Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BlauPerl

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      Most már biztosan bejelenthetjük, a kozmetikai ipar után a fodrászatba, vagyis a hajápolásba is új trend hódít: a szén. Ez ugye egy nagyon jó kis anyag, bár sokaknak csak a jön a szén csúszik örökbecsű van meg. De ő egy szuper valami, az idősek még tudták, hogy akár a hűtő…..
Tanúként idézte a kurucinfó domain-bejegyzőjét és szerverszolgáltatóját a San Francisco-i kerületi bíróság, miután az antiszemitizmus ellen fellépő Tett és Védelem Alapítvány az Egyesült Államokban is eljárást kezdeményezett, hogy kiderüljön, kik a felelősök a nemzeti…..
BlauPerl 2014.04.19 17:42:05
Őszintén szólva elképesztő, hogy milyen hozzászólások születtek az előbbiekben. Döbbenten jutottam az olvasás végére. Minden tiszteletem azé a pár emberé, aki itt normális hozzászólást írt!

Először is szeretném leszögezni a kákán is csomót kereső embereknek, hogy Magyarországon élő magyar állampolgár vagyok, nem vagyok sem zsidó, sem cigány, emellett joghallgató vagyok, így tudatában vagyok annak, hogy mit írok le.
Tehát.
Először is szeretném kifejezni a hálámat annak a kommentelőnek, aki a zsidókat, úgy kollektíven Krisztus ölőnek tekintette, mert több szempontból is nevettem a hülyeségétől.

1. Ha már egy népcsoportot összességében Krisztus-ölőnek nevezel, légy oly szíves és nézz utána annak, hogy hülyeséget beszélsz-e vagy sem. Nevezetesen arról beszélek, hogy a zsidók közül nem mindenki támogatta Krisztus megöletését, mert volt, aki mögé állt. Abban a pillanatban a zsidó tábor ketté vált, így csak egy része működött közre abban, hogy Jézus végül keresztfán végezte. Az antiszemitizmus ebből a momentumból indult ki, és ezt fejlesztették tovább a későbbi társadalmak, míg végül a holokauszt idején ez kiteljesedett.

2. Ha már Krisztussal jössz, akkor leszel szíves nem gyűlölködni, mocskos zsidózni, mocskos cigányozni stb. mert ha a tanításait veszed alapul, te, a jó keresztény lelkületeddel, akkor szádból csinálsz segget a fent tanúsított magatartásoddal. Magyarán: röhejes leszel.

A következő pont az lenne, hogy a szólásszabadságról és a Jobbikról írok. Én, mint joghallgató, elég sokat tanulok erről a politikai előadásokon, így van fogalmam néhány dologról.

1. Ha van olyan fasza csávó itt mindenki, ahogy a fantasztikus kommentekből kitűnik, akkor valószínűleg tisztában van a liberalizmus és a libertianizmus fogalmáról(Guglizzatok rá, ha mégsem).
A libertianizmus annyiban különbözik a liberalizmustól, hogy itt a szabadságnak semmi sem vet gátat, ergo azt csinálsz amit akarsz büntetlenül. Viszont, elkeserítelek titeket: a mai modern társadalmak a liberalizmus eszméit követik (már amelyik), amely magában foglalja azt a szólásszabadságra tekintettel (bármelyik nagy emberi jogi deklaráció így fogalmazza meg): minden embernek joga van a szabad vélemény-nyilvánításhoz, AMÍG: ez mások alapvető emberi jogait nem sérti (értsd ez alatt: negatív diszkrimináció, üldözés, becsületsértés, mocskolódás, nyílt megbélyegzés, más emberek gyűlöletre való buzdítása, zaklatás, testi sértés -- ezzel ellentétes magatartás büntetőjogi eljárást von maga után). Ha az aktuális politikai helyzettől eltekintünk, a szólásszabadság mindenkinek biztosítva van, de a fent említett keretek között. Ha tetszik, ha nem, ez van!

2. Ha már a Jobbikot istenítitek remélem tudjátok, hogy nyíltan neonáci és nyilas nézeteket vallanak, egy épkézláb gazdasági programjuk sincs, és ha kormányra kerülnének, akkor is maximum 4 hónap alatt csődbe vinnék az országot, kirobbantanának egy polgár- vagy egy rendes háborút, elkezdődne a cigány és zsidóüldözés, anarchia törne ki ebben az egyébként is kaotikus helyzetben. Az európai nagyhatalmak, talán mondanom sem kell, teljes fegyverzettel fordulnának ellenünk, többek között Németország, Amerika, Anglia.. Szép és jó, hogy a családépítést ösztönzik, meg jó béreket ígérnek, de hogy az országgal semmi jót nem tennének az is biztos. A szegénység sem fog elmúlni, mert amint a Jobbik kerül hatalomra, az ország kevés tőkéje is ki fog háramolni, anélkül meg persze a gazdasági ráta ennél is alább fog süllyedni, az olló még jobban kinyílik. És ha a gazdaság a csőd szélére kerül, akkor nagyon jóléti társadalomról sem tudunk beszélni. Hozzáteszem, most el lehet kezdeni mocskos bolsevikozni, fideszesnek meg miegyébnek nevezni, de ezek tények.

3. Idiotizmusról tanúskodik az, hogy a cigányokat is kollektíve megbélyegzik. Vannak igenis olyanok közülük is, akik dolgoznak, becsületesek, a gyerekeiket normálisan szocializálják, az asztalra tisztességes munkából származó kenyeret tesznek. Aláírom cigánybűnözés létezik, de emberek, könyörgöm, van nálunk ezerszer rosszabb fehérember is, talán példákat sem kell mondanom.
Miért lehet cigány - és megélhetési bűnözés? 1. Szegénység van. 2. Rossz szocializáció, amely deviancia kialakulásához vezet. 3. Az oktatásban jelentősen érvényesül a negatív diszkrimináció.
Ahhoz, hogy ez megszűnjön egy olyan gazdasági program kell, amely fellendülést eredményez, amely által a szegénység ezek után feloszlatható lesz, vagy csökkenthető. És egy szemléletváltás sem ártana.

És végül a médiumok, kiváltképp a kuruncinfo. Értelmiségi, normálisan szocializált emberként felháborító számomra az, hogy egy oldal ilyen nyíltan lázítja az embereket és ösztönzi őket a gyűlölködésre, zaklatásra, tettleges cselekményekre. Ha megmaradna csak annál, hogy a más médiumok által elhallgatott információkat objektíven közölje, akkor nem lenne semmi gond. Így viszont csak megmaradnak egy annál is alacsonyabb emberi szinten, mint amely népcsoportokat ők egy bizonyos szintre beállítanak.

Lehet gondolkodni!
BlauPerl 2014.04.19 18:06:39
@ephart: Valóban ez van a Bibliában, ismerem a sorokat, olvastam őket. A mondandóm lényege, viszont az volt, hogy nem kolletíve, az egész zsidóság döntött Jézus Krisztus sorsáról.