Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kemu

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Cikksorozatunk előző két részében olyan csillagászati jelenségeket vettünk sorra 2020-ban, amelyeket nehezen tudnánk nem észrevenni az égen, ha már épp azt bámuljuk. A befejező részben olyan apró látványosságokat válogattunk össze, amelyek észrevétele korántsem magától értetődő, ehhez ugyanis a…..
Az egyik legtávolabbi csodás célpont, ahova fapadossal el lehet jutni, már az óceán közepén van, félúton Amerika felé. Az Azori-szigetek azonban nem való mindenkinek. Akit csak a tengerparti herevere érdekel, jobb, ha messziről elkerüli. Akit zavar, hogy a mindig tavaszias időben…..
Nem voltak könnyű helyzetben a versenyszféra szereplői az elmúlt 4-5 évben, hiszen a pénzügyi válság után is számos kihívással kellett szembesülniük. A kormányváltás után sokan párbeszédet vártak az új kormánytól, ráadásul abban is lehetett reménykedni, hogy a kétharmad…..
4. heti versenyzők: Achilles Filippo Sparta Achilles 31 éves dj, zeneíró, zenei producer, emellett hobbi szinten festő. Apai ágon olasz származású, azon belül is szicíliai, édesanyja pedig magyar. Lassan 20 éve él Magyarországon.…..
Hat fegyveres tüzet nyitott az izraeli nagykövetségre Mauritánia fővárosában (Nouakchottban) péntek reggel. Az őrök visszalőttek, közölték szemtanúk.A Reuters jelentése szerint több ember megsérült. A fegyveresek autóval érkeztek, és a közvetlenül a diplomáciai képviselet…..
Hetes busz Bamakoba visszaut 2008.01.28 22:01:38
holnap (jan 28. kedd) indul haza a hetes busz. hosszu lesz az ut... ma volt par erdeklodo a buszra, mondtak szep arakat. persze egyik sem jott vissza. az mondjuk alapbol gyanus volt, hogy egyiknek sem volt cipoje...
A Kontroll csoport beszámol az utolsó stoppról, gengszterek, rendőrök, feszültség és izgalom a határig: "Egész a határ előtti utolsó faluig jutottunk. Egy páran csak odáig jöttek velünk. Szokás szerint a sofőr a pihenőben elment egy teára, csakhogy most nem akart…..
Budapest-Bamako Megérkeztünk! 2008.01.27 12:08:00
Kirk kapitány jelenti: "A bkv busz heroikus küzdelem árán érkezett meg szombaton este a bamakói célba. A csapat még mauritániában, Kifában bevállalta, amit Villám Géza csapata már nem, hogy megpróbálja megjavítani a tuningbogarat. Ez részben sikerült, és a csapat 400…..
Meg van Béres Alexandra férje. A magyar bulvár sajtóban napvilágot látott hírekre reagálva közöljük, hogy Béres Alexandra, fitnessz bajnok férje, nem tűnt el Mauritániában. Péntek este 7-kor az utolsó Mauritán faluban tankolta járművét és jó egészségnek örvendett.…..
Nouakchottban vagyunk, pihenunk a tengerparton. A tengert (oceant) sajnos nem lehet latni a portol. Voltunk a halpiacon, lecimbiztunk egy csomo emberrel. Minden ok, a busz csoki. Eddig 0 (nulla) pontot gyujtottunk, de a mezonnyel vagyunk. Van fent par nagy kep. INDAFOTO.slideshow.run({…..
Sms-es érkezett Flying Giziéktől, és mivel mi frissek vagyunk, még a sörünk mellől is posztolunk:"Az ima elött már nem érjük el a határt. A 7-es busz a Tatooine után eltűnt a bolygóról. Lóhaláléknak hengerproblémái támadtak, Tantanban lemaradtak."Az imént pedig…..
Budapest-Bamako Csempész stopposok 2008.01.24 11:10:00
Éjfél után valamivel a stopposok is hírt adtak magukról:"Ne izguljatok fiúk, a Kontroll csoport mindent megtisztít utánatok! Úgy voltunk vele, hogy ha már nem tudunk veletek bulizni, akkor a Ti egészségetekre is iszunk a határ előtt hagyott pálinkátokból. Ez olyan jól…..
A futam mai célja a Tidjikja, a szaharai oázis. A sivatagi városba nagyrészt aszfaltozott út vezet, de a feladatokat sivatagi és szavannai szakaszon kellett teljesíteni. A mai etap egy kis kitérő a Bamakóba vezető úton. Ez lehetővé tette a túrázóknak, a lemaradtaknak, a tegnapi…..
Homokviharban vezetni hatszáz kilométeren át üres országúton, alapvető vezetésélmény. A por kifehéríti a kontúrokat, egy cserje látszik, a mögötte álló már csak sejthető, az út fölött folyik át a homok. Csak a technikára bízhatod magad, ha ki kellene szállni, néhány óra…..
Kemu 2008.01.23 18:30:02
Kirk Kapitány legutóbbi bejegyzése óta semmi hír. Próbáltam hívni őket, nem kapcsolható. Írtam nekik e-mailt, nincs válasz. Tud valaki valamit? A határon úgy tudom átjutottak, de hol vannak most?..
Egy jó tányér leves tápláló és egészséges, és ezt tudják a futam stopposai is. Főleg ha egy parkolóban, a friss levegőn főzzük: "Minden nap eszunk, tobbe-kevesbe ez is az edzes resze, Adam nem hiaba dolgozott a terven. Nap mint nap probalunk valami egyre durvabat osszehozni,…..
Budapest-Bamako Csak a néma csend 2008.01.12 22:08:00
A Kabakoma az előző posztban ugyan bejelentkezett, de sajnos sem a buszról, sem a stopposainkról, sem Flying Giziékről nem tudok semmit. Csak találgatni tudok, remélem a megérkeztek Velencébe és nem érnek rá életjelet adni teóriám a helytálló. Azért ha valaki tud valamit,…..