Majdányi Ádám 2014.08.03 03:04:59

@ipartelep:

"...az erkölcs az élőlényeknek okozott fájdalmat önmagában, a mértékétől függetlenül tartja rossz dolognak - mindenféle fájdalom rossz, a kicsi is - tehát a fájdalmat mindkettő rossznak fogja tartani - ha esetleg eltérő mértékben is."

De szerintem a rossz mértéke is releváns, a következőképpen. A rosszból vett érv 1. premisszája azt mondja: létezik rossz a világban. A 2. premissza szerint az egyetlen lehetőségünk ezt összeegyeztetni egy jóságos isten létezésével, ha kitalálunk hihető forgatókönyveket arra, hogyan járulnak hozzá a rossz dolgok egy jó cél megvalósításához az isteni tervezetben. Ebből következően a rossz létezése nem áll fogalmi ellentmondásban istennel, csak győzzünk történeteket mesélni a rossz jelenségének kimagyarázása érdekében. És itt lesz jelentősége a rossz mértékének: minél engedékenyebb felfogással rendelkezünk a rosszról, annál kevesebb dologgal kell elszámolnunk, és feltehetően annál több esélyünk van arra, hogy a 3. premisszát hamissá tegyük. Ezért hiába tűnik számunkra nyilvánvalóan helyesnek a 3. premissza, ha valakit a rosszra vonatkozó sajátos értelmezése képessé tesz arra, hogy tagadja, akkor - kivéve, ha az illető morális ítéleteit nem tartjuk megfelelőnek (mert mondjuk egy istenhitre emlékeztető ideológia szövődik bele a tapasztalatai értelmezésébe, aminek köszönhetően neki már az 1. premissza feltételezné a bizonyítandó hamisságát)- tartózkodnunk kellene attól, hogy a rosszból vett érvben szereplő morális fogalmakhoz kapcsolódó meghatározatlanságot a saját értelmezésünkre hagyatkozva oldjuk fel.

Majdányi Ádám 2014.07.31 20:05:29

@neoteny:

"Ez azt jelenti hogy hiányzik az elvi alap ahhoz hogy pl. törvényesen szankcionálva legyen az amikor egy szülő(pár) nem biztosít egészségügyi gondoskodást a -- viszonylag könnyen és jól kezelhető -- betegségben szenvedő gyermekének?"

Nyilván nem erre gondoltam. Én arra akartam kilyukadni, hogy az intuíciókon alapuló filozófiai érvek instabilak, és az volt az első benyomásom, hogy a rosszból vett érv is ezt példázza. Abban a kérdésben, hogy kell-e megtorlást alkalmaznunk bizonyos kártékony viselkedések esetén, készpénznek fogjuk venni azokat a morális elveket, melyeket általános konszenzus övez, és itt nem is kell figyelembe vennünk, hogy létezhetnek individuális, szubkulturális vagy civilizációs eltérések. Ha azonban a kérdés az igazságra irányul (hiszen azt szeretnénk tudni, létezik-e isten), és a felhozott evidenciáink legalább részben intuíciókat tartalmaznak, akkor bizony van jelentősége annak, hogy mások hogyan vélekednek.

Majdányi Ádám 2014.08.03 02:05:01

@neoteny:

"Vagy van egy harmadik lehetőség: a "rossz" (és ezáltal a "kártékony") bármilyen értelmezése tartalmaz intuicionista elemeket -- és az hogy melyik értelmezés alapján kerül törvényes szankcionálásra az eltérő értelmezésben hívők (nem-)cselekedetei egy politikai (értsd hatalmi) kérdés."

Hát szerintem akkor maradna ez a lehetőség. Ha azt, hogyan kell cselekednünk, az erkölcsre vonatkozó tudásunktól tennénk függővé, akkor a széles körű morális nézeteltérések miatt nem szolgáltatna a tetthez kellő igazolást vagy indítékot, hogy adott esetben mit tartunk helyesnek és helytelennek. Mindaddig türelmesnek kellene lennünk az ellenkező nézetek iránt, amíg (mondjuk tudományosan) nem tudnánk bizonyítani, hogy a mi meggyőződésünk felel meg a morális tényeknek (ha vannak ilyenek). De nekem úgy tűnik, hogy nem engedhetjük meg magunknak ezt a toleranciát, nem várhatunk a szankciók bevezetésével arra, hogy a tudomány egyértelműen eldöntse a kérdést (feltéve, hogy a morális naturalizmus tartható). Ha ebben a kontextusban valamit helyesnek ítélnünk, akkor eszerint kell cselekednünk, vállalva a felelősséget azért, hogy esetleg kiderülhet, a morális érzékünk nem megbízhatóan tudósít arról, hogyan állnak a dolgok az erkölcsi szférában. Itt talán hagyatkozhatnánk a tolerancia paradoxonára: hagyjuk, hogy mindenki kövesse a saját (irracionális) hittételeit, hacsak ez nem foglalja magában mások megakadályozását ugyanezen jog gyakorlásában. Például a gyerek esetében azt néznénk, hogy ha önálló döntésre képes felnőtt személy lenne, akkor ő - a mi morális felfogásunknak megfelelően! - fel akarna-e épülni a betegségéből, vagy többre értékelné a szülei téveszméit a saját életénél.

Na most, szerintem más a helyzet, amikor az igazságot akarjuk kideríteni: létezik-e isten vagy sem. Itt nem dönthetünk hatalmi úton előzetesen arról, hogy a premisszáink elfogadhatóak-e, hanem fel kell függesztenünk az ítéletet.