Regisztráció Blogot indítok
Adatok
WUTM

39 bejegyzést írt és 138 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy a januári Holmit olvasom, most még két szerzőt emelnék ki: az egyik Szőnyi Ferenc, a másik Magyar László András.Magyar, akit mindig érdeklődéssel olvasok (lásd itt, itt és itt), most "Nagyapám történeteiből" címmel tett közzé három írást. A költőnek is…..
Tolnai Ottó-versek a novemberi Jelenkorban, egész pontosan két hosszabbacska darab Az ecetligetben cím alatt. Aki vevő a Tolnai-féle univerzumra, erre a magánmitologikus apróságokból kitáruló világépítésre – amelyet maga Tolnai hol rizomatikusnak, hol karfiolszerűnek nevez…..
"Hetedikes koromban beleszerettem egy kurvába. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy kurva, viszont akkor kezdődött minden. De ezek általános iskolás, személyes dolgok. Reménytelenül végződött természetesen, maradtam egy rakás rózsaszín füzetbe írt versikével, és hát kellett…..
El kellett mennem Szegedre, és ha már arra jártam, megnéztem a helyet. Jó volt, ami önmagában még nem újság, viszont egy csomó dolog szöget ütött a fejembe (haha), ami érdekes lehet innen Pestről; ha Bogotáról is szó volt, miért ne beszélhetnénk erről a meglepően…..
„Keep me in your heart” – énekli Warren Zevon, Hank pedig vadul püföli Ashby házában az írógépét. Miután odabiggyeszti a The End szavakat az irománya végére, rágyújt egy füves cigire és tölt magának egy whiskey-t, ahogy azt kell, egy könyv megírása után.…..
comment:com Dexter és Dexterné 2009.01.12 15:12:00
Michael C. Hall, a Dexter nevű kedves sorozatgyilkost alakító színészember elvette nőül sorozatbeli húgát, Jennifer Carpentert, mégpedig titokban, mert mostanában ez dívik (Josh Duhamel, a Las Vegas egykori főmacsója sem verte nagydobra, hogy frigyre lépett Fergie-vel, a Black Eyed…..
Megmutatjuk, milyen ruhákban érkeztek kedvenc tévészínésznőink a vasárnapi Golden Globe-gálára. Kinek, melyik ruha tetszik a legjobban? INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/sixx/golden/feed", "width":"490", "height":"320", "orientation":"horizontal", "size":"auto",…..
Mia ébresztgeti Hanket, de most kivételesen nem azért, hogy dugjanak, hanem hogy együtt olvassák el az L.A. Times kritikáját a „közös” könyvükről. Hank duzzog egy kicsit, ő nem kíváncsi arra, mit gondolnak Mia könyvéről, de aztán a kritika pozitív kicsengése őt is…..
BudapestenAquaworld (próbababák) /+ az urbanistán /Fényképek a Gellért-hegyről (katatones) /kép/Festmény a Gellért-hegyről (zsoldos márton)Szilveszter, Vörösmarty tér (belváros)Piramisépítő OKJ tanfolyam (belváros)Bárhol"Egy kreatív plakátíró banda" honlapja…..
Ha azzal kezdem a tegnapi Maffiózók rész leírását, hogy szegény Bobby, szegény Vito, szegény Pauly és szegény Ginny Sacrimoni, akkor aki látta, érti is, aki meg nem, annak elmesélem. Nos, tehát Toni fehér fürdőköpenyben egyezkedik a rész legjobb figurájával. Konkrétan…..
"Mi olyan szocializmust akarunk, amely megtisztul a múlt lerakódásaitól, s ugyanakkor örökli mindazt a legjobbat, amit elméletünk megalapítója hozott létre, ami megtestesül népünk munkájában és erőfeszítéseiben. Olyan szocializmusra van szükségünk, amely az egész világ…..
hogyvolt Kaliforgia 2x10 - In Utero 2008.12.18 11:54:00
Hát kérem, eljött ez is, a legrosszabb rész a sorozat történetében. Borzalmas, szenvelgős 26 perc, kínos visszaemlékezéses jelenetekkel, amikben a 48 éves Duchovny egy körszakáll segítségével próbálja eljátszani, hogy 34 éves. Ehhez még ő is kevés… A rendelőben Hank…..
Corinne kiszavazása után Kenny be van szarva, mert Matty rájön: ő volt az, aki rá adta a voksát, és erre aztán semmi szüksége ilyen közel a finishez. Az a kiváló ötlete támad, hogy addig vinnyog Bobnak a fake idol 2.0 miatt kialakult helyzetet sérelmezve, míg az meg nem unja, és…..
Hank elszántan próbálja megtalálni Ashby rohadt nagy házában, hogy honnan hallatszik szörnyűséges kornyikálás. Először rossz szobába nyit be, ahol egy orgia fáradalmait igyekszik kiheverni legalább tíz ember. Hank sietve távozik, nem akar zavarni, a kornyikálás pedig időközben…..
Hank megesketi Ashbyt, hogy soha többet nem fekszik le Miával. A producer meg is esküszik, mert Hankben már-már barátot lát, és ez fontos. Azért azt nem felejti el megemlíteni viszont, hogy tudja, Hanknek is megvolt Mia, szóval nem kellene nagyon magas lóra ülnie ezügyben. Hank…..
Minden jó Survivor-évadban akad egy olyan epizód, ami megosztja a jónépet, van akinek best ever lesz menten, van aki pedig gyűlöli - középút általában nem szokott lenni. Ebben az évadban sincs ez másképp, mai dolgozatunk tárgya egyesek szerint ötcsillagosra sikeredett, szerintem…..
Ha már a múltkori adásban nem volt merge, és most ugye kilencen maradtak, nincs az az Isten, hogy ez az epizód ne erről szóljon. A Kota 3.0-ba visszaérve mindenki kurvára elégedett a saját szavazatával, csak szegény Bob csóválja a fejét kétségbeesetten, hiszen Suzie pálfprdulása…..
Hank ahhoz a házhoz hajt, ahol Ashby volt nője és élete szerelme él. Úgy gondolja, becsengetni ráér, inkább kikotorja a postaládát, és éppen a leveleket nézegeti, amikor megérkezik a ház ura, és igen ingerülten kérdőre vonja Hanket. Hősünk nem nagyon siet a válasszal,…..
Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon. A Dexter következő epizódja természetesen csak ma este lesz, nem figyeltem oda az élesítéskor - mea culpa, mea maxima culpa. Remélem nem sok embernek kúrtam el a ma esti szórakozását. A poszt holnap reggel 11-kor, változatlan formában, az eredeti…..
Ms. Karen Van Der Beek úgy döntött, hogy vacsorát ad barátainak és ismerőseinek. Ám a piacról hazatérve Mr. Hank Moodyt nem rendrakáson éri, ahogy meghagyta neki: a ház ura ugyanis leányuk, Miss Becca Guitar Heróján játszik. Ms. Van Der Beek kedvesen leteremti Mr. Moodyt, aki azt…..
Hank azt álmodja, hogy Karen és Becca ping-pongoznak, aztán jön Hank és nagy szeretetben egymás karjaiba borulnak, broáf. Még jó, hogy egy zaj felébreszti hősünket, aki így arra eszmél, hogy Ashby kanapéján éjszakázott, az üres üvegek az asztalon pedig azt sejtetik, hogy rohadtul…..