhez a desszerthez egy meggyes-mákos zabkása adta az ötletet. A recepttel több legyet is ütünk egy csapásra. A meggyes-mákos desszerten kívül kaptok egy lisztmentes piskótát, aminek a felhasználása csak a Ti képzeletetekre van bízva, és egy csokibevonatot, kókuszzsírból,…..
Bő két héttel ezelőtt belevágtam egy napi 1600 kalóriás étrendbe, leginkább azért, mert kíváncsi voltam lesz-e hatással rám, tudom-e tartani, illetve egyúttal leteszteltem mit szállítanak azok, akik ilyen menüt ígérnek. Most, így túl a felén lássuk az eddigi…..
Dühből, dacból, kényszerből, megfelelési vágyból? Vagy mert élvezed és szükséged van rá? Mostanában megint sokat gondolkozom azon, hogy tulajdonképpen mi miatt is töltöm egy héten négy estémet teremben, miért eszem a napi 1600 kalóriás menümet, miért mondok nemet, ha a…..
Valamiért az van a fejekben, hogy a magyaros ételek egyáltalán nem egészségesek, sőt! Túl fűszeres, túl csípős, túl zsíros. Az első kettővel egyáltalán nincs baj, az utóbbin pedig lehet segíteni. :) Úgyhogy nem feltétlen kell lemondanunk a hazai ízvilágról, ha diétázunk…..
AnitaBobi//WheyHoLetsGo 2015.04.11 21:45:12
@igor87: jelenleg a kókuszzsír a legegészségesebb zsiradék. Akinek ez szempont, az használja, akinek nem, az ne :) Nem kötelező, ez is ízlés kérdése, mi így csináljuk.
Az már remélem senkinek nem újdonság, hogy a sporton túl a megfelelő étrendnek is nagyon nagy szerepe van, amikor az ember változtatni kíván a testén. Az, hogy a kívánt cél eléréséhez mire van szükség, az viszont már abszolút egyéni kérdés. Én személy szerint nem vagyok…..
"Az én párom nem fogyózik és nem sportoló! Most akkor még duplán is főzzek!?" Sokszor ez a kifogás, ha az életmódváltás elkezdése kerül szóba, legyen az táplálkozás vagy mozgás. Először is, elég baj az, ha nem sportol. Másrészt körülöttem rengeteg embertől hallom azt,…..
Részemről mostanában nem szoktam túlbonyolítani a főzést, ha áll-leejtős receptekre vágytok, akkor figyeljétek Juli Diéta Deluxe sorozatát. Amit most készítettem, az is pofon egyszerű, Juli szerint már-már retró, de az meg divat, szóval íme egy régi kedvencem, amiről…..
Nálam mostanában ha édességről van szó, akkor a zabpehelykeksz az abszolút befutó. Sikerült már közel tökéletesre fejleszteni az alapreceptet, azt szoktam variálni, attól függően épp mihez van kedvem. Ez most egy citromos-kókuszos verzió, étcsoki darabokkal a totális…..
Julival anno rátaláltunk egy szuper citromkrém receptre Zenóbiánál, amire én aztán szépen rá is függtem, illetve a családom is; tavaly másodjára volt a karácsony kötelező tartozéka az általam sütött kalács és a citromkrém. A probléma ott kezdődik, hogy a citromkrém négy…..
Valamelyik nap a boltban a kedvenc részlegemen (magok) böngésztem, amikor beugrott ez az ötlet. Meggy és mák. Klasszikus kombó, zabkásában még nem próbáltam, izgalmasan hangzott. Alig vártam, hogy hazaérjek. :) Volt még otthon egy üveg anyukám által elrakott natúr magozott…..
Ez egy régi kedvenc sütim, most értem el odáig, hogy elkezdjek vele kísérletezni. A süti intelligenciája abból fakad, hogy nem teszi ki készítőjét különösebb mentális vagy fizikai megterhelésnek, egyszerűen csak össze kell kutyulni a hozzávalókat és irány a sütő. A képen…..
Imádom a halat. Viszont sajnos indokolatlanul kevés halat eszünk, még én is. Pedig az omega 3 és társai mind ott figyelnek a húsában, csak arra várva, hogy csupa jó dolgot tegyenek a szervezetünkkel. Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek! :) A legtöbb…..
AnitaBobi//WheyHoLetsGo 2015.01.21 16:38:38
@Krutzifix: Háát, a diétába sajnos sem a nokedli, sem a burgonya nem nagyon fér bele, ezért lett mellé bulgur. :) Ajánlom kipróbálásra!
AnitaBobi//WheyHoLetsGo 2015.01.24 13:01:16
@asfaémésanlsanv: Nekem eddig a (tenyésztőtől vett) afrikaival semmi gondom nem volt, ízre, bűzre rendben volt :) De megkóstolom az európait is, és akkor kiderül :)
1) Betegen/hullafáradtan/hajnalban is elmész edzeni. 2) Több az edzős melltartód, mint a sima. De ez igazából az összes edzős ruhára érvényes :) 3) Nem esel kétségbe, ha többet mutat a mérleg, mint előző alkalommal, mert (ha mindent jól csináltál) az mind izom. 4) Ha…..
Kezeket fel, ki az, aki tett már valamilyen újévi fogadalmat? Most kezeket fel azok, akik ezt meg is tartották! Na ugye. Új év, új élet, meg ilyesmi. Elismerem, én is elgondolkoztam idén ööö tavaly karácsonykor is, hogy mi az, amin változtatnom kellene. Mert valamiért ezt hozza…..
Whey ho let's go! "Gyúrógombóc" 2014.12.28 13:26:00
Egy ideje tervezem, hogy próbálok egy "gyúrós" túrógombócot megalkotni, a recept kb meg is volt a fejemben, ma pedig időm is volt rá. Előtte rákerestem néhány normál túrógombóc receptre, az arányok miatt, közben pedig szembe jött néhány gyúrós verzió is, úgyhogy sajnos a…..
Azt ugye mondtuk már, hogy a zabkása ízesítésének különböző variációi közelítenek a végtelenhez. Mondtuk, és példákkal is illusztráljuk, íme a következő. A reggeli főzőcskézés nem az erősségem, nem bírom magam rávenni, hogy akár a zabkását is akkor álljak neki…..
Whey ho let's go! Én idő 2014.12.09 13:32:00
Amikor elkezdtem spinningre járni 3 évvel ezelőtt, annyi volt a célom, hogy lefogyjak. Aztán szépen lassan beépült a heti rutinomba és azon kaptam magam, hogy tiszta náthásan is ott tekerek délután 6-kor. Az első néhány héten annyira kifáradtam, hogy utána egyszerűen behullottam…..
Egy kis inspiráció péntekre, Paul Stanley módra. :) ..
Él egy barátom Melbourne-ben, aki évek óta győzköd, hogy látogassam meg. Idén jó pillanatban hozta fel a témát, úgyhogy hirtelen felindulásból vettem egy retúr repülőjegyet (YOLO ;)).  Mivel ez nem utazós blog, nem fogom Ausztrália / Victoria állam / Melbourne szépségeit…..
AnitaBobi//WheyHoLetsGo 2014.11.25 11:00:28
Az történt, hogy hazafele beugrottam a boltba laktózmentes túróért, ami persze pont nem volt, viszont rám kacsintott egy 50%-ra leakciózott füstölt lazac. Keringtem pár percet a boltban, de valahogy csak visszatértem a lazachoz, közben már ki is találtam, hogy milyen salátát dobok…..
Mikor eldöntöttük, hogy egyszer elkezdjük ezt a blogot, ezzel a képpel motiváltam magunkat :) ..