Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Agytagito

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén második alkalommal indultam ezen a versenyen. Tavaly a páromat kísértem, idén már külön futottunk. Korábban azzala  tervvel készültem, hogy nem fogom magamból kiadni a maximumot a versenyen, hogy a következő héten azonnal folytathassam az edzéseket. Akkor még nem döntöttem el, hogy indulok-e a…..
Pocsék! Legalábbis eleinte, utóinte nem tudom.  Ha nem volna világos, a Balatonban egy fiú vészt kiáltott, majd csónakból partra szállot, s eképp állt ott.. "Feladtam a hétvégi Iron távot" 3 éve triatlonozom. 1x iron táv, 4x féltáv és az apraja. Mindegyiken problémáztam az úszás első…..
Agytagito 2015.06.29 21:13:52
@gabesz7004: A nyílt vízi úszás gyakorlása segített rajtam úgy néz ki. Kaposváron sprint távon végre tudtam normálisan úszni, kicsi mellúszás az elején, utána végig ment a gyors és az 55 fős férfi mezőnyben 24. helyen jöttem ki a vízből. Nem volt pánik, nem volt para.
Természetesen nem zavarna az sem, ha egy agyturkász segítene, de egyenlőre úgy érzem nincs rá szükségem. Amúgy is nehéz hiteles sportpszichológust keríteni, így inkább hiszek magamban és az úszóedzőmben.
FINISHER blog OrfűMAD 2015 2015.05.19 01:05:23
Ha jól számolom, harmadik alkalommal autóztam el ide, a Mecsek hegyhát közepére, a sokak által csak a "Fishing on Orfű" fesztiválról ismert Orfű községre sportolni. Csend és nyugalom honol itt. Tökéletes harmónia a természettel. Van miben úszni, azt körbe lehet jó utakon futni, és kerékpáron pedig…..
Ez volt az első terepfutó versenyem. Sajnos (főleg miattam) nem sokat futok terepen. Alig pár száz km van a terepcipőben, pedig nagyon szeretem. Teljesen más, mint a városban. Nem fogom azt mondani, hogy jobb, egyszerűen más. Másért lehet szeretni a terepfutást és másért a városit. Mindenhol…..
FINISHER blog V. Félsziget kupa 2015.03.25 16:39:54
Nekem ugyan csak az első volt. Hallottam már erről a versenyről egy barátomtól. Kíváncsi voltam, mert állítólag elég nehéz jó tempót menni, mert szeles is és szint is akad körről-körre. Minden hír igaznak bizonyult. Bár nem versenyezni mentem, és nem is készültem rá egyáltalán. A 4-hetes ciklusomban…..
FINISHER blog Koncentráció 2015.02.06 14:15:47
Ma reggel, ébredés után belenéztem a tükörbe, ami a nappaliban van, és elégedett voltam. Láttam a derekam oldalán tapadó izmokat, a hasam lapos volt és izmos, és egy pillanatra láttam magam előtt azt az embert, amilyenné a sport által szeretnék válni. A reggeleim nem ritkán ilyenek. Ilyenkor…..
FINISHER blog 2015 évnyitó 2015.02.03 15:07:21
Ez a január is úgy indult, mint az előző. Tervezett edzés nélkül, szokásosnál több futással januárban. Most, újra edzek, újra van lendület és és cél. A kérdés az, hogy ez meddig tart, miből lett és mi táplálja. Meddig tart?   A lendület addig tart, amíg hat rá a…..
Agytagito 2015.02.03 21:42:40
Hol is kezdjem?! Utólag értékelve sok bűntudat van bennem, amiért nem tettem oda mindent, hiszen remek formában voltam. Hangsúly ott van, hogy utólag. Egy percig sem volt kedvem indulni, a nevezéstől kezdve a 2. futókörig. Illetve a bringán voltak jó pillanatok. Eddig kiderítetlen okok miatt…..
Agytagito 2014.06.11 22:13:45
@ironman: Most néztem a hétvégén a Monacoban rendezett Mare Nostrum úszóbajnokságot. A profi úszók is szépen körbenyalják azt a szemüveget, ahogy kell :D.
Mondjuk én az Arena Anti Fog spray-t használom,de az csak úgy jó,ha felteszed a szemüveget bevizezve és úszás végéig nem veszed le a szemedről.