Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lipkabori

20 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok ember számára Izland egy kisebb fehér folt Európa térképén. Most őszintén, ti mit tudtok róla? Azon kívül, hogy messze északon fekszik, fogvacogtató hideg van egész télen és vikingek leszármazottai élnek ott? Fogadjunk, hogy azt sem tudtátok, hogy az egyik geotermikus…..
Ezt a képet még jó pár évvel ezelőtt készítettem erről a különleges százszorszépről, de még mindig ugyanazt jelenti nekem, valahányszor előkerül valamelyik eldugott mappa mélyéről: hogy végre megérkezett az igazi tavasz és nem lesz már rossz idő. Igaz, ez csupán egy…..
A tavasz közeledtével menetrendszerűen felbukkan a gondolataim között az egyik kedvenc Tóth Árpád-versem, amelynek az első sora már az első találkozásunkkor kilóra megvett magának. Aki még nem jött volna rá a bejegyzés címe alapján: az Örök tavaszban járnék... című…..
A tél továbbra sem igazán akar megérkezni errefelé (bár most már legalább próbálkozik). Idei havas képeim sajnos nincsenek, úgyhogy megint egy pár évvel korábbi fotót kerestem elő. Ezen a télen szintén nem esett túl sok hó, így amikor egyik hétvégén elkezdett havazni,…..
A tél 2015-ben sem hajlandó beváltani a hozzá fűzött reményeket. Tudom, sokan nem szeretik a havat, a hideget és a jeget, számomra azonban az volna a dolgok természetes rendje, hogy januárban hó van, hideg és jég. Egyenesen nyomott hangulatba kerülök, ha hét ágra süt a nap és egy…..
Ezzel a képpel kívánok boldog, békés és szaloncukorban meg bejgliben gazdag karácsonyt minden kedves jelenlegi és volt kolisnak, illetve blogolvasónak!   Lipka Borbála ..
Hó még nem esett, de a hét eleji jéggé fagyott ónos eső azért már jelzi nekünk, hogy itt a tél, még ha azóta nem is fagy komolyabban. Erről a félig őszbe, félig télbe hajló időjárásról jutott eszembe ez a kép, amelyet a két évvel ezelőtti tél elején készítettem.…..
Egy újabb kép a két évvel ezelőtt készült sorozatból, amelyet a házunk mögötti telken lassan egy évtizede magányosan álló, félbehagyott házat befutó vadszőlőről készítettem. A vadszőlő egyre inkább kertekből gyakran kivaduló, invazívan viselkedő gyomfajként viselkedik,…..
Egyik nap meglátogattam egyik ismerősömet a Lehel tér környékén. Mivel szépen sütött a nap, nem fújt (annyira) a szél és nem volt hideg, úgy döntöttünk, kisétálunk a Duna-partra. Le is ültünk az egyik lépcsőre beszélgetni, aztán ahogy telt az idő, szép lassan felhők…..
Idén "normális" időben (értsd: nem október közepén) köszöntött be az ősz. A nappalok hűvösödnek, és sokszor már nem elég reggelente egy pulcsi, amíg elbattyogok az egyetemig. Ezzel együtt a fák is kezdenek felkészülni a télre: egyre színesebbek a levelek, amelyek az ágakat…..
Kappadókia az egyik legnevezetesebb török turistacélpont, mind a külföldi, mind a belföldi turizmus szempontjából: évente csaknem kétmillióan érkeznek a környékre megcsodálni az emberkéz által kilyuggatott sziklákat. A földön sétálgatva sem mindennapi látvány az, ami a…..
Ismét egy Lengyelországban készült képpel jelentkezem. A Turning Green Education című képzés részeként egy egész napos túrán is részt vettünk a Magurski Nemzeti Park területén, ahol az állatok megfigyelése és a rovarhatározás mellett kirándulás közben játszható…..
Az elmúlt hetet volt szerencsém a dél-lengyel Magurski Nemzeti Parkba tölteni egy környezetvédelmi műhely keretein belül. Hét vége felé egyik programunk a Krempna falujában található fatemplom látogatása volt. A régióban található több társához hasonlóan (a leghíresebbek…..
Tavaly augusztusban látogattunk Krakkóba, ahol jó turistaként a Wawel-dombon található Waweli (vagy Szent Szaniszló) székesegyházat is megnéztük, ahol több lengyel király és püspök nyughelye is található. A csodálatos látványon kívül több legenda is fűződik a helyhez: az…..
A Törökországról szóló rövidke sorozatom következő részeiben (az elsőt itt olvashatjátok) arról szeretnék írni, hogy milyennek láttam az országot európai, illetve magyar szemmel. Két hónap természetesen akkor sem lett volna elég a jó országismerethez, ha semmi mással nem…..
Az idei pipacsszezon ugyan elmaradt errefelé (vagy legalábbis sokkal kisebb méreteket öltött, mint korábban), de szerencsére nem volt ez mindig így. Ez a kép a házunkkal szemben fekvő egykori szántóföldön készült, ami évek óta arra vár, hogy beépítsék. Szerencsére ez nem…..
Ezúttal egy törökországi fotót hoztam. Egy EVS önkéntes program keretében év elején két hónapot tölthettem a szír határtól nem messze fekvő Gaziantep városában, ahol nagyjából 150.000 szír menekült él, akik az országban dúló polgárháború elől menekültek el. Bár a…..
Ismét egy virágos képpel jelentkezem - igaz, most kissé kifacsart formában. Szegeden kedvenc helyeim egyike az Újszegeden található Füvészkert, amelynek rózsakertjében hosszú hónapokon keresztül nyílnak és illatoznak a rózsák. Egy alkalommal, amikor fényképezővel mentem ki…..
Nemrég (egészen pontosan január 12. és március 12. között) volt szerencsém két hónapot eltölteni Törökországban, önkéntesként. Ebben a néhány részes sorozatban az ottani élményeimet és tapasztalataimat szeretném kicsit szélesebb körben is megosztani az országról és a…..
Amikor elkezdtem fotózni, sok mindent kipróbáltam, de elég hamar egyértelművé vált, hogy a természetfotózás az, ami igazán közel áll hozzám. Így természetesen a kora tavasszal meglehetősen sok témát találok, ezek közül a kedvencem a virágfotózás. Ezt a képet tavaly…..