Adatok
yojunior23
0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Komolyan azt hiszitek, hogy a Disney-rajzfilmek bájosak és ártalmatlanok? Az alábbi listával szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, így hát következnek a legelvetemültebb, legalávalóbb, legaljasabb, legfélelmetesebb, legmocskosabb, legkegyetlenebb, leggonoszabb gonoszak, akiket az egeres…..
„Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne.”
A londoni író, Alan Alexander Milne fia, Christopher Robin 1920-ban született, Milne karrierrje pedig egy évre rá lódult meg csak igazán Kaland a nászúton című vígjátékával. Fiának egyéves születésnapjára,…..
A Hófehérke utómunkálatai során, 1937-ben a Disney egyik fő embere, Joe Grant mutatott egy vázlatot a főnöknek. Ladyről szólt a sztori, Grant saját springer spánieljéről, akit feleségével kissé elhanyagoltak, miután kisbabájuk született. Waltnak tetszett az ötlet, és megkérte…..
yojunior23
2014.12.07 15:04:31
yojunior23
2014.12.09 20:47:24
@Santino89: Ja inkább az üzleti részét néztem és teljesen igazad van, de amennyi csalódást átélt Disney az újítások miatt is megértem, hogy nem akart újból kockáztatni és inkább a stúdió anyagi sikereivel és a banki tartozásaival (Már ha volt még neki) foglalkozott.
Disney még gyerekkorában, színházban látta először James M. Barrie Pán Péterét, és odáig volt érte. A megfilmesítéssel nehéz fába vágta a fejszéjét, pedig nagyon vonzotta az a lehetőség, hogy a Barrie által megteremtett fantasztikus világot a rajzfilm közegében sokkal…..
Végre lerántjuk a leplet a győztesekről!
..
yojunior23
2014.11.10 19:22:19
A filmek mellett azért szánok egy külön cikket erre az eseményre, mert nemcsak a cég, de az egész amerikai rajzfilmkészítés történetében nagyobb jelentőséggel bír, mint a legtöbb rajzfilm. A Disney-stúdió mindig is nagyon ügyelt a hírnevére, amely a sztrájk során elég…..
Mindenkinek vannak hiányosságai. Nekem a Harry Potter sorozat volt az, amit tudatosan, és szándékosan ignoráltam az életemből 13 évig. Egyrészt mert sosem érdekeltek ezek a varázslós témák, másrészt taszított a körülötte dúló divatőrület. Meg különben is, mit nézzek én…..
Mi már ezeket a kisfilmeket a televízióban láthattuk, de annak idején kísérőműsorként mentek a mozikban szerte a világon, sok közülük Magyarországon is megfordult a két háború között. Walt Disneytől, a Hófehérke bemutatóját követően a United Artists (aki akkoriban…..
yojunior23
2014.09.29 21:16:15
@Santino89: Hát igen,pedig ha van valami,amit lehet értékelni az a Disney stúdió munkássága.Egyébként ha végeztél az összes egész estés animációs filmmel lehetne egy top10-es lista is, bár biztosan így tervezted amúgyis. :D
A nagy sikerre való tekintettel vasárnapi Disney délután rovatunk folytatódik. Sorrendben fogunk haladni a Hófehérkétől a Micimackóig, tehát az előző cikksorozat kezdetéig. Nem feltétlenül lesz szó minden egyes filmről, önkényesen ki fogok hagyni néhány általam kevésbé…..
yojunior23
2014.09.21 10:20:48
És hogy miért lett vége? Mert a filmek elkezdtek megbukni. Közben létrejött a Dreamworks, amelynek animációs részlegét az időközben a Disneytől kiugrott Jeffrey Katzenberg vezette. A Pixar ugyan nem tekinthető anyagilag konkurenciának, de teljesen más alkotócsapat készítette az ő…..
Az Aladdin és A kis hableány rendezői, John Musker és Ron Clements két ilyen hatalmas siker után vissza akartak térni eredeti tervükhöz: Robert Louis Stevenson A kincses szigetét adaptálták volna vászonra A kincses bolygó címmel. A Disney akkori fejesének, Jeffrey Katzenbergnek…..
Victor Hugo regényének eredeti címe: Notre Dame de Paris, az angol fordításé viszont The Hunchback of the Notre Dame. Ezek után nem csoda, hogy a későbbi angol nyelvű adaptációkban a katedrális helyett inkább a púpos harangozó karakterére helyezték a hangsúlyt. De nem Victor…..
yojunior23
2014.08.18 21:08:42
@Santino89: Disney animációs filmeken kívül fogsz másról kritikát írni, van élet a Disney-n túl is :). Valamint az újabb alkotásaikról lesz szó, itt a 2000-es évek elejére gondok. (Eszeveszett birodalom, Kincses bolygó, Atlantisz...)
Immár 4 éve hagyomány, hogy minden nyáron megrendezzük a Filmelemző Oscart, a videókészítők versenyét, ahol Ti készíthettek filmbemutatókat nekünk, hogy aztán kiválaszthassuk és díjazhassuk a legjobbakat! Az Oscar idén is megrendezésre kerül, egészen konkrétan mától kezdve…..
yojunior23
2014.07.03 17:52:48
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Itt az enyém :)
10. Long John Silver (Kincses bolygó)
9. Hook kapitány (Pán Péter)
8. Shenzi&Banzai&Ed (Oroszlánkirály)
7. Lurke (Atlantisz)
6. Szörnyella de Frász
5. Gaston
4. Lady Tremain
3.Ratigan (The great mouse detective)
2. Frollo
1. Zordon (Oroszlánkirály)