Regisztráció Blogot indítok
Adatok
immer wieder

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A részlet a Gazdaságpropaganda Gazdasági Minisztérium mai közleményéből van (becsszóra), amelynek kapcsán értelmezésért esedezünk. Először a kommüniké. Javasoljuk az RTL Csoport vezetőinek, vizsgálják meg, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legprofitábilisabb…..
immer wieder 2014.08.22 23:37:48
@pokesz70: egyetmondok hozta szóba a manyup államosítását. Ő embereket akar kivégeztetni miatta. Én azt válaszoltam, hogy 6,5 millió manyupom veszett el, amit nem is tekintettem a sajátomnak, hiszen nem rendelkezhettem vele szabadon. Inkább egy 35 év múlva beváltható ígérvény volt az.
Ma már tudom, hogy még annyi sem volt!
immer wieder 2014.08.22 23:48:20
@pokesz70: Saját nevemen volt vezetve, de mégsem tekinthető az magánvagyonnak, mert nem rendelkezhettem róla.
A zsarolás arról szólt, hogy kiesik az állami nyugdíjból az aki ellenszegül. Akkor hatott rám a zsarolás.
A mai fejemmel már belátom, hogy nem lesz állami nyugdíj, mire megöregszem.
Marad a takarékoskodás.
immer wieder 2014.08.22 23:53:55
@pokesz70: A magyar korfa formáján látszik, hogy egy egyre csökkenő aktív rétegnek kellene eltartania egy egyre növekvő inaktív réteget.
A helyzet azonban még ennél is rosszabb, hiszen a fiatalok nagy számban vándorolnak el az országból.
Az urna alakú korfa a pusztulás jele, azaz egy hanyatló társadalom szimbóluma:

fogalomtar.eski.hu/index.php/Korfa
Öröm olvasni a tajtékzó, ruhaszaggató hozzászólásokat a 444.hu-n. Bizony, ez most kurvára fájt szegény SZDSZ-MSZP-seinknek. Egyik utolsó büszkeségük - mintha Kertész Ákos és Dániel Péter egyszerre gyakorolt volna kegyet a Fidesz-kormány felé. Nem elég, hogy augusztus 20-a…..
immer wieder 2014.08.21 11:44:48
@Abendsen: Annyi gyűlölködést sehol sem olvashatsz, mint a 444-en!
immer wieder 2014.08.21 12:55:32
@Abendsen: Nem kedvelem, de szoktam olvasni. Nagyon egyoldalú minden cikkük, sokszor írnak féltudású újságírók, nagy magabiztossággal, hatalmas sületlenségeket.
Számomra ijesztő a kommentek szélsőséges és gyűlölködő hangneme, mintha csak a DK legelvakultabb törzsszavazói írnának oda.
immer wieder 2014.08.21 13:04:27
@Abendsen: A 444 újságírói gyakorlatilag Soros György verőembereiként működnek.

index.hu/kultur/media/2014/05/23/soros_gyorgy_a_444-be_fektetett/

Ő az a tudathasadásos filoszemita, aki országok csődbe juttatásával és ezáltal hatalmas tömegek elszegényítésével keresi pénzét. Nagyszerű ember!