Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Koosza.

12 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A főgépnél fura dolgok történtek, később pedig hiába informáltam mindenkit, senki nem tudott felhőtlenül boldog lenni. Az Off hire 15:50-kor kezdődött!2000. augusztus 14. hétfő. Duisburg - Rajna. Ma délelőtt még egyszer átnéztek mindent, a biztonság kedvéért.A kirakás lassan haladt, csak egyre…..
Koosza. 2016.10.03 08:36:28
Augusztus 3. csütörtök, úton, Finnsness. úton. Hatkor érkeztünk. Reggel nyolckor jött Zbigniew, hogy ki akarja cserélni a főgép hűtővíz szivattyút. Mindössze pár óra, mondta, délre kész. Reméltem is, mert egy körül ígérték a berakás befejezését. Fél négyre berakták a hajót, a gépész még mindig…..
Koosza. 2016.09.01 07:58:30
blogterweb2.0 Próbakép 2015.11.09 10:58:33
..
Kallos Bea 2010-ben kezdett el gyermekszépségversenyeket fényképezni, miután a Facebookon megpillantott egy előválogatóra toborzó felhívást. "Addigra már láttam a Little Miss Sunshine című filmet, és volt némi fogalmam az amerikai szépségversenyekről. Látszott, hogy a tendencia…..
Célom egy olyan alkotás elkészítése, ahol mint fotós, fizikailag nem vagyok jelen a fotózáson, hanem virtuális kapcsolatban állok a modellemmel és az internet eszközével, Skype-on keresztül instruálom őt. A képek szereplőjét egy teljesen személytelen, steril fehér térben…..
Forrás: http://www.fsz.bme.hu/hungary/budapest/kepek/nagyok/nyugati.jpg ..
APÁTI MIKLÓS A NŐ HALVÁNYKÉK ILLATA TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS KISREGÉNY Budapest, 1987 I. Fél földi év eltelte után, ezen a napon, 2311. április 11-én érezték meg először a suhanás gyöngéd mámorát ők, a kiválasztott férfiak. Öten voltak. Először Zwark, a kapitány…..
Igazi meglepetésfilm. Egy x kategóriás északi történetre számítottam ehelyett egy igen jó dokumentum-természetfilmet kaptam.  rendező: Nicolas Vanier forgatókönyvíró: Nicolas Vanierzeneszerző: Krishna Levyoperatőr: Thierry Machadoproducer: Jean-Pierre Baillyvágó: Yves…..
blogterweb2.0 Gőzhajó 2014.09.14 07:33:23
..
blogterweb2.0 Fejlődünk 2014.09.14 04:25:52
Minden szerkesztőtárs admin  jogokkal rendelkezik, így meghívhat bárkit a blogba.Továbbra is várjuk a még el nem fogadott meghívások visszaigazolását, no meg persze a sok érdekes bejegyzést. :)..
blogterweb2.0 Elegem van 2014.09.12 09:46:00
a szép nőkről készített műanyag fotókból. https://farm8.staticflickr.com/7459/9456811930_5f0c89ef60_o.jpg Photo: Bahman Farzad ..
Egy igazi jó lazítós mozi Herczeg Attila filmje. Miközben a háttérben zajlanak egy szokvány vígjáték bonyodalmai, Szabó Simon által megformált Bögöcs figurája életet visz a szokvány klisék világába. rendező: Herczeg Attilaforgatókönyvíró: Csurgó…..
blogterweb2.0 A Szőrmók Cica :) 2014.08.27 22:25:53
Ezt a cicát az egyik hétvégén - dátum a képen - alkottam.Fogtam az akvarelltömbömet, és felvázoltam egy ülő macskát.Technikáját tekintve akvarell-grafika, mivel a körvonalak barna akvarellceruzával készültek, a kifestés pedig akvarellfestékkel.    ..
Koosza. 2014.09.05 00:05:35
blogterweb2.0 Dóra 2014.09.04 15:10:38
..
A hír:"A Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy "egy fonyódi gyermektábor területén" bántalmazott egy lányt, majd erőszakkal közösült vele..." Más vélemények, információk szerint…..
Koosza. 2014.09.02 14:40:15
A metróra várva az egyik nap felfigyeltem egy csinos, szőke lányra, végigszántottam a tekintetemmel, majd megnéztem valamit a telefonomon. Miközben böngésztem, fél füllel hallottam, hogy egy fickó odalép a lányhoz, zsebkendőt kér tőle, és valamit szövegel neki. Hallható volt,…..