Regisztráció Blogot indítok
Adatok
theshattered

13893 bejegyzést írt és 117 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túl a keverésen és a maszterelésen, már csak a megjelenést várja a The Offspring következő nagylemeze. A turnék között, több részletben rögzített anyag egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg, ahogy az előzetesekről sincs infó egyelőre, de jó eséllyel hamarosan érkezik valami...
Friss számot villantott az újra John Corabival az élen kiálló The Dead Daisies. Az előző korong óta ének, basszus és dob pozícióban is megváltozott zenekar (igaz, Glenn Hughes révén előbbi kettő közös volt) a szeptember 6-án érkező Light 'Em Up névre keresztelt anyagról a címadó dalt emelték ki, ami…..
Nyilvánosságra hozták a Ghost film vetítési helyszíneit és bizony magyar vetítési pont is akad benne bőven. A konkrét listára ITT tudtok rákeresni. Másik fontos infó, hogy ezzel egyidőben megérkezett két újabb előzetes is a Rite Here Rite Now című alkotáshoz, ehhez pedig egy trailer és a…..
Június 21-én megérkezik a The Story So Far új nagylemeze, az I Want To Disappear. A 2018-as Proper Dose utódjáról a Big Blind és a Letterman után az All This Time mutatta meg magát, ezúttal egy egyszerűbb dalszöveges videó lett a körítés...
Javában dolgozik az új nagylemezén a Bleeding Through. A metalcore-t jó ideje némi sötét, már-már blackes ízzel vegyítő zenekar az Our Brand Is Chaos képében mutatja meg, hogy nem csak tétlenkednek a négy fal között, hanem valami igen komoly fortyog a boszorkánykonyhában...
Két dal kivételével a teljes bemutatkozó nagylemezének anyagát előadta az első koncertjén Kerry King zenekara. A Slayer gitárosa, hogy meglegyen a műsoridő, pár, az anyazenekartól átvett számmal egészítette ki a szettet, a zenekar pedig teljesen megegyezett a lemezt is rögzítő arcokkal, azaz Kingen…..
Klippel kísért kislemezdal érkezett a Coheed And Cambriától. No, hát ennek már ideje is volt, lévén a legutóbbi nagylemezük idén már két éves lesz, azóta meg nem sokat lehetett hallani tőlük. A friss szám a The Joke címet kapta és videó is készült hozzá, ez az alábbiakban látható...
RockStation Kései klasszikusok 2024.05.08 10:00:00
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le az igazi klasszikus témáikat, aztán utána kicsit csökken a lendület, beállnak egy kaptafára és jönnek a jobb esetben jó, de rendszerint kevésbé erős albumok. Ebben a videóban tíz olyan lemezt mutatok be, ami az adott…..
Szólólemez kiadására készül az Epica énekesnője, Simone Simons. A tíz tételes, Vermillion címre keresztelt nagylemez augusztus 23-tól lesz majd elérhető, viszont már kint van az első előzetes szám, a korongot nyitó, keleties hangulatú Aeterna. E mellé borítót és dallistát tudunk még mutatni, minden…..
Brutális riffek és moziszerű klip. Jobb visszatérést nem is produkálhatna a Falling In Reverse, nem? De ha mindez nem lenne elég, a Ronald című dalban a rapper Tech N9ne és Alex Terrible (Slaughter To Prevail) is beköszön pár sor erejéig, szóval... Elég a rizsából, csapjatok le rá!..
In Darkness címen leszállította a második dalát a Dark Tranquillity, Sentenced, Amorphis, Insomnium és Dimmu Borgir tagokból álló goth metal zenekar, a Cemetery Skyline. A nótához egy zenélős klip is járt ajándékba, akár vele, akár nélküle, de a dal iszonyat feelinges. Nem érdemes kihagyni!..
Új dallal ostromol a két Slipknot-csemetét is a soraiban tudó Vended. Az atyai örökséget meg nem tagadó muzsikával támadó ifjoncok a Nihilism című tételhez egy jó kis sztorit is hozzácsaptak, elvégre ha már lúd, akkor b*sszon oda, nem? Nyomassátok csak!..
Már hat éve annak, hogy megjelent a Dimmu Borgir legutóbbi albuma, az Eonian, azóta pedig csak egy, a feldolgozásdalaikat egy kupacba szedő lemez érkezett tőlük, ami elég karcsú. Silenozék viszont úgy érzik, semmi okuk kapkodni (azelőtt is nyolc év szünet volt az Abrahadabra után), inkább…..
Úgy néz ki, csak alkalmi összeállás lesz a Slayer három nyári bulija, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szerint. Kerry King legalábbis egy nemrégiben adott interjúban tagadja, hogy bármi további lenne a képben, így dalokra és turnéra sem számíthatunk a továbbiakban, de aztán láttunk már karón…..
Három részes minisorozat készült a Lollapalooza fesztiválról. Az amerikai utazófesztivál történetét feldolgozó téma a Paramount+-on lesz elérhető, méghozzá május 21-től az USA és Kanada részére, másnaptól pedig az Egyesült Királyság, Ausztrália, Latin-Amerika, Brazília, Franciaország, Németország,…..
Májusban kezdődik a 1349 amerikai turnéja, amit egy friss dal kiadásával ünnepelnek meg. A tétel az Ash of Ages címet kapta és természetesen minden olyan jó kis black metal íz benne van, amiért kedvelni lehet a 1349 zenéjét. De hogy pontosan milyen? Ilyen!..
Feast című lemezének utolsó videós anyagával jelentkezik a budapesti Acid Empire. Ezzel a lemez minden teljes számához létezik már videós anyag, melyeket a zenekar Youtube csatornáján megtaláltok. A Trophy egy különleges darab, mivel kizárólag elektronikus számról van szó, melyben nagy segítségükre…..
Nemrégiben elhunyt Ferich Balázs, a Blind Myself korábbi basszusgitárosa, aki a jelen videó tárgyában, a Négyszögölön is pengetett. Igaz, még nem mostanra terveztem ezt a videót, de ha már sajnos így alakult, akkor már egyfajta tisztelgésképpen előrehoztam azt...
Két év után új nótát pattintott a Great American Ghost. A húzós, szinte már nyaktörő riffekre pakolt Hymn of Decay kiadásával egyszerre a zenekar a SharpTone Records-hoz való szerződését is bejelentette, így a valamikor megjelenő új anyag is az ő gondozásukban jelenik majd meg...
Június 7-én megérkezik a Jacob Bannon (Converge), Sean Martin (Twitching Tongues, ex-Hatebreed), Mike McKenzie (The Red Chord), Jon Rice (Uncle Acid, Tsjuder) és Greg Weeks (The Red Chord) által alkotott Umbra Vitae második nagylemeze, a Light Of Death. A korongról a második előzetes dal pozícióját…..
Új dalt mutatott a Rhapsody Of Fire. A Diamond Claws című tétel a május 31-én megjelenő Challenge The Wind című lemezen figyel majd, méghozzá kilenc másik dal társaságában...
Bemutatta a 2018-as Victim Of The New Disease című lemezük utáni dalszünetet megtörő első friss dalát az All That Remains. Az azóta (ha a lemezen még játszó Oli Herbertet is számoljuk), három pozícióban megváltozott zenekarnak az idén megjelenő albuma az első lesz a zenekar második lemezének…..
Most már hivatalosan is mindenki számára elérhető hallgatnivaló Bear McCreary legújabb albuma, a The Singularity. No, így a névvel lehet sokakat nem is érdekelne egyáltalán a dolog, de ha kiemeljük, hogy a The Walking Dead zeneszerzőjéről van szó, máris érdekesebb, nem? A lemezről a legtöbb oldal…..
Leszállította a bemutatkozó számát a mondhatni all-star zenekar (van még értelme ennek a kategóriának?), a Category 7. A John Bush, Phil Demmel, Mike Orlando, Jack Gibson, Jason Bittner összeállítású ötös az In Stitches zenélős klipjével mutatja meg, mire kell számítani majd a július 26-án megjelenő…..
Komolyan odarakta magát a friss dalával, az Unforgivable-vel a Dark Tranquillity. A melodikus death vezérhajói augusztus 16-án eresztik majd el az új lemezt, az Endtime Signals-t, amiről a The Last Imagination már korábban bemutatásra került. Ezek alapján komoly anyaggal lesz dolgunk!..