Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lacee83

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az AMC új sorozata, a The Terror március 29-től látható nálunk, illetve nem egészen, mert március 27-én hajnalban az első két részt az amerikai vetítéssel egyidőben meg lehet nézni élőben, ha valaki nem tudna aludni, vagy éppen 3-ra érne haza a Makk tízesből. A sorozatról írtunk már többször, a…..
Lacee83 2018.02.18 18:39:37
@for-avar: Lehet a hogy a "van Valami odakünn, ami tengerészt eszik, és Rossz" pont emiatt csak a képzeletükben létezik. Kiváncsian várom.
Egy ideje már ismét autóval járok munkába. Úgy döntöttem két évvel ezelőtt, hogy megöregedtem, és már ritkán járok kerékpárral. Pedig hajdanán még az emlékezetes pintérsanyai hófúvás napján sem ültem át más autójába, hanem hazatekertem, és fagyott, könnypárás tekintetekkel gondolok az ónos esőben…..
Lacee83 2016.11.04 12:27:30
@saul fika:
ha 600Ft lesz a benzin sem lesz kevesebb, amikor 450 volt akkor sem csökkent a forgalomban részt vevő autók száma. Akinek menni kell annak menni kell. Azoktól borul el az agyam akik végig követnek a lakott területen kívüli úton 90-100al majd amint lehetőségük nyílik lakott területen belül megelőznek mert nekik az 50-60 már lassú.
Belsőség Heti merítés 2015.03.08 09:17:41
A szerethető UFO Rájöttem az autó talán legnagyobb hibájára: nem lehet tőle racionális érvek mellett megszabadulni. Egyszerűen megy és az üzemanyagon, kopó alkatrészeken kívül nem kér semmit. Amit megbízhatóságon megnyer,azt elveszíti a karosszérián Idős bácsié…..
TComment Egy parkolás: százezer 2014.09.30 06:15:00
Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek. Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
Belsőség Paul Walker (1973-2013) 2013.12.01 13:59:54
Megy a vita, de ez téged sajnos már nem érdekel. Sokan most szomorúak, sokan most okosak. Hogy melyikből van több, nem tudom és nem is érdekel. Valaki azt írta, annak azért örül, hogy most már biztos nem lesz újabb Halálos Iramban-film. Tényleg? Valahol pedig egy kamasz lány zokogva…..
Lacee83 2013.12.02 23:54:06
@stigi80:
A honda civic jelenetnél valóban volt libabőr! Én is amoziban néztem meg, de utána még egyszer dvd-n és azóta sokszor.
WheelHeart 2013.12.01. 17:05:02 Egyetértek a film valami uj dolgot inditott el sok emberben. És nem csak a versenyre gondolok. Sokak kritizálják a filmet de nem is várok más véleményt azoktól akiknél az autó csak egy eldobható tárgy.

Bizonyára sok jó filmben játszhatott volna még és nem csak az F&F sorozatra gondolok. Más témájú filmekben is jól szereplet.

Az autó amiben ült bár sejtelmem sincs mennyivel ütközött de egy csillagot sem érdemelne a törésteszten....
Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha…..
Belsőség Megint béemvés lettem 2013.11.01 17:53:32
Az ember életét sok dolog befolyásolja. Lát egy égi jelenést, túlél egy katasztrófát, esetleg szerelmes lesz. Minden mindenre hatással van, aztán ezek együttesen alakítják ki a dolgok menetét. TC autóflotta szinten nekem két dolog volt hatással a döntéseimre. Az egyik, hogy…..
„Ha az iparban, mezőgazdaságban, illetve közigazgatásban végzett, felelősségteljes tevékenységünk mellett csak egy parányi szabad időhöz jutunk, kiviharzunk modern lakásunkból, és samponnal, szivacsokkal felszerelve rávetjük magunkat krómtól-lakktól tündöklő…..
Belsőség A tekerés vége? 2011.07.05 16:20:00
Ma kipattant hírünk azért nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen mindenfelé ezt kommunikáltuk, szakmai fórumokon egyértelműen állást foglaltunk és hangot is adtunk véleményünknek. Tárgyaltunk politikusokkal, importőrökkel, döngettünk zárt és nyitott kapukat. Úgy…..
Végre megérkezett a tarifatáblázat, nem kell tovább találgatni. A pesszimistáknak nem lett igazuk: úgy tűnik, senkinek sem kell többet fizetnie jövőre a kötelezőért, még a kisköbcentis turbósoknak sem. Öt példa alapján megnéztük, hogyan változtak a díjak az eddigi…..
Jajj,de csúnya! Akkordot fogunk.. 2010.05.26 22:25:01
Gyurma találta az alábbi Hondát, a többit mondja el Ő:Múlt hétvégén Pécsen lőttem ezt a gyönyörűséget. Nem egy showcar, de a hótoló, a csirkeháló, a küszöbök és a kisfelni megteszi a hatását. :D A tetőcsomagtartó már csak pont az i-re, de az legalább Thule.. ..
Jajj,de csúnya! Dzsijja 2010.05.28 20:13:29
Robesztől landolt ládámban az alábbi Mondeo Ghia. A képek mindent elárulnak. ..
Autófília Meglepetéééés! 2010.03.03 11:00:00
2010. január elseje sokáig emlegetett dátum marad a magyar autósok életében. Változott a KRESZ, az eredetvizsga, a műszaki vizsga, megszűnt a zöldkártya, megérkezett a gépjárművek luxusadója - egységsugarú autótulajdonos alig győzi kapkodni a fejét, annyi az újdonság. Ha…..
Belsőség Csúnya gazdagok! 2010.02.03 11:34:00
  Egy 30 milliós ház után 75 ezret kellett volna fizetni. Egy félmilliós Saab vagyonadója: 61 ezer. Vélemények azonos című írásunkról...
Belsőség India odavág 2009.09.22 18:00:00
Kicsit untuk már Frankfurtban a grammperkilométeres hófehér autókat. Ennél csak a „nem létező villanyautók” rovat volt borzalmasabb, mert ugye más dolog kiállítani egy példányt, hogy csinos lánykák dugdossák a konnektorba, és más dolog gyártani. Viszont az a cég,…..
1993-at írtunk, 23 éves voltam. Dolgoztam már ekkor pár éve. Egy örökségből és félretett pénzemből sikerült vennem egy Suzuki Swift 1.3 GC típusú autót. Azért döntöttem emellett mert mindenki dicsérte, olcsó volt, fürge modern. 880.000 Ft-ot fizettem érte. Fess fiatalember…..
Belsőség Ha szívatnak a tótok 2009.08.25 21:29:00
Nem nagy titok, hogy amikor nemrégiben egyedül vertem sátrat Budapesten, családom Pozsonyban maradt. Ideiglenes megoldásként a hétvégi utazás mellett döntöttünk, hol én megyek oda, hol ők jönnek ide. Nincs is ezzel nagy gond, hiszen a Pozsony–Budapest távolság elenyésző,…..
Lacee83 2009.08.26 09:54:46
@bopat: Engem ez azért bosszantott Szlovákiában meg ne beszélj már magyarul mert megbüntetnek, vagy lenéznek esetleg leütnek. Egyébként a román rendőrök is elég szopatósak, az ukránok sem a legjobbak de velük lehet tárgyalni a pénz nyelvén és szerencsére nem uniós árakon..még
  Nem tudom, mikor jön el az ideje, hogy börtönbe csuknak öregautó-tartásért. Nincs már messze.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Lacee83 2009.08.05 23:05:56
@Vé8: Igen kár, hogy sokan megpróbálják majd eladnia komolyabb motorral szerelt gépeket (170LE felett). Csak az a baj hogy nem nagyon lesz rájuk vevő.A 2.5-3.0 V6osoknak lejár. Akinél hegyekben áll a pénz úgyis a legújabb luxusgépeket választja akinek meg csak egy 10-15 éves viszonylag olcsóbb de jól felszerelt gépre vágyik illetve csak arra telik, az inkább a hitelcsapdát választja. én szerintem inkább kerékpárra pattanok...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az MTV híradójában jelentette be tegnap este, hogy 2010-tõl összevonják az autók környezetvédelmi vizsgálatát és mûszaki vizsgáját. Véleményük mai hírünkről...
  Akik gyűlölték, azok most örülhetnek: Chris Bangle otthagyja a BMW-t. Azonban tény, hogy minden idők legnagyobb sikereit érte el a gyár el az általa formatervezett típusokkal. Vélemények az azonos című hírünkről...
Ősz óta pang az autópiac, a használtautókat is egyre nehezebb eladni. Péter is hiába kínálgatta kétajtós, 1981-es Oldsmobile Cutlass kupéját, fél éven át nem jelentkezett komoly vevő. Januárban elhatározta, hogy tombolán értékesíti az autót. – Internetes hirdetésben…..
Sajnos a Mitsu is feladott valamit, bár biztos vagyok benne, hogy a Dakar nem került annyiba nekik, mint a Hondának az F1. Mindenesetre, miután a Dakarnak hívott rendezvény kivonult Dakarból, majd jól megverte őket a VW Dél-Amerikában (egy tizedik helyet tudtak felmutatni a Racing…..
Most vagy puffos volt elöl-hátul és olcsóbb a tuning lökhárító, vagy tényleg komolyan gondolja. Szerintem komolyan gondolja :$Volvo 850Ár:    950.000 FtÉvjárat:    1994 / 9Futott km:    178000 kmÁllapot:   …..
Belsőség Heti merítés 2009.01.11 15:27:00
Egy kis év eleji Z Mások szerint kicsi. Ha valaha már volt szerencséd beleülni tuti nem gondolod ezt. Szervo nélküliség kicsit izzasztó szűk hegyi utakon,de talán a hajtás mindenért kárpótol. Egy éve vettem meg álmaim autóját Ettől jobbat nem is tudok elképzelni. Minden meg van…..