Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ukdani

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első évszázadokban elszórtan, egymástól függetlenül, a birtokukban lévő, a Szentlélek sugallataira készült leírások alapján és a Szentlélek irányításával illegálisan működtek a Krisztus egyházának közösségei: őskeresztényei. Tökéletesen betöltötték a…..
ukdani 2018.01.10 01:55:05
Először is úgy látom, hogy a cikk írója eltekint pár alapvető fontos történelmi ténytől és hajlandó a saját hasznára terelni azokat, illetve kedves olvasóit, ezzel félrevezetve őket.
Lent található a cikk, amiből idéznék:
NEM HITELES A MOSTANI BIBLIÁNK?
"Sokan hivatkoznak arra, hogy egy bizonyos zsinaton törölték a Bibliából a reinkarnáció tanítását. Legtöbben nem tudják ugyan pontosan megnevezni ezt a bizonyos zsinatot, de leggyakrabban az 553-as konstantinápolyi vagy a 325-ös niceai zsinatra hivatkoznak. Valójában azonban ekkor már nagyon sok kézirat létezett az egész Római Birodalom területén, s így elképzelni is nehéz, hogyan tudtak volna minden példányt összegyűjteni és kijavítani. A zsinat előtti időből manapság sok megtalált kéziratunk van, amelyeknek a szövege nagy pontossággal megegyezik a Biblia ma elfogadott szövegével. Ezen felül több ezer újszövetségi idézetet találhatunk az egyházatyák írásaiban a IV. század előttről, melyek szintén megerősítik a bibliai szöveg hitelességét."

A REINKARNÁCIÓT PRÓBÁLTÁK VOLNA ELREJTENI A ZSINATOKON?
"Mindkét fent említett zsinat lefolyása ma is bárki számára megismerhető a ránk maradt dokumentumokból, amelyekből az is kiderül, hogy ezek egyikén sem foglalkoztak a reinkarnációval. Az 553-as konstantinápolyi zsinaton elítélték ugyan a preegzisztencia (földi testet megelőző létezés) kérdését Origenész tanítása miatt, de ez nem azonos a több földi életre való újra megtestesülés tanával (reinkarnáció), amiről viszont nem esett szó. "

A BIBLIA MÉG ÍGY IS UTAL A REINKARNÁCIÓRA?
"Ha igaz lenne, hogy a reinkarnációt törölték a Bibliából, az nem pusztán azt jelentené, hogy kivettek bizonyos részeket belőle. Az Újszövetséget átszövi a kereszténység alapvető hite Jézus és a magunk feltámadásáról. Ez tehát azt is jelentené, hogy az egyszeri ítélet (pl. 2 Korinthus levél 5:10; Apostolok cselekedetei 24:15), a feltámadást követő örök élet (pl. János 5:28-29) vagy a végérvényes kárhozat (pl. Máté 25:46) tanítását sokszorosan betoldották. A Biblia utolsó ítéletről szóló tanítása ugyanis ellentmond annak az elképzelésnek, hogy az embernek újabb és újabb élete lesz. Mindenekelőtt a Zsidó levél 9:27 világosan kizárja a reinkarnáció tanítását:

[…] és amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik […]

A legrégebbi fellelhető kézirat, amelyben szerepel ez a világos kijelentés, a 46. számú papirusz, mely a Krisztus utáni második században, azaz jóval a niceai vagy a konstantinápolyi zsinat előtt íródott."

A PAPOK KIHASZNÁLTÁK BEFOLYÁSUKAT, HOGY ELFEDJÉK EZT A TANÍTÁST?
"A Biblia a felvilágosodás óta nem pusztán a papok privilégiuma. A mai tudományos Biblia-kritikai vizsgálatok (pl. archeológia, szövegkritika, stb.) már nem érdekeltek abban, hogy ezt a tanítást – ha nyomai az ókori kéziratokban fellelhetőek lennének – elhallgassák. (Sőt, biztos lenne elég tudós, aki örömmel venné az ezzel a szenzációval járó hírnevet.)"

ÚJ FELFEDEZÉSEK ALÁTÁMASZTOTTÁK A REINKARNÁCIÓT?
"Többen bíztak abban, hogy a Qumránban előkerült kéziratok bizonyítékul szolgálnak majd a reinkarnáció bibliai tanítására. Az ott megtalált kézirattöredékeket azonban már feldolgozták, sőt magyar nyelvre fordítva meg is jelentették – bárki elolvashatja őket. Ezek egy olyan zsidó közösség írásai, amelynek a túlvilági életről szóló hite alapvetően megegyezik az Ószövetség addig is ismert tanításával, mely szerint a földi élet a halállal véglegesen befejeződik (pl. 2 Sámuel 12:23; 1 Királyok 2:1-2; 1 Mózes 25:8), és a halál után az igaz emberek feltámadás által Istenhez kerülnek (pl. Dániel 12:2-3)."

CIKK:
www.keresztenyek.hu/kivettek-a-reinkarnaciot-a-bibliabol/

Ezek alapján egyértelmű, hogy a kedves blog írója szándékosan csúsztat és hallgat el információkat, hogy igazolja tézisét, a biblikus reinkarnációt.
Azok mellett, hogy a cáfolat fényében ez teljesen alaptalan feltételezés pár Bibliai szakasz alapján, mely feltételezés így nagyon soknak ellentmond, ez a cikk nagyon is ártó azok számára, kik nem értik meg a logikus magyarázatot, nem keresik a blogot alátámasztó forrásokat és könnyebben befolyásolhatók.

Szerintem itt az a pont, ahol kimondhatjuk azt, amit már több ezer éve is kimondtak az eretnek tanokról: ártanak a keresztyénségnek és ISten munkájának is.
Így ha a szerkesztők logikusan átgondolják a cáfolatot, s igaz hívők, törlik a cikket és egy cikkben tisztázzák félreértésüket. Köszönöm.