Regisztráció Blogot indítok
Adatok
junoszty70

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrégiben jelent meg egy poszt (fogalmazzunk úgy, hogy egy képzeletbeli beszélgetés) itt, melyben Sándor beszélgetett a londoni életről egy határátkelést tervező ismerősével (aki nem olvasta volna, az itt pótolhatja). A mai tulajdonképpen egy válaszbeszélgetés Budapestről, a…..
junoszty70 2014.05.25 11:16:28
@diggerdriver:
Ahogy látom a kommenteket, mi nagyon nem egy malomban őrlünk.
Én hiszek Magyarországban, ti pedig valami másban. De nincs is ezzel semmi baj :-)
Valamit azért nem értek.
Én a párommal nem csak Angliában éltünk pár hónapot, de Spanyolországban és Görögországban is. (Szeretünk megismerni más országokat, embereket, saját szemmel megtapasztalni, megélni, hogy milyen is az ottani élet, nem pedig csak turistaként.)
Érdekes módon, kizárólag csak Angliában éreztem - a kint élő magyaroktól - azt a Magyarország felé zúduló sértődöttséget, rosszindulatúságot, gúnyt, lenézést. A másik két országban élő magyarok szeretettel és nosztalgiával gondoltak és beszéltek a szülőhazájukról. Vajon miért is?
A legtöbb Angliában élő magyar úgy beszél, hogy nem is szeret hazalátogatni, Magyarországot már nem tekinti a hazájának stb, stb...
Gyerekek! Akkor nem kell Magyarországgal foglalkozni!
Foglalkozzatok Nagy-Britanniával és a drágalátos királynőtökkel, vagy amivel akartok! (Legyetek büszkék Anglia történelmére!)
Nem kell leköpdösni saját szüleitek, nagyszüleitek, őseitek hazáját!
Nekik még a hazájuk volt, nektek már NEM!
Érezzétek jól magatokat és végre dobjátok már le a magatokkal hurcolt gyűlöletet! Sokkal könnyebb lesz minden :-)
junoszty70 2014.05.25 13:12:35
@diggerdriver:
Erről beszélek. Düh és még egyszer düh.
Ha esetleg még egyszer elolvasnád a londoni írást, akkor láthatnád, hogy nem csak a negatívumokat írtam le.
Idézem: „természetesen azoknak, akik megfelelő szak- és nyelvtudással rendelkeznek, teljesen más az élete Londonban. Nekik akár Anglia lehet a tejjel-mézzel folyó kánaán...”
A többi, amit a költségekről írtam az hellyel-közzel igaz.
Az írásomat annak a sok embernek szántam, akik azt hiszik, hogy a kerítés kolbászból van Angliában, tudják meg pontosan, hogy mi vár rájuk az első években és ezzel a tudással felvértezve vágjanak bele az útnak.
Ahogy írtam, mi elsősorban csak és kizárólag az ismeretszerzés (+ nyelvgyakorlás) miatt jártunk más országokban. Most sem kizárt, hogy eltöltünk majd pár évet valahol máshol... nem vagyunk röghöz kötöttek.
Nekem az nem SIKER, hogy egy dohos londoni szobában élek, míg másoknak igen. De engem - mármint a siker -, nem igazán érdekel. Éljük az életünket és megpróbáljuk jól érezni magunkat!
Jah és borzimorzi: nem vagyok turbomagyar :-)
Lőtéri kutya? Hmmm... akkor miért van tele a facebook Angliában élő magyarok gyalázkodásával? Vagy itt a határátkelőn?
Abban semmi újdonság nincs, hogy a brit főváros rengeteg magyar otthonává vált az elmúlt években. Persze London drága is, az időjárás sem olyan, mint Magyarországon, az ételek is mások, és persze sok embernek az elején meg kell küzdeni az előrejutásért. A mai poszt egy…..
junoszty70 2014.05.16 16:54:26
Üdv mindenkinek! Kicsit munkaügyileg el voltam foglalva, de most megpróbálok válaszolni a kommentekre, mivel én írtam ez a posztot.
Ez a kis poszt természetesen csak egy kivonata, egy összefoglalása volt a beszélgetésnek. Nem pontosan így, nem pontosan ezekkel a szavakkal zajlott le.
Bizony, hogy meg lehet élni és jól lehet élni egy gyermektelen párnak 300-350 ezer forintból egy nyugat-dunántúli megyeszékhelyen, de az is biztos, de ha ez a pár jól érzi magát (bulizik, autót tart, nyaral), akkor bizony nem tud félre rakni egy fillért sem. Erről ennyit.
Londonról: én pontosan tudom, hogy mennyire érzékenyek az ott élő magyarok, hisz a kint létem alatt próbáltam minél több magyarral megismerkedni és beszélgetni. Valami perverz módon Angliát nem szabad szidni, csak Magyarországot. Magyarországot ezerrel lehet gyalázni a politika, a közélet, az emberek, a közlekedés stb. miatt. Anglia szent és sérthetetlen. Valaki itt a kommentelők közt azt állította, hogy nem is szar az idő Lontonban! Sőt istenkirály az idő! BOTORSÁG, csak ennyi a válaszom.
Egy kerti buli alkalmával feltettem a kérdést, ha lenne rá lehetőségük (munka, egzisztencia), akkor hazajönnének-e? Mint a szél.... a legtöbben nyilatkoztak. Ha internetes fórumokon jelennek meg ezek az emberek, akkor simán letagadják, hogy ők ilyet mondtak volna. „Nincs faszább hely Londonnál!!!” Az az érzésem, hogy a legtöbben még saját maguk elől is eltitkolják a valóságot, mert ha beismernék, akkor összerogynának. Hisz mennyi mindent és mindenkit itthonhagytak... had nem soroljam fel! Ők bizony csak a tömény kupac sza...-t kapták meg Londontól! (Már bocs a kifejezésért!)
Pár üveg sör után volt aki beismerte, hogy ő minden este azon gondolkozik, hogy hogyan legyen öngyilkos, van aki kábszerezik, van akinek nagyon komoly lelkiproblémája van... és még sorolhatnám.
Én csak 4 hónapot töltöttem kint Londonban a párommal együtt. Számunkra csak egy próba, egy ismerkedés volt Angliával, ráadásul az olimpia alatt is kint voltunk (így terveztük) :-)
Nagyon hamar rájöttünk, hogy ez a hely nem nekünk való, talán azért is mert nem vagyunk fiatalok (én 44 a párom 35), de egyszerűen azt az igénytelenséget elviselni, hogy egy halom emberrel osszam meg életem, az nekünk nem ment. Mi szeretünk lazán élni, meztelenül flangálni a lakásban, ott és akkor szexelni, amikor csak akarunk, akkor főzni a konyhában, amikor akarunk, akkor menni fürödni, amikor akarunk és még sokáig sorolhatnám. Számunkra az a kinti „nyomor” embertelen és megnyomorító!
(Most természetesen a nagy átlagról beszélek... nem a 2000-3000 fontot kereső magyarokról.)
Sok ismerősünk lett odakintről, ők bizony ezerrel rakják ki a facebook-ra a nyaralási és mindenféle csodás kirándulásról a képeket. Ezek az emberek mind összezárva élnek más emberekkel, olyan házakban (4 házban voltam látogatóban), amelyek bizony büdösek és dohosak! Életemben (még a katonaság alatt sem) laktam olyan ótvaros, huzatos házban, havi 550 fontért! Sok is volt az a négy hónap bevallom.
Csak még annyit: grafikus, kiadványszerkesztő vagyok és mivel ezt a szakmát (ahol van internet) lehet űzni, ezért mi nem dolgoztunk londoni munkaadónál.
junoszty70 2014.05.22 08:34:58
@diggerdriver:
Az első három hónapban végig esett az eső, az olimpiára javult meg. Akkor bizony volt pár szép nap.
De tudod, az embernek vannak olvasmányai, filmélményei, ami alapján is tud egy elég határozott véleményt mondani egy adott országról.
Nem kell ahhoz Észak-Kanadába utaznom, hogy tudjam micsoda hidegek vannak arrafelé.
Londonról még csak annyit:
„- Hol van? - Londonban. - Londonban? - Londonban. -Londonban? -Igen, Londonban. Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins. London!"