Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hope3

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akinek sose volt benne része, az hitetlenkedhet, de elég sok házaspár él úgy évekig egymás mellett, hogy vagy nincs szex köztük, vagy van, de az annyira csapnivaló, hogy még rosszabb, mint a semmi. Nem szokás erről nyíltan beszélni, naná, hogy nem. Hiszen az elvárás az, hogy a…..
Hope3 2014.04.08 15:27:14
@skarlát betű: Én is azt hittem, hogy a fogamzásgátlótól nem kívánom, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem attól.
Mondjuk a rögtön rám mászott és már végzett is módszertől nem is tudom mitől kellett volna megkívánnom.
Ráadásul évekig nem is vette észre magát.
Mostanra a kapcsolatunk is megromlott, mert semmi másról nem szól csak a munkáról, a házimunkáról, a gyerekről. Állandóan csak marjuk egymást, vagy nem szólunk egymáshoz. Mondjuk, az utóbbi pár hónapban elkezdte törni magát, de az érintésétől is kiráz a hideg.
Hope3 2014.04.09 08:46:10
@skarlát betű: A gyerek előtt jó volt, bár elég hamar jött. Azt, hogy milyen az igazán jó, talán nem is tudom. Nincs túl sok tapasztalatom. Az együtt töltött 7 év nagy részében elég siralmas volt a szex, nem igazán érzem nőnek már magam, ez meglátszik a súlyomon is sajnos, ami csak még inkább ront a helyzeten. Most, hogy túlléptem a 30-on, eléggé kétségbe estem, mert úgy gondolom azért ahhoz még fiatal vagyok, hogy így éljek tovább.
Hope3 2014.04.09 10:22:21
Szórakozás? Mi az? Komolyan mondom nem tudom :-(
Új helyre költöztünk amikor megszületett a gyerek. Ő az én szinte minden napján dolgozik. Reggeltől estig, értünk. Gyakorlatilag ő sem jár sehová, én sem, nem is tudnék, a nagyszülők nem a közelben laknak. Igazából túl sok embert sem ismerünk így. Amióta új munkám lett, és egyre több embert ismerek meg, egyre inkább lázadok a sorsom ellen, és ez nem tetszik neki. Eddig gyakorlatilag bezárva éltem, és ez neki jó volt. Az önbizalmam módszeres lefelé építéséről időről időről gondoskodott. Mellette úgy érzem, még az anyaságomat is csak egy robotként élem meg, nekem az a dolgom, egy anyának az a dolga.
Főleg így munka mellett, a gyerekünk is most kezdte az iskolát, otthon sem nagyon jut időm magamra.
Néhány hónapja döbbentem rá, hogy nem csak másokat ámítok azzal, hogy nekem milyen jó párkapcsolatom van, hanem magamat is.
Érdekes élmény volt rádöbbenni, hogy magamat is milyen szinten sikerült meggyőznöm erről.
Próbálok vele kommunikálni, de amiről úgy gondolom, hogy talán megértette, másnapra kiderül, hogy teljesen más következtetéseket vont le belőle. Részemről felmerült a külön költözés alternatívája, de ő a gyereket nem hagyná, hogy elvigyem. Az én fizetésemből úgysem tudnám eltartani. Szerinte. Igazából ezzel is csak aláz, de észre sem veszik, közben pedig úgy csinál mint aki nagyon szerelmes belém, nem tudom ez hol volt annyi éven keresztül. Ráadásul nem is megy túl jól neki. Eddig nem vett feleségül, de most szívesen elvenne. Jó vicc.
A kikényszerített együttléteink alatt próbál többet törődni velem, de mivel eleve nem kívánom, nem ér el túl sokat vele. Néhány éve még talán. Mondjuk azt nem értem, hogy ha most tud ilyen is lenni az ágyban, akkor amíg nem rezgett a léc miért nem volt ilyen. Addig könnyebb volt megdöngetni gyorsan, nekem úgy is az a dolgom, hogy hagyjam magam.
Vágyaink néha annyira erősek, hogy felülmúlnak minden képzeletet. Ilyenkor megszűnik a realitás és csak az ösztönök és az érzékiség dominál... Persze vannak akik ezt nem így látják, de ők vagy prűdek, vagy nem éreztek még soha zsigeri késztetést egy nő, vagy férfi…..
Hope3 2014.04.08 13:45:41
@famefatal: Nagyon jó a blog, pont jókor találtam rá...