Regisztráció Blogot indítok
Adatok
CsakaCalcio

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utolsó csoportforduló második játéknapján igazán fajsúlyos kérdések már csak az F csoportban várnak eldöntésre, ahol extrém esetben az is előfordulhat, hogy a Barcelona és az Inter kárára a Dinamo Kijev és a Rubin Kazany reszeli tovább magát. A fennmaradó hat továbbjutó…..
A csoportkörnek időről-időre áldozatul esik egy-egy nagyvad, de az mindenképpen nagyot sebez a BL felhígulását jövendölők (hogy ne mondjam, sportértékét megkérdőjelezők)  között, hogy ennyi nagynak mondott csapat tolhatja odébb a bringáját a húsosfazék közeléből. A…..
Az olasz futball szurkolói teljesen jogosan érzik úgy, hogy a következő hétvégén nagyon szeretik őket az égiek: a táblázat első hat helyezettjének összecsapásába belefér a nemzet rangadója (Derby d’Italia), és a római Derby della Capitale is, a szarvasbélszín tetején a…..
CsakaCalcio 2009.12.06 22:43:56
@Mr.AT:
azért én remélem, hogy az Inter ellen majd összekapja magát a kisebbik római egylet. Ott kifejezetten drukkolok majd nekik:)

Egyébként meg Catania és Siena nálam holtbiztos kieső, bennük semmi sincs, de a Livorno is elég reménytelen, főleg hogy ők nagyon gólt se lőnek. (igaz, a Lazio se sokkal többet) De nem hinném, hogy ennél a három csapatnál ne lenne sokkal meggyőzőbb a fővárosi csapat.
CsakaCalcio 2009.12.06 23:35:18
@calcio_di_rigore:
Hát bárcsak így lenne. De őszintén: továbbmegyünk második helyen, ellenfelet kaphatunk a Man Utd, Chelsea, (Real, bár ott szerintem a Milan nyeri a csoportot), Lyon, Barca, Sevilla, Arsenal sokaságból.

Namost itt azért komoly sansz van rá, hogy belehúzunk a Man Utd, Chelsea, Barca hármasba, akik ellen szinte semmi esély sincs, míg a többi csapat.
Háát, még a legjobb ellenfél talán a Sevilla, de a Lyon illetve az Arsenal ellen már nem érezném esélyesebbnek a csapatot, főleg hogy otthon kezdenénk.

A nagy baj viszont, hogy amennyiben nem érünk el a negyeddöntőig, akkor jövőre vélhetően lecsúszunk a csoportsorsolás előtt a 3. kalapba, szóval az is csak szarabb lesz.
Forza Juve!
CsakaCalcio 2009.12.07 14:03:38
@Mr.AT:
tudod, az elmúlt 5 év koefficiense számít csak.
Az idei kiemelésnél a második kalap utolsó előtti csapata voltunk ( a Rangers volt csak mögöttünk)
A nagy probléma a 2 szezon amikor nem voltunk Európában, és az hogy az 5 ével ezelőtti szereplés a legerősebb az egész intervallumon belül (negyeddöntő).
Ezáltal például ha real-time listát készítünk (mivel kiesik az utolsó év, és feltöltik az idei év részeredményeivel) akkor ezt kapjuk: en.wikipedia.org/wiki/UEFA_coefficient
Tudom, hogy wikipédia, de helytálló.
Azaz jelen pillanatban nincs a legjobb 20-ban a Juve, márpedig a biztos ha az első 16-ban lenne (bár persze lehet hogy akármelyik előrébb sorolt csapat nem indulhat majd a BL-ben)
Szóval akárhogy is nézzük, azért annyira nem tükörsima, hogy jövőre második kalapos a Juve.
Franciaország, és Zinedine Zidane. Illetve Zinedine Zidane, meg még néhány kékbe öltözött játékos, jó nagy adag mázli, és világbajnok Franciaország, méghozzá úgy, hogy valóban a világ legjobb csapatának is tűntek. 1998 hozott nekünk élő adásban ejakuláló holland…..
Hétvégén elérkezünk a Serie A szezonjának feléhez, az utolsó őszi forduló pedig méltónak tűnik a fordulatos, izgalmas rajthoz. Az élmezőny tagjaira kifejezetten rázós játéknap vár, az Internek Bergamóban kellene legalább megtartania négypontos előnyét, a Juventus a forduló…..
David Beckhamben gazdag Serie A-hétvégét kívánunk a boldog újév és a minden más jó mellé, ami egyben azt is bizonyítja, hogy nem tűnt el az olasz futball az NST-ről, csak áldozatul esett egy időre néhány más dolognak. A 18. forduló simának ígérkezik, nagy meglepetésekre mi…..
CsakaCalcio 2009.01.11 22:02:11
CsakaCalcio 2009.01.11 22:39:21
@imici77: Flamini eddig nem váltotta meg a világot, amikor játszott, nem tudott semmi különöset hozzátenni, így inkább csere csak, ráadásul Ancelottinál nagyon erős hierarchia van, és sokkal előbb és szívesebben cseréli be Ambrosinit, mint
őt. Pedig annyit mutat szerintem, mint Ambro, de Ancelotti nem sanszos hogy ennél többet játszatná a közeljövőben.
Senderos meg mintha nem is lenne, nem tudom vele mi van, de szerintem sérült, mert mostanában a kispadon sincs ott a neve, de majd egy milános elmondja, mi is a helyzet vele.
És egyébként hogy tetszett az olasz meccs?
Már csütörtökön elkezdődött a Serie A 12. fordulója, a Juventus ugyanis az olasz rögbi-válogatott (a jamaicai bobcsapat helyi megfelelője) torinói meccse miatt előrehozta a Genoa elleni meccsét, amit óriási meglepetésre nem Del Piero góljával nyert meg. Két érdekesnek…..
Ezen a linken lehet nézni a GH3 döntőket, PumpMan 15:30-tól játszik a kiírás szerint!(De miért PumpMan, ő második lett itthon, nem?)Update: Nyert!!!! Jessz!!!!..
Az exekkel való bánásmód különösen nehéz szakasza a szakításnak, a család befogadta, szereti az egykori kedvest, eggyel több személyre főznek vasárnaponként, stb. A fiú vissza is él ezzel, kijátssza a család-kártyát lány ellen. Vesztére. 1. Készül a szakítóskönyv, ezt…..
Az előző forduló némileg nyugodtabb párosításai után a 28. játéknapon kárpótlást nyújt a sors, hiszen a Roma-Milan szuperrangadó mellett olyan érdeklődéssel várt meccsek lesznek fent, mint a Juve-Napoli, vagy az Inter-Palermo, középen, mint az Udinese-Lazio és persze lent, mint…..
Még a hétközi csaták fáradalmait pihegjük magunk is, hiszen olyan heves érzelmek szabadultak el a BL egyenes kieséses szakaszának első veszteseinek teteme fölött, hogy nem egyszerű most ripsz-ropsz visszazökkenni a szürke hétköznapokba. Pedig muszáj lesz, kedves sporttársak, mert…..
A BL-csapatokról leszakadt ing-gatya, hiszen egy héten belül a harmadik meccsüket kénytelenek játszani, és ugye senkinek nem kell feleleveníteni, milyen meccseken vannak túl. Semmi másra nem vágynak, mint egy Cagliari elleni hazai 1-0-ra, ahol elég 20 percet játszani, aztán le lehet…..
Oszt gyün ami gyün' Farsang 2.0 2008.02.14 10:00:00
Tegnapelőtt ígértem be, hogy amint hozzájutok a farsangi képekhez, készítek egy kis kiegészítést, mert mégis csak móka meg kacagás meg minden. Már annak, akik beöltöztek.A nagy sikerre való tekintettel ( és Csurtusék hathatós fenyegetését figyelembe véve) péntek helyett már…..
A gólparádét hozó hétközi kupaforduló után az élmezőny rajtaüt a kiesőjelölteken a Serie A 21. fordulójában. Többen is nemes bosszúra készülnek a második forduló visszavágójának apropóján, amire leginkább az akkor méreteset bucskázó Udinesének lenne oka. Lesz rangadó…..
Oszt gyün ami gyün' I Am Drugs 2008.02.02 13:17:00
Érdekes reklámsorozatra találtam, ami ha jól értelmezem, drogprevenciós jelleggel készült. Ritkaság benne, hogy vicces, ötletes és nem olyan emberek tartják, akik a kurva életben még olyan társaságban sem voltak, ahol dohányoztak, nem hogy egyéb. Ahogy nekem mondták annó…..
Nou San Trafford A Guru megmondja 2008.02.02 13:26:00
Megint csavarunk egy kicsit a dolgon. Nem csak a topligás bajnokságokból és nem annyi meccset válogattunk ki, hanem ezúttal mindössze hat találkozó esélyeseire hívjuk fel a figyelmet. Nagyobb figyelmet szentelünk az idei évad történéseinek és kevesebbet foglalkozunk a múlttal, ami…..
A negyedik részt Paulie-val kezdjük, ahogy kijön egy boltból, és a kocsijához megy. A kórházban Tonynak épp a sebét kötözi át egy nővérke, aki azt ecseteli Tonynak, hogy milyen szerencsésen megúszta a dolgot és milyen jól meg fogják műteni. A titokzatos írás („Amikor…..
Ne tessék megijedni, ez Woke Up This Morning posztja. A kórházon és a purgatóriumon kívül is folyik az élet. Míg az előző részben megnézhettük, hogyan viseli Tony kómáját a Soprano család, most kiderül, mit csinál a tágabb értelemben vett "család", miközben a…..