Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Egy Gyermek

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megpróbálta a beépített hívógombbal a nővért hívni, amely nem járt sikerrel, mert a nővérhívó ki volt kapcsolva, végül betegtársa ment ki a nővérért. Tisztelt Praxis Blog! Édesanyám tapasztalatait fogom önöknél közzé tenni, amely nem rövid történet, és valójában…..
Egy Gyermek 2014.03.04 10:54:24
Az előbbi hotmail-es hozzászólásomat átteszem ide:

Kedves a végtelen űrben együtt!

Köszönöm szépen a hozzászólását! Meglehetősen sok építő jellegű információt tudtam kihámozni a cinikusnak tűnő hangvétel ellenére. A panasz megírására csak felháborodásom vett rá, valamint az, hogy az említett "kedves" nővér azóta sem tette be a deszki szanatóriumba a lábát. Nem is lett volna az egészből gond, édesanyámat ismerve, ha a nővér valahogy úgy megy oda hozzá reggel, hogy:
"Ne haragudjon, én is nagyon ki vagyok készülve, nagyon sok az olyan beteg, akinek tényleges problémája kisebb, mint amit mutat. Ezt nehéz megállapítani, és ember lévén hibáztam."
Erre azt mondja az ember - legalábbis az én környezetemben -, hogy "Nincs probléma, majd meg legközelebb kicsit figyeljen jobban oda."

Nem akarok sem és sem más hozzátartozóm senkit az állásából kirúgatni, csak azt várjuk el, amit ezek az emberek is elvárnak mindenkitől: vegyék a betegeket emberszámba. Ha elvárják azt, amit maga leírt, akkor engedjék meg azt is, hogy a betegek elvárják azt, hogy emberként és ne eszközként foglalkozzanak velük.

Még a történetben meg nem említett apróságként hozzáteszem, hogy rehabilitációra vették fel. Az osztályos orvos azt mondta, azért, mert így többet kap az intézet az államtól.

Legyen, sajnos az államunk így működik, de a kedves dolgozók a munkahelyük ellenségei?
Egy Gyermek 2014.03.04 22:03:10
Kedves Tempus-Ahn!

Hála az égnek edesanyám nem a nyavajgós fajta, sőt az a az ember, aki inkább később szól, mint kellene, és sokat tűr. A kedves nővér nem lett elbocsájtva, ezt senki sem várná el, a mai világban, ezért sem fordultunk betegjogi képviselőhöz. A sértő az az atrocitás, és hangnem, amelyet egy emberekkel foglalkozó eü. dolgozó megenged a betegekkel szemben, és miután esetleg meg is történik, nem a bocsánatkérést és a beismerést választja, hanem a menekülést és inkább hirtelen szabadságra megy.
Egy ilyen hiba egyszeri elő fordultával nem szabad az adott alkalmazottat elküldeni. Emberek vagyunk, mindenki hibázhat, mindenki hibázik is, senki sem lehet tökéletes. Viszont ezeket a hibákat az ön által említett előírásokkal meg lehet előzni. Örülök annak, hogy vannak erős kezű eü. vezetők, ahol úgy működnek a dolgok, ahogy azoknak lennie kell. De sok helyen nem így van. El vannak eresztve az alkalmazottak, nem kapnak a főnököktől figyelmeztetéseket, és itt nem az kell, hogy a beteg hátsóját kinyalják,ahogy az ezután történt is, de lehetőleg ismerjék fel, ha rosszul van és ébresszék fel az ügyeletes orvost.

Konkrétumok: a pulmonológus elismerte, hogy nem kezelte ki a tüdőgyulladásokból, mármint a harmadikból, amivel hozzá fordult, valamint azt is, hogy erre az esetre hiba volt a betegnek tüdő tágító hatású gyógyszert adnia.

Édesanyámnak a zárójelentések szerint III. stádiumú COPD-je van.

A gyomorvérzéses tünetek gyomortükrözéssel vizsgálva lettek egy gyomormosás utána, amely során a szakorvos megállapította mind a hármat. Ezeket a zárójelentésre fel is írta, és azt is, hogy nem megállapítható melyik volt, és további vizsgálatok lennének szükségesek. Az eset - a vért hányás - február végén volt egy pénteki napon, kórházban, ahol azonnal elküldték a szakorvoshoz, kivizsgálva a dolog nem lett rendesen. Következő kedden édesanyámat haza engedték.

Pszichiátriai kezelést csak és kizárólag Deszken javasoltak neki. A mostanra és ezekre a dolgokra kialakult erős érzelmi állapotot nem kétlem, amely jelei depresszióra utalhatnak, viszont, nem a depressziótól van rosszul - szerintem -, hanem a kilátástalanságtól lett már depressziós.

A deszki intézménnyel az említett személyi problémákon kívül nincs gond. Tisztább és jobban rendben tartott szanatóriumot nem igen láttam. A probléma igazából egy bizonyos személy köré csoportosul, akit a kollégái foggal körömmel védenek, és még hallani sem akarnak arról, hogy hibázhat. Embertelenségnek meg azt tartom, hogy a beteget hazugsággal vádolják meg, úgy, hogy szembesítésre az említett személy nem volt hajlandó.
Egy Gyermek 2014.03.04 22:17:53
@Tempus-Anh:

Igen, ez az elmúlt órákban, a közvetlen hozzátartozók által meg is történt, remélem sikeresen. Viszont jobban örültem volna, ha az adott intézményben történik meg, szakemberektől.

Kedves eddigi hozzászólok!

Köszönöm az észrevételeket, tanácsokat, legtöbbjükből hasznos információt tudtam kihámozni.