Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dechert Áron

13 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kérdőjel Az megvan, hogy a 38. életévüket nagyon év végén betöltők január elsején arról számolhatnak be magunknak, hogy jövőre töltik be a 40-et? Miközben még csak pár napja 38 évesek... Jómagam 78-as vagyok, így hát így kezdtem az évet én is. Volt egy Hiperkarma koncert 2016-ban, ahol a…..
38 év meg egy kicsi. 13951 nap. Ez is egyfajta mérföldkő. Eddigi életem napjainak a száma. Ha félúton járok, azért hála. És mivel értelmes dolgokért nem szégyen hálálkodni, így legyen: 38 x 2= 76. És akkor a legnagyobb álom megvalósul: élő, szeretet-áramoltató kapcsolat lehetősége az unokákkal.…..
"A szerencse az, amikor a tehetség találkozik a szorgalommal" - visszhangzott magában az imádott lelki társ üzenete, és bátran fúrta bele a a sáros avarba a zokniját. Nem tudta, hogy ebben a pillanatban melyik vágy az erősebb benne: a szerencse hozó, vagy a szerencsés pillanatot elcsenő figura…..
Kilépett a kapun és balra fordult. Nem maradt ideje arra, hogy a hideg, metsző levegő ellen védekezve beleburkolózzon a kabátjába, mert úgy érezte, hogy vágni lehet a tisztaságot, ami körülveszi. Így hát fejét felvágva embereset kacsintott egy kuncogó felhőnek és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy már…..
Életváltó Jel 2015.01.28 17:54:45
Három betű. Csupán három betű. Nem is túl karakteres betűk. Egy „j”, egy „e” és egy „l”. Mégis. Tán észre sem vesszük, de ez a szó észrevétlenül vált/válik az életünk részévé. Számos élethelyzetben használjuk, sok mindenről gondoljuk/érezzük azt, hogy ezzel a…..
2014. szeptember 29., hétfő  Most kezdem el.  Hetek óta készülök arra, hogy naplózzam a mindennapjaim. Hogy kitűzzek egy zászlót a 0. ponton, és felcímkézzem olyan, a jelenlegi életszakaszomban fontosnak megítélt konkrét projektekkel, célokkal, amelyeket régóta nem, vagy csak…..
Semmilyen nézőpontból nem vagyok egy rutinos coming out-os figura. Eleddig sem magamnak, sem másnak nem mutattam be transzparens és őszinte módon egyetlen igazán fontos alkotóelememet sem. A pillanat, hogy ezt megszakítsam, úgy érzem: most jött el. Most van az, hogy egyfelől meg is…..
Csak elmosódott képünk van arról a pillanatról, amikor 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és egy maraton után a kezünket a magasba emelve, tapsvihar közepette befutunk a célba Nagyatádon. 12 óra 26 perc. Ennyi ideig alkottunk egy megbonthatatlan, az egymásra, és önmagunkra…..
Köszönhetően számos körülménynek, az utóbbi három hónapban  - fogalmazzunk óvatosan - a mindennapok közegében más jelleggel és más ritmusban mozogtam, mint előtte 35 évig. Hogy miért éppen most dobta ezt a gép, már nem igazán foglalkozom vele. Egyelőre háladallamokat…..
Azt mondják, hogy az ember a halálakor 21 grammot veszít a súlyából. Ennyit nyom a lelkünk. Igaz vagy nem, az mindenesetre érdekes, hogy a lélek mennyiségi értelmezése lehet, hogy egységnyi, függetlenül attól, hogy egy tömeggyilkosról, vagy pedig Teréz anyáról van szó.…..
Dechert Áron 2014.07.22 11:16:44
@Amadeo: Drága Maci! Beleborzongtam soraidba, nagyon hálás vagyok ezért a pár mondatért, sokat jelent nekem. Írtam neked FB-n üzenetet, bár ahogy az ottani aktvitásod látom, lehet, hogy nem mostanában olvasod:-)Szóval sajnos nincs meg a számod, viszont a (régi) barátra óriási szükségem van, így elküldenéd ide: dechertaron@gmail.com. Ölellek!!!
Dechert Áron 2014.07.22 11:23:39
@kiborít: Jaja. Határidők...:-) sokszor már úgy érzem: a privát életben nem is nagyon szabadna határidőket szabni magunknak... Ha nem érezzük, hogy mikor, hol húzhatóak meg a határvonalaink, akkor megette a fene az egészet, nem?:-) Szóval én inkább célkitűzésnek hívom, és bízom abban, hogy a határidőktől függetlenül jeleket kapok majd magamtól: eredményesen zajlik-e az adott projektem!!
  Amikor életed egyik legnagyobb projektjében valami igazán váratlan történik. Amikor ez a valami a terveid szerint nem a projektline része. Amikor kezdesz egyre többet magadban lenni, és már olyan is előfordul, hogy ilyenkor jóban vagy magaddal. Amikor még természetesen többször…..
Dechert Áron 2014.06.30 13:27:46
@hezitálós: Örülök, amikor olyan visszajelzés érkezik, amelyikről érzem: nemcsak magamnak mutat jeleket ez az út, hanem másnak is!! Örömmel és nyílt szívvel fogadom majd véleményed/kritikád.
Megnyugtató(bb) volna úgy elmélkedni a mentális és szellemi gyengeség fogalmáról, hogy a magam részéről már legalább egy lépéssel tartok előrébb annál, hogy felállítottam a diagnózist. Ja, igazán jó volna, de nincs így. Lépésről csak álmodozom, így a "leheletnyi…..
Dechert Áron 2014.06.18 19:45:12
@MiProZ: Bizonyosan érzem, hogy ismerjük egymást:-)Tudod, ezt megérzi az ember. De valóban, a gondolati és lelki színtér a fontos:-)Várom majd a kritikáid. Akár itt, akár pedig személyesen. Hiszen Te tudod ki vagyok, én pedig még nem:-):-)
Dechert Áron 2014.06.18 19:53:17
@MiProZ: Még egy-két kommentváltás, és rájövök ki vagy:-)Egyébiránt ennél a mondatodnál volt először gyanús, hogy ismerjük egymást:-):-): "Az biztos, hogy minden embernek kell az, hogy az élet egyszer jól pi..án rúgja."
Dechert Áron 2014.06.18 20:17:12
@MiProZ: OK. De ha már játék... Amikor legközelebb találkozunk, utalj valami nagyon finom, alig észrevehető jellel arra, hogy ki is vagy:-) oszt vagy rájövök, vagy nem. deal?
Életváltó Váltó 2014.06.05 17:27:42
Kacérkodom a gondolattal jó ideje. Hogy írok nemcsak magamnak. Hanem úgy minden mindegy alapon (ez persze nem igaz…) kifelé is. Kicsit levetkőzve, mezítelenül, kijelentést kérdéssel vegyítve, hogy a reakció interakció (is) legyen. Az utolsó impulzust, mint ahogyan a mostani…..